A jelek viharra utalnak. De még ha Donald Trump valóban nagyon rövid időn belül le is állítja az ukrajnai háborút, ahogyan azt bejelentette, a jelenlegi körülmények között a legjobb esetben is egy új hidegháborúval nézünk szembe a következő évtizedekben. Igazán békés állapotok csak akkor fognak uralkodni Európában, ha minden szereplő visszatér a „Párizsi Charta” elvein alapuló európai biztonsági rendhez.(Kétrészes esszé.) 1. rész
Az ukrajnai háború most lép a legveszélyesebb szakaszába. Mint a konfliktuskutatók és diplomaták tudják: A háborúk akkor követelik a legtöbb áldozatot - és nem csak az értelmetlenül kiégett katonákat -, amikor az egyik fél végleg a falhoz szorítva érzi magát. Ekkor fenyeget a kiszámíthatatlanná válás veszélye. És ez kétségtelenül így van Ukrajnával is. Ukrajna kétségbeesés herosztratikus cselekedetei Pompadour obszcén jelmondata szerint: „Aprèsnous le déluge!”. („Utánunk az özönvíz!”) már május végén az Armavir és Orenburg közelében lévő orosz nukleáris rakéták korai előrejelző rendszerének moduljai elleni ukrán támadásokkal, amelyek nem voltak mások, mint a globális biztonsági struktúra elleni támadás.
A jelek viharra utalnak
Az elmúlt két hétben az eszkalációs spirál minden oldalról felpörgött. November 17-e óta Biden amerikai elnök engedélyezte, hogy Ukrajna amerikai ATACMS rakétákkal 300 kilométeres mélységig támadásokat indíthasson orosz területre - ezt az intézkedést korábban mindig is elutasította, mondván, hogy meg akarja akadályozni, hogy az USA-t bevonják az ukrajnai háborúba, és ezzel az Oroszországgal való közvetlen konfrontációba, azaz egy harmadik világháborúba. (Nagy-Britannia és Franciaország követte a példáját.) Alig két nappal később, november 19-én Ukrajna ugyanezekkel az ATACMS-ekkel megtámadott egy orosz lőszerraktárt Brjanszk térségében, egy héttel később pedig egy katonai repülőteret Kurszk közelében. Az USA megígérte Ukrajnának a nemzetközi jog által betiltott gyalogsági aknák szállítását, és nemrégiben követelte, hogy ez a háborúban megfáradt, katonákból kifogyóban lévő ország csökkentse 18 évre a katonai szolgálat alsó korhatárát. (A második világháború utolsó heteiben a hitleri Németország mindig fiatalokat és időseket mozgósított a „Volkssturm” számára). (A szerkesztő megjegyzése. Az idősebb diákok emlékeznek Bernhard Wicki 1959-es, „A híd” című, rendkívül hatásos filmjére).
Amerikai engedéllyel Németországban azonnal rendkívül veszélyes reneszánszát élte a vita a Taurus cirkálórakéták szállításáról, amelyek több mint 500 kilométeres hatótávolságukkal - és a Bundeswehr szakemberei által programozva - képesek lennének nemcsak a Krími hidat, hanem a Kremlt is porig rombolni és orosz atomfegyverraktárakat felrobbantani. Nem utolsósorban azért, mert Ukrajna november 20-a óta nemcsak amerikai ATACMS, hanem brit StormShadows és francia SCALP cirkálórakétákat is bevet oroszországi célpontok ellen. Franciaország és az Egyesült Királyság most már azt sem zárja ki, hogy európai csapatokat vezényeljenek Ukrajnába. Nincsenek „vörös vonalak”, amikor Ukrajna támogatásáról van szó - jelentette be Jean-NoëlBarrot francia külügyminiszter.
Az orosz reakció nem váratott magára sokáig. November 19-én, az amerikai ATACMS-ek orosz területre történő első telepítésének napján Putyin elnök bejelentette az orosz atomfegyver-doktrína drámai módosítását:
„A dokumentum frissített változata azt javasolja, hogy egy atomfegyverrel nem rendelkező állam Oroszország elleni agresszióját, ha azt egy atomfegyverrel rendelkező állam részvételével vagy támogatásával végzi, közös támadásnak kell tekinteni az Orosz Föderáció ellen. Putyin szerint Oroszország nukleáris fegyvereket is bevethet egy hagyományos fegyverekkel végrehajtott támadásra, ha az „kritikus fenyegetést jelent szuverenitásunkra”.
És ez folytatódott: november 21-én az orosz elnök kijelentette, hogy a nyugati rakéták orosz terület elleni bevetése „globális jellegű elemeket” adott az ukrajnai konfliktusnak. Ugyanezen a napon Oroszország először vetette be háborús körülmények között az Oresnyik közepes hatótávolságú rakétát - tízszeres hangsebességgel, hat nukleáris célra alkalmas többszörös robbanófejjel. Az orosz Asztrahán városából kilőtt Oresnyik az ukrán fegyveripar egyik központját támadta Dnyipro (Dnyipropetrovszk) városában. Egy héttel később Putyin még tovább ment, és azzal fenyegetőzött, hogy ezzel a hiperszonikus rakétával, amelyet már nem lehetett megsemmisíteni a megközelítéskor, kijevi döntéshozó központokat is megtámad. Több Oreshnik rakéta egy nukleáris robbanófej pusztító erejével rendelkezne, és a kinetikus hatás olyan erős lenne, mint egy meteorité. - Nem tévednénk, ha azt feltételeznénk, hogy Putyin ezzel a fenyegetéssel nemcsak Kijevnek, hanem mindenekelőtt a Nyugatnak akarta demonstrálni, hogy mi várhat rá, ha továbbra is támogatja Ukrajnát az orosz terület elleni támadásaiban.
November 28-án az Európai Parlament a konzervatívok, szocialisták, liberálisok és zöldek többségével kijelentette, hogy Oroszország fenyegetése, miszerint atomcsapásokkal válaszol a támadásokra, semmiképpen sem akadályozza meg az EU-t abban, hogy továbbra is támogassa katonailag Ukrajnát. Azonnali harci repülőgépek és nagy hatótávolságú cirkálórakéták, köztük a Taurus cirkálórakéták szállítását követelték. Az állásfoglalás nem ír elő területi korlátozást e fegyverek használatára - Michael von derSchulenburg (BSW) európai parlamenti képviselő szerint ezért egész Oroszországot célpontnak lehetne nyilvánítani. Von derSchulenburg úr szerint ez majdnem olyan, mintha egy harmadik világháborúra szólítanának fel.
Röviden, a jelek viharra utalnak, és most abban a bizarr helyzetben vagyunk, hogy csak imádkozni tudunk, hogy Trump valóban teljesítse ígéretét a háború mielőbbi befejezésére, és hogy Putyin addig is tartsa magát, és ne hagyja magát olyan intézkedésekre provokálni, amelyek láncreakciót indíthatnak el a beláthatatlanba ...
Trump és a hidegháború 2.0
De még ha Trump hivatalba lépése előtt nem is következik be drámai eszkaláció Oroszország és a Nyugat között, és az új amerikai elnök valóban teljesíti az ukrajnai háború mielőbbi befejezésére vonatkozó bejelentését, Európa ezt követően semmiképpen sem kerül békés körülmények közé. Nem kell prófétának lenni ahhoz, hogy az ember elképzelje, mire fog futni Trump „alkuja” az ellenségeskedések befejezéséről.
Az új amerikai elnök valószínűleg a következő „megállapodást” fogja felajánlani orosz kollégájának Ukrajna feje fölött: Az USA azzal fog fenyegetőzni, hogy megvonja a katonai és pénzügyi támogatást Ukrajnától, ha az nem szünteti be azonnal az ellenségeskedéseket. Ezenkívül Ukrajna NATO-csatlakozását határozatlan időre elhalasztják. Cserébe Putyin vállalja, hogy nem lép tovább. A status quo befagyasztásra kerül. Az eredmény egy északról délre húzódó új „vasfüggöny” lenne, amely Ukrajnát - az új hidegháború „megosztott Németországát” - egy nyugati és egy Oroszország által annektált részre vágná. (Hogy pontosan hol fog futni a demarkációs vonal, az az időközben elért orosz területi nyereségektől függ, és attól, hogy Putyin ragaszkodik-e a négy elcsatolt, de Luganszk kivételével még nem teljesen meghódított terület közigazgatási határaihoz). Az amerikaiak azonnal ki fognak vonulni a háborúból, ahogyan Afganisztánban tették, és az ukrán zűrzavart az európaiakra hagyják. Álljanak ki a tűzszünet betartásáért a most már „befagyott konfliktus” törésvonalain, és finanszírozzák mind az újjáépítést, mind a szétvert nyugat-ukrajnai maradványok újrafegyverzését!
Ha az európaiak ebbe belemennének, ahogy Harald Kujat nyugalmazott tábornok nemrég rámutatott, akkor nagy valószínűséggel a jövőben német katonák állnának szemtől szemben orosz katonákkal az erősen felfegyverzett demarkációs vonalon. A békés viszonyok Európában másképp néznek ki.
Az új hidegháború, amelynek „berlini fala” mintegy 1500 kilométerrel keletebbre tolódott, évtizedekig elhúzódhat. Hacsak nem eszkalálódik előbb-utóbb egy új forró háborúvá - vagy (ami ma sajnos nagyon valószínűtlen, de annál inkább szükséges) minden fél a saját érdekében összefog egy alapvető politikai fordulat, egy új enyhülési politika, röviden: az európai biztonsági struktúra teljes újraindítása érdekében! Itt nem kellene újra feltalálni a spanyol viaszt, hanem - minden fél jóakaratát feltételezve - a (első) hidegháború boldog végéhez, az 1970-es évek helsinki folyamatához és az 1990 novemberi „Párizsi Charta”-hoz lehetne igazodni.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
