Dov Khenin izraeli politikus, politológus és ügyvéd, aki 2019-ig a Knesset képviselője volt. Tagja volt a Maki (Izraeli Kommunista Párt) központi bizottságának, amely a szocialista Chadasch-szövetség legnagyobb frakcióját képezi. 2008-ban Khenin az Ir Lekhulanu („Város mindenkinek”) szövetség színeiben indult Tel-Aviv polgármesterének, és 34,3% -ot ért el. 2019-ben „Genosse Dov” címmel jelent meg egy film Dov Khenin politikai tevékenységéről.

A múlt hétvégén került megrendezésre a Standing Together Vienna által szervezett Common Ground – Deconstructing Walls konferencia. A rendezvényre izraeli békeaktivistákat hívtak meg, akik a helyszíni helyzetről, a népirtásról, a palesztin lakosság elleni támadásokról Ciszjordániában és az erősödő háborúellenes mozgalomról beszéltek. A konferencia résztvevői közösen gondolkodtak a helyi mozgalommal való szolidaritás és támogatás lehetőségeiről. Rainer Hackauf kihasználta az alkalmat, hogy a konferencia keretében interjút készítsen Dov Khenin-el, a Knesszet kommunista pártjának hosszú ideje képviselőjével és a Standing Together Israel kezdeményezőjével.

Te vagy a Standing Together in Israel kezdeményezés egyik kezdeményezője. Mit jelent a Standing Together?

A Standing Together egy zsidó-arab, szocialista grassroots (civil) mozgalom. A mozgalom néhány évvel ezelőtt alakult, hogy bizonyos értelemben újjáalakítsa az izraeli baloldalt. Az izraeli baloldal addig nem tévedett, ami például az értékeit és álláspontjait illeti, de a múltban egyszerűen nem volt sikeres. Ezért hoztuk létre a Standing Together mozgalmat, amely a múlt hibáiból tanulva jobb stratégiát kíván kidolgozni a baloldali, progresszív, szocialista munkához az izraeli társadalomban.

Melyek voltak ezek a múltbeli hibák?

A baloldal gyengesége, amit én látok, abban rejlik, hogy nem tudunk beszélni azokkal, akik másképp gondolkodnak, és meggyőzni őket az értékeinkről. Tanulnunk kell ebből a gyengeségből, és meg kell találnunk a módját, hogy legyőzzük. Ezért létezik a Standing Together.

A Standing Together jelentősen hozzájárult az izraeli háborúellenes mozgalom elindításához. Hogyan építettétek fel ezt a mozgalmat?

Október 7-ét az izraeli társadalomban valami nagyon szörnyűnek, nagyon ijesztőnek élték meg. Én személyesen azóta több temetésen vettem részt, mint egész életemben korábban. Sok ismerősöm, kollégám, a békemozgalom aktivistája vagy politikai szövetségesem halt meg azon a napon.

A mészárlás az izraeli társadalomban erős jobbra tolódáshoz vezetett. Politikai szempontból ezért egyértelmű volt számunkra, hogy október 7-ével új, nagyon tragikus fejezet nyílt az izraeli-palesztin konfliktus történetében. Az is világos volt, hogy a szélsőjobboldali kormány a fennálló félelem, a megaláztatás és a paranoia miatt rendkívüli brutalitással fog reagálni a palesztin lakosságra. Tudtuk, hogy szörnyű háború lesz. Erre nyilvánosan is figyelmeztettünk, de akkoriban senkit sem érdekelt. Ezért megkérdeztük magunktól, melyek azok a témák, amelyek annyira sürgetőek, hogy a körülöttünk élő embereket is mozgósítsák?

