Amikor Oroszország 2022 februárjában megtámadta Ukrajnát, a világ reakciói kiszámíthatók voltak. A legerősebb reakció az Egyesült Államoktól érkezett, amely a régi rendszer őrzőjének és Ukrajna esetleges NATO-tagsága garantálójának tekintette magát. Európa reakciója több oktávval alacsonyabb volt, mint általában a hidegháború alatt. Végül a világ többi része, bár többnyire elítélte Oroszországot a nemzetközi jog és az ENSZ-szabályok nyilvánvaló megsértése miatt, nem aggódott túlságosan.

A dolgok megváltoztak. Már Biden alatt is elkezdtek változni, akik bár nagyon kritikusan viszonyultak Oroszországhoz, többek között a valaha volt legradikálisabb szankciók bevezetésével (magántulajdon és egy olyan kormány tulajdonának lefoglalásával, amellyel az Egyesült Államok nem állt háborúban), mégis betartott néhány hidegháborús szabályt – nevezetesen a szükségtelen eszkaláció elkerülését egy nukleáris fegyverekkel rendelkező hatalommal. Ez nyilvánvaló volt Biden politikájában, amely nem engedélyezte az orosz területek elleni csapásokat. De még Biden alatt is fokozatosan felhagytak ezzel a politikával, és az Egyesült Államok de facto belépett a háborúba azáltal, hogy kiválasztotta és közvetlenül célba vette Oroszország egyes részeit.

Az elmúlt két évben a helyzet tovább fejlődött. Az USA továbbra is azt a politikát folytatta, amelyben ténylegesen résztvevője a háborúnak, de egyúttal kimutatta a konfliktus valamilyen formában történő lezárására irányuló vágyát is. Meglepő volt, hogy a háborús vágy szinte kielégíthetetlenné vált számos európai országban, elsősorban az északi és balti országokban, de újabban Németországban is, és – a 18. századig visszanyúló hosszú távú történelmi okokból – az Egyesült Királyságban is.

A kis országok szerepe – amelyek geopolitikai felelőtlenségükkel hatalmas károkat okozhatnak a világnak – hajlamos feledésbe merülni. Az északi-balti koalíció lényegében háborút szorgalmaz Oroszországgal, saját félelmeire és az orosz/szovjet ellenőrzés és megszállás okozta traumáira hivatkozva. Eltekintve az ilyen állítások teljes egyoldalúságáról szóló vitától (nem érvelhetnének az oroszok azzal, hogy a lett lövészek kulcsszerepet játszottak az orosz forradalomban?), a kis nemzetek ilyen típusú háborús uszítása rendkívül képmutató. Azon az elképzelésen alapul, hogy valaki szorgalmazhatja a háborút, de egy ilyen háború következményeit nem viseli. Mindent megtesz annak érdekében, hogy a nagyhatalmak érdekei összefonódjanak a kishatalmak érdekeivel, hogy a nagyhatalmak megvívhassák a harcot, milliók haljanak meg, mégis a kis országok céljai egy általános háború után teljesüljenek.

Ez a hozzáállás önmagában is elég rossz – de ami még rosszabb, hogy Kelet-Európában és a Közel-Keleten egyértelmű történelmi precedensek vannak hasonló politikákra, amelyek globális kataklizmákat okoztak. Szerbia az első világháború előtti időszakban Oroszországgal tartott. Lengyelország és Magyarország részt vett Csehszlovákia feldarabolásában, ami utat nyitott a náci Németország számára az agresszió folytatásához. Izrael évtizedek óta az Egyesült Államokat használja ki a Közel-Keleten, a legnyilvánvalóbban most, amikor az Egyesült Államok belépett a háborúba Irán ellen – nagyon hasonlóan ahhoz, ahogyan Oroszország belépett a háborúba Ukrajna ellen – anélkül, hogy tudta volna, miért, vagy mik a háború politikai céljai. De az eredmény Izraelt rendezi el, mert meggyengít egy másik közel-keleti hatalmat, és elmélyíti a káoszt a régióban.

A világ most egy hasonló helyzettel néz szembe, ahol több ország, amelyek együttes lakossága alig éri el egy II. szintű kínai város lakosságának számát, a frusztrációik és traumáik gyógyítása érdekében az egész világot egy olyan katasztrófába akarják taszítani, amely többé-kevésbé véget vethet a civilizációnak. Ez egy hihetetlenül felelőtlen politika. Azért is képmutató, mert azon a feltételezésen alapul, hogy valaki más (ebben az esetben az Egyesült Államok) harcolni fog értük. Mert ha ennyire lelkesednek a háborúért és meg vannak győződve annak erkölcsi értékéről, miért nem lépnek bele ők maguk? Miért nem támadják meg közvetlenül Oroszországot, és nézik meg, mi történik? Őrület lenne, de legalább nem lenne felelőtlen a világ többi részével szemben, és nem lenne ennyire képmutató.

Természetesen a (valaki más által vívott) háború mellett szóló érv az, hogy a jelenlegi vonalak szerinti tűzszünet elfogadása előnyt jelent az agresszornak. De e logika szerint minden háborút a végéig meg kell vívni, amíg mindenki el nem pusztul. Soha nem lett volna szabad tárgyalásokat folytatni. Diplomáciának nem szabadna léteznie. A koreai háborút továbbra is meg kell vívni – sőt, valószínűleg nem is kellene, mert ha az akkoriban az északi-balti szövetség által támogatott politikát követték volna (ahogy McArthur akarta), soha nem születtünk volna meg, és a szüleink vagy nagyszüleink már rég meghaltak volna.

Az északi-balti szövetség azt is elfelejti, hogy ha a tűzszünet a jelenlegi ellenőrzési vonalak mentén jön létre, akkor a Donbassz stb. területe valóban Oroszország ellenőrzése alatt áll, de a világon egyetlen ország sem ismerné el hivatalosan. Nem vették észre, hogy a Független Államok Közösségéből egyetlen ország sem ismerte el? Nem vették észre, hogy még Fehéroroszország sem ismeri el? Egy ilyen, valóban törékeny béke nemcsak a mai vérontásnak vet véget, hanem nyitva hagyja egy esetleges hosszú távú megoldás lehetőségét Oroszország és Ukrajna között. Sem Putyin, sem Zelenszkij, sem az őket támogató társadalmi erők nem örökérvényűek. A dolgok meg fognak változni Oroszországban és Ukrajnában is. A tárgyalások tíz vagy húsz év múlva is le tudnak zajlani – de legalább az emberek élnének, nem pedig halottak lennének.

Azt mondják, hogy ez egy „befagyott konfliktushoz” vezetne. De vajon egy befagyott konfliktus rosszabb, mint egy nyílt konfliktus? A halál hiánya rosszabb a folyamatos vérontásnál? Több tucat befagyott konfliktus van szerte a világon, Ciprustól Koszovón át Nyugat-Szaharáig, a Malvináktól Kasmírig. Vajon újra kellene nyitnunk mindegyiket? Vonakodnak megválaszolni az erkölcsi kérdéseket, mert az ukrán életeknek tulajdonított implicit érték nulla, az orosz halottaknak tulajdonított implicit érték pedig plusz. Következésképpen egy végtelen konfliktus az ő szempontjukból egy pozitív összegű játék.

A végtelen háború gondolata nemcsak erkölcstelen, de a nukleáris eszkaláció hatalmas kockázatával is játszik. A hidegháború alatt ezt a kockázatot a két nagyhatalom komolyan vette. Ezért volt négy kötelező érvényű nukleáris megállapodásuk, amelyek mindegyike lejárt. Ma az emberek azt feltételezik, hogy a nukleáris fegyverek nem léteznek. Ez egy teljesen érvénytelen feltételezés, de még ha csak egymilliomodrész valószínűsége is lenne egy nukleáris háborúnak, egy ilyen háború költségei olyan hatalmasak (mivel egy ilyen háború ellenőrizhetetlen), hogy minden racionális embernek mindent meg kell tennie annak elkerülése érdekében.

A jelenlegi körülmények között az északi-balti háborús uszítás ezért (i) felelőtlen, (ii) képmutató, (iii) erkölcstelen, és (iv) egy hatalmas arányú katasztrófával kacérkodik.

Iratkozzon fel a Globális egyenlőtlenség és egyebek 3.0 hírlevélre

Von Branko Milanovic · 5 évvel ezelőtt indították · Launched 5 years ago

Globális egyenlőtlenség és egyebek 3.0

Forrás: https://substack.com/home/post/p-212896431 2026. augusztus 26.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó