Határkerítés Rastina (Szerbia) és Bácsszentgyörgy (Magyarország) között, 2015-ben építve a szerb-magyar határon. Fotó: BalkansCat/iStock via Getty Images
„Küldjék vissza őket!” – skandálták a jobboldali európai parlamenti képviselők, miután az Európai Parlament 2026. június 17-én elfogadta az új visszatérési rendeletet. A parlamenti magatartásnak ez a mélypontja az uniós menekültügyi és migrációs politikák folyamatban lévő reformjainak valószínűleg mélypontját, a visszatérési rendeletet ünnepelte.
A visszatérési rendelet
Az Európai Bizottság szerint a Visszatérési Rendelet „hatékonyabbá teszi a visszaküldéseket, gyorsabb, egyszerűbb és eredményesebb eljárásokkal az egész EU-ban”. (Migrációügyi és Belügyi Főigazgatóság, 2026) Ezen gyors eljárások lehetővé tétele érdekében úgynevezett „visszatérési központokat” kell létrehozni harmadik országokban, ahová az EU-ban tartózkodási engedéllyel nem rendelkező személyeket (beleértve a gyermekes családokat is) küldeni lehet, még akkor is, ha soha nem jártak az adott országban.
Továbbá a szabályozás új kötelezettségeket és a menekülő emberekkel szembeni elnyomás formáit tartalmazza – a társadalombiztosítási ellátásokkal vagy munkavállalási engedélyekkel, tartózkodási és szálláskövetelményekkel kapcsolatos szankciókat. Ha az emberek nem teljesítik ezeket a kötelezettségeket, ha „illegálisan” költöznek egy másik tagállamba, vagy hamis személyazonosító okmányokat használnak, „kitoloncolási előzetes őrizetbe” vehetik őket. A kitoloncolási előzetes őrizet akár két évig, kivételes esetekben akár 30 hónapig is kiszabható, tehát lényegesen hosszabb ideig, mint a kisebb bűncselekményekért kiszabható szabadságvesztés (Pro Asyl 2026a).
A „közös európai menekültügyi rendszer” (KEMR) reformja
A diadalmas „Küldjék vissza őket!” skandálás így nemcsak a jobboldali európai parlamenti képviselők antihumanitárius álláspontjának kifejeződéseként értelmezhető, hanem a szabályozás tartalmának találó leírásaként is, amelyet nemcsak a szélsőjobboldal, hanem az Európai Parlament úgynevezett konzervatív pártjai is támogatnak.
A rigmus a néhány nappal korábban hatályba lépett „Közös Európai Menekültügyi Rendszer” (KEMR) reformjának lényegét is összefoglalja. A KEMR tizenegy jogszabályt foglal magában:
- Két szűrési szabályzat, amely előírja minden olyan belépő kötelező szűrését, aki nem felel meg a felvételi követelményeknek;
- A Menekültügyi Eljárásokról szóló rendelet célja a menedékjogi eljárások harmonizálása volt az EU-ban;
- A menekültstátusz vagy a kiegészítő védelem megadását meghatározó Minősítési Rendelet;
- A visszatérési és határellenőrzési eljárásokról szóló rendelet, amely a menedékjog iránti kérelem elutasítását követően a külső határon alkalmazandó eljárást szabályozza;
- A Dublin III. Rendelet helyébe lépő menedékjog és migráció kezeléséről szóló rendelet;
- Az EURODAC-rendelet, amely rendelkezéseket tartalmaz a személyes adatok úgynevezett EURODAC-adatbázisban történő tárolására vonatkozóan;
- A Válságrendelet a „válsághelyzetek” és a „vis maior” helyzetek szabályozására vonatkozik;
- A befogadási feltételekről szóló irányelv, amely a tagállamokban a befogadási feltételeket szabályozza;
- Az Áttelepítési Rendelet, amely egységes szabályokat tartalmaz a harmadik országbeli állampolgárok és a hontalan személyek legális és biztonságos belépésére vonatkozóan;
- Az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségét (EUAA) szabályozó EUAA rendelet ( Pro Asyl 2026b ).
A CEAS reformok legproblematikusabb pontjai
Az átvilágítási rendeletek értelmében a határon be kell gyűjteni a menedékkérők személyazonosítási és biometrikus adatait, el kell végezni az egészségügyi és biztonsági ellenőrzéseket, és a személyeket regisztrálni kell az EURODAC-ban. Az átvilágítást hét napon belül be kell fejezni. Ezt követően vagy menedékjogi eljárást, vagy kiutasítási eljárást kell megindítani, kétféle menedékjogi eljárással: a rendes menedékjogi eljárással és a határon folytatott menedékjogi eljárással.
A menekültügyi határeljárások gyorsított eljárások, legfeljebb 12 hétig tartanak. Kötelezőek azok számára, akik téves információkat adtak meg személyazonosságukról, vagy akikről feltételezhető, hogy veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra. Továbbá azokat a személyeket is határeljárás alá kell vonni, akik olyan országból érkeznek, ahol az európai védelem elismerésének aránya 20 százalék alatt van. A tagállamok kiterjeszthetik a határeljárásokat más menedékkérőkre is, például, ha „biztonságos származási országokból” érkeznek, vagy „biztonságos harmadik országon” keresztül utaztak. A gyermekek családjukkal együtt határeljárás alá vonhatók. Európa-szerte 30 000 férőhelyes kapacitást kell biztosítani a határeljárásokhoz; ha ezt a számot túllépik, a határeljárásokat fel kell függeszteni.
Ha a menekültügyi határon folytatott eljárás negatív döntéshez vezet, megkezdődik a kiutasítási határon folytatott eljárás, amely akár három hónapig is eltarthat (Pro Asyl 2026b).
Ez alatt az idő alatt, azaz legfeljebb hat hónapnál nem hosszabb ideig, embereket tartanak fogva a határon lévő táborokban. És erre az időre a „belépés megtiltásának fikciója” érvényesül, „egy ravasz jogi fogás, amelynek keretében az EU területén fizikailag jelen lévő harmadik országbeli állampolgárokat jogilag nem ismerik el érkezettként, amíg kérelmüket fel nem dolgozták” (Bogos 2024, 11) .
Bár a jogi konzultáció és az elutasító határozatokkal szembeni jogorvoslat lehetősége előre látható, egyrészt kétséges, hogy a zárt őrizetbevételi központokban lehetőség lesz-e jogi konzultációra, másrészt a menekültügyi eljárás számos részére vonatkozóan nem irányozták elő a jogorvoslatok felfüggesztő hatályát. Így várható, hogy olyan emberek fognak kénytelenek elhagyni az EU-t, akik maradhattak volna, ha az EU Alapjogi Chartájában előírt hatékony jogvédelem rendelkezésreállna.
A CEAS reform jelentősen megnöveli az úgynevezett „biztonságos harmadik országok” számát, ahová az emberek kitoloncolhatók. A harmadik országnak nem kell ratifikálnia a Genfi Menekültügyi Egyezményt; elegendőnek tekinthető, ha a menekültek védelmére vonatkozó néhány jogi normát betartják. Nem szükséges, hogy az egész terület biztonságos legyen; a kitoloncolás akkor is megengedett, ha a terület egyes részeit biztonságosnak ítélik. Legalábbis kétséges, hogy a biztonságos harmadik ország ezen meghatározása megfelel-e a visszaküldés tilalmának elvének, amelyet a nemzetközi jog számos alapvető dokumentuma rögzít, azaz annak a szabálynak, hogy senkit sem szabad olyan országba küldeni, ahol üldöztetésnek lenne kitéve.
Összefoglalás
A reform céljai dióhéjban: Az EU azt tervezi, hogy az EU-ban védelmet kereső embereket akár hat hónapig táborokban, vagy akár 30 hónapig kitoloncolás előtti börtönben fogják fogva tartani, és olyan országokba fogják kitoloncolni őket, amelyek nem teljesítik az emberi jogi normákat. A védelem iránti kérelmek érvényességét pedig még felületesebben fogják értékelni, mint eddig.
Jelenleg nem világos, hogy az EU képes lesz-e annyi kitoloncolást végrehajtani, amennyit csak kíván. Az úgynevezett „kitoloncolási rés” még most sem a tagállamok kitoloncolási vonakodásából, hanem a kitoloncolás lehetetlenségéből fakad, ha nincs fogadó állam. Ennek ellenére nyugodtan feltételezhető, hogy a menekülőkre nehezedő nyomás jelentősen megnő.
Ugyanakkor az EU megpróbálja érvényesíteni a jogát, hogy hatalmi övezetét a földrajzi határoktól függetlenül határozza meg – azáltal, hogy a területen tartózkodó embereket úgy kezeli, mintha ott sem lennének, és olyan országokba deportálja őket, amelyek sem az EU területei, sem semmilyen módon nem kapcsolódnak az érintett emberek életéhez.
Mindez nem teljesen új keletű – az EU menedékjogi és migrációs jogszabályai az elmúlt évtizedekben folyamatosan eltávolodtak az emberi jogi normáktól, miközben a represszív eszközök száma megnőtt, nem utolsósorban a Frontex határügynökség hatásköreinek, infrastruktúrájának és pénzügyi eszközeinek bővítésével. 2026 második felére a Frontex további reformját tervezik, amely ismét növeli majd a nem kellően felügyelt cselekvési lehetőségeit. Emellett az afrikai országok már most is fokozzák a határellenőrzést és az úton lévő emberek elnyomását, mivel kénytelenek végrehajtani az uniós követelményeket. Ugyanakkor ezeknek a – gyakran szegény – országoknak foglalkozniuk kell azokkal, akik úton ragadtak Európa felé.
Ezek a reformok nemcsak a menekültek elleni elnyomás további fokozását jelentik, hanem az autoriter és antihumanitárius EU-politika részét képezik, amely egyértelmű neokolonialista megközelítést alkalmaz, és egy egyre rugalmasabb határrendszeren alapul. Ezért minden eddiginél fontosabb a menekültek és migránsok jogainak védelme a demokratikus politika és a globális igazságosság politikájának részeként.
Referenciák:
Bogos, Alexandra (2024). Az új migrációs és menedékjogi paktum – Az elasztikus határok jogi szabályozása? in: Elastic Borders Newsletter, 2. szám, 2024, 10-11. https://static.uni-graz.at/fileadmin/_files/_project_sites/_elasticborders/News_Events/Newsletter/Elastic_Borders_Issue_2.pdf
Migrációügyi és Belügyi Főigazgatóság (2026). A Bizottság üdvözli a visszatérési rendelettel kapcsolatos politikai megállapodást. https://home-affairs.ec.europa.eu/news/commission-welcomes-political-agreement-return-regulation-2026-06-02_en
Pro Asyl (2026a). Die neue Rückführungsverordnung: Frontalangriff auf die Rechte von Geflüchteten. https://www.proasyl.de/news/die-neue-rueckfuehrungsverordnung-frontalangriff-auf-die-rechte-von-gefluechteten/
Pro Asyl (2026b). GEAS startet: FAQ zu den wichtigsten Aspekten der europäischen Asylreform. http://www.proasyl.de/wp-content/uploads/FAQ-GEAS-Reform_Update-2026_final-10.6.2026.pdf
Forrás: https://transform-network.net/blog/analysis/the-recent-reforms-of-the-eu-asylum-system-anti-humanitarian-measures-and-neocolonial-aspirations/ 2026. augusztus 24.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
