Ezt a felkelést is leverték: barikádharcok Berlinben 1919 januárjában. Fotó: public domain

Az első világháborúra a kortársak rémálomként emlékeztek. Újonnan feltalált tankjaival, nagy sebességű géppuskáival, a mérges gáz tömeges alkalmazásával és a légi hadviselés elterjedésével elképzelhetetlen szenvedést okozott. Az örökös pozícióháború kétségtelenül katalizátora lett az azt követő proletárlázadásoknak és forradalmaknak.

A két világháború közötti időszak két legfontosabb kommunista értelmiségije radikalizálta maradandó módon ezeket a forradalmi kísérleteket: Karl Korsch és Georg Lukács. 100 évvel ezelőtt mindketten egymástól függetlenül olyan írásokat publikáltak, amelyek ellentmondásos vitákat váltottak ki a kommunista világmozgalomban, tartósan megváltoztatták a marxista elméletről alkotott képet, de az 1968 körüli világméretű lázadás lázadó diákjai számára is kapcsolódási pontként szolgáltak. A magyar filozófus Lukács "Történelem és osztálytudat" - Geschichte und Klassenbewusstsein - című írásával olyan esszégyűjteményt mutatott be, amely a forradalmi tudat problémáival, de szervezeti kérdésekkel is foglalkozott. Megpróbálta megérteni, hogy miért zárkózik el sok munkás tudata a forradalmi radikalizmustól. A német kommunista Korsch kiadta a »Marxismus und Philosophie« - Marxizmus és filozófia - című elméleti elemzését, amelyben a materialista történelemfelfogást alkalmazta önmagára, hogy megértse a német szociáldemokrácia első világháború előtti politikai tartózkodását.

1976-ban jelent meg, szintén Perry Anderson brit történész "On Western Marxism" című vékony könyve. A szerző Lukács és Korsch 1923-ban megjelent két könyvét a marxizmus új áramlatának kezdeteként jellemezte. Ezt a marxista elmélet és a kommunista gyakorlat közötti szakadás jellemezte. A baloldali értelmiségiek egyre inkább polgári értelemben vett filozófiát gyakoroltak, és eltávolodtak a munkásszervezetektől. Az, hogy Anderson akadémikus szocialistának tekintette Lukácsot és Korsch-ot is, gyakran váltott ki egyoldalú fogadtatást a vörös 1970-es években.

Radikalizálódás a felkelésekben

A két teoretikus magányos filozófusként való megítélése azonban némileg torz. Igaz, hogy Lukács esztétaként vált ismertté a filozófiában, és élvezte a heidelbergi akadémiai képzését. A háború utáni felfordulások azonban mindent megváltoztattak. 1918-ban visszatért Budapestre, és –  ahogy Rüdiger Dannemann Lukács-szakértő fogalmazott–  "meglepő módon marxista lett". Ez a turbóradikalizálódás azonban nem akadályozta meg abban, hogy gyorsan jelentőségre tegyen szert a magyarországi kommunista mozgalomban. Miután az osztrák-magyar Habsburg-monarchia bukása után a rövid életű polgári köztársaság nem tudott megmaradni, a kommunisták Magyarországon szovjetköztársaságot hoztak létre. Lukács ott az oktatásügyi népbiztos lett.

Korsch az első világháború előtt egy angliai tartózkodás után a Fabian Society követője lett. Ennek a körnek szociáldemokrata reformprogramja volt. Jogásznak tanult, és egyetemi professzori állásra törekedett. Az 1914-es katonai behívó kezdetben sokkolóan hatott rá. Egy 2022-ben Türingiában bemutatott, az életéről szóló kiállítás szerint ezt írta egy barátjának: "Meg kell gondolnod, hogy számomra ez a háború mindannak az összeomlását jelentette, amiért élni akartam". Egy kispolgári család fiaként traumatizálta a csatatér.

Lukács és Korsch mint magányos filozófusokról alkotott kép azonban kissé torz.

Mint ismeretes, a háborúnak Németországban forradalmi felkelés vetett véget. Korsch számára a forradalom kezdete egyben az új társadalomba való átmenet kérdéseivel való foglalkozást is jelentette. 1918-ban Berlinbe ment, és a Szocializációs Bizottságban dolgozott. Ezt a bizottságot az ideiglenes forradalmi kormány hozta létre, hogy megszervezze az iparnak a köztulajdonba való átvitelét. 1919-ben írt egy programadó szöveget, "»Was ist Sozialisierung?« - Mi a szocializáció? - címmel. A pamflet a Tanácsköztársaság átható befolyásáról tanúskodik, amely rövid időre esélyt kapott egy új társadalom felépítésére Németországban. A szocializáció koncepciója a termelők és a fogyasztók érdekeinek moderálása volt. Korsch szervezett kommunistává fejlődött. Belépett az USPD-be, majd 1920-ban megszavazta a KPD-hez való csatlakozást.

A »Geschichte und Klassenbewusstsein« és »Marxismus und Philosophie« ("Történelem és osztálytudat" és a "Marxizmus és filozófia") szerzői könyveikkel az októberi forradalom sikerének elméleti igazolását akarták adni. Központi kérdésként foglalkoztak a munkásszervezetek természetével, és a proletártudat kérdéseivel. Olyan kérdések, amelyeket Lenin az élcsapat koncepciójával próbált megoldani. A Szovjetunióban a kommunista káderek soraiban nagy figyelmet kaptak a szövegek, de többnyire lenéző kritikával találkoztak. A moszkvai gyakorlati szakemberek számára túlságosan burzsoá volt a filozófiai megközelítés.

