Tudod mit jelent az, hogy kultúrális gyarmatosítás?
A kulturális gyarmatosítás fogalma arra a folyamatra utal, amikor nem csak az embert, hanem a kultúráját is eltörlik, mintha nem létezett volna. Amikor a győztes fél nemcsak a területet foglalja el, hanem a legyőzött nép szellemi és kulturális örökségét is saját intézményi rendszerébe integrálja, megfosztva azt eredeti jelentésétől és közösségétől.
Ezt történt az 1948-as könyvbegyűjtések kapcsán, ami a következő módokon nyilvánult meg:
A „civilizációs küldetés” narratívája
Az izraeli könyvtárosok és tisztviselők úgy tekintettek magukra, mint akik „megmentik” az értékes arab könyveket a „tudatlan pusztulástól” vagy a háborús károktól. Ez a tipikus gyarmatosító szemlélet: azt feltételezi, hogy az eredeti tulajdonos nem képes vagy nem érdemes a saját értékei megőrzésére, és csak a „fejlettebb” nyugati típusú intézmény (a Nemzeti Könyvtár) tud nekik méltó helyet biztosítani.
Tárgyiasítás és elszemélytelenítés
A palesztin értelmiségiek élő, használt könyvtárai a begyűjtés után „műtárgyakká” és „kutatási alapanyaggá” váltak.
A könyveket kivonták az élő palesztin kultúrából.
Az egyéni tulajdonosok neveit sokszor eltüntették, és egy bürokratikus kóddal (AP – Abandoned Property) helyettesítették.
Ezzel a könyv megszűnt egy palesztin család szellemi hagyatéka lenni, és az izraeli állami vagyon részévé vált.
A történelem átírása az archiválás által
Azzal, hogy a palesztin könyveket egy zsidó nemzeti intézményben helyezték el, a könyvtár egyfajta „győzelmi trófeaként” is kezelte őket. A gyarmatosítás itt ott érhető tetten, hogy a könyvtár határozta meg:
Mi számít megőrizendő értéknek (ritka kéziratok).
Mi számít hulladéknak (több tízezer iskolai tankönyvet vagy modern arab irodalmi művet zúztak be vagy adtak el papírként, mert nem illeszkedtek a könyvtár gyűjtőköri elveibe)
A begyűjtés menete és háttere
A művelet 1948 májusában kezdődött, közvetlenül azután, hogy a zsidó erők ellenőrzésük alá vonták Jeruzsálem arab negyedeit (például Katamont, Talbijét és a Görög negyedet).
Libráriusok a frontvonalban: A Nemzeti Könyvtár és a Héber Egyetem könyvtárosai gyakran a katonákat követve érkeztek a kiürített lakóházakba, hogy „biztonságba helyezzék” a hátrahagyott értékeket.
Szisztematikus munka: Nem véletlenszerű rablásról volt szó; a könyvtárosok listákat vezettek, és teherautókkal szállították el a teljes magángyűjteményeket.
Érintett városok: Míg Jeruzsálemből kb. 30 000 kötet került elő, Haifa, Jaffa és Názáret területéről további 40 000 kötetet gyűjtött be az „Elhagyott Tulajdonok Gondnoka” (Custodian of Absentee Property)
Az „AP” (Abandoned Property) állomány
A könyvtárba került könyvek sorsa kettévált:
A megőrzött mag: Körülbelül 6000 kötetet (főként ritka kéziratokat és tudományos munkákat) a Nemzeti Könyvtár különített el. Ezeket ma is „AP” (Abandoned Property – Elhagyott Tulajdon) jelzéssel találhatjuk meg a katalógusban.
A megsemmisített vagy eladott rész: Több tízezer könyvet, amelyeket „államellenes uszításnak” vagy értéktelennek ítéltek, papírhulladékként eladtak vagy megsemmisítettek.
A könyvtárosok kezdetben ceruzával beleírták az eredeti tulajdonosok neveit, bízva a későbbi visszaszolgáltatásban, de az 1960-as évektől ezeket az adatokat szisztematikusan elkezdték törölni a hivatalos katalógusokból.
Miért vált ez közismertté?
Az ügy évtizedekig rejtve maradt a nyilvánosság elől. Az áttörést Gish Amit izraeli kutató doktori disszertációja hozta meg, aki a Nemzeti Könyvtár archívumában bukkant rá a begyűjtést dokumentáló levelezésekre. Kutatásai rávilágítottak arra, hogy az akció nem csupán mentés volt, hanem a palesztin kulturális jelenlét „államosítása” is.
Gish Amit megállapítása szerint az intézményi emlékezet kettős: egyrészt megmentették a könyveket a pusztulástól, másrészt viszont végleg elszakították őket eredeti közösségüktől.
Gish Amit izraeli történész és kutató a Ben-Gurion Egyetemen védte meg doktori disszertációját, amely az izraeli kulturális intézmények, különösen a Nemzeti Könyvtár korai időszakának vitatott gyakorlatait tárta fel.
A disszertáció és az abból született, 2014-ben megjelent könyve „Ex Libris: Chronicles of Theft, Preservation, and Appropriating at the Jewish National Library” (Ex Libris: A lopás, megőrzés és kisajátítás krónikái a Jeruzsálemi Nemzeti Könyvtárban) címet viseli.
Amit kritikai megközelítése
Kutatásai során Amit hozzáférést kapott a Nemzeti Könyvtár belső levéltáraihoz, ahol olyan dokumentumokat talált, amelyek bizonyították, hogy a könyvtárosok tudatosan vettek részt a palesztin könyvek begyűjtésében.
A kettősség: Amit rámutat a „mentés” és a „rablás” közötti vékony határvonalra. Míg a könyvtár hivatalosan a pusztulástól óvta meg a könyveket, Amit szerint ez a folyamat egyben a palesztin kulturális múlt szisztematikus eltüntetését és az izraeli nemzetépítésbe való beolvasztását is jelentette.
Közreműködés: A disszertáció rávilágít, hogy a könyvtár nem csupán passzív befogadója volt a tárgyaknak, hanem aktívan együttműködött a katonasággal a könyvek felkutatásában.
Munkája hatalmas vitát váltott ki Izraelben, mivel megkérdőjelezte a Nemzeti Könyvtár mint semleges tudományos intézmény képét, és a „kulturális gyarmatosítás” egyik eszközének nevezte.
Az 1948-as Nakba során a könyveken kívül a palesztin kulturális és anyagi örökség számos más elemét is szisztematikusan begyűjtötték vagy elpusztították.
A legfontosabb kategóriák a következők voltak:
Fotóarchívumok és filmek: Palesztin fotóműhelyekből és magángyűjteményekből több ezer fényképet és filmet foglaltak le. Rona Sela kutató feltárta, hogy ezek nagy része az Izraeli Védelmi Erők (IDF) Archívumába került, ahol sokáig titkosítva őrizték őket.
Intézményi és családi levéltárak: Személyes levelezések, naplók, hivatalos dokumentumok, valamint kórházak, árvaházak és iskolák adminisztratív iratai is izraeli állami és katonai archívumokba kerültek.
Műtárgyak és régészeti leletek: Magángyűjteményekből származó antik tárgyakat, szobrokat és érméket is elszállítottak. Emellett a palesztin területeken lévő régészeti helyszínek feletti ellenőrzés átvételével számos lelet (például a kumráni tekercsek egy része) is izraeli intézményekhez került.
Néprajzi kincsek: Jelentős mennyiségű tradicionális palesztin viselet ( a hímzett tatreez ruhák), ékszer, szőnyeg és hangszer került izraeli kézbe.
Ingatlan örökség: 1948-ban és az azt követő években több mint 400 palesztin falut töröltek el a föld felszínéről, köztük történelmi mecseteket, templomokat és közösségi épületeket.
A kutatók szerint ez a folyamat nem csupán fizikai fosztogatás volt, hanem a palesztin történelmi emlékezet állami kontroll alá vonása is, mivel a lefoglalt anyagokhoz való hozzáférést az izraeli hatóságok évtizedekig szigorúan korlátozták.
A könyvek ma is ott vannak a polcokon, de a történelem ezen fejezete még mindig nyitott. Mert a valódi kulturális mentés nem a könyvek elszállításával, hanem az igazság elismerésével és a méltóság visszaadásával kezdődik
Forrásmegjelölés:
"Forrás: Gish Amit: Ex Libris (2014) és Benny Brunner: The Great Book Robbery c. dokumentumfilmje
Források és ajánlott irodalom:
Gish Amit: Ex Libris: Chronicles of Theft, Preservation, and Appropriating at the Jewish National Library (Van Leer Jerusalem Institute, 2014) – A téma alapműve.
Benny Brunner: The Great Book Robbery (2012) – Dokumentumfilm a palesztin könyvtárak sorsáról.
Rona Sela: Curating the Archive: The Case of the Palestinian Military Archive – Kutatás az izraeli katonai archívumokba zárt palesztin vizuális örökségről.
The Electronic Intifada: The Great Book Robbery: documentary reviews the 1948 theft of Palestinian books
NLI (National Library of Israel) Archive: A begyűjtést dokumentáló belső levelezések és az „AP” katalógusjelzések.
Bővebb információért keress rá Gish Amit kutatásaira vagy nézd meg Benny Brunner dokumentumfilmjét
