Michael Martens, az FAZ tudósítója Volodimir Zelenszkij és Aleksandar Vučić közös sajtótájékoztatóján, 2026. augusztus 8-án, Belgrádban. A montázs a kérdés feltevésének pillanatát köti össze a politikai színtérrel és munkaadójával, a Frankfurter Allgemeine Zeitunggal. Képmontázs: Mesterséges intelligencia által támogatott alkotás a sajtótájékoztatón készült videófelvétel felhasználásával. (Sabiene Jahn)

Múlt szombaton Michael Martens, az FAZ tudósítója azt kérdezte, hogyan segíthetne Európa Ukrajnának több orosz katona megölésében, majd ezt követően kifejezetten megvédte a megfogalmazást. A probléma tehát már nem nyelvbotlás. Olyan hozzáállásról van szó, amelyben az emberek feláldozhatóvá válnak egy felőrlő háborúban.

A háborúk nem csak házakat, testeket és tájakat pusztítanak el. Először a nyelvet pusztítják el. A fogalmak átalakulnak, a gátlások csökkennek, és az emberek eltűnnek olyan kategóriák mögött, mint a „célpontok”, a „képességek”, a „veszteségek” és a „pótlási arányok”. Talán ezért emészti fel a háború először intellektuális utódait – azokat, akiknek valóban az a dolguk, hogy távolságot tartsanak és közelről megfigyeljék a helyzetet.

Michael Martens, a Frankfurter Allgemeine Zeitung régóta munkatársa, Aleksandar Vučić szerb és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökök 2026. augusztus 8-i belgrádi közös sajtótájékoztatóján egy olyan kérdést tett fel, amely átlépte ezt a határt. (1) Azt szerette volna megtudni Zelenszkijtől, hogy „mi, európaiak” mit tehetünk konkrétan azért, hogy segítsünk Ukrajnának „több oroszt megölni”. Azonnal hozzátette: „természetesen több orosz katonát”. (2)

El is utasíthatta volna ezt valaki nyelvbotlásként. Egy mondat, ami gyorsabban csúszott ki belőle, mint ahogy az elme képes volt kontrollálni. A későbbi pontosítást akár a saját szóhasználata miatti megkésett sokkként is értelmezhette volna. De Martens maga pontosan ezt a magyarázatot zárta ki. A sajtótájékoztató után írásban is leírta saját kérdését az X fiókján. Azt kérdezte Zelenszkijtől, hogy mit tehet Európa, hogy „segítsen Ukrajnának több orosz katonát megölni”. (3) Nincs megbánás, nincs távolságtartás. Amikor szembesítették a megfogalmazásával, hozzátette: „Hogyan szűnnek meg a háborúk? Katonák megölésével és az ellenséges infrastruktúra lerombolásával.” És végül: „Csak akkor lesz Putyin kénytelen véget vetni a háborúnak, ha a szabad világ több orosz katonát tud megölni, mint amennyit pótolni tud. Üdvözlünk a való világban.”(4) Más szóval, csak akkor lesz Putyin kénytelen véget vetni a háborúnak, ha a „szabad világ” több orosz katonát tud megölni, mint amennyit pótolni tud. Üdvözlünk a valóságban. Martens komolyan gondolta. A szóhasználat elfogadhatatlan. 

Természetesen katonák halnak meg a háborúban. A katonai stratégia természetesen magában foglalja az ellenséges erők harcképtelenné tételét is. Senkinek sem kell szépítenie ezt a valóságot. Egy haditudósítónak joga van kérdezősködni a fegyverekről, a lőtávolságról, a veszteségekről, az ellátmányról és a katonai hatékonyságról. Képesnek kell lennie erre. De alapvető különbség van aközött, hogy valaki a gyilkolást írja le, és aközött, hogy saját célként tekint rá. Martens nem azt kérdezte, hogy "Mire van szüksége Ukrajnának a pozíciói megtartásához?", vagy "Hogyan növelheti Európa védelmi képességeit?”vagy "Milyen eszközökkel kényszeríthetnénk Oroszországot a kivonulásra?". Azt kérdezte: "Mit tehetünk annak érdekében, hogy több orosz katona haljon meg?". Később pedig "mi, európaiak" még "a szabad világgá" is válunk. Az úgynevezett szabad világ a gyilkolás aktív szereplőjeként. A Frankfurter Allgemeine Zeitung újságírója a szóvivőjeként. Itt megszűnik a megfigyelés. Itt állást foglalnak, még a kívánt halálos áldozatok számának eléréséig is.

A szerb elnök láthatóan megdöbbent – ​​felvonta a szemöldökét –, majd nyugodtan válaszolt egy figyelemre méltóan tömör mondattal. Vučić először kijelentette, hogy aznap nem tárgyalták az Ukrajnával való katonai együttműködést. Majd azt mondta: „Ami a gyilkolást illeti, remélem, hogy az öldöklés abbamarad.”(5) Valójában ezen a ponton a sajtótájékoztató újságírásból is tanulhatott volna. Vučić számára egyértelmű igazságot fogalmazott meg, amelyet Martens szem elől tévesztett. Emberi szempontból a háború célja nem lehet az emberek egyre hatékonyabb megölése. A célnak a gyilkolás megszüntetésének kell lennie.

Az orosz oldalon is vannak emberek. Ez közhelyesen hangzik. Úgy tűnik, újra el kell mondani. Az orosz katonáknak vannak szüleik. Sokaknak feleségük és gyermekeik. Néhányan alig idősebbek maguknál a gyerekeknél. Ugyanez igaz az ukrán katonákra is. Minden áldozat mögött egy család áll, akiknek egy napon közlik, hogy fia, apja, testvére vagy férje nem fog visszatérni. A háború ezeket számokká változtatja. Az újságírásnak nem szabad ugyanezt tennie. Aki csak azon gondolkodik, hogy az egyik oldal gyorsabban tud-e embereket ölni, mint a másik, az a felőrlő háború logikáját követi. Ebben a logikában az ember puszta munícióként jelenik meg – elérhető, elfogyasztható és pótolható.

Martens második világháborúra való hivatkozása nem teszi érvelését meggyőzőbbé. (3) A történelmi analógiák nem jelentenek kiutat a politikai elemzésből. Oroszország 2026-ban nem az 1941-es Német Birodalom, és az ukrajnai háború nem a Szovjetunió elleni megsemmisítő háború megismétlése. Bárki, aki a tárgyalásokkal kapcsolatos minden kérdést Hitlerre hivatkozva utasít el, egy olyan világot teremt, amelyben a diplomáciát alapvetően békítésnek, a katonai eszkalációt pedig erkölcsi kötelességnek tekintik. Ez a háborút potenciálisan végtelenné teszi. És ennél többről van szó.

Az a narratíva, miszerint ez a háború 2022. február 24-én, a történelmi semmiből kezdődött, hamis. A Donbászban már 2014 óta folyt a háború. (6) A kijevi puccsot, a nagyobb regionális autonómia vagy a keleti területek különleges státuszának követeléseit, majd végül a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok kikiáltását követően az ukrán vezetés fegyveres erőket, a Nemzeti Gárdát és tüzérséget vetett be a lázadó területek ellen. Oroszország logisztikai és anyagi támogatást nyújtott a kezdetben önszerveződő milíciáknak a Donbászban. (7) Aki figyelmen kívül hagyja ezt a történelmet, az nem érti sem a lakosság megkeményedését, sem az eszkaláció dinamikáját, amely végül nyílt háborúhoz vezetett Oroszország és Ukrajna között. (Kiemelés a szerzőtől)

Legújabb cikkében a német újságíró, Patrik Baab egy olyan dimenzióra is felhívja a figyelmet, amely szinte teljesen eltűnik a háborút övező erkölcsileg terhelt diskurzusban – az anyagi érdekekre. Már 2014 előtt is jelentős érdekeltséggel rendelkeztek a nemzetközi energiacégek az ukrán gáz- és nyersanyagtartalékokban. (8) Baab többek között a Shell palagázprojektjeire utal a Harkiv és Donyeck közötti régióban, valamint a Chevron és más energiacégek tervezett beruházásaira. (9) A Donbász egyben egy olyan régió is, ahol jelentős szén-, érc- és ásványlelőhelyek találhatók. Baab kifejezetten ezt a gazdasági dimenziót helyezi a konfliktus középpontjába. (10) (11) Miért kellene végső soron azokat az embereket, akik ezen a földön élnek, kizárólag katonáknak tekinteni, akiknek a számát a lehető leggyorsabban csökkenteni kell?

Baab különösen kritikusan viszonyul az erőforrásérdekek, a pénzügyi tőke és az Ukrajna feletti politikai ellenőrzés közötti összefüggéshez. Rámutat Hunter Biden 2014. május 12-i Burisma-befektetésére, valamint az akkori nyugati érdekekre az ukrán energiapolitikában, amelyben a háborút elsősorban pénzügyi és erőforrásérdekek hajtották. (11) Nehéz tagadni, hogy az energia, a nyersanyagok, a piacok, az infrastruktúra és most a gigantikus fegyvergyártás gazdasági érdekeket generál. Ezért olyan nyugtalanítóan visszataszító Martens kijelentése.

