A Useful Idiots podcastnak adott interjújában Noam Chomsky[i] megismételte azt az érvelését, hogy az egyetlen magyarázata annak, hogy a mainstream médiában minden alkalommal, amikor az oroszok ukrajnai invázióját említik, a «ki nem provokált» kifejezést halljuk, az, hogy azt teljesen bizonyos, hogy kiprovokálták, és ezt ők is tudják.
„Most, ha egy elismert író vagy, és a mainstream magazinokban akarsz publikálni az ukrajnai eseményekről, akkor azt «Ukrajna ki nem provokált, indokolatlan orosz inváziójának» kell nevezned” - mondta Chomsky. „ Ez egy nagyon érdekes kifejezés, még soha nem használták korábban.
Ha visszatekintünk, megnézzük Irakot, amelynek megtámadása teljesen indokolatlan volt, de senki sem nevezte azt «Irak indokolatlan vagy provokálatlan inváziójának». Valójában nem tudom, hogy használták-e valaha is ezt a kifejezést - ha használták is, az nagyon marginális volt. Most rákeresel a Google-on, és több százezer találatot kapsz. Minden megjelenő cikknek Ukrajna provokálatlan inváziójáról kell szólnia”.
„Vajon miért? Mert nagyon jól tudják, hogy kiprovokálták” - mondta Chomsky. - Magas rangú amerikai diplomaták, még a CIA vezetője is, már 30 éve beszélnek erről.
Chomskynak természetesen igaza van. A birodalmi média és agymosott robotjaik hat hónapig ismételgették esztelenül a «ki nem provokált» kifejezést a konfliktussal kapcsolatban. Egy kérdésre azonban egyikük sem tudott közvetlen választ adni: ha Ukrajna inváziója nem volt provokált, akkor miért figyelmeztetett annyi nyugati szakértő éveken át arra, hogy a nyugati kormányok akció provokálják Ukrajna invázióját?
Mert - mutat rá Chomsky - ez tényleg így van. Néhány nappal az invázió kezdete után, idén februárban, egy Arnaud Bertrand nevű fickó létrehozott egy rendkívül vírusos Twitter-szálat, amelyben különböző nyugati diplomatákra, elemzőkre és akadémikusokra hivatkozott, akik már évek óta arra figyelmeztettek, hogy veszélyes konfrontáció közeleg Oroszországhoz a NATO előrenyomulása az országhatár felé, az ukrajnai beavatkozások és különböző más agressziók miatt.
Olyan példák szerepelnek benne, mint John Mearsheimer[ii], aki 2015-ben egyértelműen arra figyelmeztetett, hogy „a Nyugat a privilégiumok útjára vezeti Ukrajnát, és a végeredmény az lesz, hogy Ukrajna összeomlik”, vagy Pat Buchanan, aki már 1999-ben arra figyelmeztetett, hogy „azzal, hogy a NATO-t Oroszország tornácáig vittük el, ezzel megterveztünk egy huszonegyedik századi konfrontációt”.
A birodalom apologétái szeretik azt állítani, hogy Ukrajna lerohanásának semmi köze a NATO terjeszkedéséhez (állításaik általában azon alapulnak, hogy pimaszul elferdítik Vlagyimir Putyin oroszországi háborús indítékait), de ez ostobaság. Az amerikai hadigépezet egészen az invázióig gúnyolódott Ukrajna NATO-tagságának lehetőségén. Ugyanakkor a fenyegetést 2008 óta nem hajlandó levenni a tárgyalóasztalról, annak ellenére, hogy jól tudta, hogy a fenyegetés Moszkva elleni nyílt provokáció.
Az ukrajnai konfliktusban az a legmeglepőbb, hogy milyen sok vezető stratégiai elemző figyelmeztetett már évek óta arra, hogy ez fog történni, ha haladunk tovább a már kitaposott az úton. Senki sem hallgatott rájuk, és most itt vagyunk.
Arról nem is beszélve, hogy az USA birodalom 2014-ben aktívan gerjesztette azt az erőszakos felkelést, amely megdöntötte az akkori kijevi kormányt, és megosztotta az országot a keleti területekre, ahol Moszkvához lojálisabb és a nyugati részre, ahol USA/EU-barát lakosság található. Ez vezetett a Krím annektálásához (amelyet az ott élők túlnyomó része támogatott) valamint a nyolc évig tartó brutális háborúhoz az oroszok által támogatott lakosság ellen Donbasszban. Ismeretes, hogy az ukrán támadások ezeken a területeken az inváziót megelőző napokban exponenciálisan megnövekedtek, és azt állítják, hogy ez váltotta ki Putyin végső döntését a különleges művelet elindításáról (amely az amerikai hírszerzés szerint az utolsó pillanatban született).
Ezt a háborút az amerikai hatalmi szövetség nagyon könnyen megakadályozhatta volna néhány nem túl költséges engedménnyel - például Ukrajna semlegesnek tartásával, a katonai felszerelésék visszavonásával Oroszország határairól, és a Moszkvával való kapcsolatok enyhítésére való őszinte törekvéssel - ahelyett, hogy szerződéseket bontott volna fel és a hidegháborút eszkalálta volna.
A fenébe is, valószínűleg megakadályozhatta volna ezt a háborút, ha egyszerűen megvédi Zelenszkij elnököt az oroszellenes szélsőjobboldali nacionalistáktól, akik nyíltan lincseléssel fenyegették, ha elkezdi tiszteletben tartani a minszki megállapodásokat és békére törekszik Oroszországgal, ami miatt eredetileg megválasztották.
Ehelyett tudatosan az ellenkező irányt választották: továbbra is felfújták Ukrajna hivatalos NATO-tagságának lehetőségét, fegyvereket szállítottak az országnak, és de facto egyre inkább a NATO tagjává tették, egyre közelebb hozták az amerikai katonai gépezethez.
Miért választotta a birodalom a provokációt a béke helyett? Adam Schiff képviselő elég jó választ adott erre a kérdésre 2020 januárjában, amikor a háborúhoz vezető út kikövezése zajlott: „Így ott háborút indíthatunk Oroszország ellen, miközben itt nem kell háborúznunk ellenük. Ha elvetjük azt az infantilis gondolatot, hogy az amerikai birodalom azért segíti jó barátját, Ukrajnát, mert szereti az ukrán népet, és azt akarja, hogy ott is szabadság és demokrácia legyen, akkor könnyen belátható, hogy az USA azért indított egy kényelmes proxy-háborút, mert ez a geostratégiai érdeke, és mert nem az ő életük és vagyonuk megy veszendőbe.
Brian Berletic néhány napja közzétett egy remek videót a Pentagon által finanszírozott 2019-es RAND Corporation dokumentumról, amelynek címe: „Oroszország megfeszítése - előnyös pozíciókból versenyezni”, és ez pontosan így néz ki. Az amerikai hadsereg megbízásából készült dokumentum részletezi, hogy a birodalom hogyan használhatja a proxyhadviselést, a gazdasági hadviselést és más hidegháborús taktikákat, hogy hosszú ideje fennálló geopolitikai ellenfelét a peremre szorítsa anélkül, hogy amerikai életeket pazarolna vagy nukleáris konfliktust szítana.
Több százszor említi Ukrajnát, és kifejezetten ugyanazokat a gazdasági hadviselési taktikákat tárgyalja, amelyeket ma is látunk, például a szankciókat és az európai orosz energetikai érdekeltségek elleni támadást (ez utóbbit, ahogy Berletic rámutat, arra is használják, hogy megerősítsék az USA dominanciáját vazallusai felett az EU-ban).
A dokumentum még azt is kifejezetten javasolja, hogy továbbra is fenyegessék Oroszországot Ukrajna NATO-tagságával, hogy agresszív választ provokáljanak Moszkva részéről, mondván: „Bár a NATO egyhangú megszavazásra vonatkozó igénye miatt nem valószínű, hogy Ukrajna belátható időn belül tagságot nyerhet, Washington nyomása növelheti Ukrajna elszántságát, miközben Oroszországot arra kényszeríti, hogy megkettőzze erőfeszítéseit ennek a fejleménynek a megakadályozására”.
Biden elnök olyan felhívásokat tett a moszkvai rendszerváltás támogatására, amelyeket még csak rosszul álcázottnak sem lehet nevezni, Lloyd Austin védelmi miniszter pedig nyíltan kijelentette, hogy a terv az, hogy ezt a háborút Oroszország meggyengítésére használják fel, amit más amerikai tisztviselők is megerősítettek a sajtónak, szerintük ez valóban egy létező politikai irányvonal. A Biden-kormányzat nyilatkozataiból következetesen kiderült, hogy az amerikai szövetség arra készül, hogy ezt a helyzetet még évekig fenntartja, ami tökéletesen illeszkedik Washington jól ismert múltjához, hogy szándékosan belerángatja Oroszországot Amerika megbízottaival folyó katonai konfliktusba, mint azt történt Afganisztánban és Szíriában is.
Tehát ne tévedjünk, minden félrevezető nyilatkozat és zászlólengetés ellenére a központosított amerikai birodalom pontosan azt kapja ebből a konfliktusból, amit akar.
Ezért van az, hogy amikor a konfliktus első napjaiban úgy tűnt, hogy a tét a béke, a birodalom azonnal oda küldte Boris Johnsont, hogy közölje Zelenszkijjel, hogy még ha ő készen is áll a háború befejezésére, nyugati partnerei nem.
Szerző: Caitlin Johnstone független ausztrál újságíró
Az orosz nyelvű publikáció a Szvobodnaja Pressza honlapján az alábbi hivatkozáson található:
(Fordította: Péter János)
[i] Avram Noam Chomsky (született 1928. december 7-én) amerikai nyelvész, filozófus, kognitív tudós, történelmi esszéista, társadalomkritikus és politikai aktivista. Chomskyt néha "a modern nyelvészet atyjának" is nevezik, emellett az analitikus filozófia jelentős alakja és a kognitív tudomány egyik alapítója. Az Arizonai Egyetem nyelvészetének díjazott professzora és a Massachusetts Institute of Technology (MIT) emeritus intézetprofesszora, és több mint 150 könyv szerzője olyan témákban, mint a nyelvészet, a háború, a politika és a tömegmédia. Ideológiailag az anarchoszindikalizmus és a libertárius szocializmus híve.
[ii] John Joseph Mearsheimer (született 1947. december 14-én) amerikai politológus és nemzetközi kapcsolatok kutató, aki a realista irányzathoz tartozik. A Chicagói Egyetem professzora, nemzedékének legbefolyásosabb realistájaként jellemezték.
Mearsheimer leginkább az offenzív realizmus elméletének kidolgozásáról ismert, amely a nagyhatalmak közötti interakciót úgy írja le, mint amelyet elsősorban a regionális hegemónia elérésének racionális vágya vezérel egy anarchikus nemzetközi rendszerben. Elméletével összhangban Mearsheimer úgy véli, hogy Kína növekvő hatalma valószínűleg konfliktusba fogja sodorni az Egyesült Államokkal.
