Mély megtiszteltetés számomra, hogy ma este itt lehetek, és elmondhatom a megnyitó beszédet a Gázai Népirtás Elleni Központ nyilvános megnyitóján. Valóban örömmel hallottam a Központ létrehozásának terveiről, bár nagyon kívánom, bárcsak soha nem lett volna szükség egy ilyen intézményre. Mindazonáltal, tekintettel arra, ami Gázában történik, úgy vélem, elengedhetetlen nemcsak egy emlékmű létrehozása a népirtás áldozatainak, hanem egy állandó nyilvános nyilvántartás létrehozása is erről a szörnyű bűncselekményről.

Arról kértek fel, hogy beszéljek arról, hogyan illeszkedik a gázai népirtás a Nyugat vezette nemzetközi rendben zajló változásokba. Ennek a kérdésnek a megválaszolásához megvizsgálom, hogy a gázai népirtás hogyan befolyásolta – és fogja továbbra is befolyásolni – Amerika önmagáról alkotott képét, mint erkölcsileg igaz nemzetet, valamint milyen következményekkel jár a nemzetközi jogra nézve, amelynek kialakításában az Egyesült Államok természetesen kulcsszerepet játszott.

Azt fogom állítani, hogy az USA gázai népirtásban való bűnrészessége súlyos csapást mért az ország önmagáról alkotott képére, mint olyan országra, amely erkölcsi tekintéllyel bír szerte a világon. Valójában az Egyesült Államok támogatása Izrael gyilkos gázai hadjáratához állandó foltot ejt Amerika erkölcsi hírnevén. Továbbá ez a támogatás jelentős károkat okozott a nemzetközi jogban, tovább aláásva az Egyesült Államok azon állítását, hogy erkölcsileg felelős érdekelt fél a nemzetközi rendszerben. Végül azt fogom állítani, hogy jó okunk van azt hinni, hogy Izrael borzalmas bánásmódja a palesztinokkal szemben még évekig folytatódni fog.

Mielőtt rátérnék ezekre a témákra, szeretnék néhány szót szólni magáról a Gázai Népirtási Központról.

A KÖZPONT ERÉNYEI

A Központ létrehozása három okból is kiemelt fontossággal bír.

Először is, emlékműként szolgál majd a Gázában 2023. október 7. óta megölt több tízezer palesztinnak, akik közül sokan a becslések szerint 70 millió tonna törmelék alatt nyugszanak, amely ma ennek a kis földsávnak a nagy részét beborítja. Nem fogjuk őket elfelejteni. Nem tudok nem gondolni a palesztin költő és tudós, Refaat Alareer szavaira, aki egy izraeli légicsapásban vesztette életét: „Ha meg kell halnom, neked élned kell, hogy elmeséld a történetemet.” Továbbá a Központ megemlékezik a cionisták, izraeliek és nagyhatalmi szövetségeseik, köztük az Egyesült Államok által okozott palesztin szenvedésekről – nemcsak október 7. óta, hanem a palesztin történelem tágabb összefüggéseiben is.

Másodszor, a Központ egyetlen, jól látható helyen fogja dokumentálni a Gázában történteket. Ez azért elengedhetetlen, mert Izrael és különféle nyugati lobbicsoportjai – valamint az amerikai politikusok, akik bűnrészesek voltak a népirtásban – mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy a Gázában történtek nem népirtás voltak, és hogy Izrael valójában jogos önvédelmi háborút folytatott. Sőt, egyesek azt fogják állítani, hogy ha valaki bűnös volt népirtásban, az a Hamász volt, amelyet úgy állítanak be, mint amely eltökélt szándéka minden izraeli meggyilkolására. A Központ központi szerepet fog játszani ezen állítások cáfolatában. Ezzel egyértelművé kell tennie a világ számára, hogy a gázai népirtás a modern történelem nagy bűncselekményei közé tartozik.

Harmadszor, a Központ arra fogja ösztönözni az embereket világszerte – különösen az amerikaiakat –, hogy szembenézzenek azzal, ami október 7. óta történt a palesztinokkal Gázában. Ahogy Edward Linenthal, az emlékművek, köztük az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának vezető kutatója megjegyzi, ezek „a nemzeti tájkép erkölcsi orientációjának feltűnő pontjai”. A Gázai Népirtási Központ esetében az „erkölcsi orientáció” kérdése különleges jelentőséggel bír az Egyesült Államok számára, mivel bűnrészes volt a palesztinok elleni népirtásban, ami a holokauszt esetében egyértelműen nem volt így. Az amerikaiak gázai bűnrészessége olyan dolog, amivel az amerikaiaknak generációkon át szembe kell nézniük és meg kell küzdeniük.