Akik meghalnak, azok nem birtokolják a nyersanyagokat. Nem ülnek energiacégek igazgatótanácsaiban. És nem cserélnek fegyverszerződéseket, nem tárgyalnak hitelprogramokról, és nem írnak alá több milliárd dolláros újjáépítési megállapodásokat. Árkokban fekszenek. Aztán jön egy német újságíró, és megkérdezi, hogyan tudjuk "mi, európaiak" biztosítani, hogy még többen haljanak meg közülük. Ez erkölcsi hanyatlás és ennek a háborúnak a kiforgatása.

Az orosz katonák nem döntenek jobban a nyersanyag-szerződésekről, a NATO-stratégiákról vagy a geopolitikai befolyási övezetekről, mint az árkokban lévő ukrán katonák. Mindketten olyan döntéseket hajtanak végre, amelyeket máshol hoznak meg: az elnöki hivatalokban, a bankigazgatóságokon, a minisztériumokban, a katonai parancsnokságokon, a vállalati központokban és a stratégiai osztályokon. Ezért azoknak, akik a háború megszüntetésére szolgáló meglévő politikai eszközök ellenére is elhúzzák a háborút, más a felelősségük, mint azoknak, akiket társadalmi nyomásra besoroznak, erőszakkal mozgósítanak, vagy a frontra küldenek.

Erre kellene valójában összpontosítani az újságírói agressziót. Nem arra a kérdésre, hogyan lehet még több oroszt megölni. Olyan kérdésekre, mint: Ki akadályozza meg a további öldöklést? Mely tárgyalási ajánlatokat utasítottak el? Mely maximalista követelések akadályozzák meg a kompromisszumokat? Kinek jó a háború folytatása? Mely kormányok nyilvánítják a katonai győzelmeket a tárgyalások előfeltételének? Mely vállalatok kalkulálnak már a gyártósorokkal, a megrendelésekkel és az újjáépítéssel? Mely politikai szereplők, távol a csatatértől, nyilvánítják ki a további háborús évek szükségességét? Itt van szükség a keménységre.

A politikailag felelősöket ki kell rángatni meleg irodáikból és légkondicionált munkahelyeikről, és szembesíteni kell őket döntéseik következményeivel. A temetőkkel. A sebesültekkel. A szülőkkel. Az özvegyekkel. A gyerekekkel, akik csak fényképről ismerik apjukat.

Nem arról van szó, hogy a nemzeteknek gyűlölniük kell egymást. Rá kell venni őket, hogy gyűlöljék egymást. Minden elhúzódó háborúhoz ellenség képek kellenek. Egy bizonyos ponton a katonák halála már nem tragédiaként jelenik meg; stratégiai sikerré válik. Aztán elérik azt a küszöböt, ahol maga a nyelv is képessé válik a háborúra. Martens ezért kevésbé ok, mint inkább tünet. Egy olyan légkör tünete, amelyben a gyűlölet realizmusnak, a kevesebb haláleset utáni vágy pedig naivitásnak tekinthető. „Üdvözlünk a való világban” – írja.

Talán a valóság az, hogy a tizenkét évnyi Donyec-medencei háborúból elég volt. Hogy egyetlen halott orosz sem hoz vissza egy halott ukránt. Hogy egyetlen halott ukrán sem hoz vissza egy halott oroszt. Vajon a háború legbrutálisabb igazsága talán sokkal egyszerűbb, mint Martens számításai a pótlási arányokról? A háború nem ér véget akkor, amikor elég ember halt meg. Akkor ér véget, amikor azok, akik vívják és finanszírozzák, úgy döntenek, hogy többen nem halhatnak meg.

Ehhez nem kell nagyobb öldöklési erőfeszítés. Politikai akarat kell hozzá. És legalább egy minimum abból, amit az újságírásnak soha nem szabad elveszítenie: az emberségességből.

Sabiene Jahn kommentárjának vége.(Szerkesztői megjegyzés) Egy kis kiegészítés:

A Kress médiamagazin eközben ezt az üzenetet terjesztette: A kép egy képernyőkép a Kress digitális üzenetéről. „Ez nem fogadható el”: FAZ megvédi az újságíróját a Zelenszkij-kérdésben

Források és rövid megjegyzések Sabiene Jahn cikkéhez: (Hozzáférés dátuma: 2026. augusztus 9.)

