Bevezetés: A hagyományos módszerek válsága az algoritmusok korában
Nehéz a szocialista felszabadulásért vívott harcot a huszonegyedik században a huszadik század eszközeivel vívni. Egy algoritmusok uralta korban élünk. A digitalizáció és a mesterséges intelligencia hatása egyre inkább terjed a médiára, a kultúrára, az oktatásra, a munkára és a mindennapi életre. A politikai és gazdasági stratégiákat egyre inkább hatalmas adathalmazok elemzése és a politikai és gazdasági döntések számítógépes feldolgozása alakítja. A baloldal ezért egzisztenciális kérdéssel néz szembe: hogyan tudnak ellenállni azok a mozgalmak, amelyek még mindig a hagyományos logika szerint működnek és szerveződnek, egy olyan digitális kapitalizmusnak, amely példátlan technológiai fejlődést ért el?
Amikor a baloldali szervezetek továbbra is a hagyományos módszerekre támaszkodnak diskurzusukban, szervezkedésükben és munkájukban, komoly kihívással néznek szembe a kapitalizmussal szemben. Ellenfelük fejlett digitális, gazdasági, politikai, katonai és médiaeszközök arzenáljával rendelkezik. Percről percre fejlődik minden területen, alkalmazkodik a válságaihoz, bármilyen mélyek is azok, és osztályszövetségeket köt saját belső megosztottságán keresztül. A baloldal jelentős része mégis továbbra is ragaszkodik a régi módszerekhez és eszközökhöz, amelyek már nem tudnak lépést tartani a megújult konfrontáció követelményeivel. Ez a valóság, amelynek ma tanúi vagyunk, és ez minden eddiginél sürgetőbbé teszi ezen módszerek fejlesztésének és megújításának szükségességét.
Korábbi cikkeimben az elefánt és a hangya képén keresztül írtam le ezt a hatalmas digitális szakadékot. De miután a digitális kapitalizmus gyors és hatalmas növekedésen ment keresztül, és mivel még mindig csak néhány befolyásos baloldali és progresszív digitális alternatíva létezik, most, az algoritmusokkal és a digitális kormányzással kapcsolatos szakmai munkámra támaszkodva, látom, hogy ez a szakadék még tovább szélesedett. Ez egy kemény, keserű valóság, amelyet nyíltan el kell ismernünk. Csak ennek az elismeréséből kezdhetjük el komolyan mérlegelni a lehetséges alternatívákat.
Marx és Engels: Tudomány és technika mint kétélű fegyver
A tudomány és a technológia Karl Marx és Friedrich Engels gondolkodásának központi pillére volt. Olyan eszközöket láttak bennük, amelyeket vagy a felszabadulás érdekében, vagy az osztályuralom megszilárdítására lehet használni. A kapitalizmusban a tudományos és technológiai fejlődést a burzsoázia profitjának maximalizálására, valamint a fizikai és szellemi munkások kizsákmányolására használják, elmélyítve az elidegenedést és az osztályegyenlőtlenséget. Marx és Engels azonban felismerték, hogy ezek az ellentmondások forradalmi lehetőségeket rejtenek, amelyek segíthetnek egy igazságosabb szocialista rendszer kiépítésében. Nézetük ma még sürgetőbbnek tűnik a digitális kapitalizmus korában, ahol a technológia az ellenőrzés új eszközévé vált, miközben továbbra is magában hordozza az emberiség felszabadításának lehetőségét.
A történelem és a társadalom dialektikus természetének mély megértése arra késztette őket, hogy a tudományos haladást olyan anyagi és társadalmi erőként lássák, amely az osztályhatalmi viszonyokat tükrözi. Ez egy kétélű fegyver: hatalmas felszabadító potenciált hordoz, ugyanakkor a kizsákmányolás elmélyítésére és a kapitalista uralom megszilárdítására is használják. Gondolataik bemutatták, hogyan egyesítheti az anyagelemzés a tudományt az osztályharccal, a tudást a világ megváltoztatásának erejévé alakítva, ahelyett, hogy pusztán a megértés eszközévé tenné. Intellektuális projektjük egyértelműen a kapitalista rend határain túlra lépést szorgalmaz egy humánusabb jövő felé, amely a technológiai haladás által megnyitott felszabadító lehetőségekre épül.
