Vereségünk szélesebb összefüggésben: Görögország „Erdoganizációja” közel teljes
2023. május 22. Janisz Varufakisz
A nép döntött. 2019-től eltérően, amikor a MeRA25 kilenc mandátumot szerzett a görög parlamentben, a tegnapi választáson nem sikerült leküzdeni a 3%-os akadályt, így nem választották meg jelöltjeinket. Ezt a frissen választott parlamentet azonban halálra ítélték, mielőtt összeülhetett volna. Kyriakos Mitsotakis, a konzervatív párt vezetője, aki jelentős előnnyel győzött, feloszlatja azt, hogy kevesebb, mint egy hónapon belül biztosítsa az újabb általános választást, amelyet egy kevésbé arányos választási rendszer alapján kell lebonyolítani, és bízik benne, hogy ütőképes parlamenti többsége lesz.
Tehát a MeRA25 még egyszer harcolhat. A választási eredményünk nem csak az összes közvélemény-kutatással ellentétes (amelyek azt jósolták, hogy 50-80%-kal több szavazatot fogunk szerezni, mint 2019-ben), hanem azzal a lelkesedéssel is, amellyel bárhol találkoztunk (például a nagy tömegekkel, amely eljött a gyűléseinkre), így leporoljuk magunkat, és készen állunk arra, hogy még egyszer kimenjünk kampányolni. Nyilvánvaló, hogy sokat kell kutatnunk a magyarázatot – de csak azután, hogy a következő választás véget ért, és megvívtuk a sikeres harcot a tegnapi kudarc jóvátételéért.
Egyelőre két gondolattal ajánlom figyelmükbe azt a nagy képet, amely tegnap Görögországban az urnákból kirajzolódott; kék-fekete képet, amely az egész földet elsöprő ultrajobboldali cunamit tükrözi.
Először is, van egy furfangos hasonlóság a tegnap Görögországban történtek és a múlt héten Törökországban történtek között. Erdogan török elnök felelős a gyorsan szegénységbe süllyedő népért, a célnak nyilvánvalóan nem megfelelő gazdaságpolitikáért és a több ezer emberéletet követelő halálos földrengést követő logisztikai összeomlás irányításáért. Erdogannak azonban az ultranacionalizmus, a társadalmi konzervativizmus, a pro-Big Business menetrend, a mecenatúra-hálózat és egy hatalmas adag tekintélyelvűség ügyes ötvözésével sikerült újratermelnie választási és diszkurzív hegemóniáját. Pontosan ugyanez mondható el Mitsotakisról: vezetése alatt a reáljövedelmek mediánja folyamatosan csökkent, szörnyű világjárvány volt, sok erdőnk leégett, rajtakapták politikai ellenfelei, sőt saját miniszterei lehallgatásán, felháborítóan viselkedett, amikor 57 fiatal vesztette életét egy elkerülhető vasúti balesetben stb. És mégis, akárcsak Erdogan, ügyesen alkalmazta az ultranacionalizmus, a társadalmi konzervativizmus, a nagyvállalkozás-párti menetrend, a mecenatúra hálózata és a hatalmas adag tekintélyelvűség kombinációját. Mitsotakisnak is sikerült reprodukálnia választói és diszkurzív hegemóniáját.
Másodszor, úgy tűnik, a MeRA25 azért is szenvedett, mert kemény igazságokkal és harcra való felszólítással próbáltuk bázisunkat inspirálni, nem pedig megnyugtató narratívákkal, amelyek hamisan azt állítják, hogy költségek nélkül megfordíthatjuk a dolgokat sokak számára. Például lelepleztük azt a hazugságot, hogy Görögországban gazdasági fordulat történt, azzal, hogy bemutattuk, hogy a pénzügyi szektor hamisításai ellenére a görög állam és a görög magánszektor jobban csődbe ment, mint valaha; hogy sokan csak úgy tudják visszaszerezni valós jövedelmük egy részét és irányítani az életüket, ha összeütközésbe kerülnek egy vaskalapos bürokráciával. Kiderült, hogy a választók nem akartak rossz híreket hallani, és nem törődtek a harccal. Nem arról van szó, hogy elég naivak ahhoz, hogy elhiggyék a Görögország úgynevezett „sikersztorijával” kapcsolatos hazugságokat. Nem vesznek be belőle semmit. Ennek ellenére belefáradtak a rossz hírekbe; belefáradtak a küzdelmekbe, csatákba és háborús uszításokba.
Ez az a hegy, amelyet a MeRA25-nek most meg kell másznia: Hogyan lehet rávenni a rossz hírektől idegenkedő marginális szavazókat, hogy ismét ránk szavazzanak anélkül, hogy megnyugtató hazugságokkal áltatnánk őket.