Október 8-án, a mészárlás másnapján, ezért úgy döntöttünk, hogy mozgósítjuk az embereket a szélsőjobboldali kormányunk azon tervei ellen, amelyek célja a zsidók és arabok közötti zavargások provokálása Izraelben. A kormány tagjai, élükön a nyíltan fasiszta biztonsági miniszter, Ben-Gvir, arról beszéltek, hogy az izraeli arabokra újabb Nakba vár (szó szerint 'a katasztrófa') a palesztinok etnikai tisztogatása, amely erőszakos kitelepítésükkel és földjük, tulajdonuk és javaik elkobzásával, társadalmuk lerombolásával, valamint kultúrájuk, identitásuk, politikai jogaik és nemzeti törekvéseik elnyomásával járt együtt. Ha az izraeli állampolgárságú palesztinok nem maradnak teljesen csendben, az a tömeges kitelepítés kezdetét jelenthetné az országból. Ezt számos álhír kísérte, amelyeket a kormány terjesztett vagy népszerűsített. Ebben a helyzetben úgy döntöttünk, hogy létrehozunk egy zsidó-arab szolidaritási hálózatot. Ezzel akartunk ellenállni a zsidók és arabok közötti kapcsolatok teljes negatív eszkalációjának Izraelben. És valóban sikerült több ezer izraelit, palesztint és zsidót is mozgósítanunk erre a célra. Ez igazán hatalmas eredmény volt.

Több ezer izraeli vett részt a hamis hírek utánajárásában és leleplezésében, közösségi találkozók szervezésében. Közösen létrehoztunk egy önszerveződő biztonsági szolgálatot önvédelem céljából, így zsidók és arabok együtt őrködtek a veszélyeztetett utcákban és negyedekben. És ezzel valóban sikerült enyhítenünk a feszültséget az izraeli társadalmon belül. Így megakadályoztuk a szélsőjobboldali kormányunk terveit. Ez fontos siker volt számunkra. Ha a kormánynak sikerült volna, és eszkalálódott volna a zsidók és arabok közötti konfliktus Izraelben, akkor a helyzetünk ma még sokkal rosszabb lenne, mint amilyen egyébként is.

Mi történt ezután? Hogyan alakultak ki a háború ellenes tömeges tüntetések?

2023 december közepén kezdtünk el pontosan ezen a kérdésen gondolkodni. Hogyan tudjuk mozgósítani az embereket a háború ellen? Kiindulópont és középpont egy kis csoport volt a túszok hozzátartozói közül, akik rájöttek, hogy szeretteiket csak fegyverszünet, a háború befejezése és az izraeli hadsereg kivonása Gázából mentheti meg. Kezdetben ez csak a hozzátartozók kisebbségének véleménye volt, de 2024 folyamán konszenzus alakult ki. Az túszok hozzátartozói szinte mindannyian támogatnak egy ilyen megállapodást.

Mi kísértük és támogattuk ezt a folyamatot. Először is azért, mert ez egyszerűen erkölcsi kérdés. Ez egyértelműnek kellene lennie. A túszok teljesen ártatlan emberek, akiket elraboltak. Nem ők felelősek az izraeli kormány hibás politikájáért. Ezért követeljük szabadon bocsátásukat. És pontosan ezt vettük kiindulási pontnak, hogy meggyőzzük az izraeli lakosságot arról, hogy el kell utasítani a háborút. Ez a kérdés politikai dimenziója. 2024 végén ez volt az izraeliek többségének álláspontja is. Több közvélemény-kutatás szerint az izraeliek 75%-a támogatja a túszok visszatérését, a háború befejezését és az izraeli hadsereg kivonását Gázából. Több tízezer izraeli is az utcára vonult ezért. Miután azonban szélsőjobboldali kormányunk többségre tett szert a parlamentben, a háború mégis folytatódik. Egyszerűen azért, hogy a kormányzó elit hatalmon maradjon.