Marx kapitalizmus-elemzésében a technológia központi helyet foglalt el a rendszer alapvető ellentmondásainak feltárásában. Úgy látta, hogy a gépek, amelyek korában a tudományos haladás csúcsát képviselték, nem javították az emberek életét, és nem is szabadították meg őket a kemény munka terheitől. Ehelyett a kapitalista profit felhalmozásának és a munkások kizsákmányolásának fokozásának hatékony eszközeivé váltak. A technológia ilyen jellegű használata többletértéket termelt azáltal, hogy csökkentette az emberi munkaerő iránti igényt, elidegenedett állapotba hozva a proletariátust, amelyben a munkás elszakad mind a termelési folyamattól, mind saját munkája gyümölcsétől. Ez az ellentmondás Marx számára nem véletlen volt. A kapitalizmus mechanizmusainak alapvető részét képezte, amelyek a tudományt és a technológiát az osztályuralom eszközeivé alakították.
Engels a maga részéről a tudományt eszköznek tekintette a társadalmi konfliktusok mélyebb megértéséhez. A tudományos felfedezésekkel való kapcsolata arra késztette, hogy amellett érveljen, hogy a konfliktusok nem korlátozódnak az emberi társadalomra, hanem kiterjednek a természetre is. Elutasította azonban a biológiai determinizmust, és ragaszkodott ahhoz, hogy a természetet irányító törvények különböznek a tudatos emberi cselekvés által formált társadalmi törvényektől. Engels ezáltal tudományos dimenziót adott a dialektikus materializmushoz: kimutatta, hogy a dialektika törvényei mind a természetre, mind a társadalomra vonatkoznak, megerősítve a történelmi átalakulás megértését egyetlen átfogó evolúciós mozgalom részeként.
Ez a megközelítés, amely a történelmi változások fényében felülvizsgálja az elméletet, nem volt idegen Marxtól sem. Ő és Engels ezt kifejezetten elismerték a Kommunista Kiáltvány német kiadásának közös előszavában, amelyet 1872-ben adtak ki Londonban, huszonnégy évvel az eredeti kiáltvány megjelenése után. Ott azt írták, hogy a kiáltvány általános elvei összességében helyesek maradtak, de egyes gyakorlati részletei, különösen a második fejezet végén ismertetett forradalmi program, elavulttá váltak, és teljesen más megfogalmazást igényelnek. Ez a világ 1848 óta végbement hatalmas ipari fejlődésének, a munkásosztály politikai szerveződésének bővülésének és az 1871-es párizsi kommün tanulságainak tudható be. Ha Marx ma élne, ugyanezen logika mentén rámutatott volna, hogy a digitális kapitalizmus ugyanazon kizsákmányoló dinamika egy előrehaladott szakaszát képviseli, amelyet a XIX. században leírt, csak intelligensebb, rejtettebb és messzemenő ellenőrzési módszerek révén. Uralma már nem korlátozódik a gyárak és a nyersanyagok birtoklására. Mára kiterjed az adatáramlás ellenőrzésére, valamint az emberi viselkedés és tudat irányítására és ellenőrzésére, egészen a digitális erőszakig, az elnyomásig és az algoritmusok révén megvalósuló militarizációig, és sok esetben a szélsőjobboldallal való szövetsége révén a szó legteljesebb értelmében digitális fasizmussá vált. A digitális kor által előidézett átalakulások utat nyithatnak a szocialista küzdelem és szerveződés új formái előtt, feltéve, hogy kihasználjuk azokat, és tudományos pontossággal foglalkozunk velük.
Ez egy közvetlen követelmény, amelyet a fizikai és szellemi munkások világszerte tapasztalható valósága támaszt. Hagyományos kizsákmányoló jellegén túl a digitális kapitalizmus hatalmát algoritmusok révén gyakorolja, amelyek ma már nem pusztán az információáramlást szervezik, hanem a mindennapi élet legtöbb aspektusát irányítják. Azt is meghatározzák, hogy mely eszmék jutnak el a köztudatba, és melyek törlődnek ki vagy szorulnak marginalizálásra. Az osztályhatalom szerkezetében bekövetkezett mélyreható változás arra kényszeríti a baloldalt, hogy a semmiből újragondolja mind elemző eszközeit, mind a gyakorlati szerveződési formáit.
A technológia mint a kapitalizmus eszköze a válságok leküzdésére, és a tudományos rugalmasság mint a modern osztályharc
A technológiáért folytatott küzdelem nem maga a tudomány ellen irányul. A tudomány feletti monopólium ellen irányul. A mesterséges intelligenciát és a technológiát általában nem önmagukban kell fenyegetésnek tekinteni, hanem olyan színtérnek, amelynek körvonalait a társadalmi, politikai és gazdasági erőviszonyok egyensúlya alakítja. Az elmúlt években példátlanul felgyorsult a digitális hatalom koncentrációja néhány nagy kapitalista állam és óriási monopolvállalat között, amelyek a mesterséges intelligencia, a felhőalapú számítástechnika és a globális adatok infrastruktúráját ellenőrzik. Ez hatalmas gazdasági, politikai és kulturális befolyást adott nekik az emberiség jövőjének meghatározása felett.
A kapitalizmus válság idején mindig afelé fordul, hogy fejlett tudományos eszközök segítségével reprodukálja magát, amelyek lehetővé teszik számára, hogy a kihívásokat anélkül győzze le, hogy érintené kizsákmányoló magját. Ez számos esetben megismétlődött. A 2008-as válságban a technológiát és a tudományos módszereket a pénzügyi rendszer megmentésére használták, miközben a munkásosztályra hárították a veszteségek költségeit. A koronavírus-járvány idején a kapitalizmus az automatizálás, a mesterséges intelligencia és a távmunka megerősítésével győzte le a válságot, biztosítva a folyamatos termelést olyan új mechanizmusok révén, amelyek csökkentették az emberi munkaerőtől való függőséget és növelték a vállalati profitot milliók bizonytalan munkakörülményeinek rovására. 2023 óta a mesterséges intelligencia terén elért széles körű áttörés a munkaerőpiac szerkezetátalakításának új szakaszát nyitotta meg. Az automatizálástól és az intelligens rendszerektől való függőség számos ágazatra kiterjedt, és az aggodalmak milliók munkahelyének jövőjével kapcsolatban fokozódtak, miközben a technológiai vállalatok hatalmas profitot realizáltak az új digitális és tudásinfrastruktúra feletti monopóliumukból.
Összefoglalva, ezek a példák azt mutatják, hogyan használja a kapitalizmus a tudományt eszközként a rendszer strukturálására és folytonosságának biztosítására, és hogyan kölcsönöz néha bizonyos szocialista eszméket, például az állami beavatkozást, ideiglenes intézkedésként a stabilitás biztosítása érdekében, majd hogyan veti el őket a válság elmúltával, és hogyan reprodukálja a kizsákmányolást fejlettebb mechanizmusokon keresztül.
Ezen kihívások fényében a baloldalnak a tudományos fejlődést kihasználva kell módszeresen és precízen újrafogalmaznia diskurzusát és eszközeit. Ehhez modern eszközökre van szükség a társadalmi kérdések elemzéséhez, valamint egy realisztikus tudományos diskurzusra, amely a lehetségesen, nem pedig pusztán a kívánatosakon alapul, rugalmas szervezeti és vezetési mechanizmusokkal együtt, amelyek képesek vonzani a technológia által uralt világban felnőtt fiatalokat. A tudományos eszközökbe való befektetés nem a kapitalizmus értékeinek elfogadását jelenti. Ez egy olyan stratégia, amely a társadalmi igazságosság szolgálatába állítja azokat, és csökkenti az osztályok közötti egyenlőtlenségeket, a szocialista alternatíva felé tett lépésként.
Ha a korábbi ipari forradalmak a gépek és a gőz, később pedig az elektromosság és a számítástechnika révén megváltoztatták a termelési egyenleteket, akkor a jelenlegi, mesterséges intelligenciára, bigdata-ra és digitális platformokra épülő szakasz még mélyebb és messzemenőbb módon alakítja át a termelést, a munkát, a tudást és az emberi kommunikációt. Ebben a korban az adatok, az algoritmusok és a mesterséges intelligencia rendszerek a viszonylag láthatatlan módon történő uralom újratermelésének központi eszközeivé váltak: a közvélemény alakításával, az egyéni és kollektív viselkedés irányításával, valamint a tudáshoz és információkhoz való hozzáférés ellenőrzésével.
Az erődítmény áttörése és az eszközök felszabadítása: baloldali digitális alternatívák felé
A baloldal jelenléte csökken napjaink egyik kulcsfontosságú csatájában, mivel a technológiát másodlagos eszközként kezeli. De a csata még nem dőlt el. A győzelemhez a víziót konkrét cselekvési programokká kell alakítani, amelyek a technológia tudatos használatán alapulnak. A baloldal nem maradhat védekező állásban. Ehelyett aktív résztvevőnek kell lennie a technológia jövőjének átalakításában és integrálásában a felszabadítási projektjébe.
A technológia azonban nem helyettesítheti a tudatos emberi szerveződést. Az igazi erő a szervezett emberben rejlik, aki képes ezeket az eszközöket saját céljai szolgálatába állítani. A mesterséges intelligencia és a technológia általában véve hatékony eszközök a mozgósításhoz, a szervezéshez és az elemzéshez, de nem helyettesíthetik a szolidaritást és a közösségi munkát, amely továbbra is a változás alapvető motorja.
Baloldalként történelmileg sikeresen kínáltunk alternatívákat a gazdaság, az igazságszolgáltatás, a politika, a jogok és más területeken, és mindig is ragaszkodtunk az intellektuális, politikai, szervezeti és médiafüggetlenséghez. Ma azonban egy végzetes kihívással nézünk szembe, amely pontosan ezt az elvet sújtja: továbbra sem rendelkezünk átfogó, független, alternatív digitális vízióval, amely képes lenne áttörni a kapitalizmus technológiai láncait. Továbbra is a saját alkalmazásaihoz vagyunk kötve, amelyek a baloldalt és bázisát korlátozásnak, marginalizációnak, elnyomásnak és beszivárgásnak teszik ki. Ahogy korábban említettük, a legfontosabb dialektikus tanulság, amit meg kell értenünk, az az, hogy a technológia nem semleges. A szó legteljesebb értelmében az osztályharc színtere. Az alapvető probléma nem a mesterséges intelligencia vagy az automatizálás természetében rejlik, hanem az azokat irányító tulajdonviszonyokban, azaz abban, hogy egy maroknyi óriásvállalat és nagy kapitalista állam monopolizálja őket. Ez elmélyíti az osztályszakadékot, és kiterjeszti mind a tömegek megfigyelését, mind az emberi tudat szabványosítását, mindezt a profitfelhalmozás és az intellektuális és politikai dominancia szolgálatában.
Ezen az alapon a baloldalnak már nem elég megelégednie a kritikus vagy a szemlélő szerepével, kívülállóként állva ezen a technológián, és csupán kívülről kritizálva annak kiaknázását. Ez önmagában nem fogja elhozni a kívánt változást. Ehelyett a baloldalt szűk intellektuális és népi körökre korlátozhatja, távol a küzdelem tényleges menetétől. Amire szükség van, az az, hogy belépjünk magába a technológiai folyamatba, és megértsük az algoritmusok logikáját, hogy felszabadító szellemben dekódolhassuk és újraépíthessük azokat azáltal, hogy új és merész mechanizmusokat javasolunk a technológia demokratikus, részvételen alapuló és átlátható rendszereken belüli felhasználására.
Olyan „népszerű mesterséges intelligenciára és algoritmusokra” van szükségünk, amelyek társadalmi felügyelet, globális és helyi törvények alatt működnek, szocialista orientációjú digitális szövetkezeteken keresztül fejlődnek, átláthatóak és mindenki számára nyitottak. Céljuknak a vagyon elosztása, a termelés megszervezése, a betegségek és a szegénység kezelése, valamint a társadalmi igazságosság elérése kell, hogy legyen, valódi emberi szükségleteket szolgálva, nem pedig a piaci szeszélyeket vagy az uralom és a militarizmus megerősítését. Nyílt forráskódú modellekre és nyílt forráskódú progresszív digitális platformokra is szükségünk van, legyenek azok közösségi hálózatok, keresőmotorok vagy mások, valamint olyan együttműködésen alapuló technológiai kezdeményezésekre, amelyek nem a kereskedelmi monopólium logikájának vannak alávetve, és amelyek lehetővé teszik a közösségek és a nyilvánosság számára, hogy részt vegyenek a tudás és az adatok kezelésében, valamint az új technológiák fejlesztésében.
Arra kaptunk felszólítást, hogy a jelen kor eszközeit magunkévá tegyük. Ahogy Marx és Engels koruk gazdasági és filozófiai tudományait, valamint a tudományos és intellektuális fejlődést a fennálló rendet igazoló eszközökből a fizikai és szellemi munkások kezében lévő elméleti és gyakorlati fegyverré alakították, úgy a baloldalnak ma is aktív szereplőnek kell lennie ezen a téren. A kapitalista platformok feltételeinek alávetett „passzív felhasználó” kategóriájából az „alternatív termelő” kategóriájába kell átlépnie, amely nyílt, felszabadított, közjavakon alapuló technológiai alternatívákat kínál.
Az algoritmusok hatalmáért folytatott küzdelem már nem csak a technológia jövőjéről szól. A munka, a demokrácia, a kultúra és a társadalmi igazságosság jövőjéről is.
Következtetés
Ezek a kritikai megjegyzések nem a baloldal vagy annak országainkban elismert történelmének lekicsinylését célozzák. Inkább arra tesznek kísérletet, hogy megerősítsék azt a vitát, amely még mindig túl halvány a számunkra szükséges digitális alternatíváról. Igaz, hogy a feladat nem könnyű, hogy a szakadék széles, és hogy a digitális kapitalizmus domináns. A történelem azonban arra tanít minket, hogy a folyamatos küzdelemmel szemben semmi sem lehetetlen. A munkahét egykor meghaladta a hetven órát. Ma egyes országokban nem haladja meg a harminchét órát vagy kevesebbet, ami olyan folyamatos küzdelmek eredménye, amelyek egykor távoli álomnak tűntek. Egy évszázaddal ezelőtt a nőknek nem volt joguk szavazni, tanulni vagy az otthonon kívül dolgozni. Ma sok országban ők vezetik a kormányokat, a parlamenteket és az egyetemeket, köszönhetően a folyamatos feminista és baloldali küzdelemnek, amely soha nem kötött kompromisszumot, a kezdeti egyenlőtlen és kemény hatalmi egyensúly ellenére sem.
Tekintettel ezekre a hatalmas változásokra és a kapitalizmus által elért magas szintű állapotra, félelmetes fegyvereivel kell szembenéznünk vele, a modern tudomány, a digitális forradalom és a minden területen zajló folyamatos megújulás felhasználásával, azzal a céllal, hogy végül meghaladjuk azt. Ebben az összefüggésben jelenik meg az elektronikus-digitális baloldal felé irányuló mozgalom intellektuális és szervezeti áramlatként, amely közvetlen választ tükröz ezekre az átfogó átalakulásokra, valamint a jogok és a tudás iránti növekvő tudatosságra. Arra törekszik, hogy ezt a tudatosságot a társadalmi, politikai és gazdasági struktúrák radikális, átfogó szocialista átalakítására irányítsa, miközben megőrzi azokat az alapvető értékeket, amelyek a történelem során a marxista és baloldali gondolkodás középpontjában álltak.
A valóság azt mutatja, hogy azok a baloldali szervezetek képesek a leginkább megőrizni szerepüket és befolyásukat, amelyek folyamatosan megújítják és fejlesztik diskurzusukat, eszközeiket, munkájukat és szervezetüket, amelyek egyesülnek és lépést tartanak az új kihívásokkal, valamint a tudományos és szellemi fejlődéssel. Azok az áramlatok, amelyek ragaszkodnak régi módszereikhez, amint azt a cikk elején tárgyaltuk, fokozatosan elveszítik tagjaikat és a népszerűséget, szerepük pedig jelentősen csökken. Ez egy nehéz valóság, amelyet a világ legtöbb országában megfigyelhetünk. Ez azonban nem zárja ki a reményt nyújtó és építhető modelleket kínáló baloldali és progresszív tapasztalatok létezését.
Aktív baloldali jelenlét és nemzetközi szinten összehangolt közös munka nélkül ezen a területen a digitális kapitalizmus továbbra is a saját érdekeit szolgáló technológiai fejlődés irányát fogja meghatározni, és az emberiség jövőjét fogja irányítani. Végső soron a baloldal igazi ereje abban rejlik, hogy képes egyesíteni a helyi emberi szerveződéseket a digitális felsőbbrendűséggel, hogy a digitális tér támogató, hatékony színtérré váljon, ne a küzdelem helyettesítőjeként, hanem szárnyként, amelyen egy humánusabb és igazságosabb szocialista jövő felé repül.
A konfrontációnak ez a nemzetközi dimenziója egy hamarosan megjelenő, a digitális baloldali internacionalizmusról szóló cikk témája lesz. Ez a cikk csak egy nyílt párbeszéd kezdete. Felkérem az elvtársakat, nőket és férfiakat egyaránt, helyben és globálisan, hogy alakítsanak közös digitális munkacsoportokat, amelyek feltárják a baloldali és progresszív technológiai alternatívák építésének lehetőségeit, és lefektetik a gyakorlati alapokat a digitális internacionalizmushoz, amelyre a közelgő küzdelmünkben szükség lesz.
Iratkozzon fel a SavageMinds csatornára
Julian Vigo által
Oknyomozó riportok és társadalmi kommentárok a közkultúráról, a művészetekről, a tudományról és a politikáról.
Forrás: https://substack.com/home/post/p-211581301 2026. augusztus 17.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