Hadd térjek most rá magára a népirtásra és annak tágabb következményeire.

A NYUGAT ERKÖLCSI FELSŐBBSÉGÉRZETÉNEK

Az Egyesült Államok régóta erős erkölcsi felsőbbrendűségi érzéssel rendelkezik más országokkal szemben. Hagyományosan „dombon álló városnak” tekintette magát, egy olyan országnak, amely elkötelezett az erényes külpolitika folytatása iránt. Az Egyesült Államok különösen elkötelezettnek tartja magát az egyének jogainak tiszteletben tartása és védelme iránt szerte a világon. Röviden, Amerika önmagáról alkotott képének van egy erőteljes univerzalista dimenziója. Kétségtelen, hogy széles körben elismert tény, hogy az Egyesült Államok néha nem felel meg az ideáljainak, de az uralkodó vélekedés az, hogy az esetek többségében mégis megteszi, és ezen a téren minden bizonnyal jobb eredményeket ér el, mint bármely más ország. Nem meglepő módon az amerikai elit erősen hajlamos a világot jó és rossz kategóriákban szemlélni, az Egyesült Államokat és szövetségeseit „jófiúként”, ellenfeleiket pedig „rosszfiúként” ábrázolva.

Ez a meggyőződés, hogy az Egyesült Államok elsősorban az erkölcsileg felelős külpolitika folytatása mellett elkötelezett, különösen hangsúlyossá vált a második világháború vége óta. John F. Kennedy elnök beiktatási beszéde 1961 januárjában, a hidegháború tetőpontján erre kiváló példa. Hangsúlyozta, hogy az amerikaiak „nem hajlandóak tanúi lenni vagy megengedni azoknak az emberi jogoknak a lassú visszavonását, amelyek mellett ez a nemzet mindig is elkötelezett volt, és amelyek mellett ma is elkötelezettek vagyunk itthon és szerte a világon”. Majd híres kijelentésével folytatta: „Tudja meg minden nemzet, akár jót, akár rosszat kíván nekünk, hogy bármilyen árat megfizetünk, bármilyen terhet viselünk, bármilyen nehézséggel szembesülünk, minden barátot támogatunk, minden ellenséget szembeszállunk a szabadság fennmaradásának és sikerének biztosítása érdekében. Ennyit ígérünk – és még többet is.”

Amikor a hidegháború véget ért, ez a retorika túlzásba esett, kezdve Francis Fukuyama híres 1989-es „A történelem vége?” című cikkével, amelyben hangsúlyozta, hogy a diadalmas liberális állam „elismeri és védi a jogrendszeren keresztül az ember egyetemes szabadsághoz való jogát”. Kevesebb mint egy évtizeddel később Madeleine Albright külügyminiszter híres kijelentése szerint: „Mi vagyunk Amerika; mi vagyunk a nélkülözhetetlen nemzet. Mi kiállunk, és messzebbre látunk a jövőbe, mint más országok.”

Egy 2013-as beszédében Barack Obama elnök elismerte, hogy az Egyesült Államoknak nincsenek „megfelelő eszközei minden rossz helyrehozására”. De amikor ez változást hozhat, kijelentette: „Úgy hiszem, cselekednünk kell. Ez teszi Amerikát mássá. Ez tesz minket kivételessé. Alázattal, de elszántsággal soha ne tévesszük szem elől ezt a lényegi igazságot.”

Hadd zárjam az amerikai esetről szóló értekezésemet George W. Bush elnök 2005 januárjában elmondott második beiktatási beszédéből vett három rövid idézettel. Tapsvihar közepette kijelentette, hogy „az Egyesült Államok politikája a demokratikus mozgalmak és intézmények növekedésének keresése és támogatása minden nemzetben és kultúrában, azzal a végső céllal, hogy véget vessen a zsarnokságnak a világunkban.” Majd így folytatta: „Amerika emberi méltóságba vetett hite fogja vezérelni politikánkat.” Végül hangsúlyozta, hogy „Amerika szabadságideáljában a jogok gyakorlását a szolgálat és az irgalom, valamint a gyengék iránti szív nemesíti.”

Ez a liberális elvek iránti elkötelezettség nem korlátozódott az Egyesült Államokra, különösen a hidegháború utáni években. Tony Blair volt brit miniszterelnök például 2003-ban az amerikai kongresszusnak azt nyilatkozta, hogy „a mi értékeink nem nyugatiak, hanem az emberi szellem egyetemes értékei”. Václav Havel volt cseh elnök 1999-ben kijelentette, hogy „az emberi jogok felülmúlják az államok jogait”, míg Angela Merkel volt német kancellár a 2011-es müncheni biztonsági konferencián kijelentette: „Kötelességünk értékalapú külpolitikát folytatni.” Természetesen számos további példát is hozhatnék arra, hogy amerikai és európai vezetők hangsúlyozták az emberi jogokon, az egyetemes értékeken és az emberi méltóságon alapuló külpolitika kiemelkedő fontosságát.

Az amerikai vezetők nagy hangsúlyt fektetnek egy olyan intézményrendszer és törvények köré épülő nemzetközi rend fontosságára, amelyek előmozdítják és védik ezeket az elidegeníthetetlen emberi jogokat. Valójában egy központi cél az, hogy az államokat arra ösztönözzék, hogy „felelős érdekelt felekké” váljanak, akik tiszteletben tartják a jogállamiságot. Például George H.W. Bush elnök 1990 szeptemberében a Kongresszushoz intézett beszédében beszélt egy új világrend létrehozásának lehetőségéről, „ahol a jogállamiság felváltja a dzsungel uralmát”. Hasonlóképpen, Hillary Clinton külügyminiszter 2013 januárjában világossá tette, hogy szerinte az Egyesült Államok „a nélkülözhetetlen nemzet”, amelynek felelőssége „fenntartani az igazságos, szabályokon alapuló rendet”, míg AntonyBlinken külügyminiszter 2021 májusában az ENSZ előtt azt nyilatkozta, hogy „az emberi jogoknak és a méltóságnak a nemzetközi rend középpontjában kell maradnia”.

Különösen fontos hangsúlyozni céljaink szempontjából, hogy az Egyesült Államok kulcsszerepet játszott az 1948-as Népirtás Elleni Egyezmény, valamint a Nemzetközi Bíróság (ICJ) létrehozásában, amelynek joghatósága van a népirtással kapcsolatos vitákban. Az Egyesült Államok által a Népirtás Elleni Egyezménynek tulajdonított fontosságot tükrözi Harry Truman elnök 1950. augusztus 26-án a Szenátusnak küldött levele, amelyben sürgette az Egyezmény ratifikálását. Hangsúlyozta, hogy „a világ szabad és civilizált nemzeteinek együtt kell működniük e megdöbbentő bűncselekmény, a teljes nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoportok szándékos kiirtásának törvényen kívül helyezésében. Népirtás nem történt az Egyesült Államokban, és nem hiszem el, hogy valaha is megtörténne itt. De a világ más részein a különböző nemzeti és vallási csoportok továbbra is szembesülnek ezzel a veszéllyel. Ezeknek a szerencsétlen embereknek minden segítségre szükségük van, amit a világ szerencsésebb nemzetei adhatnak nekik.”

Hasonlóképpen, amikor Ronald Reagan elnök 1988. november 4-én aláírta a népirtás elleni egyezmény végrehajtásáról szóló törvényt, hangsúlyozta, hogy a második világháború után „a világ nemzetei összefogtak, és a népirtás elleni egyezményt a gyötrelem üvöltéseként és a jövőbeni népirtások megelőzésére és megbüntetésére irányuló erőfeszítésként fogalmazták meg”.

Bőséges bizonyíték van azonban arra, hogy az Egyesült Államok gyakran nem teljesítette az emberi jogok védelme és a nemzetközi jog, beleértve a népirtásról szóló egyezményt is, tiszteletben tartása iránti kinyilvánított elkötelezettségét. Vegyük például, hogyan reagáltak az amerikai politikai döntéshozók a kambodzsai népirtásra 1975 áprilisa és 1979 januárja között, valamint az 1994-es ruandai népirtásra.

Kambodzsa esetében az Egyesült Államok elítélte a vörös khmerek barbár viselkedését, de kritikája korlátozott volt, és Washington semmit sem tett a népirtás megállítására. Ennek egyik fő oka az volt, hogy Kína határozottan támogatta a vörös khmereket, míg az amerikai politikai döntéshozók eltökéltek voltak abban, hogy Kínát ellenségből stratégiai partnerré alakítsák. Attól tartottak, hogy a népirtás megállítására irányuló intézkedések kisiklathatják Peking és Washington javuló kapcsolatát.

Ruanda tekintetében az Egyesült Államok kulcsszerepet játszott az ENSZ békefenntartó erőinek gyengítésében, annak ellenére, hogy egyre több bizonyíték volt arra, hogy a hutu szélsőségesek gyilkos hadjáratot készítettek elő a tuszik ellen. Még a népirtás 1994 áprilisi kezdete után is a Clinton-kormányzat szorgalmazta az ENSZ békefenntartóinak kivonását, végül támogatva egy Biztonsági Tanács határozatot, amely a létszámot több mint 2000 katonáról mindössze 270 főre csökkentette. Ráadásul a kormányzat keveset tett a népirtás megállítása érdekében, és kezdetben nem volt hajlandó népirtásnak nevezni, még akkor sem, amikor a bizonyítékok elsöprő erejűvé váltak. Ahogy Bill Clinton elnök később elismerte: „Nem neveztük azonnal ezeket a bűncselekményeket a jogos nevükön: népirtás.”

Az USA szerepe a gázai népirtásban azonban alapvetően eltér a kambodzsai és ruandai népirtásokban betöltött szerepétől. Az amerikai politikai döntéshozók talán nem cselekedtek a korábbi népirtások megállítása érdekében, de legalább nem voltak bűnrészesek a végrehajtásukban. Gázában azonban az Egyesült Államok bűnrészes abban, amit gyakran „bűncselekmények bűnének” neveznek.

AZ USA SZEREPE A GÁZAI NÉPIRÍTÁSBAN

Mielőtt rátérnénk az USA gázai népirtásban való bűnrészességére, fontos megállapítani, hogy bőséges bizonyíték van arra, hogy Izrael október 7. óta Gázában elkövetett cselekedetei népirtást jelentenek. Először is, a világ két legkiemelkedőbb nemzetközi emberi jogi szervezete – az Amnesty International és a Human RightsWatch – részletes jelentéseket tett közzé, amelyek dokumentálják Izrael gázai cselekedeteit. A B'Tselem, Izrael egyik vezető emberi jogi szervezete, szintén közzétett egy átfogó jelentést, amely arra a következtetésre jutott, hogy Izrael népirtást követ el Gázában. Más fontos szervezetek, amelyek hasonló következtetésre jutottak: az ENSZ Független Nemzetközi Vizsgálóbizottsága, az Emberi Jogokért Orvosok – Izrael, az ENSZ megszállt palesztin területekért felelős különleges jelentéstevője, az Alkotmányos Jogok Központja, a Lemkin Népirtás Megelőzési Intézet és a Népirtás-tudósok Nemzetközi Szövetsége. Ezenkívül a holokauszt és a népirtás tanulmányozására szakosodott kiemelkedő izraeli és zsidó tudósok – mint például Omer Bartov, Amos Goldberg és Raz Segal – arra a következtetésre jutottak, hogy Izrael gázai cselekedetei népirtást jelentenek.

Ezek nem alkalmi megfigyelők. Köztük vannak a világ vezető emberi jogi, nemzetközi jogi és népirtási szakértői. Ha valaki jogosult felmérni, hogy történt-e népirtás, akkor azok biztosan ezek a szervezetek és egyének.

Érdemes megjegyezni, hogy a The Economist számára 2026 júliusában végzett YouGov közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak 43 százaléka véli úgy, hogy Izrael népirtást követ el palesztin civilek ellen. Csak 24 százalékuk gondolta úgy, hogy Izrael nem követ el népirtást. Továbbá az Associated Press és a Chicagói Egyetem NORC által 2026 júniusában végzett közvélemény-kutatás szerint az amerikai zsidók 30 százaléka véli úgy, hogy Izrael népirtást követ el Gázában, míg további 21 százalékuk azt mondta, hogy nem tud eleget ahhoz, hogy következtetést vonjon le. Ugyanez a közvélemény-kutatás szerint a zsidó demokraták 45 százaléka véli úgy, hogy Izrael bűnös a népirtásban.

Ezek megdöbbentő számok, különösen mivel az amerikai mainstream média mindent megtett, hogy megvédje Izraelt a népirtási vádaktól. Mégis, ezek a megállapítások nem különösebben meglepőek, tekintve, hogy a Gázában történt pusztítást széles körben dokumentálták olyan közösségi média platformokon, mint a TikTok. Ahogy az Amnesty International főtitkára 2025 áprilisában fogalmazott: „a világ élőben közvetített népirtás közönségévé vált”.

Bár gyakorlatilag az összes gyilkosságot Izrael követte el Gázában, gyilkos hadjáratát nem tudta volna fenntartani az Egyesült Államok széleskörű anyagi és politikai támogatása nélkül. Ez a támogatás alátámasztja azt a széles körben elterjedt érvet, hogy az Egyesült Államok bűnrészes volt a népirtásban.

Izrael saját nemzetbiztonsági intézményének kiemelkedő személyiségei elismerték, hogy az Egyesült Államok támogatása nélkülözhetetlen volt Izrael gázai hadjáratának fenntartásához. Vegyünk például három sokatmondó kijelentést, amelyeket a népirtás során tettek. Zohar Palti, a Moszad hírszerzési igazgatóságának korábbi vezetője kijelentette: „Amerikai fegyverek nélkül Izrael nem tud harcolni.” Hasonlóképpen, egy magas rangú izraeli légierő-tisztviselő a Haaretznek azt nyilatkozta, hogy „az amerikaiak fegyverellátása nélkül az izraeli védelmi erőknek, különösen a légierőnek, Izraelnek nehezen lett volna képes néhány hónapnál tovább fenntartani a háborúját.” Végül Jichák Brik nyugalmazott vezérőrnagy figyelmeztetett: „Abban a pillanatban, hogy [az Egyesült Államok] elzárja a csapot, nem tudtok tovább harcolni. Nincsenek képességeitek.” Hangsúlyozta: „Mindenki megérti, hogy nem tudjuk megvívni ezt a háborút az Egyesült Államok nélkül. Pont.”

Hadd mutassak be néhány adatot annak illusztrálására, hogy mennyire mélyen függ az izraeli hadsereg az Egyesült Államoktól. A Brown Egyetem Háborús Költségek Projektje szerint „Izrael teljes harcképes repülőgép-állománya az Egyesült Államokból származik, beleértve 75 F-15-öst, 196 F-16-ost és 39 F-35-öst. Izrael támadó- és szállítóhelikoptere is mind amerikai eredetű, beleértve 46 Apache helikoptert, 25 Sea Stallion és 49 Black Hawk szállítóhelikoptert.”

Október 7-ét követő első kilenc hónapban a Biden-kormányzat körülbelül 24 000 bombát küldött Izraelnek, beleértve legalább 14 000 2000 fontos és 6500 500 fontos bombát. Az izraeli kormány szerint 2025 májusáig az Egyesült Államok 90 000 tonna katonai felszerelést szállított Izraelnek több mint 800 repülőút és 140 tengeri szállítmány során. A Center for International Policy tanulmánya becslése szerint 2023 októbere és 2025 májusa között az Egyesült Államok közel 4,2 milliárd dollár értékű fegyvert exportált Izraelbe. Ezenkívül 2025 januárjában – a Biden-kormányzat hivatalba lépésének utolsó hónapjában – további 8 milliárd dolláros fegyvereladást jelentett be Izraelnek.

Az USA politikai támogatása szintén kritikus fontosságú volt Izrael gázai hadjáratának lehetővé tételében. Számításaim szerint az Egyesült Államok hat, a népirtás megállítását célzó ENSZ Biztonsági Tanács határozattervezetet vétózta meg. Ezenkívül Washington nagy erőfeszítéseket tett annak tagadása érdekében, hogy Izrael népirtást követ el. Például 2024 januárjában a Nemzetközi Bíróság (ICJ) megállapította, hogy a gázai palesztinok a Népirtás Elleni Egyezmény által védett jogaikra néznek szembe sürgős fenyegetéssel, és utasította Izraelt, hogy tegyen intézkedéseket a népirtó cselekmények megakadályozására. A Biden-kormányzat ennek ellenére elutasította az Izrael népirtással kapcsolatos aggodalmakat, és nem tett érdemi intézkedést annak érdekében, hogy Izraelt a Bíróság utasításainak betartására kényszerítse. Mindezek mellett az Egyesült Államok megvédte Izraelt, miközben az súlyosan korlátozta – és időnként teljesen elvágta – a gázai palesztinoknak szánt humanitárius segélyek áramlását. Ez a stratégia természetesen tömeges halálesetet célzott meg éhezés és betegségek révén.

Aztán ott voltak a 2024 tavaszán az Egyesült Államokban főiskolai és egyetemi kampuszon végigsöpört népirtás elleni tüntetések. Hogyan reagált a Biden-kormányzat és ezeknek a liberális iskoláknak a vezetői? A kormányzat elítélte a tüntetésekkel összefüggő antiszemitizmust, míg az egyetemi adminisztrátorok, gyakran a rendőrséggel együttműködve, intézkedtek a táborok és tüntetések bezárásáról. Bár a tüntetések közül sok békés volt, az antiszemitizmus vádja központi kérdéssé vált a körülöttük zajló vitákban. Maga Biden elnök 2024. április 21-én, miközben a Columbia Egyetemen történt tüntetések országos figyelmet keltettek, kijelentette: „Ez a kirívó antiszemitizmus elítélendő és veszélyes, és abszolút nincs helye a főiskolai kampuszon.”

Elképzelhetetlennek tartom ezt az érvelést, bár elismerem, hogy sok cionista gyakorlatilag bármilyen Izrael-kritikát az antiszemitizmus bizonyítékának tekint. Szinte egész felnőtt életemben az akadémiai világhoz kötődtem, és 2024 tavasza előtt soha nem hallottam senkit azt sugallni, hogy az antiszemitizmus probléma lenne az egyetemi kampuszon. Sőt, személyesen soha nem hallottam egyetlen diákot vagy professzort sem antiszemita megjegyzést tenni. Maguk a tüntetések természetesen nem voltak antiszemiták. Valójában sok zsidó vett részt rajtuk, ahogy azt akkoriban széles körben elismerték. A tüntetések központi célja – ahogy mindannyian tudják – a gázai népirtás megállítása volt. A Biden-kormány azonban válaszul elítélte a tüntetésekkel kapcsolatos antiszemitizmust, míg az egyetemi vezetők – akik változatlanul a liberális értékek iránti elkötelezettségüket vallják – kezdeményezték azok leállítását.

A bűnrészesség következményei

Hadd térjek most rá a gázai népirtás következményeire, különösen az Egyesült Államokra, a liberális nemzetközi rend vezető bajnokára nézve.

Először is, elengedhetetlen figyelembe venni a népirtás liberalizmusra gyakorolt ​​​​következményeit, amin a locke-i értelemben vett liberalizmust értem. Az Egyesült Államok lényegében egy liberális demokrácia. Mint ilyen, nagy hangsúlyt fektet az egyéni jogokra, beleértve az élethez, a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez való jogot. Ezeket a jogokat elidegeníthetetlennek tekintik, ami azt jelenti, hogy a bolygó minden emberét megilletik, beleértve természetesen a palesztinokat is. Sőt, a tolerancia központi liberális érték, míg az erőszakot általában elítélik. Mindez nem tagadja, hogy az Egyesült Államok egy tökéletlen liberális demokrácia, amely nem mindig felel meg alapelveinek. Mindazonáltal liberális demokráciának tekinti magát – és nagyon büszke arra, hogy az.

Ráadásul az amerikai külpolitika régóta hangsúlyozza a liberális demokrácia terjesztésének fontosságát világszerte, ami gyakorlatilag azt eredményezi, hogy más országok jobban hasonlítanak az Egyesült Államokra. E politika alapját az a széles körben elterjedt hiedelem támasztja alá, hogy minél több liberális demokrácia van a világon, annál békésebb lesz a nemzetközi politika. Ehhez kapcsolódóan az amerikaiak erősen hajlamosak a világot „jófiúkra” és „rosszfiúkra” osztani, az Egyesült Államokat pedig természetesen a gonosz ellenfelek ellen harcoló jófiúk egyikeként ábrázolják. Ez a világnézet közvetlenül az amerikai politikai kultúrába mélyen beágyazódott liberális elvekből fakad.

Az USA gázai népirtásban való bűnrészessége tehát liberális identitásának lényegét sérti. Végül is a Biden-kormányzat mély részvétele Izrael gázai kampányában a palesztinok élethez való jogának égbekiáltó megsértését jelenti. Hogyan érvelhet bárki is amellett, hogy Izrael palesztinokkal szembeni bánásmódja erkölcsileg igazolható, vagy összhangban van a Függetlenségi Nyilatkozatban és az Alkotmányban foglalt liberális elvekkel? Hogyan állíthatja bárki a Gázában történtek fényében, hogy az Egyesült Államok igazságos külpolitikát folytat, és elkötelezett a gonosz elleni küzdelem iránt szerte a világon? Vajon az Egyesült Államok és kulcsfontosságú európai szövetségesei, akiknek Izrael iránti támogatása szintén komoly kérdéseket vetett fel a bűnrészességgel kapcsolatban, továbbra is hitelesen állíthatják be magukat a világpolitika jófiúiként? Egy olyan országnak, amely „dombon álló városnak” tekinti magát, biztosan nem szabad bűnrészesnek lennie a népirtásban.

Az Egyesült Államok szoros együttműködése Izraellel a gázai népirtás során súlyos csapást mért az amerikai politikai liberálisok hitelességére is, amelynek következményei valószínűleg még évekig elkísérik majd őket. Hadd hangsúlyozzam, hogy itt az amerikai politikai spektrum úgynevezett liberális szárnyára utalok, nem pedig a liberalizmusra, mint az amerikai politikai identitás meghatározó jellemzőjére. Elsősorban a Biden-kormányzatra és politikai szövetségeseire összpontosítok, bár azt állítanám, hogy a Trump-kormányzat is bűnrészes a népirtásban, tekintettel a 2025 januárjában hivatalba lépő Izraellel folytatott szoros együttműködésére.

Egyelőre félretéve a Biden-kormányzatot, számos liberális van az akadémiai világban, a médiában és az agytrösztökben, akik mély elkötelezettséget vallanak az emberi jogok védelme iránt belföldön és külföldön egyaránt. Sokan olyan doktrínákat támogatnak, mint például a védelmi felelősség (R2P) elv, amely szerint a nemzetközi közösség felelőssége megvédeni az embereket világszerte a háborús bűncselekményektől, az etnikai tisztogatástól, az emberiség elleni bűncselekményektől és igen, a népirtástól.

Hogyan reagáltak ezek a liberális hangok a népirtásra? Túl sokan maradtak csendben, vagy védték Izraelt. Feltűnően kevés tiltakozás érkezett az önjelölt emberi jogok bajnokai közül az akadémiai körökben. Ami a politikai személyiségeket illeti, Bill Clinton volt elnök 2024 októberében azt sugallta, hogy a Hamász taktikája arra kényszeríti Izraelt, hogy civileket öljön meg, míg Hillary Clinton volt külügyminiszter ugyanebben az évben bírálta az egyetemi tüntetőket, amiért keveset tudnak a Közel-Kelet történelméről – vagy akár általánosabban a történelemről. A liberális médiaorgánumok, mint például a The Economist, a The New York Times és a The Washington Post – amennyire meg tudom állapítani – soha nem jellemezték Izrael kampányát népirtásként vezércikkeiben. Mindhárom végül kritikusabban viszonyult Izrael magatartásához, azzal érvelve, hogy tettei túlzottak voltak, és a konfliktus megszüntetését követelték, bár továbbra is olyan keretek között fogalmazták meg azt, amelyek elhomályosítják a Gázában zajló események természetét. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a The Wall Street Journal, amely nem része a liberális tábornak, szinte minden fordulattal határozottan megvédte Izrael gázai viselkedését.

És akkor ott van még a Biden-kormányzat, amelyet önjelölt liberálisok töltöttek be, akik központi szerepet játszottak a gázai népirtás lehetővé tételében. Ide tartozik maga az elnök és két legközelebbi tanácsadója, Antony Blinken külügyminiszter és Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó. Ez a három férfi, a Biden-kormányzat számos más tagjával együtt, felelős a népirtásban való bűnrészességért. Ha létezne a nürnbergi per modern megfelelője, kevés kétség férhet hozzá, hogy Biden, Blinken és Sullivan a vádlottak padján ülnének, és végül bűnösnek találtatnák őket.

A népirtásban való liberális bűnrészesség talán legkirívóbb esete Samantha Power-hez fűződik, aki a Biden-kormány idején az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségét (USAID) vezette. Jóval a gázai népirtás előtt világhírűvé vált a népirtásról szóló írásaival és az Egyesült Államokat ért heves kritikájával, amiért „következetesen megtagadta a kockázatvállalást a népirtás elnyomása érdekében”. Egyszerűen fogalmazva, az amerikai beavatkozás vezető szószólója volt a jövőbeli népirtások megelőzése érdekében. Tekintettel erre az elkötelezettségre, azt várhatnánk, hogy vagy lemond a Biden-kormányzatból, vagy fáradhatatlanul dolgozik a színfalak mögött azon, hogy véget vessen az Egyesült Államok Izrael gázai kampányának nyújtott támogatásának. Nem mondott le, és kevés nyilvános bizonyíték van arra, hogy ilyen erőfeszítéseket tett volna a színfalak mögött. Ehelyett pozíciójában maradt, amíg Biden elnök 2025 januárjában le nem mondott hivataláról.

Egyébként mind Power, mind Jake Sullivan jelenleg a Harvard Egyetem professzori posztját töltik be – ami kétségtelenül a liberalizmus egyik fő bástyája. Mindketten könnyen visszatérhetnek kiemelkedő politikai döntéshozói pozíciókba egy jövőbeli demokrata kormányzatban. De akár így tesznek, akár nem, a Biden-kormány gázai politikájában való részvételük erkölcsi foltot hagyott a hírnevükön, amely életük végéig kísérteni fogja őket. Valójában a hírnévkárosodás messze túlmutat Sullivanon és Power-en, azokon a liberálisokon is, akik vagy lehetővé tették a népirtást, vagy tétlenül nézték, amíg az történt. Legalábbis az erkölcsi fölény érvényesítésének képessége a belátható jövőben komolyan veszélybe került.

Végül, az USA gázai népirtásban való bűnrészessége jelentős károkat okozott a nemzetközi jogban és a népirtás megelőzéséért és az elkövetők megbüntetéséért felelős kulcsfontosságú nemzetközi intézményekben. Pontosabban, a gázai népirtás kigúnyolja az 1948-as népirtás elleni egyezményt. Az Egyesült Államok, amely központi szerepet játszott e mérföldkőnek számító szerződés létrehozásában a holokauszt és a második világháború egyéb borzalmai után, széleskörűen támogatta Izrael gázai hadjáratát, amelynek pusztító következményeit a világ minden táján élő emberek a saját szemükkel láthatták. Ezenkívül a Trump-kormányzat és a Biden-kormányzat is határozottan támogatta Izrael gázai politikáját. Ezenkívül mindkét kormányzat megpróbálta aláásni a Nemzetközi Bíróságot (ICJ), és különösen a Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC) – az előbbit a népirtás elleni egyezmény fenntartására irányuló erőfeszítéseiért, az utóbbit pedig azért, mert az egyéneket felelősségre vonta az állítólagos háborús bűncselekményekért és az emberiség elleni bűncselekményekért.

Az ember elgondolkodik, hová vezet mindez. Tudjuk, hogy a világ sok szempontból egy ocsmány és kegyetlen hely. A liberális értékek, a nemzetközi jog és a nemzetközi intézmények célja, hogy a lehető legjobban enyhítsék az emberi lét kemény széleit. Ez nem könnyű feladat. Az Egyesült Államok és európai szövetségesei azonban a gázai népirtásban való bűnrészességükkel komolyan aláásták ezeket a korlátokat. Nehéz felmérni, hogy milyen árat fogunk idővel fizetni ezért az erkölcstelen viselkedésért, de attól tartok, hogy jelentős lesz.

VISSZAFORDULÁS A GÁZAI NÉPIRÍTÁSI KÖZPONTBA

Szeretném egy történettel zárni a híres Szent Patrik-székesegyházról, amely a New York-i Ötödik sugárúton található. A tizenkilencedik században nagyszámú ír katolikus vándorolt ​​be az Egyesült Államokba, sokan közülük az 1845–1852 közötti nagy ír éhínség elől menekülve. Amint ideértek, intenzív diszkriminációval szembesültek a fehér angolszász protestáns (WASP) elit részéről, amely akkoriban uralta az amerikai társadalmat, és mély ellenségeskedést táplált az ír katolikusokkal szemben, akik a legmegvetettebb európai bevándorló csoportok közé tartoztak.

Válaszul erre a diszkriminációra a New York-i ír katolikusok egy csodálatos katedrális építésébe kezdtek, amely nagyrészt a velük szembeni ellenállás erőteljes kifejezéseként szolgált volna, mivel az nem volt hajlandó tisztelettel és méltósággal bánni velük. Az íreknek azonban akkoriban kevés vagyonuk volt. A Szent Patrik-székesegyház építését az tette lehetővé, hogy számtalan egyszerű ír katolikus kaparta össze ötcentesét, hogy segítsen finanszírozni ezt a monumentális vállalkozást.

Úgy hiszem, hogy ez a történet fontos tanulságokkal bír a palesztinok számára az Egyesült Államokban és szerte a Nyugaton. A Gázai Népirtás Elleni Központot nemcsak a népirtás áldozatainak emlékműveként és e szörnyű bűncselekmény dokumentálásának nélkülözhetetlen eszközeként tekintem, hanem egyben az amerikai vezetéssel szembeni dacolásként is, amely nemcsak, hogy nem hajlandó elismerni a népirtást, hanem központi szerepet játszott annak lehetővé tételében.

Ezért elengedhetetlen, hogy a Gázai Népirtás Elleni Központ virágozzon az elkövetkező években – hogy méretében és hatókörében növekedjen, és az amerikai politikai tájkép kiemelkedő és tartós részévé váljon. Tekintettel az Egyesült Államok szerepére a Gázában október 7. óta zajló eseményekben, a Központ különösen fontos helyet foglal el az amerikai közéletben.

Hogy a Szent Patrik-székesegyházzal való analógiát egy lépéssel tovább vigyem, arra biztatom a palesztinokat és szövetségeseiket szerte a világon, hogy minden lehetséges módon támogassák a Gázai Népirtási Központot. Ezt nemcsak az imént vázolt okok miatt kell megtenniük, hanem azért is, mert a Nagy-Izraelben élő palesztinok biztonságát és jólétét súlyos fenyegetések fenyegetik, amelyek valószínűleg a belátható jövőben is fennállnak. Minden segítségre szükségük lesz, amit kaphatnak.

Köszönöm.

Iratkozzon fel John's Substackre

John J. Mearsheimer tollából · Több ezer fizetős előfizető

Forrás: https://mearsheimer.substack.com/p/the-gaza-genocide-center?utm_source=share&utm_medium=android&r=2cxqch 2026. november 7. San José, Kalifornia

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó