Jeffrey D. Sachs egyetemi professzor és a Columbia Egyetem Fenntartható Fejlődés Központjának igazgatója, ahol 2002 és 2016 között az Earth Institute-ot vezette. Emellett az ENSZ Fenntartható Fejlődés Hálózatának elnöke és az ENSZ Szélessávú Hálózatok Fejlesztési Bizottságának tagja. Három ENSZ-főtitkár tanácsadója volt, jelenleg Antonio Guterres főtitkár SDG-támogatójaként dolgozik. Sachs legutóbbi könyve „A New Foreign Policy: Beyond American Exceptionalism” (2020) címen jelent meg. Egyéb könyvei: „Az új amerikai gazdaság építése: intelligens, méltányos és fenntartható” (2017) és „A fenntartható fejlődés kora” (2015), Ban Ki-moonnal közösen.

Sybil Fares a SDSN közel-keleti politika és fenntartható fejlődés szakértője és tanácsadója.

Forrás: Common Dreams

Közel 30 éve Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök háborúba és pusztításba sodorta a Közel-Keletet. Ez az ember egy két lábon járó bomba. Az általa vezetett háborúk során Netanjahu mindig a nagy célról álmodozott: az iráni kormány legyőzéséről és megdöntéséről. Most végre megkezdődött a régóta áhított háború, amely mindannyiunkat megölhet egy nukleáris világvégében, ha Netanjahut nem állítják meg.

Netanjahu háborús megszállottsága szélsőséges mentoraira, Ze'ev Jabotinsky-ra, Yitzhak Shamir-ra és Menachem Begin-re vezethető vissza. Az idősebb generáció úgy vélte, hogy a cionistáknak minden szükséges erőszakot – háborúkat, merényleteket, terrort – be kell vetniük, hogy elérjék céljukat, vagyis hogy megszüntessék a palesztinok saját hazájukra vonatkozó igényét.

Netanjahu politikai mozgalmának, a Likudnak az alapítói a brit mandátum alatt álló Palesztina teljes területének kizárólagos cionista ellenőrzését követelték. A brit mandátum kezdetén, az 1920-as évek elején a muszlim és keresztény arabok alkották a lakosság körülbelül 87%-át, és tízszer több földet birtokoltak, mint a zsidó lakosság. 1948-ban az arabok még mindig körülbelül kétszeres túlsúlyban voltak a zsidókhoz képest. Ennek ellenére a Likud alapító okirata (1977) kijelentette, hogy „a tenger és a Jordán között csak Izrael szuverenitása lesz érvényes”. A ma már hírhedt, antiszemitának minősített „a folyótól a tengerig” jelszó a Likud palesztinellenes harci kiáltványa.

A Likud számára az volt a kihívás, hogy miként valósítsa meg maximalista céljait annak ellenére, hogy azok nemzetközi jog és erkölcs szempontjából egyértelműen illegálisak, és mindkettő kétállami megoldást követel.

1996-ban Netanjahu és amerikai tanácsadói kidolgoztak egy „Clean Break” – tiszta szakítás  - stratégiát. Azt javasolták, hogy Izrael ne vonuljon vissza a 1967-es háborúban elfoglalt palesztin területekről a regionális béke érdekében. Ehelyett Izrael saját elképzelései szerint alakítsa át a Közel-Keletet. A stratégia kulcsfontosságú eleme volt, hogy az Egyesült Államokat tekintette a célok elérésének fő erejének, amely háborúkat indít a régióban az Izrael palesztinai dominanciájával szemben álló kormányok megdöntése érdekében. Az Egyesült Államokat arra kérték, hogy Izrael nevében háborúzzon.

A „tiszta szakítás” stratégiát az Egyesült Államok és Izrael a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után hatékonyan végrehajtotta. Ahogy Wesley Clark NATO-főparancsnok elárulta, az Egyesült Államok a terrortámadások után nem sokkal azt tervezte, hogy „öt éven belül hét ország kormányát támadja meg és semmisíti meg – kezdve Irakkal, majd Szíriával, Libanonnal, Líbiával, Szomáliával, Szudánnal és Iránnal”.

Az első háború 2003 elején az iraki kormány megdöntésére irányult. A további háborúk tervei elhalasztásra kerültek, mivel az Egyesült Államok belesüllyedt az iraki háborúba. Az Egyesült Államok azonban támogatta Szudán 2005-ös szétválását, Izrael 2006-os libanoni invázióját és Etiópia ugyanazon évi szomáliai behatolását. 2011-ben az Obama-kormány elindította a CIA Timber Sycamore nevű műveletét Szíria ellen, és az Egyesült Királysággal és Franciaországgal együtt 2011-es bombázási kampánnyal megdöntötte a líbiai kormányt. Ma ezek az országok romokban hevernek, és sokukban polgárháború dúl.

Netanjahu – akár nyilvánosan, akár a háttérben – lelkes támogatója volt ezeknek a választott háborúknak, az amerikai kormány neokonzervatív szövetségeseivel együtt, köztük Paul Wolfowitz, Douglas Feith, Victoria Nuland, Hillary Clinton, Joe Biden, Richard Perle, Elliott Abrams és mások.

2002-ben az amerikai kongresszusban tett vallomásában Netanjahu a katasztrofális iraki háború mellett érvelt, kijelentve: „Ha eltávolítják Szaddámot, Szaddám rezsimjét, garantálom, hogy ez hatalmas pozitív visszhangot fog kiváltani a régióban.” Majd így folytatta: „És azt hiszem, hogy az Iránban, közvetlenül mellettünk élő emberek, a fiatalok és sokan mások is azt fogják mondani, hogy az ilyen rezsimek, az ilyen zsarnokok ideje lejárt.” A Kongresszusnak azt is hamisan állította: „Kétségtelen, hogy Szaddám nukleáris fegyverek fejlesztésére törekszik, azon dolgozik és halad előre.”

A „új Közel-Kelet” megteremtésének szlogenje adja ezeknek a háborúknak a jelszavát. Ezt a szlogent először 1996-ban a „Clean Break” (Tiszta szakítás) című dokumentumban fogalmazták meg, majd 2006-ban Condoleezza Rice külügyminiszter népszerűsítette. Miközben Izrael brutálisan bombázta Libanont, Rice kijelentette:

„Amit itt látunk, bizonyos értelemben egy új Közel-Kelet születésének fájdalmai, és bármit is teszünk, biztosnak kell lennünk abban, hogy az új Közel-Kelet felé haladunk, és nem térünk vissza a régibe.”

2023 szeptemberében Netanjahu az ENSZ Közgyűlésén bemutatta a „Új Közel-Kelet” térképét, amelyen teljesen eltűnt a palesztin állam. 2024 szeptemberében két térképpel részletezte ezt a tervet: a Közel-Kelet egy része „áldás”, a másik része – amely magában foglalja Libanont, Szíriát, Irakot és Iránt – átok, mivel az utóbbi országokban rezsimváltást szorgalmazott.

Izrael háborúja Irán ellen egy évtizedes stratégia utolsó lépése. Tanúi vagyunk annak, hogy a szélsőséges cionisták évtizedek óta tartó manipulációja az amerikai külpolitikában csúcspontjára érkezett.

Izrael Irán elleni támadásának előfeltétele az az állítás, hogy Irán nukleáris fegyverek megszerzésének küszöbén áll. Ez az állítás azonban értelmetlen, mivel Irán többször is tárgyalásokat kezdeményezett éppen azért, hogy megszüntessék az évtizedek óta tartó amerikai szankciókat cserébe a nukleáris opció elvetéséért.

1992 óta Netanjahu és támogatói azt állítják, hogy Irán „néhány éven belül” nukleáris hatalommá válik. 1995-ben izraeli tisztviselők és amerikai támogatóik öt éves határidőt jelöltek meg. 2003-ban Izrael katonai hírszerzési igazgatója azt mondta, hogy Irán „2004 nyarára” nukleáris hatalommá válik. 2005-ben a Mossad vezetője azt mondta, hogy Irán kevesebb mint három év alatt építhet atombombát. 2012-ben Netanjahu az ENSZ-ben azt állította, hogy „csak néhány hónap, esetleg néhány hét, és elegendő dúsított uránt szereznek az első bomba gyártásához”. És így tovább.

Ez a több mint 30 éve tartó határidők eltolódásának mintája nem a jóslatok tévedését, hanem egy szándékos stratégiát jelez. Az állítások propaganda; mindig van egy „létfontosságú fenyegetés”. Ennél is fontosabb Netanjahu hamis állítása, miszerint az Iránnal folytatott tárgyalások haszontalanok.

Irán többször kijelentette, hogy nem akar atomfegyvert, és már régóta kész a tárgyalásokra. 2003 októberében az ajatollah Ali Khamenei legfőbb vezető fatvát (vallási jogi rendelkezés) adott ki, amely tiltja az atomfegyverek gyártását és használatát – ezt a döntést később Irán hivatalosan is idézte az IAEA 2005 augusztusi bécsi ülésén, és azóta is hivatkoznak rá, mint a nukleáris fegyverekre való törekvés vallási és jogi akadályára.

Még azok számára is, akik szkeptikusan állnak Irán szándékaihoz, Irán következetesen támogatta a független nemzetközi ellenőrzéssel alátámasztott, tárgyalásos megállapodást. Ezzel szemben a cionista lobbi ellenezte az ilyen megállapodásokat, és sürgette az Egyesült Államokat, hogy tartsa fenn a szankciókat, és utasítsa el azokat a megállapodásokat, amelyek szigorú IAEA-ellenőrzést engedélyeznének a szankciók feloldása fejében.

2016-ban az Obama-kormány az Egyesült Királysággal, Franciaországgal, Németországgal, Kínával és Oroszországgal együtt közös átfogó cselekvési tervet (JCPOA) kötött Iránnal, amely egy mérföldkőnek számító megállapodás Irán nukleáris programjának szigorú ellenőrzéséről cserébe a szankciók enyhítéséért. Netanyahu és a cionista lobbi könyörtelen nyomására azonban Trump elnök 2018-ban kilépett a megállapodásból. Ahogy várható volt, amikor Irán az urándúsítás fokozásával reagált, őt okolták az egyezmény megszegéséért – amelyből maga az USA lépett ki. A kettős mérce és a propaganda nyilvánvaló.

2021. április 11-én Izrael Mossadja támadást indított Irán natanzbeli nukleáris létesítményei ellen. A támadás után, április 16-án Irán bejelentette, hogy tárgyalási eszközként tovább növeli urán dúsítását, miközben ismételten felszólított a JCPOA-hoz hasonló megállapodás megújítására. A Biden-kormány minden ilyen tárgyalást elutasított.

Második hivatali idejének kezdetén Trump beleegyezett új tárgyalások megkezdésébe Iránnal. Irán vállalta, hogy lemond a nukleáris fegyverekről és aláveti magát az IAEA ellenőrzéseinek, de fenntartotta a jogot az urán dúsítására polgári célokra. A Trump-kormány látszólag egyetértett ezzel, de aztán meggondolta magát. Azóta öt tárgyalási forduló volt, mindannyiszor mindkét fél előrelépésről számolt be.

A hatodik forduló látszólag június 15-én, vasárnap lett volna.

Ehelyett Izrael június 12-én megelőző csapást mért Iránra. Trump megerősítette, hogy az Egyesült Államok előre tudott a támadásról, még akkor is, amikor a kormány nyilvánosan a közelgő tárgyalásokról beszélt.

Izrael támadása nemcsak a tárgyalások előrehaladása közepette történt, hanem néhány nappal azelőtt, hogy megkezdődött volna az ENSZ palesztin konferenciája, amely előrelépést jelentett volna a kétállami megoldás ügyében. A konferenciát most elhalasztották.

Izrael Irán elleni támadása most teljes körű háborúvá eszkalálódhat, amelybe az Egyesült Államok és Európa Izrael oldalán, Oroszország és talán Pakisztán pedig Irán oldalán vonulhat fel. Hamarosan több nukleáris hatalom állhat egymással szemben, és a világot közelebb sodorhatja a nukleáris pusztuláshoz. A világvége órája 89 másodperccel éjfél előtt jár, ami a legközelebb áll a nukleáris világvégéhez az óra 1947-es bevezetése óta.

Az elmúlt 30 évben Netanjahu és amerikai támogatói tönkretették vagy destabilizálták az Észak-Afrikától, Afrika szarván át, a Földközi-tenger keleti partjáig és Nyugat-Ázsiáig terjedő 4000 km-es sávban fekvő országokat. Céljuk az volt, hogy megakadályozzák a palesztin állam létrehozását azáltal, hogy megdöntik a palesztin ügyet támogató kormányokat. A világ jobbat érdemel ennél a szélsőségességnél. Az ENSZ több mint 180 országa szorgalmazta a kétállami megoldást* és a regionális stabilitást. Ez sokkal ésszerűbb, mint hogy Izrael illegális és szélsőséges céljai elérése érdekében a világot a nukleáris világvége szélére sodorja.

A BRAVE NEW EUROPE az egyik kevés európai ellenállási média. Olyan vezető gondolkodók szakértői elemzéseit és riportjait publikáljuk, akik nem szerepelnek az állami és vállalati mainstream médiában. Támogassa munkánkat!

Forrás: https://braveneweurope.com/jeffrey-d-sachs-sybil-fares-stop-netanyahu-before-he-gets-us-all-killed 2025. június 16.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

(* a sokszor emlegetett "kétállami megoldás" kudarca nyilvánvaló: sosem született egy második, egy palesztin állam. Nem is fog, amíg a nem állunk ki az egyállam mellé: a világi és demokratikus Palesztina mellé, annak egyenjogú népeivel, amely nélkül nemhogy nem lesz regionàlis stabilitás, hanem egyre inkább haladunk a nukleáris világvége felé - Balmix szerk.)