Nyomtatás

 

Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja delegációjának látogatása a Kínai Népköztársaságban a Hupej tartomány közigazgatási központjában, Vuhanban tett látogatással kezdődött.

wuhani_kom_tali_1.png

Vuhanban az orosz kommunisták részt vettek a Kínai Kommunista Párt modernkori történetéről szóló speciális konferencián. Ennek célja, hogy megismertesse a külföldi politikai pártokat Hszi Csin-ping elképzeléseivel a kínai sajátosságokkal rendelkező szocializmusról az új korszakban és a KKP bizottságainak a helyi szinteken kiépült gyakorlatával.

A konferenciát a KKP Központi Bizottságának Nemzetközi Osztálya és Hupej tartományi vezetése szervezte. Ázsia, Afrika, Európa és Latin-Amerika 28 országából több mint 200 résztvevő vett részt.

A konferencia plenáris ülését Liu Jian-csao, a KKP Központi Bizottsága Nemzetközi Osztályának vezetője nyitotta meg. Beszédében megjegyezte, hogy ez a találkozó három év óta az első.
Ez idő alatt nemcsak a koronavírus világjárvány következett be, hanem a világgazdaságban és a politikában is fontos változások történtek. A világ a turbulenciák korszakába lépett, ami aggodalomra ad okot.

Liu Jian-csao hangsúlyozta, hogy a kínai stílusú modernizáció megvalósítása a legfontosabb feladat, amelyet a KKP 20. nemzeti kongresszusa tűzött ki célul. Ez példaként mutatja a marxizmus sikeres, kreatív fejlődését a XXI. században. Ugyanakkor a kínai stílusú modernizációnak a világ minden országa számára közös vonásai és a nemzeti viszonyok által meghatározott sajátosságai is vannak.

wuhani kom tali 7A KKP Központi Bizottságának képviselője megjegyezte, hogy Hszi Csin-pingnek és a Kínai Kommunista Párt egész vezetésének célja a kínai modernizáció, és hogy ezzel erőteljes lendületet adjon a világ fejlődésének. Ugyanakkor a KKP kész arra, hogy fokozza a tapasztalatcserét a világ politikai pártjaival, és tiszteletben tartsa és támogassa valamennyi ország népei által választott független fejlődési utat.

Vang Menghui, Hupej tartomány pártbizottságának titkára beszédében elmondta, hogy régiójuk az elmúlt tíz évben nagy utat tett meg. Hupej legyőzte a koronavírusjárványt, visszatért a gazdasági növekedéshez, új eredményeket ért el a szegénység enyhítésében, javította a környezetet, és gondoskodott az innovációról és a termelési létesítmények modernizálásáról.

A konferencia során a külföldi delegációk vezetői mondtak beszédet. A nemzetközi találkozón D.G. Novikov, az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnökhelyettese mellett felszólalt Saldan Odontuyaa, Mongólia Állami Nagy Hural elnökhelyettese, Agni Sapkota, Nepál Kommunista Pártjának elnökhelyettese, Gerard Gbenonchi, a Benini Progresszív Unió Pártjának alelnöke, Moldova, Dél-Afrika, Chile, Csehország, Azerbajdzsán és más országok képviselői.

Kínai részről Zhuge Yuijie, Wang Yanlin, Guo Yuanqiang, Zhang Venbin, Vang Xiang, Chen Xinwu, Ju Zhaohui és Csen Ping vettek részt a konferencia ülésein.

A találkozón nemcsak a Kínai Népköztársaság vezető testületeinek képviselői szólaltak fel. Hupej tartomány lakosai is megosztották személyes történeteiket a hazájukért végzett munkájukról. Köztük vannak tudósok, akik az űrkutatásban élen járnak, egy fiatal nő - aki egy falu párttitkára, aki megszervezte a falu lakosait, a település modernizálásának megvalósításához, mérnökök, akik nagyszabású hídépítési projekteket valósítanak meg, önkéntesek, akik szenvedélyesen dolgoznak a környezet állapotának javításáért. Történeteiket szemléletes multimédiás bemutatókkal kísérték, és közben megmutatták az ország és a településük iránti szeretetüket.

Az OFKP küldöttség ismerkedése Hupej tartománnyal folytatódik.

Jegor Mihájlov

2023.06.02

Az OFKP honlapján megjelent eredeti, orosz nyelvű tudósítás az alábbi hivatkozáson érhető el:

Делегация КПРФ во главе с Д.Г. Новиковым приняла участие в международной конференции в Ухане по вопросам современной истории КПК (kprf.ru)

wuhani kom tali 9

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Jegor Mihájlov 2023-06-04  Orosz Föderáció Kommunista Pártja