2025 elején ezért egy harmadik lépést tettünk. A „katonai szolgálat megtagadása” jelszót hirdettük. Izraeli viszonyok között ez egy nagyon radikális ötlet, mert nálunk a katonai szolgálat gyakorlatilag szekuláris vallásnak számít. Természetesen súlyos bűncselekmény is, háború idején embereket háborús szolgálat megtagadására felszólítani. Kampányunk azonban új csoportokat ért el a lakosság körében. Például több száz pilóta írta alá az izraeli légierő háborúellenes felhívását. Ezzel párhuzamosan elkezdtük nyilvánosan bemutatni a Gázában megölt palesztin gyermekek képeit. Tel-Avivban például tömegdemonstrációt szerveztünk, amelyen a résztvevők több száz képet tartottak a kezükben palesztin gyermekekről. Annak ellenére, hogy a rendőrség korábban megtiltotta ezeknek a képeknek a bemutatását. A tüntetés nagysága miatt azonban nem volt képes feloszlatni a tüntetést és végrehajtani a képek bemutatásának tilalmát.

Minden erőfeszítésünk egy nagyon-nagyon bonyolult politikai helyzetben történik. Háborús helyzetben. Tényleg nem könnyű háborúban harcolni egy háborúban álló országban. Az Izrael Irán elleni támadása miatt pedig nagy kihívások állnak előttünk.

A háború azonnali befejezésének követelése központi kérdés számotokra, és lépésről lépésre többségi állásponttá vált. Ausztriában gyakran a megosztó tényezők állnak a közös pontok előtt, különösen a követelések és a megnevezések tekintetében. Nálatok hogy áll ez?

Természetesen nagyon fontos, hogy minden baloldali erőt egyesítsünk. De ha csak a társadalom kisebbségét egyesítjük, azzal nem változtatunk semmit. Így nem lehet változást elérni. Számomra a szavak a politikai küzdelem eszközei. A politikai küzdelem célja azonban, ahogy Marx írta, nem a világ újbóli értelmezése, hanem megváltoztatása. Ezért úgy gondolom, hogy nem a történések legjobb leírását kell megtalálni, hanem azokat a szavakat, amelyekkel a helyzetet meg is lehet változtatni.

Izraelben jelenleg az a feladatunk, hogy még több izraelit győzzünk meg arról, hogy álljanak ellen a háborúnak. Ezért nagyon különböző világnézetű és motivációjú emberek is támogatnak minket. Nem mindenki, aki ellenzi a háborút, osztja a mi elemzésünket. Ez nem is releváns. Mindenkit szívesen fogadunk, aki hajlandó ellenezni a háborút. Ez fontos. Mert különben a háború folytatódik, és még több ártatlan ember, ártatlan gyermek fog meghalni. Számunkra ez tehát nem elméleti kérdés, hanem egy nagyon gyakorlati feladat.

Nem vagyok szakértője az osztrák politikának, de szeretném elmondani, hogy a Standing Together Vienna hívott meg erre a konferenciára. A szervezőket nagyon érdekes embereknek ismertem meg, akik Bécsben élnek – palesztinok, zsidók és izraeliek egyaránt. Az ilyen csoportokat rendkívül fontosnak tartom. Nem csak szlogeneket kell terjeszteni, hanem olyan dinamikát kell kialakítani, amely megváltoztatja az emberek hozzáállását Ausztriában is. A gázai háború ellen.

Minden háború egyszer véget ér. Mi jön utána?

A Standing Together néhány hónapja elkezdett közös beszélgetéseket arról, hogy mi jön a háború után: a béke. Ezért indítottunk egy kampányt, amelyben azokról a lehetőségekről beszélünk, amelyeket a béke megnyit a palesztinok és az izraeliek előtt. Ez a kampány fontos. Jelenleg azonban erőfeszítéseink középpontjában a háború befejezése áll.

Mi a kommunista párt vagy a Chadasch feladata ebben a helyzetben?

Chadasch: szocialista pártok közös listája Izraelben

A Standing Together pártfüggetlen. Nincs közös struktúrája a pártokkal, és nem is követi ugyanazt a stratégiát. A Standing Together-en belül nincsenek pártok, a tagok 95%-a nem tartozik egyetlen párthoz sem. Ez egy fiatalokból álló mozgalom. A legtöbbjük most szerez első politikai tapasztalatait.

A kommunista párt vagy a Chadasch szerepe azonban nagyon fontos. A parlamentünkben ez az egyetlen párt, amely nyíltan ellenzi a háborút. Az Izrael által Irán ellen indított jelenlegi támadásokkal kapcsolatban is a Chadasch és a kommunista párt az egyetlen, amely egyértelműen elítéli ezt a támadást. Ez nagyon, nagyon fontos. A parlament ugyanis fontos színtere a küzdelmünknek és a politikai változásoknak. Tehát egyfajta dialektikus kapcsolat van a párt és a tömegmozgalom között. Vannak dolgok, amelyeket a párt sokkal jobban tud csinálni. Vannak dolgok, amelyekhez tömegmozgalomra van szükség. És ezt jó megérteni.

Gáza és a háború messze vannak Ausztriától. Az elmúlt napokban többször hangsúlyoztad, hogy ez mindannyiunkhoz jobban kapcsolódik, mint gondolnánk. Miért?

Először is szeretném hangsúlyozni, hogy nekünk, az izraeli békeaktivistáknak és természetesen a palesztin népnek is nagyon fontos a nemzetközi szolidaritás. Nagyon értékeljük ezt. Azonban a közel-keleti konfliktusban való elkötelezettségetek történelmi, geopolitikai, gazdasági és egyéb tényezők miatt sokkal több, mint puszta szolidaritás. Sajnos a Közel-Kelet egy olyan hely, ahol robbanásveszélyes a helyzet. Egy ilyen robbanás természetesen közvetlen hatással lesz ránk Izraelben, palesztin szomszédainkra, Szíriára, Iránra és a régió más országaira. De közvetlen hatással lesz az osztrák és az európai emberekre is. Ezért az elkötelezettségetek nem csak szolidaritás kérdése, hanem saját érdekek kérdése is.

Sajnos azonban azt kell mondanom, hogy Európa és a nemzetközi közösség összességében kudarcot vallott a háború megállításában. De azt is elmulasztották, hogy megakadályozzák a háború kiterjedését. Ezt láthatjuk jelenleg az izraeli támadásban Irán ellen és az arra adott reakciókban.

Ausztriában nyomást próbálunk gyakorolni a kormányra, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt a háború és a gázai népirtás befejezése érdekében. Mert a kormányunk jelenleg nem ezt teszi. Mi segítene nektek ebben?

Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy Európának és a nemzetközi közösségnek sokkal hatékonyabban kell nyomást gyakorolnia Izraelre és az izraeli kormányra, mint eddig. Ezért rendkívül fontos, hogy nyomást gyakoroljunk. Ennek a nyomásnak az izraeli kormányra, az izraeli telepekre és az izraeli hadseregre kell irányulnia. De minden olyan gazdasági vállalkozásra is, amely együttműködik a megszállással és az izraeli kormánnyal. Nyomást kell gyakorolni arra is, hogy a palesztin államot a ti kormányotok is elismerje. Ez azért fontos, mert csak egy saját állam ad reményt egy konkrét, alternatív perspektívára. És ez valóban gyengítené a Hamaszt.

Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ebben a küzdelemben egyértelműen megkülönböztessük az izraeli kormányt és az izraeli békemozgalmat, a lakosságot. Példaként említhetem az izraeli-palesztin film „No Other Land” című alkotást, amely nagyon meggyőzően dokumentálja a palesztin falusiak harcát a telepesek és a megszálló hadsereg ellen a Ciszjordániában. A film Oscar-díjat is kapott. Ennek ellenére egyes csoportok, például a BDS-mozgalmon (Boycott, Divestment and Sanctions, egy 2005. július 9-én útjára indított nemzetközi kampány, amelyet palesztin civil szervezetek kezdeményeztek. A mozgalom célja, hogy Izrael államot erőszakmentes eszközökkel rászorítsa a nemzetközi jog betartására és az izraeli-palesztin konfliktus kapcsán az évtizedek során született ENSZ-határozatok teljesítésére) belül, bojkottálják a filmet. Ez szerintem nem segít.

Izraelben országszerte számos helyszínen vetítettük a filmet. Minden alkalommal erőszakos összecsapásokra kerül sor, mert a jobboldaliak megpróbálnak megakadályozni minket. A BDS-mozgalom egyes részeinek bojkottja a jobboldal kezére játszik. Most nyilvánosan azt mondhatják, hogy a baloldali fanatikusok most már az izraeli baloldali filmrendezőket is bojkottálják, vagyis mind antiszemiták. A baloldali filmkészítők pedig nem értik, hogy pontosan ez a megkülönböztetésképtelenség miatt vagyunk a palesztinok ellenségei. Az ilyen tevékenységek mindenesetre nem segítenek abban, hogy meggyőzzük az izraeli közvéleményt arról, hogy az izraeli politika alapvető kritikája nem antiszemitizmusról szól, hanem a palesztinok ellen folytatott brutális és kegyetlen háború elleni ellenállásról.

A KPÖ 1967 óta támogatja a kétállami megoldást.* Hogyan látod az egy vagy két államról szóló vitát? Változott valami az elmúlt két évben?

Nagyon érdekes kérdésnek tartom. Személyesen, szocialistaként, nem szeretnék semmilyen határokat. Egy nemzetközi, szocialista államot szeretnék. Perspektívában ez az államnak meg kell szűnnie és „elhalnia”, ahogy Karl Marx mondta.

A gyakorlatban azonban olyan korban élünk, amikor a nemzeti identitás nagyon fontos az emberek számára. Ezért a kommunista politika a 20. század eleje óta támogatja a népek önrendelkezési jogát. Ez természetesen magában foglalja a palesztin nép önrendelkezési jogának támogatását is. De ez magában foglalja az izraeli zsidók önrendelkezési jogát is. Ha figyelmen kívül hagyjuk mindkét nemzet önrendelkezési akaratát, akkor véleményem szerint mélyen gyökerező nemzeti érzésekkel állunk szemben. És szerintem ez nagy hiba lenne. Gyakorlatilag nézve nincs is olyan sok példa sikeres multinacionális államokra.** Országok, mint Jugoszlávia és természetesen a volt Szovjetunió, szétestek. Ha valaki meg akar győzni arról, hogy egy multinacionális állam, amely máshol a világon alig működik, a mi helyzetünkben – az izraeliek és a palesztinok közötti gyűlölet és félelem mellett – működhet, azt túl optimistának és irreálisnak tartom.

Természetesen a kétállami megoldás is számos akadályt és problémát vet fel. Ha ilyen megoldásról beszélünk, akkor két demokratikus államról beszélünk. És természetesen a kisebbségeknek mindkét államban ugyanolyan jogokat kell kapniuk. Az önrendelkezés nem jelent diszkriminációt. Ezt a nemzetközi jog is kimondja. Tovább lehet gondolkodni azon is, hogy ez a két állam hogyan alakíthatna konföderációt, vagy hogyan lehetne nyitott határokat létrehozni. Mindezek az elképzelések nagyon fontosak. De a mi helyzetünkben nem lehet egyszerűen tagadni mindkét nép alapvető önrendelkezési jogát.

Izrael nemrég támadta meg Iránt, a két ország háborúban áll egymással. Ausztriában a támadást a közvélemény részben „megelőző csapásnak” értelmezi az atomprogram ellen, amely talán nem törvényes, de Izrael biztonságának garantálása érdekében legitim. Igaz ez?

Egyáltalán nem értek egyet ezzel a véleménnyel. Úgy gondolom, hogy ez a háború éppen ellenkező hatást fogja elérni. Az Irán elleni támadás eddig ugyan néhány taktikai sikert hozott, de ha politikai kategóriákban gondolkodunk, nem csak a taktikára kell gondolni, hanem két lépéssel előre. Izrael és még az Egyesült Államok sem képesek megsemmisíteni Irán nukleáris kapacitásait. A létesítmények 300-400 méterrel a föld alatt vannak, azokat nem lehet egyszerűen a levegőből lebombázni.

A múltban azonban volt egy másik módszer, amellyel meg lehetett volna akadályozni, hogy Irán katonai atomprogramba kezdjen. Ez a módszer az irániak, az európaiak és az amerikaiak által aláírt nemzetközi megállapodás volt. Amíg az izraeli miniszterelnök, Netanjahu sajnos meg nem győzte Trump amerikai elnököt, hogy mondja fel az egyezményt. Az egyezményből való kilépés lehetővé tette Iránnak, hogy ténylegesen folytassa atomprogramját. Izraeli és amerikai titkosszolgálatok szerint az irániak eddig még nem döntöttek atomfegyverek fejlesztése mellett. Fejlesztették a képességeiket, de még nem döntöttek az utolsó lépésről. Az Irán elleni támadással az iráni rezsim most tökéletes ürügyet kapott arra, hogy megtegye ezt a lépést. Most azt mondhatják: „Mi készek voltunk a megállapodásra. Ti támadtatok ránk. Nincs más választásunk.” Ez rendkívül veszélyes fejlemény.

Szülővárosomat, Tel-Avivot éppen iráni rakéták érik. Ez a biztonság? Az Irán elleni támadás rendkívül kockázatos, őrült lépés Netanjahu és az izraeli vezetés részéről. Ez teljes felelőtlenséget tükröz, nemcsak szomszédaink jövője, hanem az izraeliek jövője szempontjából is. Ezért elengedhetetlennek tartom, hogy a nemzetközi közösség minden tőle telhetőt megtegyen ennek a további eszkalációnak a megállítására és a tárgyalóasztalhoz való visszatérésre. A célnak egy olyan megállapodás megkötése kell lennie, amely lehetővé teszi Iránnak polgári atomprogramjának folytatását, de visszatartja a katonai opciótól.

Mivel Netanjahu most került szóba, meddig lesz még hatalmon? Úgy tűnik, nem lehet megszabadulni tőle, mert mindig visszatér.

A múlt héten a Knesszetben vitát folytattak az új választásokról. Netanjahu minden lehetséges politikai trükköt bevetett, hogy megakadályozza az új választásokat. Miért? Mert tudja, hogy elveszítené a választásokat. Az Irán elleni támadás előtt Netanjahu már csak az izraeli lakosság abszolút kisebbségét képviselte. Természetesen az Irán elleni támadás rövid távon népszerűséget hozhat neki, mert katonai sikerek voltak. Úgy gondolom azonban, hogy a Netanjahu iránti harag nagyon mélyen gyökerezik az izraeli közvélemény nagy részében. Rendkívül fontosnak tartom, hogy végre megszabaduljunk Netanjahutól és az őt körülvevő ultra rasszista és fasiszta csoportoktól. Már sok rossz kormányunk volt Izraelben, de ez messze a legrosszabb.

Ha megszabadulunk tőle, az még nem jelenti azt, hogy Izraelben progresszív kormány lesz. Ez biztosan nem fog megtörténni. Valószínűleg egy bal- és jobboldali erőkből álló koalíció lesz. Nehéz koalíció lesz, élesen bírálni fogjuk és sok mindent ellenezni fogunk. De kevesebb háború lesz, mint a jelenlegi helyzetben. És remélhetőleg Netanjahu eltávolításával és a háború befejezésével más dinamikát indíthatunk el Izraelben. Ez új lehetőségeket és utakat nyithat meg a mélyreható problémák megoldása felé, amelyeket sem a jobboldal, sem egy középpárt nem tud megoldani.

Forrás: https://www.kpoe.at/dov-khenin-unsere-herausforderung-in-israel-besteht-zurzeit-naemlich-darin-noch-mehr-israelis-davon-zu-ueberzeugen-sich-dem-krieg-zu-widersetzen/ 2025.06.16.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

(*Ismét az eddig teljes kudarcot vallott "kétàllami megoldàs"? ** és vannak persze nagyon sikeres együttélések, nem is igen léteznek pusztán egynemzetiségű államok a világban - Balmix szerk.)