Marwan hamad/ CC-4.0 / Commons ) Fénykép Bet She'an történelmi maradványairól a mai Izraelben

A régészet és a Biblia Dávid és Salamon történetét meséli el. De, amit a feliratok és az ásatások feltárnak, az alapvetően ellentmond az Ószövetségnek

Amikor 1984 nyarán egy budapesti tanulmányúton rábukkantam Stefan Heym „A Dávid király-jelentés” című regényére, az számomra egy felfedező élmény volt.

Épp befejeztem történelem tanulmányaim negyedik félévét a berlini Humboldt Egyetemen, amikor ez a munka felnyitotta a szemem: semmi más nem volt ilyen intelligens a történetírás funkciójáról a ténylegesen létező szocializmusban, egy Kr. e. 1000 körüli témát példaként használva.

Mit tudunk Saul, Dávid és Salamon királyokról?

A regény, amelyen Heym 1969 és 1971 között dolgozott, 1972-ben jelent meg Nyugaton. Ahogy oly gyakran megtörtént, a magát szocialistának valló chemnitzi szerző nem publikálhatta művét Kelet-Németországban. Csak egy évvel később jelenhetett meg a „Dávid király-jelentés” az NDK-ban. A Honecker hatalomra kerülését követő rövid enyhülés tette ezt lehetővé a kultúrpolitikában. A regény nagyon pozitív nyugati fogadtatása nyomást gyakorolt ​​az SED vezetésére is, hogy kozmopolitábbnak tűnjön.

Heym történelmi köntösbe öltöztetett kritikája az NDK-beli állapotokról, a megoldatlan sztálinizmusról, a demokratizálódás hiányáról, valamint a pártvezetés rendőrállami és titkosszolgálati diktatúrájáról meggyőző volt.

De a téma, Dávid király élete, felemelkedése és győzelme Saul és a filiszteusok felett, valamint ifjabb fia, Salamon trónöröklése számos udvari intrika és összeesküvés után, közvetlenül elvezetett a kérdéshez: Mit tudunk erről az időszakról, és honnan tudjuk?

Ószövetség

Az elmúlt 25 évben a témával kapcsolatos kutatások forradalmasították ismereteinket. Addig, és így tanulmányaim során is, nagyrészt az Ószövetségben, Sámuel és a Királyok könyveiben bemutatott bibliai képet követték: e nézet szerint Saul tragikus alak volt, de ennek ellenére az Úr nevében elhívatott, hogy az izraeliták királya legyen.

Dávid és Salamon kiemelkedő uralkodókként követték őt, mindketten 40 évig uralkodtak egy hatalmas birodalom felett, amely Izraelt és Júdát is magában foglalta. Jelentős szerepet játszottak olyan nagyhatalmak együttműködésében, mint Egyiptom, Asszíria és később Babilon, uralkodva szomszédaikon, és nagyrészt összhangban maradva Izrael egyetlen Istenével, Jahvé-val. A helyzet ma egészen más.

Régészet kontra bibliai narratívák

Salamon királyságának térképe Kép: British Library/ Commons

A régészet és az epigráfia, a feliratok tudománya, a bibliai történetek mögött rejlő valóságot kutatta – és többnyire üres kézzel jutott el odáig. Erről bővebben mindjárt.

Először is, vizsgáljuk meg az ókori Izrael királyairól szóló Ószövetségi beszámolókat a Kr. e. 11. és 10. század fordulóján. Ezek a beszámolók nem kortársak, hanem két-három évszázaddal később jegyezték fel őket. Kr. e. 1000 körül nem voltak írásos feljegyzések az izraelita-júdeai régióban, így nem voltak királyi vagy udvari krónikák, amelyekből az írók ismereteiket meríthették volna.

Ezek a hagyományok nem történelmi értekezések, hanem vallási és irodalmi narratívák, amelyek célja egy adott jelentés megteremtése és az identitás erősítése. Szerzőik nem történészek, akik célja az uralkodók tetteiről és műveiről szóló tények terjesztése. Sokkal több információt nyújtanak létrejöttük idejéről, mint magukról a korszakokról, amelyeket leírnak.

A névtelen szerzők küldetésüknek tekintik, hogy emlékeztessék minket arra, hogyan növekedett és virágzott az ókori Izrael, amíg követte isteni Ura, Jahve előírásait, és hogyan süllyedt nyomorúságba, amikor letért az egy Isten nyomdokairól. Inkább a hitről szólt, mint a tudásról.

Elsődleges forrásaink a fent említett régészeti leletek, valamint a tartós anyagokon, például kőn, fán, fémen vagy kerámián található feliratok (ékírásos táblák, sztélék, oklevelek, törvénytáblák, temetkezési és győzelmi emlékművek). Ezek jelentősen megváltozott képet adnak Saulról, Dávidról és Salamonról, valamint uralkodásukról.

Tér és idő

A Levanté déli részén helyezkedünk el, nyugaton a Földközi-tenger partja, keleten pedig a Jordán folyó és a Holt-tenger között. Délen a Sínai-félsziget, ahol a fáraó királyság kezdődött, és a Negev-sivatag, északon pedig a Galileai-tenger fekszik. A modern politikai és földrajzi fogalmak szerint Izrael, Jordánia, Libanon, Palesztina és Szíria országai foglalják el a rómaiak által Szíria-Palesztina néven emlegetett terület egészét vagy egy részét.

Merenptah győzelmi oszlopa Kép: Kairói Egyiptomi Múzeum/Olaf Tausch/ CC-3.0

A késő bronzkorban (Kr. e. 15–12. század) a földet még Kánaánnak nevezték, és egyiptomi közigazgatás alatt állt. A fáraók ellenőrizték a tengerparti városokat, a kereskedelmi útvonalakat és az útkereszteződéseket, valamint később Izrael és Júda területét. Helyőrségeket és erődöket tartottak fenn, például Gázában és Bét-Seánban, vagy függő városfejedelmeket állítottak fel, például Bübloszban, Kádesben és Megiddóban.

A még mindig nagyon ritkán lakott felföldön már léteztek olyan kis erődített települések, mint Jeruzsálem és Sikem. Mindezek a kis helyi urak levelet írtak a fáraónak a szomszédos fejedelmekkel való bajaikról (az úgynevezett Amarna-levelezés a Kr. e. 14. századból), és segítséget kértek.

Kép: Vorderasiatisches Museum Berlin/Lone Archer/ CC-3.0

Jeruzsálemi Abdi-Ḫeba Amarna levele

Jeruzsálem (Urusalim) uralkodója például az előkelő Abdi-Kheba nevet viselte, és 50 fős helyőrséget kért a fáraótól, hogy védje meg őt Gézer és Sikem városi uralkodóival szemben. Helyzetét a fáraónak köszönhette: „A fáraó hatalmas keze hozott engem apám házába.” Jeruzsálemi területe körülbelül 30 négyzetkilométer volt, és 2000-3000 ember lakta.

A jeruzsálemi Abdi-Ḫeba harcot vívott Keïla település feletti ellenőrzésért Suwardatá-val, Hebron uralkodójával. A hegyvidéki városokat szomszédaikon kívül az úgynevezett Ḫapiru/Apiru (feltehetően a héberek) és a Shasu néven ismert fosztogatók fenyegették, akik kóborló „rablókként” zavarták a letelepedett lakosságot.

A fáraó hadjárata

1210 körül Merenptah fáraó hadjáratot indított ezekre a kánaánita területekre, amiről egy több mint három méter magas győzelmi oszlopon számol be: „A fejedelmek leborulnak és »Salom« -ot kiáltanak. Az ellenségek közül senki sem emeli fel a fejét. Izrael elpusztult, nincs többé magva. Az összes ország békében van.”

Olvasd el ezt is:

Armageddon: Hogyan vált egy valós hely szimbólummá Telepolisz

Ramszesz és Hattušili: Diplomácia az örökös háború helyett Telepolisz

II. Ramszesz és a történelmi hamisítás művészete Telepolisz

Ez az első alkalom, hogy Izraelt a Galileai-tenger közelében élő népcsoportként, törzsként vagy nemzetként említik.

Tengeri népek vihara

Kr. e. 1200 körüli évtizedekben a tengeri népek inváziója súlyosan megrázta az ókori közel-keleti világot. Birodalmak, fejedelemségek és városállamok omlottak össze, meggyengítve az egyiptomi fáraóbirodalmat.

Új népek telepedtek le az újonnan rendelkezésre álló területeken: a déli Levante partvidékén a filiszteusok az úgynevezett Pentapolisz-ban, Asdód, Askelón, Ekron, Gát és Gáza városaival; ettől északra a föníciaiak Büblos-szal, Szidon-nal, Tripolis-szal és Tírus-szal.

A filiszteusok elfoglalták Gázát az egyiptomiaktól; Gát akkoriban Palesztina/Izrael legnagyobb városa volt. Ezek a helyek gyakori hivatkozási pontokká váltak Izrael és Júda történelmében.

Az i. e. 11. században a népesség növekedett Galileában, a szamaritánus-efraimiai területen, és valamivel később a júdeai hegyvidéken is, ahol egyre több kis település jött létre. A csapadékmennyiség növekedése ezeken a régiókon némileg megkönnyítette a mezőgazdaságot, és még inkább elősegítette a nomád pásztorkodást.

Olvasd el ezt is

Tengeri népek, aszály, káosz: Hogyan omlott össze egy ősi világ Telepolisz

Dávid pásztorfiú volt, mint sokan mások abban az időben a hegyvidéki Júdeában. Továbbá a hegyvidéki régiók profitáltak a kánaánita városállam-rendszer hanyatlásából. Ezek a fejlemények megteremtették a feltételeket Izrael és Júda királyságainak kialakulásához. ​​Magában foglalták a Kánaánon belüli eltolódásokat a síkságoktól a hegyek felé.

Egy olyan egyértelműen azonosítható vándorlás, mint amilyet az Exodus történetében elmesélnek – az izraeliták Egyiptomból való távozása és későbbi Kánaánban való letelepedésük –, nem bizonyítható. Az Exodus és a sivatagi vándorlás hagyománya egy mitikus elbeszélés, amelynek célja Izrael népének eredetének megalapozása.

Hatalmi vákuum a Közel-Keleten

Amikor a Kr. e. 11. század végén szervezett hatalmi struktúrák jelentek meg a történelmi színpadon mind Izraelben, mind Júdeában, a geopolitikai helyzet kedvező volt: Egyiptom hatalma jelentősen megcsappant a Ramesszida-dinasztia Kr. e. 1070 körüli bukása után. A fáraó birodalom nem tudta fenntartani befolyását Palesztinában. Hasonlóképpen, az Asszír Birodalom válságba került, és a Tigris folyó menti központi területeire korlátozódott. Az arámok vándorlása lekötötte az asszír erőket Szíriában.

Kr. e. 1000 körül a Jordán folyótól nyugatra és a Holt-tengertől északnyugatra létrehoztak egy kis területet, Izraelt, valamint egy ugyanannyi vagy akár kisebb területet, Júdeát a Holt-tengertől nyugatra. Élükön vezetők álltak, akiket némileg eltúlozva „királyoknak” neveztek. Monarcháknak nevezni őket túlzás. Inkább törzsfőnökökhöz hasonlítottak, mint például Saul Benjámin törzséből.

Ennek pontos dátuma nem tisztázott. Saul „királyságát” előzetesen Kr. e. 1000 körülire, Dávidét Kr. e. 1000 utánra, Salamonét pedig Kr. e. 950 körülire datálják. Az Ószövetség azon állítása, miszerint Dávid és fia, Salamon egyaránt 40 évig uralkodott, valószínűtlen. A szám szimbolikus, és csupán azt bizonyítja, hogy e történetek későbbi írói nem rendelkeztek pontos ismeretekkel Izrael és Júda korai történelméről.

Irodalom:

Wolfgang Zwickel, A Szentföld. Régészet és történelem, 2009.

Reinhard Kratz, Ókori Izrael, in: WBG Világtörténet 2: Ókori világok és új birodalmak Kr. e. 1200-tól Kr. u. 600-ig, szerk. Gustav Adolf Lehmann / Helwig Schmidt-Glintzer, 2009, 68–91., 477. o.

Wolfgang Oswald / Michael Tilly, Izrael története. A kezdetektől a Kr. u. 3. századig, 2016.

Bernd U. Schipper, Izrael története az ókorban, 2. kiadás, 2023.

Forrás: https://www.telepolis.de/article/Israel-Palaestina-Zwischen-biblischer-Erzaehlung-und-historischem-Befund-11452858.html 2026. szeptember 19.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó