BALMIX - A hadiipar szerepe az ökológiai összeomlásban

A hadiipar korunkban a legtipikusabb férfihatalmi ágazat a pornóipar mellett, amelyet a patriarchális kapitalista rendszerben a szabadpiacról szóló mítoszok leple alatt államhatalmi politikai érdekekkel összefonódott nagytőkés elitcsoportok működtetnek. Ezek az iparágak a nemek közti egyenlőtlenségek legszélsőségesebb megtestesülései, ami ellen a feministák hosszú évtizedek óta felszólalnak.

Ez akkor is így van, ha a nők bevonása a hadiparba és a katonaság munkaterületeire a nemi egyenlőségre hivatkozva egyre látványosabban zajlik, illetve ha elhitetik a pornóiparban dolgozó nőkről és nőkkel, hogy nem prostituálásra kényszerülő áldozatok, hanem szabad akaratukból dolgozó szexmunkások.

Ki az, aki egy olyan munkakört választ szabadon, ahol naponta megerőszakolják, állatként kezelik, és kegyetlenül megalázzák? Ki az, aki az életét is feláldozná egy háborúban? Nyilván a legkiszolgáltatottabbak, akiknek nincs más választásuk a boldogulásra.

Nem véletlen a két iparág összeforrása, példa rá, amikor a fegyvereket pornográf nőképekkel reklámozzák. A „Gun Porn” külön műfajjá nőtte ki magát a pornón belül, és fogyasztása minden háborúban résztvevő katona fájdalomcsillapításának része, a drogok és alkohol mellett.

A nők ellen elkövetett erőszak tragikus megélésének – amibe beletartozik a háborús időszakban a nők ellen katonák által elkövetett szexuális erőszak is –, valamint a katonák háborúban átélt halálközeli tapasztalatainak összefüggéseire, hasonlóságára hívja fel a figyelmet Judith Herman feminista pszichiáter Trauma és gyógyulás címmel megjelent könyvében.

A férfiak uralta konzervatív politika szerves része a militáns világkép újabb és újabb hulláma, aminek főszereplője az ideális (macsó) férfi, a katona, ő a női femme fatale-nak megfeleltethető homme fatal, a végzetes férfi. Ő nyújt biztonságot és védelmet a nőnek és a gyereknek, erős, bátor és ez férfiasan szexi, hiszen hősiesen harcol a gonoszok ellen a gyengék oldalán. Ezt közvetítik a tömegeknek a népszerű szuperhősfilmek, az alvilágot népszerűsítő road movie-k, és katonai akciófilmek.

De milyen hadiipari érdekek és politikai manipulációk építhetnek ezekre a kreált és a média által újra és újra sulykolt kulturális képzetekre, amelyeknek tragikus következménye egy olyan patriarchális hatalmi világrendszer, amiben alsóbbrendűként kezeljük a nőket, vagy másként: normalizáljuk a nők második nemmé tételét?

A pacifista ökofeministák célja egy olyan új világrend létrehozása, amely végre felváltja a férfi társadalmi nemi szerepekre és az ebből következő előnyökre, előjogokra és uralomra épülő környezetszennyező, militáns világrendszert.

A patriarchátus, a kapitalizmus és a militarizmus triumvirátusa egy olyan világrendszer kialakulását és fenntartását eredményezi mára, ahol magától értetődőnek tűnnek a gyilkos háborúk. Ezen az igazságos háború fogalmának elterjedése sem változtat. A háború szükségszerűségének elterjedt felfogását illusztrálja az is, hogy a hadiipari cégeket ma már nem illik militariant companies (hadászati cégek) néven emlegetni, hanem eufemisztikusan, az igazságos háború eszméjére építve, a defense (védelem) szót használják.

Mintha a fegyverek gyártásának és beszerzésének okai között nem szerepelne a hatalomszerzés, a gyarmatosítás, a megfélemlítés, a terrorizmus, a lokális és globális hegemóniaharc, a politikai önkény érvényesítése, vagy akár a rasszista fajelmélet – csak a jogos védelem.

Pedig a fegyveres háborúk oka mindig olyan erőszakos és gyilkos hegemóniaharc, amiket hol vallási, hol ideológiai, hol pusztán gazdasági érdekekből és ezek kombinációiból, de mindig más emberek fölötti hatalomszerzés céljából vívnak.

A kérdés az, hogy az emberiség véres háborúk sorával felrajzolt történelme jelent-e valójában fejlődést, és lehet-e, érdemes-e a digitális technológia, a robotika és a nukleáris fegyverek korszakában, ebben a paradigmában haladni tovább?

Az emberi fajhoz szükségszerűen tartozó háború közkedvelt felfogását finomító „igazságos háború” vagy a „védelmi ipar” kifejezés normalizálásának hátulütője, hogy az emberiség ezekre hivatkozva kifogást talál, és megspórolja az erőszakmentes, fegyverek nélküli pacifista jövő elképzelésének és építésének nehéz munkáját. E paradigmaváltás nélkül pedig sosem lesz képes kilépni abból, hogy a béke nem más, mint a felkészülés időszaka az újabb háborúra.

Az elmúlt években hazánkban is egyre inkább középpontba került Ukrajna orosz megtámadása miatt az igazságos háború fogalma, a jus ad bellum normák és a humánus hadviselés. A humánus hadviselés szerint három célnak kellene egyszerre megvalósulnia: az ellenség legyőzésének, a bevetett katonai erők sértetlenségének, és a civil áldozatok elkerülésének.

Mivel a háborúkat jellemzően humán veszteségek szempontjából értelmezik a „férfinehéz” politikában, hiánypótlók azok a kutatások, amelyek környezetvédelmi szempontból vizsgálják a mai hadiipar működésének következményeit.

A hadiipar ökológiai károkozása ugyanis szinte teljesen szó nélkül marad a főáramú politika meghatározta közbeszédben, a klímavészhelyzet ellenére is.

A téma rendkívül sokrétű, így e kétrészes cikkben csupán a hadiipar leginkább elhallgatott vonatkozására van módom rávilágítani: az ökológiai károkozásra. Választásom indoka az, hogy a klímavészhelyzet nem megfelelő kezelése miatt ennek van jelenleg a legnagyobb tétje, mégis ez az, amiről a legritkábban esik szó.

Kutatásaimhoz nyújtott segítségükért köszönettel tartozom az első világháború időszakában alapított, így több mint száz éves nemzetközi pacifista nőszervezetnek, a Women’s International Leage for Peace and Freedom aktivistáinak. Különösen hálás vagyok az ökofeminista Beatriz Arnal Calvonak, aki az University of Brighton berkein belül végzett doktori kutatásait megosztotta az általam szervezett, 2023. szeptember 29. és október 1. között Budapesten tartott európai találkozó alkalmával.

A hadiipar jelene

Bill Gates, Elon Musk, Mark Zuckerberg IT cégtulajdonosok neve világszerte közismert. Ha azonban elhangzik James D. Taiclet, Gregory J. Hayes vagy Hao Zhaoping neve, aligha tudjuk, kikről is van szó.

Nem ismerjük a multinacionális hadiipari mágnásokat, pedig a cégek évi többezer milliárdos bevételeivel őket is azon szupergazdagok között kellene emlegetnünk, akik a globális kapitalista világ jelenlegi alakulásának legnagyobb nyertesei és legmeghatározóbb alakjai.

Ráadásul bevételeik állami kötődésű közpénzügyletekből származnak, amelyek már önmagában komoly gazdaságpolitikai, jogi és etikai kérdéseket vetnek fel. Ahhoz képest, hogy milyen könnyű információkat szereznünk a top 100 hadiipari cégről, a hadiiparról mégis sokkal kevesebb kritikai szó esik, mint amennyit az érdemelne.

A két világháború időszakában és az atombombák bevetése után az ENSZ létrehozásával és a nürnbergi perrel az emberi alapjogok hangsúlyozása, és a felvilágosodás korában transzcendenciáját elvesztő kereszténységhez köthető pacifizmus eszmeisége megerősödött az európai gondolkodásban, majd a vietnámi háború miatti tömegtüntetésekkel a hetvenes évekre az USA-ban is.

A hadiipari mágnások a népírtás támogatásából szerzett vagyona miatti elszámoltatására azonban nem került sor a második világháború után. A hidegháborús időszakban a fegyverkezés a két nagyhatalmi tömb közötti versengő külpolitika szerves részeként mutatkozott meg. Ezek együtt hozzájárultak ahhoz, hogy mára kikopott a közbeszédből a hadiipar és profitszerző szereplőinek emlegetése és vagyonosodásuk bírálata. A hadiiparról való hallgatás következménye, hogy ma a hadiipar ökológiai károkozásának nagyságát nem tudatosítjuk, és nem beszélünk róla érdemben.

Az alábbi ábrán azt láthatjuk, hogy a hadiipar önmagában a világ nagyobb részét jellemző háborúmentes időszak ellenére is a világ negyedik legnagyobb környezetrombolója, ezért jogos beszélnünk az ökológiai összeomlásban játszott jelentős szerepéről.

Ez az ábra a vezető hatalmak hadiipar nélküli ökológiai lábnyomát mutatja az üvegházhatású gázok kibocsátásának szempontjából. / Forrás: Parkinson (2023) based on national data from Global Carbon Project (2021)

A NATO-tagországok a hadiipari beruházásokra külön figyelmet fordítanak. Ez abból a megegyezésből következik, ami szerint a tagország GDP-je 2%-át minden évben hadiipari fejlesztésekre köteles költeni.

Ez első hangzásra nem tűnik soknak, de mindjárt más, ha figyelembe vesszük, hogy az ENSZ 17 céljának eléréséhez nincs rendelve más területen kötelező GDP-arányos költségvetés, és csak behajtatlan javaslatok születnek az irányelveket megvalósító fejlesztések céljából. Így a hadiipar kiemelt helyzete a biztos bevételekhez jutást garantálja minden évben a hadiipari főszereplők számára.

GDP-arányosan a fegyveres erőszak gazdasági költségeire 2022-ben az alábbi országok költötték a legtöbbet: Ukrajna 63,1%, Afganisztán 46,5%, Szudán 39,7%, Észak-Korea 38,5% (lásd 41. old.).

A háborús költségek növekedésével az egyébként is alacsony környezetvédelmi kiadások arányosan csökkennek, így az ezekre vonatkozó globális irányelvek még kevésbé tudnak érvényesülni.

A profitszerzők a környezetszennyezés árát, más mamutcégekhez (pl. a Coca-Colához) hasonlóan, a környezeti károkat elszenvedő államokra és az állampolgárokra hárítják. A hadiipar azonban nem csak termékeinek előállítása és használata közben keletkező környezeti károkért felelős.

A háborús zónákban ellehetetlenítik a környezetvédelmi irányelvek mindennemű érvényesítését is, így a hadiipar ökológiai pusztítását közvetlen és közvetett károkozás szempontjából is számon kellene tartanunk, és számon kellene kérnünk a hadiipari cégek tulajdonosain, illetve az őket támogató gazdaságpolitika képviselőin.

*Forrás: Akkerman et al., ‘Climate Collateral. How Military Spending Accelerates Climate Breakdown’ (2022)*

Ez a táblázat a legnagyobb üvegházhatású gázokat kibocsátó országokat mutatja be sorrend szerint, és ezeket a 2013–2021-es fegyverkezési költség arányaihoz viszonyítja. Ebből látható, hogy az első három nagyhatalomnál (Egyesült Államok, Kína, Oroszország) ez a két adat egymásnak megfelelő, ezen belül is az Egyesült Államok környezetszennyezése és fegyverkezési költsége kiemelkedően magas.

A legkirívóbb különbséget Indiánál láthatjuk, ahol a többi országhoz képest alacsony az ÜHG-kibocsátás, viszont a fegyverkezési költségeivel az élvonalba, az ötödik helyre került. Ez mutatja az ÜHG-kibocsátási potenciál nagymértékű növekedését, ami a jövőben, nagyobb fegyveres konfliktus esetén jelenhet meg az ökológiai károkozásban.

Az Ukrajnában zajló orosz háború környezeti károkozása

Ukrajnában az atomerőművek megsérülése, és az atomfegyverek bevetésének veszélye miatt már komolyabb az általános aggodalom. Érdemes tudni azonban, hogy már ezek nélkül is hatalmas mértékű az üvegházhatású gázok kibocsátása és a természeti környezet pusztítása.

Az alábbi, 2023-as adatok mutatják, hogy 12 hónapnyi háborús időszak alatt a közvetlen háborús akciók miatt legalább 21,9%-kal fokozódott az üvegházhatású gázkibocsátás Ukrajnában. Az ökológiai biztonságvesztés mértékét jelzi az első ábra, ahol pirossal az ökológiai károkozás területeit emelik ki, a világoskék a nukleáris katasztrófa veszélyének helyszíneit mutatja, és a sárga a tengeri ökoszisztéma sérülésének helyét jelzi.

*Forrás: ecoaction.org.ua: Az Ukrajnában zajló háború környezeti hatásai*

Forrás: Klerk et al., ‘Climate Damage Caused by Russia’s War in Ukraine’ (2023)

Az atomfegyverek betiltásának egyezménye (TPNW)

A környezetvédők a klímavészhelyzet kezelésére is egyezmények aláírásával és az ezekben rögzített feltételek megvalósításával próbálnak globális szintű megoldásokat elérni, illetve a kormányokra nyomást gyakorolni. Ugyanígy, a hosszútávú béke ügyének fejlesztésében is van ennek megfelelő előrelépés.

Erre példa a nukleáris atomfegyverek betiltására vonatkozó egyezmény, amely a pacifista aktivista mozgalom (ICAN: International Campaign to Abolish Nuclear Weapons) éveken át tartó munkájának köszönhetően 2018-ban született meg (Treaty on the Prohabition of Nuclear Weapons). A Beatrice Fihn vezette mozgalom 2017-ben elnyerte a Nobel-békedíjat.

E mozgalom munkáját azért kell nagyra értékelnünk, mert a nukleáris fegyverek köztudottan a legveszélyesebbek, és a vonatkozó adatok ma is rémisztő képet mutatnak.

A nemzetközi, elsősorban európai egyetemekhez kapcsolódó kutatók kutatási eredményei szerint, amelyeket még ma is titkosított katonai adatok tesznek pontatlanná, jelenleg legalább 12 512 atomfegyver van elhelyezve 15 országban. Ezek közül több száz Európában, Franciaország, az Egyesült Királyág, Belgium, Németország, Olaszország, Hollandia, és Belgium területén található. Ezekből 9400 jelenleg is bevethető állapotban van.

Az Európában állomásozók nagy többségében az Egyesült Államok, illetve Oroszország tulajdonában állnak. Bevetésüket is ezek az országok kezdeményezhetik.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy a nukleáris fegyver kilövési helye az adott országon belül pl. az Egyesült Államok tulajdonát képezi. Így olyan, az emberek elől elzárt, többszáz négyzetméteres katonai zónák szerepelnek Európa térképén, amelyek gyakorlatilag nem tartoznak az adott európai ország területéhez.

Egyetlen ilyen fegyver a közölt adatok szerint 583 160 ember halálát okozhatja. A ma ismert atomfegyverek (amelyek a szakmai feltételezések szerint az összes atomfegyver kb. 80%-a) közvetlenül 5 és fél milliárd emberélet kioltására alkalmasak, és hosszútávon (akár több száz évre) ellehetetlenítik a robbantások helyszínén az emberi egészséghez szükséges élet biológiai feltételeit.

Noha ez az adat a hidegháborús időszak kb. 70 ezer atomfegyveréhez képest már jelentős leszerelés eredményét mutatja, a számuk még mindig aggasztó. Egyrészt a leszerelt atomfegyverek hulladéktárolásának körülményeiről nincsenek környezetvédelmi adatok. Másrészt tudnunk kell, hogy Nobel-békedíj ellenére a 2018-as egyezményt még nem írták alá a legtöbb atomfegyverrel rendelkező nagyország képviselői, így Oroszország, Kína, az Egyesült Államok, Franciaország, és a kisebb országok közül Magyarország sem.

Címfotó: Needpix

A hadiipar szerepe az ökológiai összeomlásban – 1. rész

A hadiipar jelene

Az Ukrajnában zajló orosz háború környezeti károkozása

Az atomfegyverek betiltásának egyezménye (TPNW)