A vereség megértése

Bár a sikeres októberi forradalom volt az egyik oka a marxista elmélet két szabványműve létrejöttének, a két tanulmány megjelenésének éve az európai munkásmozgalomban is fordulópontnak bizonyult. A világháború után kezdődött harcos felkelések időszaka 1923-ban ért véget. Szinte valamennyi felkelés vereséggel végződött. A berlini Tanácsköztársaságot 1919 januárjában a szociáldemokrata Gustav Noske a katonaság segítségével leverte. A müncheni Tanácsköztársaság ugyanebben az évben véres véget ért, sok halálos áldozattal a radikális munkások oldalán. Kisebb felkeléseket, mint például az 1921-es középnémet felkelés, a katonaság gyorsan leverte. A rövid életű Magyar Tanácsköztársaságot a Román Királyság szintén katonailag verte le. Lukácsnak száműzetésbe kellett menekülnie, a demokratikusan kormányzott Ausztriát választotta, és Bécsbe ment.

Mindkét szerző az ellenforradalom győzelmeként tekintette a felkeléseket. És nem csak az új tekintélyelvű tömegmozgalmak munkájaként, amelyek Németországban kezdetben csak Freikorps vagy kis antiszemita pártok formájában alakultak ki. Amelyet különösen Korsch élt meg, az ellenforradalom, magának a munkásmozgalomnak a kettészakadása is volt. Az egyik oldalon ott voltak a munkások, akik puskával a kezükben akarták megvalósítani az alulról jövő demokratikus társadalom reményét, a másik oldalon viszont ott volt a berendezkedett szociáldemokrácia, amely a birodalom régi katonai elitjével együtt véresen elfojtott minden felkelést. Lukács és Korsch írásaiban a filozófiához való visszatérés egyben az ellenforradalommal való szembenézés módja is.

De mindkét értelmiségi számára a forradalom kudarca nem az akkori jobboldal erejének kérdése volt. Hanem a baloldal töréspontjairól szólt. Hogyan lehetett egy munkásmozgalom annyira megosztott vagy reformista, hogy egyes részei az ellenség oldalára álltak? Vagy: miért akadt el a forradalom félúton?

A felkelések után is folytatódott a megosztottság. 1923-ban Korsch rövid időre igazságügyi miniszter lett Türingiában, ahol a háború előtt élt. Ott az SPD (Német Szocialista Párt) és a KPD (Német Kommunista Párt) koalícióban kormányzott, de ez nem tartott sokáig,  Friedrich Ebert, az SPD tartományi elnöke úgynevezett Reichszwang-ot (kényszerintézkedést) adott ki. Ez lehetővé tette, hogy elmozdítsa a kormányt hivatalából. Ebert intézkedésére a Reichswehr (hadsereg) megszállta Türingiát, Korsch-nak pedig bujkálnia kellett. A tartományi kormány ezen intézkedésének deklarált célja a kommunisták és szociáldemokraták koalíciójának megszüntetése volt. Hasonló sorsra jutott a szászországi kormány is.

Miközben Lukácsnak a Komintern környezetében önkritikát kellett gyakorolnia a »Geschichte und Klassenbewusstsein« - „Történelem és az osztálytudat" miatt, a magyar KP számára még lehetséges volt politizálnia. Korsch ezzel szemben más irányba fejlődött. Először a KPD-ben emelkedett fel. A Die Internationale című KPD elméleti folyóirat főszerkesztői posztját 1925-ig töltötte be, és így döntő befolyással volt a párt vitáira az 1920-as évek közepén. 1924-től egy cikluson át a Reichstagban ült. A KPD képviselőjeként hamarosan az ultrabaloldali szárnyat képviselte, és így került konfrontációba Moszkvával. 1926-ban kizárták a KPD parlamenti frakciójából.

Az 1920-as évek végén Lukácsnak kommunista tevékenysége miatt végleg el kellett hagynia Bécset. A moszkvai száműzetésben töltött időt arra használta fel, hogy kultúraelméleti tanulmányt írjon a nemzetiszocializmus gyökereiről. A második világháború befejezése után professzorként tért vissza Budapestre. Az 1956-os, a sztálini rendszer elleni felkelés során a reformerek oldalára állt. Annak ellenére, hogy kizárták a pártból, az új baloldal fontos szószólója maradt, és saját filozófiai iskolát alapított Magyarországon.

Korsch viszont a száműzöttek sorsára jutott. A hatalom náci kézre kerülésével Németországból Svédországba kellett távoznia, ahol barátja, Bertolt Brecht kezdetben befogadta. Onnan az Egyesült Államokba ment. Korsch már szakított a KPD-vel és a Kominternnel az előrehaladott sztálinizáció miatt. A száműzetésben teljesen a tanácskommunisták egy köréhez fordult, akik továbbra is radikális baloldali folyóiratokat adtak ki Paul Mattick teoretikus és géplakatos körül. A baloldali német akadémiai miliő, például a Max Horkheimer és a Frankfurti Intézet köré szerveződő kör, távolságot tartott tőle. Az Egyesült Államokban 1961-ben szinte elfeledve halt meg.

Forrás: https://www.akweb.de/gesellschaft/100-jahre-westlicher-marxismus-wie-kann-die-revolution-siegen/ 2023. május 16. Azerző az ak szerkesztője

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó