Nyomtatás

Kornai János Piketty kapcsán azt mondta, hogy nem szabad hangulatot kelteni a gazdagok ellen, mivel jól szétválaszthatóan vannak jó és rossz gazdagok. Az elsőt támogatni, ünnepelni kell, a másodikat, ha törvénytelen a vagyona, börtönbe juttatni. Pogátsa Zoltán azonban árnyalja ezt a képet legújabb könyvében, amikor erről a globális elitről ír, amelyik alapvető befolyással bír társadalmi folyamatokra. Ez a globális elit globális nagyvárosokban lakik, globális iskolákba járatja a gyerekeit, globális üdülőövezetekben pihen, és közben sokszor nemzetállami keretek között mutatja magát.

Ezért is izgalmas kérdés, hogy osztály-e a globális elit. Pogátsa válasza az, hogy igen, hiszen bár kevesebb emberből áll, mint a klasszikus középosztály, de megtalálhatók benne azok az osztálytudatot biztosító elemek, amely által ide sorolhatók.

Fontos rögzíteni, hogy a globális elit esetében statisztikai értelemben nem a meritokrácia érvényesül. Azaz nem az tud a globális elit részévé válni, aki korán kel, későn fekszik, sokat tanult, és szorgalmas, lelkes. Ezek sok emberben megvannak, de ettől biztosan nem lesznek gazdagok. A könyvben bemutatott esettanulmányok sokkal problémásabb képet festenek erről. Ez azért fontos, mert a szupergazdagok ezáltal nem egy kiválasztott réteg képviselői, hanem olyan kiváltsággal bírók, amely nem azonos módon áll rendelkezésre másoknak.

Ebből következően érdemes néhány dolgot megvizsgálni, amely osztályképző elemként megjelenik a globális elitet illetően. Ilyen erős összekötő kapocs a jótékonykodás, amely sok esetben inkább ’még több profit’ jelleggel bír, és nem jelent rendszerszintű segítséget. Ahogy Pogátsa a beszélgetésben is fogalmaz, ha a globális elit is olyan mértékben fizetné be adóját , mint a középosztály, akkor az állam nem lenne alulfinanszírozott, és nem adományokból működne egy kulturális intézmény, hanem állami támogatással.

Márpedig a globális elit adományai nem neutrálisak, és ebből adódik a hátránya az állammal szemben. A jótékonykodó saját koordinátarendszere alapján oszt vissza, és nem a társadalmi szükségletek felől közelít. Azt is látni lehet, hogy a globális elit a jótékonykodását sokszor társadalmi pozíciója erősítésére használja fel. Erre példa a görög oligarchák foci iránit érdeklődése. Pogátsa bemutatja, hogy több görög oligarcha az igazságtalan újraelosztási rendszer és az adóelkerülés révén megszerzett pénzéből rossz anyagi helyzetben lévő klubokat vesznek. Ezeknek a közönségét is „megveszik”, akik támogatóként mozgósíthatóak.

A beszélgetés során azt is megnéztük, hogy hol él a globális elit, honnan származik. Ebben van változás, hiszen a kínai gazdaság erősödése által most már onnan kerül ki a globális elit nagyobb része. Ugyanakkor éles határvonalat lehet húzni a kínai elit és például az orosz oligarchák fejlődéstörténete között. Erre is választ ad a podcast.

Címfotó: FreeIMG

 


Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Új Egyenlőség 2022-08-05  ÚJ EGYENLŐSÉG