1. Aleksandar Vučić és Volodimir Zelenszkij közös sajtótájékoztatója, Belgrád, 2026. augusztus 8.
A találkozó dátumát, helyszínét és politikai kontextusát dokumentálja:  https://www.reuters.com/business/leaders-serbia-ukraine-pledge-closer-economic-ties-2026-08-08/

2. Michael Martens kérdésének és Aleksandar Vučić válaszának megfogalmazása: Az RTRS dokumentálja mind Martens kérdését, mind Vučić szerb megfogalmazását: „Ami pedig a gyilkolást illeti, remélem, hogy az gyilkolás abbamarad.”
https://lat.rtrs.tv/vijesti/vijest.php?id=655747 ;  https://x.com/vladi2726/status/2086122127883698559

3. Martens kérdésének és az azt követő védekezésének dokumentációja X-szel kapcsolatban. Angol megfogalmazás: „Meg tudják mondani nekünk, európaiaknak, hogy mit tehetünk konkrétan, hogy segítsünk önöknek több oroszt megölni?”, valamint „több orosz katonát, természetesen”, és dokumentálja az ezt követő X-re vonatkozó kijelentéseit:  https://www.bignewsnetwork.com/news/279228308/how-can-we-help-you-kill-more-russians-german-reporter-asks-zelensky ;  https://x.com/Andric1961/status/2086050674886799785 ;  https://x.com/Andric1961/status/2086100782055637350 ; (Képernyőkép mentve) 

4. Hivatalos ukrán dokumentáció a 2014-ben Kelet-Ukrajnában indított „terrorellenes művelet” megkezdéséről. Az ukrán kormány az ATO hivatalos bejelentését 2014. április 14-re datálja:  https://dn.gov.ua/en/news/14-kvitnia-2014-roku-oholosheno-provedennia-antyterorystychnoi-operatsii-na-skhodi-ukrainy

5. Az ukrán külügyminisztérium a katonai konfliktus kezdetéről 2014 áprilisában. Döntés egy „teljes körű terrorizmusellenes művelet” elindításáról:  https://mfa.gov.ua/en/news/21521-zajava-mzs-ukrajini

6. A Shell és a Juzivszkaja palagázmező a donyecki és harkivi területeken. A Keleti Tanulmányok Központja dokumentálja az Ukrajna és a Shell között 2013. január 24-én aláírt 50 éves termelésmegosztási megállapodást. A Juzivszkaja mező a harkivi és a donyecki régió egyes részeire terjedt ki:  https://www.osw.waw.pl/en/publikacje/analyses/2013-01-30/ukraines-agreement-shell-shale-gas-extraction

7. A Donbász szén- és energiaforrásai. A Nemzetközi Energiaügynökség Ukrajna jelentős szénkészleteit írja le, és megjegyzi, hogy az ukrán szén nagy része a Donbász régióban vagy a Donyec-medencében található:  https://www.iea.org/reports/ukraine-energy-profile/energy-security

8. Ukrajna nyersanyagbázisa: Az Egyesült Államok Földtani Főszolgálata többek között az ukrán vasérc-, titánásvány-, grafit-, urán- és egyéb ásványkincs-lelőhelyeket és -termelést dokumentálja:  https://www.usgs.gov/centers/national-minerals-information-center/ukraine

9. Hunter Biden és a Burisma: A Reuters dokumentálja, hogy Hunter Biden 2014-ben csatlakozott az ukrán Burisma energiacég igazgatótanácsához, miközben Joe Biden az Egyesült Államok alelnöke volt.
https://www.reuters.com/legal/pivotal-moments-leading-up-trial-joe-bidens-son-hunter-2024-06-03/

10. Jelentés Hunter Biden Burismához való csatlakozásáról: A 2014. május 14-i jelentés a Burismát egy nagy, magántulajdonban lévő ukrán gáztermelőként írja le, és Biden szerepét a vállalatban:  https://www.theguardian.com/business/shortcuts/2014/may/14/hunter-biden-job-board-ukraine-biggest-gas-producer-burisma

11. Patrik Baab: Előadásában Londont, mint bűnügyi helyszínt tárgyalja: hogyan finanszírozza a londoni City, mint törvényen kívüli zóna és a világ leghatalmasabb pénzügyi lobbija háborúkat és profitál a káoszból. Bankárháborúk: miért képezik az olyan erőforrások, mint az olaj, a gáz és a ritkaföldfémek a tőkeáttételes származtatott ügyletek alapját, és miért omlana össze a pénzügyi rendszer új fosztogatás nélkül. Az oligarchák szerepe: hogyan tűnnek el az ukrán vagyonok a nyugati adóparadicsomokba, miközben a származási ország elszegényedik és dezindusztrializálódik. Geopolitikai döntések: a Big Energy (Shell, Exxon, Chevron) érdekei és olyan személyiségek, mint Hunter Biden, részvétele az ukrán Burisma Holdingban, valamint a véres áldozatok: miért kell az ukrajnai konfliktust és a jövőbeli eszkalációkat a kapitalista rendszer gigantikus "csődkésleltetésének" tekinteni:  www.youtube.com/watch?v=bLA0a0xiy_g

Forrás: https://globalbridge.ch/willkommen-in-der-realen-welt/ 2026. augusztus 11.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó