A radikális - és mára fősodorbeli - bevándorlóellenes populizmus európai liberális-humanitárius eszmékre alapozott kritikája a tőke következetes bírálata nélkül sok szempontból félrevezető. Az ekként elemzők és kommentátorok nem értik megfelelően, vagy csak figyelmen kívül hagyják, miért nem működik az intézményesített szolidaritás a társadalmakban, miért utasítják el oly sokan, - gyakran éppen az alsóbb osztályok széles tömegei - a segítségnyújtást, miért Kelet-Európa indította el a nacionalista "lázadást", és miért nőtt meg a migráció a globalizáció korában. Melyek e feszültségek kiváltó okai, és milyen politikai következményekkel kell szembesülnünk.
A migráció társadalmi összefüggéseinek figyelmen kívül hagyásával, e kritikák csak a humanitárius eszméket ismételgetik, a békés egymás mellett élés kívánalmát hangoztatják, és verbális aktusokkal lépnek fel az intézményesült eurocentrizmus és a rasszizmus ellen. Szisztematikus kritika hiányában nem látjuk, hogy mára már a migráció szimbolizálja, és képviseli a legújabb globalizációs ciklus legfontosabb ellentmondásait illetve a politika világában ez a probléma készíti elő a kapitalizmus nyitási ciklusa utáni rendjét. Röviden: könnyen elfelejtjük, hogy a jobboldal radikalizálódásának eseményeit e nyitás eredményeként kell értelmeznünka hierarchikusan fejlődő és egyre inkább destabilizálódó globális kapitalizmus keretein belül.
Az alábbiakban megpróbálok gramsciánus-marxista történelmi-strukturális perspektívából néhány kulcsfontosságú elemzési szempontra rámutatni, hogy miként lehet megérteni ezeket a fejleményeket, illetve miért volt ez a változás szinte elkerülhetetlen az anyagi és eszmei folyamatok adott mederben zajló interakciója következtében.
Amikor az Európa előtt álló feladatokra kérdeznek az Eurobarometer felmérés keretében, akkor a megkérdezett európai válaszadók a migráció kapcsán főként az "európai" terület védelmére utalnak, nem pedig saját nemzeti tereikre utalnak.[1] 2018 tavaszán a válaszadók többsége az Európai Unió számára kulcskérdésnek tartotta a migrációt és a terrorizmust, de saját államára nézve általában kisebb jelentőséget tulajdonított e problémáknak. Nemzeti szinten (a nemzeti fő problémák összeadása alapján) a munkanélküliség a legsúlyosabb kérdés Európában.
A bevándorlás volt a legsúlyosabb Európával kapcsolatos probléma 2014 végétől (a terrorizmussal együtt), míg a nemzeti szintű prioritások listáján csak másodikként vagy harmadikként szerepelt. Így a bevándorlás sokkal inkább jelenett hát problémát "Európa" és az EUszintjén, mint tagállamok számára. A másik megfontolandó szempont abban rejlik, hogy az emberek többsége nem csak az elmúlt válság alatt, hanem már hosszabb ideje általános negatív jelenségként látja a "másféle" régiókból érkező migrációt, és a globalizáció 1980-as évekbeli előrehaladásával ez az elutasító attitűd is egyre tovább erősödött.
Mint a 2010-es években, már 2006-ban a megkérdezett válaszadók többsége határozottan vitatta, hogy a bevándorlók pozitívan járulnának hozzá az érintett ország életéhez, vagy - az európai szociális felmérés, az ESS szerint[2], - úgy foglaltak állást, hogy egyáltalán ne, vagy csak néhány bevándorlót fogadjanak be az Európán kívüli szegényebb országokból. Ez az általános elutasító attitűd a 2000-es években megnőtt, mivel ugyanezen ESS-felmérés szerint 2002-benaz elutasítás átlagos szintje még 50% alatt volt.[3] Különböző történelmi adatok alapján tehátmegalapozottan állíthatjuk, hogy a globalizáció legújabb fejlődési ciklusa a külföldi befektetések és a transznacionális gazdasági folyamatokkal összefüggésben növelte a migrációs aggodalmakat.
A globalizáció korszakának elején, a korai 1980-as években a migráció nem volt kulcskérdés Európában. Ezt jól láttatja a bevándorlásról szóló első (1976-ban megkezdett) Eurobarométer-felmérés. Ez először az 1990-es évek elején változott meg az "Földközi-tengeri" és a "kelet-európai" bevándorlók kapcsán vált égető kérdéssé, majd és a 2010-es években a menekültügyi válság miatt. Ha megvizsgáljuk a kapcsolódó felmérések adatait, láthatjuk, hogy az 1990-es évek elején az Európai Közösségben részt vevő válaszadóknak (12 ország) kevesebb, mint egynegyede féltette az “egységes piacot” a bevándorlás kapcsán.[4]Ez az aggodalom többségi véleménnyé csak a 2010-es években vált. Így tehát a globalizáció előrehaladtával a "civilizált" régióként értelmezett "Európa" a vonatkozó diskurzusokban, legfőképpen a "nem-" és "félig civilizált" európaiak " (értsd pl. kelet-európaiak) idevándorlása miatt egyre nagyobb „veszélybe kerül.[5]
Amennyiben szemügyre vesszük a materiális folyamatokat globalizációhoz kapcsolódóan az európai, sőt uniós szinten, akkor jól látható, hogy nagyon fontos demográfiai és migrációs folyamatok zajlanak, amelyek segíthetnek megmagyarázni a közvéleményben bekövetkezett fenti változásokat, és történelmi-materiális hátteret adhatnak az újraéledő "pániknak". Először meg kell fontolnunk, hogy a kontinens és az EU a népesség, a migráció és a gazdasági erő tekintetében hogyan teljesített, ez milyen ellentmondásokat tükröz, és mindez hogyan értelmezhető a történetileg örökül kapott politikai diskurzusok alapján. Másképpen megfogalmazva az anyagi és nem anyagi minták hogyan kapcsolódhatnak össze, és milyen dinamika alakul ki közöttük.
A globális gazdasági és népességi súly tekintetében az európai kontinens és benne az Európai Unió az 1960-as évektől kezdve hanyatlik, és ez a hanyatlás 1990 utáni felgyorsult.[6] A népesség súlya 1990 és 2015 között európai szinten 14% -ról 10% -ra csökkent, uniós szinten (a mai tagországok esetében) a népesség súlya 9%-ról 7%-ra esett vissza. [7] A korábban európai szocialista országok globális népességen belüli aránya 7% -ról 4% -ra csökkent.
A gazdasági folyamatokat tekintve, a Világbank adatai szerint (egy főre jutó GDP, jelenlegi USD-ban számítva) a teljes kontinens Közép-Ázsiával együtt, relatív gazdasági súlyát tekintve, 40% -ról 31% -ra csökkent.[8] Az EU (a jelenlegi tagországokkal együtt) gazdasági súlya a világon belül 1990 és 2014 között 33% -ról 24% -ra esett. Az európai kontinensen a volt államszocialista országokban komoly visszaesés volt tapasztalható, majd utána különböző fejlődési utakat követtek. A kezdeti sokk után a közép-európai és a balti térség többé-kevésbé a globális növekedést követte, és így a gazdasági súlya összességében elérte az 1990-es évek elejiszintet (1,8% körül). A teljes kontinens demográfiai és gazdasági jelentősége folyamatosan csökken a globális fejlődéshez képest, míg a bevándorlók aránya (az európai országokban élő, de egy másik európai vagy nem európai országban születettek aránya) 7-ről 10% -raemelkedett 1990 és 2015 között, amely jóval meghaladja a migráns és a nem migráns arány globális emelkedését (54% -kal nőtt meg, szemben a 15% -os emelkedéssel a világ szintjén).[9]
Az Európai Unióban (a 2018-as tagországokban) a (születési ország szerint meghatározott) migráns-nem migránsok arány 6-ról 11% -ra emelkedett, ami a kontinens egészéhez képest,még magasabb mértékű, 55% -os növekedést jelent. Ugyanakkor 1990 óta Európában a migrációs súly (az Európában élő, születési ország alapján vett bevándorlok aránya az a világ összes vándorához képest, az októl és a migráció formájától függetlenül) mindig is nagyon magas volt, közel 30%. (Vagyis a teljes globális migráns állomány egyharmada Európában él), míg az EU -ban ugyanez az aktuális arány 18 %-ról 22% -ra nőtt 1990 és 2015 között. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy az Európában élők, és ezen belül az EU-ban élő emberek demográfiai és gazdasági súlycsökkenést érzékeltek, miközben a globalizáció folyamán a migráció szintje megnőtt, illetve Európa migrációs súlya nem változott globális vándorállományon belül. A viszonylag alacsony népsűrűséghez kapcsolódóan a csökkenő, a csökkenő, de aránylag magas gazdasági súly, valamint Európa növekvő és viszonylag magas migrációs terhelése (részben az EU-n belüli nagyszámú kisebb ország miatt) olyan történelmi forgatókönyvet mutat, melyben egy viszonylag gazdag és hanyatló régió egyre nyitottabbá válik a gazdaság és a migráció terén.
Ezek a változások azt mutatják, hogy az európai, benne az uniós gazdaság súlya már nem haladja meg a migrációs súlyát, így a gazdasági lehetőségek relatív aránya (gazdasági súly migrációs szempontból) az európai, és az Európai Unión kívüli bevándorlás aránya alatt marad. Ez a változás történelmi útkereszteződésként értelmezhető. A 2015-ös és 2016-os menekültválság valószínűleg csak egy szembetűnő (és erősen túlhangsúlyozott) eseménysor volt, ami a nyugat-ázsiai, észak-afrikai háborúk, (az USA és az európai NATO-országok vezette) katonai beavatkozások következtében érte leginkább a kontinenst. A tömegesen menekülő menedékkérők tehát jelentős európai átalakulások közepette találták magukat. Ezek a vándorok, nagyon különböző háttérrel, motivációkkal és elképzelésekkel, égő gyufaként és ürügyként szolgáltak a már komoly globalizációs feszültségekkel küzdő társadalmakban. Ellentétben a nagyszámú 1992-es menekültekkel, köztük a Jugoszláviából és Kelet-Európából származó emberekkel, akik e globalizációs hullám elején keltek útra, az újonnan érkezők 2015-ben és 2016-ban már egy teljesen más Európát találtak. [10]
Hosszabb távú perspektívát tekintve a relatív demográfiai és gazdasági csökkenés folyamatait a demográfiai átmenet modernizációs eszméit alkalmazó szakemberek, politikusok és közvéleményformálók könnyen úgy értelmezhetik, hogy szükség van a határok további megnyitására a gazdasági és népességi súly visszanyerése érdekében. Az ilyen, 1950-es évek óta ismert politikai platform már régóta velünk van, mint a munkaerőpiac igényeinek kielégítését szolgáló javaslat. A globalizáció előrehaladtával ez az igény fokozódott, és nem csupán a munkaerő mobilitás szükséges megkönnyítését igényelte, hanem szociális ellátás körüli és a főképp alávetett társadalmi csoportok közötti versengéssel is járt.
Egyre több nemzetközi szervezet, és maga az EU is "támogatta" vagy menedzselte a mobilitást annak érdekében, hogy kielégítse a befektetői igényeket a demográfiai hanyatlás korában. A globális tőke, és az azokat képviselő politikai intézmények (mint például az OECD) igyekezték kiválasztani a "helyes" kombinációt a közép- és keleti országok vagy az afrikai nagy területek érkező tömegek között az 1980-as évekbeli gazdasági nyitás során. A külföldi közvetlen befektetések növekvő áramlása és állománya nem csak a gazdaságpolitikák drámai változásait követelte meg, amelyek a veszteséges vállalatok, bányák és szövetkezetek bezárásához vezettek, hanem ezzel szokásos környezetéből kimozdították a helyi lakosságot és megemelték a migráció szintjét.[11]
Ideológiai szinten mindezen változások furcsa koalíciót hoztak létre a humanitárius eszmék és a globalizáció és a neoliberális gazdaságpolitika támogatása között anélkül, hogy a tőke szerepének kritikája megtörtént volna. Ez volt a neoliberális történelmi és politikai blokk hegemóniájának az egyik kulcsmozzanat az 1980-as évektől a közelmúltig.
Ugyanezek a demográfiai és gazdasági folyamatok segíthetik a radikális jobboldali diskurzusokat is, amelyek azt állítják, hogy ezek a fejlemények az "európai", "fehér" kultúra hanyatlásához vezetnek, amely „felsőbbrendű” kultúra "Európa" felemelkedéséhez vezetett. Ez a diskurzus közvetlenül használ második világháború előtti, a biológiai és kulturális revitalizációval kapcsolatos eszméketés ez vált a neoliberális hegemónia kihívójává.[12] Egy új, tekintélyelvű hegemóniát kezdett el kiépíteni a migrációellenes nacionalizmusra építve, miközben fő ellenséggé tette a humanisztikus eszméket, amelyek összekapcsolódtak utilitarista elvekkel.
Nem kell külön magyarázni, hogy mindkét történelmi-politikai blokkot súlyos történelmi felelősség terheli a jelenlegi helyzet kialakulásáért, és a viszonyok további dehumanizálódásáért. A liberális és az autoritertörténet-politikai blokk diskurzusaiban némileg közös, hogy mindkét történelmi és politikai tömb társadalmi intézményei, szakpolitikái és anyagi struktúrái a migráns és a nem-migráns munkásokat, a szélesebb népességet alapvetően absztrakt objektumokká változtatják, vagy éppen rájuk terhelik a járadékokért és az erőforrásokért való kapitalista versengés összes problémáit.
Mindkét blokk a globális kapitalizmus anyagi folyamatait szolgálja ki, ”menedzseli” a népességet, a globális termeléshez igazítja a munkaerő összetételét, és kidolgozza a betartandó népesedési (biopolitikai) egyensúlyokat. A kulcs probléma számunkra nem a liberális és a tekintélyelvű "blokkok" közvetlen kritikája (amelyek természetesen továbbra is embertelenek, akárcsak a kapitalizmus más, hasonlóidőszakaiban) hanem azt kell itt megértenünk, hogy ezek a blokkos harcok és az anyagi folyamatok milyen új helyzethez vezetnek el, és erre, hogyan lehet kritikailag felkészülni.
A történelmi változásban a migráció szintjének további emelését előmozdító liberális történelmi és politikai törekvés egyre kiszolgáltatottabbá vált, válik az európai jobboldal felől érkező kritikákra. A sérülékenység nemcsak a migránsok számának és arányának emelkedésének, másrészt a globális kontroll elvesztésének tudható be, de a globalizáció a helyi munkásosztályok leépítését, és a stabil (és gyakran globális szinten) privilegizált állások elvesztését jelentette (a közgazdaságtanban ezeket a kiváltságokat kezeljük"járadékként").[13] Így a munkavállalóknak (beleértve a migráns hátterűeket is) meg kellett küzdeniük az ilyen járadékok és kiváltságok megvédéséért a "bevándorlókkal” szemben, és e harcban számítanak a kormányokra (hogy nagyobb védelmet kapjanak a globalizáció számukra káros következményei ellen).
Ez a követelés és igény egyértelműen vezetett ahhoz, hogy több nacionalizmust kértek, szemben a "globalizmussal". Példáula Brexit esetében a kelet-európai migráció ellen azért léptek fel, hogy a bevándorlók ne kapjanak azonos szociális ellátást (amit az EU különben megkövetelt). Vagy látnunk kell azokat az ötleteket, amelyeket az osztrák kormány jelenleg fontolgat az EU szegényebb országaiból jövő migránsok gyermekeit illető társadalmi juttaások csökkentése érdekében, figyelmen kívül hagyva, hogy ezeknek a családoknak mennyi többletkiadása van a helyi munkavállalókkal való versenyben. Így nem nehéz belátni, hogy miért tudta a szélsőjobb újjáéleszteni a háború előtti "faji öngyilkosság" diskurzívfordulatait, és miért csapódnak új és új politikai csoportok (akár balról is) az új, autoriter politikai és történelmi tömbhöz, ezáltal is elősegítve, hogyellen-hegemónia majd új uralkodó hegemónia jöjjön létre politikai és diskurzív küzdőtéren az úgynevezett "liberális fosszíliákkal" szemben.
Európa történelmi és ideológiai öröksége miatt, a zajló anyagi folyamatok ettől az egyre növekvő blokktól csak nagyon kevés kreativitást igényelt atekintetben, hogyan milyen kampányt folytathatnak bevándorlók ellen, és hogyan tudják megnehezíteni, és elbizonytalanítani az eddig uralmon levőneoliberális blokk működését. A szélsőjobboldal számára ugyancsak nem okozott nehézséget a legutóbbi úgynevezett "menekültügyi válságot" összekapcsolni a globalizáció ellentmondásaival, amelyet a migrációs munkaerő-mozgás felszínre hozott. De miért Kelet-Európa állt e változás élére, és miért vált ez a térség a felemelkedő tekintélyelvű és a nacionalista tömb ellen-hegemóniájának fő támaszává?
A fenti elemzés alapján felismerhetjük azokat az okokat, amelyek arra predesztinálták Kelet-Európát, hogy elősegítsék az autoriter változást. Kelet-Európát soha nem érintette tömeges migráció a közvetlenül kelet-európai térségen túli országokból, leszámítva néhány latin-amerikai és délkelet-ázsiai országot az államszocializmus idején. Így soha nem alakított ki kifinomultabb mentális térképet a közvetlen régión és az idealizált Nyugaton túl (amelyet manapság a kelet-európai társadalmak szimbolikusan "elítélnek" a globalizáció ellentmondásai miatt). Ugyanakkor a kelet-európai társadalmakat nagymértékben sújtotta az államszocializmus összeomlása, amely csak államilag tervezett vándormunkát használt, ha használt egyáltalán, és elképesztően magas munkahelyi biztonságot alakított ki az államszocializmus idején.
A tartósan egyenlőtlen fejlődés (korszerűtlenés hibás kifejezéssel: az elmaradottság) és a globalizáció korában megtapasztalt társadalmi bizonytalanság és felfordulás ezeket az országokat az nyugat-európai országok gazdaságának munkaerő-tartalékává tette. A kelet-európai országok így egy folyamatos működő, és igen egyenlőtlen csererendszer veszteségeit kénytelenek elviselni. Az elvándorlás e sokkjai,a drámai gazdasági változások a kis nemzetek itt élő nacionalizmusainak súlyos örökségével együtt („megszűnünk nemzetként, ha nem támogatjuk saját kulturális és demográfiai erőforrásainkat”) az embereket a jobboldali elitek mellé sodorják. Ezen elitek pedig e tömegtámogatással megpróbálnak bosszút állni az 1990-es években és a 2000-es évek elején a régióban uralkodó helyi és a globális eliteken, akik őket korábban kiszorították a privatizáció és a gazdasági osztozkodás folyamataiból.
Ezt az előretörést segítette még, hogy a valódi baloldali kritika kelet-európai hiányában a humanitárius eszméket szolgálni próbáló erőket, könnyedén be lehetett állítani az "illegális migrációt" szervező és a tőkét kiszolgáló "Soros" szervezetekként. Ezen túlmenően megváltozott a médiapiac is (a hatalomhoz jutó csoportok hosszabb távú stratégiákat alakítottak ki a médiafelületek megvásárlására vagy ellenőrzésére, gyakran állami források felhasználásával) és a hamis, lejárató hírkampányok kidolgozására. A kelet-európai jobboldali csoportok óriási segítséget kaptak az amerikai szélsőjobboldaltól, és ezeket a mérgező fegyvereket ügyesen is használják. Ezen túlmenően persze Oroszország is érdekelt volt az ilyen EU-ellenes "népi" lázadásokban azon elitek ellen, akik a neoliberális globalizáció amerikai eszméit követik.
Összességében a liberális politikai és történelmi tömb hegemóniája nyilvánvalóan letűnőben van, és a migráció vált a történelem motorjává (a Gramsci-féle jobboldali "passzív forradalmak" formájában) elindítva a globális kapitalizmus új szakaszát, amelytől aligha várhatjuk a kapitalizmus hierarchikus és elnyomó elemeinek letűnését. Sőt mintha mára látszanának azok maguk teljességében mindenféle humanitárius máz nélkül.
https://www.transform-network.net/blog/article/counter-hegemony-and-the-rise-of-a-new-historical-political-block/
[1](Standard Eurobarometer 89 – Spring 2018, European Union, 2018) http://ec.europa.eu/commfrontoffice/publicopinion/index.cfm/Survey/getSurveyDetail/instruments/STANDARD/surveyKy/2180)
[2]ESS Round 3: European SocialSurveyRound 3 Data (2006). Data file edition 3.6. NSD - Norwegian Centre for Research Data, Norway – Data Archive and distributor of ESS datafor ESS ERIC.
[3]ESS Round 1: European SocialSurveyRound 1 Data (2002). Data file edition 6.5. NSD - Norwegian Centre for Research Data, Norway – Data Archive and distributor of ESS datafor ESS ERIC.
[4]SeeforinstanceEurobarometer Spring 1995 publishingthefieldwork of late 1994.
[5]Ezt hierarchikus mentális térképet és alárendelést sokan elemezték az elmúlt kétszáz évre vonatkozóan (Larry Wolff, Edward Saidés Maria Todorova). De ettől még meg kell válaszolnunk a kérdést, hogy miért a mostani időszakban vált ez politikailag éles kérdéssé.
[6]Itt használom a gazdasági és demográfiai súly elemzésének Böröcz által kidolgozott módszereit bizonyos változtatásokkal: Böröcz, József. Az EU és a világ - Kritikai elemzés. Kalligram Budapest, 2018. A migrációs súly kérdése és annak elemzésbe kapcsolását a következő szövegben végeztem el: Melegh, Attila. 2017. “Európa a globális migrációban 1990–2015 között az ENSZ és a Világbank statisztikái tükrében.” online: http://demografia.hu/kiadvanyokonline/index.php/korfa/issue/view/549
[7]United Nations, Department of Economic and SocialAffairs, PopulationDivision (2017). World PopulationProspects: The 2017 Revision, DVD Edition
[8] World DevelopmentIndicators, The World Bank, 12 November, 2015, World DevelopmentIndicators (WDI) is theprimary World Bank databasefordevelopmentdatafromofficiallyrecognizedinternationalsources.
[9]United Nations, PopulationDivision, Department of Economic and SocialAffairs: Trendsin International Migrant Stock: The 2015 Revision
[10]Cantat, Celine (2016) RethinkingMobilities: Solidarity and MigrantStrugglesBeyondNarratives of Crisis. Intersections. EEJSP 2(4): 11-32. DOI: 10.17356/ieejsp.v2i4.286, http://intersections.tk.mta.hu
[11] A külföldit tőkebefektetések és a gazdaságpolitikai fordulat migrációs hatása kapcsán lásd: Sassen, Saskia. 2006 [1988]. “ForeignInvestment: A NeglectedVariable.” (The MigrationReader. ExploringPolitics and Policies, editedby Anthony M. Messina and Gallya Lahav, 596–608. London: LynneRiennerPublishers.)
[12]Bashford, Alison. 2014. Global Population: History, Geopolitics, and Life onEarth. Columbia Studiesin International and Global History. New York: Columbia University Press.
[13] Lásd a Századvég folyóirat utolsó letiltott számát: Mihályi Péter-Szelényi Iván (2018) A járadék szerepe a szocialista gazdaságból a tőkés piacgazdaságba való átmenet korában. Századvég. Budapest
