A kapitalista rendszer képtelen arra, hogy belássa a „vereségét“. Valószínü,hogy erre csak akkor lesz képes, ha ez feketén-fehéren nyílvánvalóvá válik mindenki előtt. Ez a kapitalista gazdaság belső törvényszerűségei által okozott kényszer.

Ezt a káros tevékenységünket túlélhetjük, mint faj, de ennek talán az egyik előfeltétele lenne, hogy más bolygókat, égitesteket lennénk képesek kifosztani és a Földet egy ideig békén hagyhatnánk, ám ez is csak feltételezhetö, de nem garantálható.

Mi lenne tehát az értelme a  hipotétikus dialektikának?

Sokan képtelenek ezzel a tézissel érdemben bármit is kezdeni. Számukra csak az számít, ami lett, nem ami lehetett volna.

A „lehetett volna“ semmit sem változtat a tényeken, de láttatja velünk, hogy semmi sincs előre eldöntve, determinálva, és ez a hipotétikus dialektikának a lényege. Aki ezt nem tanítja, az olyan embereket fog kibocsájtani az oktatásból, akik csak azt fogadják el, amit látnak és emiatt szinte automatikusan mindig beletörödnek a kialakult viszonyokba, a látszat lesz a valóságuk.

A hipotétikus dialektika tehát arra is jó, hogy kiszélesítse a társadalmi folyamatokról a horizontunkat, továbbá folyamatosan szemlélteti, a többféle megoldás lehetöségét. A történelmet tehát nem értelmezhetjük úgy, hogy az immár tényként ismert események mellett ne adjunk teret, a máshogy is történhetett volna elképzelésnek. Az alternatív megoldások ott voltak minden történelmi eseménynél, azonban vereséget szenvedtek, de nem azért mert vereséget kellett szenvedniük.

A megoldási lehetőségeket az emberiség történelmében mindig az adott rendszeren belül keresték az emberek. Csak a marxista történelemszemlélet megjelenésével változott ez meg. A marxista történelemszemlélet visszaszorításával, ismét csakis a rendszer fennmaradása mellett kínálkozó megoldásokat veszik figyelembe, ez egyben azt is jelenti, hogy a lehetőségeket leszűkítik.

Amióta az ember osztálytársadalomban él, azóta minden ember számára, aki elgondolkozott, a rendszer problémáin, el kellett jutnia arra a pontra, hogy magát a rendszert kérdőjelezze meg. A jelenlegi történelemfelfogás útján haladva, a bármely korban feltett kérdésre: lehetne másképp is élnünk?, a válasz mindig csakis a tagadás lehetett. Vagyis, NEM! Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy bármely korban az emberek nem gondolkodtak volna el azon,  hogy miként kéne kinézni annak a társadalomnak, amelyik a meglevőt helyettesítené, tehát a meglévőnek az ellentmondásait kiküszöbölné. Magyarán nagyon is jelen volt mindig is a hipotétikus  dialektika  a gondolkodásban, de bizonyos okoknál fogva képtelen volt magának utat törni. Ennek pedig az oka abban keresendő,  hogy még nyomokban sem voltak fellelhetök azok a mutatók, amelyek legalább egy sikeres kezdethez támpontot szolgáltathattak volna. 

Ebben a kérdésben az élet semmiben sem produkált mást, mint egyébként a tudományok területén.  Idővel ugyanis az osztálytársadalomban kifejlődtek azok a viszonyok, melyek között az „Èlhetnénk-e más társadalomban? kérdésre adott kategórikus tagadás helyett, megjelent a lehetőség a helyeslő válaszra. Vagyis létrejött a tagadás tagadása és ennek eredményeként egy válasz, ami felmutatja egy másik társadalmi berendezkedés reális lehetőségét.

Ez a szerepe a hipotétikus dialektikának, vagyis hogy a „reális“  dialektika másik oldalát képezi. Nem fantazmagória, nem valami játék a lehetetlennel, hanem a valóság része.

A történelmünk most érte el azt a szintet, amikor először az emberiség életében a viszonyok olyan fejlettek, hogy a korábbi kategórikus tagadást végre felválthatja a tagadás tagadása.  A probléma ugyanaz, mint az egyébb tudományok területén; azt már tudjuk, hogy lehetséges, de még nem kaptunk egyértelmű választ a hogyanra. A hogyanra a válasz,- éppenúgy, mint más tudományok területén, sikertelen kisérletek útján vezet el a sikerig.

Ma azonban,- nem véletlenül,- a társadalmunkban az a tudománytalan felfogás látszik uralkodóvá válni, hogy amit egyszer nem sikerült megvalósítanunk, az soha nem is sikerülhet. Ez a fajta gondolkodás a társadalom minden rétegére érvényes, magyarán olyan emberek is képesek ilyet állítani, akik egyébként a kreatív gondolkodásról, vagy csak úgy általában a gondolkodásról könyveket írnak. A cél ebben az esetben a hipotétikus  gondolkodás megsemmisítése, és a kényszer ebből következöen, hogy a problémákra a rendszeren belül kell megoldást találni. Ez osztályérdek.

Èppen emiatt kellene a hipotétikus dialektikával azoknak foglalkozni, akik felismerik, hogy ebben a rendszerben a rendszeren belül maradva, nincs megoldás a problémákra.

Nem volna szabad azt mondaniuk, hogy a történelemben a „ha“ vagy a „mi lett volna, ha…“ nem játszik szerepet. De igenis szerepet játszik, mert mindaz, ami ma a valóságunkat képezi, valamikor a hipotétikus dialektika része volt. Amikor a determináltság látszata füsté válik, akkor a hipotétikus dialektikának nyit utat a történelem. A hipotézisek egyikének győzelmével eldől a fejlődés további menete és ez egy bizonyos időszakra a determináltság látszatát kelti, de egy újabb csomópont megjelenésével, a hipototikus dialektika, megint átveszi a döntő szerepet.

A hipotétikus dialektika arra buzdít minden embert, hogy legyen bátorsága és képzelőereje áttörni minden rendszer korlátait. A jövőt csak így lehet megalapozni. A többi csak konzervativizmus, egyhelyben topogás.

A marxizmus az egyetlen olyan társadalmi filozófia, amelyik a hipotétikus dialektikára épít, amikor egy olyan társadalom megvalósítását tüzi ki célul, amely elsőként a történelemben nem arról szól, hogy egy új rendszert  hogyan betonozzuk be, hanem egy olyan társadalmat kíván létrehozni, amelyik már a születése pillanatában, önmaga megsemmisítésére törekszik. Saját viszonyainak a felszámolása az elsödleges célja. A szocializmusból a kommunizmusba.

Ha ez a cél elveszíti a dinamikáját, ha ez a cél a hipotétikus dialektikából nem vezet rá a realista dialektikába vezetö útra, akkor elmerevedik, mozgásképtelenné valik és halálra ítéli önmagát. Tehát az új társadalom célja,- végső célja, - nem egy osztály, vagy egy párt uralmának a bebetonozása, hanem minden osztály és minden párt uralmának a megszüntetése.

A hipotétikus dialektika érvényes tehát a múltra, a jelenre és a jövőre. Legfontosabb feladata a  szemléltetés. A múltban elmulasztott lehetőségek nem bizonyítékok a jövőt illetően semmire.