Fabian Figueiredo Forrás: Fabian Figueiredo Twitter profilja

Az Európai Baloldal 2022-es Nyári Egyetemén^[1], amelyet júliusban a portugáliai Aveiróban tartottak, a transform! europe 12 kihívást jelentő kérdést tett fel nekem a globális északi szélsőjobboldalról és a napjainkat jellemző egymást követő válságciklusokról. A "Demokrácia világszerte: harc a szélsőjobb ellen" című plenáris vitában sikerült - Julija Jurcsenko közgazdász értékes támogatásával és Cornelia Hildebrandt^[2] moderálásával - két ilyen kérdésre kielégítő választ adnom. A válaszok sok érdekes beszélgetést váltottak ki, amelyek nem tették lehetővé, hogy a többi kérdésre is kitérjünk. A következő sorok e válaszok beszámolója, amennyire jegyzeteim és emlékezetem engedi.

1.) Háborús időkben nő az erőszak és erősödik a nacionalizmus. Ez segít a szélsőjobboldalnak Európában, vagy stabilizálja az uralmon lévőket?

Korunkat mélységes instabilitás, bizonytalanság és nyugtalanság jellemzi a lakosság körében. A politikai erők számára egyre nehezebbé válik a társadalmi igényekre való reagálás vagy az egymást követő válságok hatásainak enyhítése. Gyakorlatilag már nem emlékszünk arra, hogy nem "válságban", hanem állandó válságban élünk.

A neoliberális globalizáció meggyengítette a politikai erők rendelkezésére álló eszközöket. A kormányok egyre kevésbé kormányoznak. A döntéshozatal központja egyre távolabb kerül azoktól a szervezetektől, amelyeket - legalábbis Nyugat-Európa nagy részén - a második világháború utáni korszakban választottak meg és hoztak létre. Sok dél-európai országban, köztük az én hazámban, Portugáliában, de Görögországban és Spanyolországban is, a demokratikus tavasz csak az 1970-es években következett be.

Az elmúlt évtizedekben a globális északon a demokráciák demokratizálódásának tanúi lehettünk, párhuzamosan a társadalmi viszonyok fokozódó árucikké válásával, azaz a jóléti állam és a szociális biztonság leépítésével, valamint a munkavállalói érdekképviseletek gyengülésével.

Más szóval, a kapitalizmus erősödése a globális északon és a szocializmus visszaszorulása egyenlőtlenebbé, spártaiabbá, válságra hajlamosabbá és mindenekelőtt kiszámíthatatlanabbá tette társadalmainkat. Fontos, hogy ezt minden vitafórumon hangsúlyozzuk, mert meg kell különböztetnünk elemzésünket a liberális és uralkodó elemzéstől, amely alapvetően figyelmen kívül hagyja jelenlegi problémáink eredetét: a neoliberalizmus diadalát.

A globális észak valamennyi kormánya igyekezett politikai előnyt kovácsolni a háborúból, felhasználva azt a belső botrányok leküzdésére (pl. Boris Johnson), hogy a választási kampányban támadják az ellenzéket és mozgósítsák a választókat (Emmanuel Macron), hogy "szövetségeseik" ellentmondásait kihasználva megszilárdítsák hatalmukat (Mario Draghi), hogy megerősítsék az atlanti konszenzust és elszigeteljék a radikális baloldalt (António Costa és Pedro Sánchez) vagy hogy megtörjék a háború utáni védelmi politikáról való egyetértést (Olaf Scholz).

Egyik kormány sem tekinthető stabilnak. Néhányan bizonyára kevésbé instabilak, mint mások, de mindannyian így vagy úgy, de megpróbálták "stabilizálni" magukat az ukrajnai háború rovására. Nem valószínű, hogy sikerrel járnak.

A szélsőjobboldal viszont nem lassította növekedését. A háborúból tőkét kovácsoltak, és ezt fogják tenni a jövőben is. Ennek részleteire a második kérdésre adott válaszban térek ki.

2) Hogy áll jelenleg a szélsőjobboldal Európában?

Több európai országban gyakorlatilag a teljes jobboldali tábort a szélsőjobboldal vezeti és szervezi ideológiailag. Franciaországban ez különösen egyértelmű: Marine Le Pen maradék erővé tette a gaullista jobboldalt. Olaszországban a jobboldal vezetéséért a Salvini vezette Lega és a Meloni vezette Olasz Testvérek között folyik a küzdelem. Silvio Berlusconi volt miniszterelnök Forza Italiája mára dekadens erővé, a szélsőjobboldal kis szárnyává vált.

A szélsőjobboldali pártok az Ír Köztársaság és Málta kivételével az Európai Unió valamennyi tagállamának nemzeti parlamentjében képviseltetik magukat. Egyre több országban a második vagy harmadik politikai erő, és nagy nyomást és befolyást gyakorolnak a hagyományos jobboldal politikai és média programjaira. Ez jól látható a spanyolországi VOX, az ausztriai Szabadságpárt és a Svéd Demokraták esetében.

Bár az ukrajnai orosz invázió több, a Kremlhez való közelségéről ismert európai szélsőjobboldali párt (például a németországi AfD, az olaszországi Lega vagy Marine Le Pen franciaországi pártja) számára is elégedetlenséget okozott, ugyanakkor megnövelte az együttműködés lehetőségét olyan erős szélsőjobboldali formációk között, akiknek korábban ellentétes vagy erős nézeteltéréseik voltak egymással.

Gyakorlatilag az összes releváns szélsőjobboldali párt elhatárolódott az orosz agressziótól - legalábbis retorikájában. Ez azt jelenti, hogy a Vlagyimir Putyin kormányával szembeni mindig is kényes álláspont már nem jelent éles választóvonalat, különösen az olyan nyugat- és kelet-európai pártok között, mint a lengyel PiS vagy a balti szélsőjobboldal. Ugyanez a centrifugális hatás figyelhető meg a fő pártok progresszív fejlődésében, az Európai Unióból való kilépés melletti állásponttól - mint a "Brexit" - az európai intézmények feletti ellenőrzésre törekvő, szuprematista és idegengyűlölő európai nacionalista projekt kialakulásáig.

A közelgő európai választások megfejtik a rejtélyt. De komolyan foglalkoznunk kell azzal a lehetőséggel, hogy a szélsőjobboldal nemcsak választási eredményét, hanem cselekvési egységét is növelni fogja, felhasználva az európai struktúrát és annak mély demokratikus hiányosságait politikai menetrendjének előmozdítására és az egyenlőtlenség minden formájának jelentős előmozdítására.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

Forrás: https://www.transform-network.net/de/blog/article/die-extreme-rechte/ 

^[1]https://www.transform-network.net/de/kalender/event/summer-university-2022-of-the-party-of-the-european-left-and-transform-europe/

^[2]https://www.transform-network.net/en/network/transform-europe-authors/detail/cornelia-hildebrandt/