Pontosan 1974 szilveszterén Párizsban jelent meg először Szolzsenyicin «A Gulag szigetvilág» című könyve. Két mozzanat van, amely véleményem szerint kulcsszerepet játszott a «gulagőrület» kialakulásában (üdv a lánglelkű liberálisoknak):
Az első a név, amely mára már közismertté vált. «A Gulag szigetvilág», ami Csehov «Szahalin-sziget» című művére utal, amelyet Anton Pavlovics 1891-1893-ban írt utazási feljegyzések alapján.
Erre viszont hatással volt Dosztojevszkij «Feljegyzések a halottasházból» és Maximov[i] orosz akadémikus néprajzkutató «Szibéria és a kényszermunka» című műve.
A második az, hogy A Gulág szigetvilágban jelent meg az első becslés a szovjet hatalom áldozatainak számáról, és ez «milliókról és milliókról» szólt. Íme, az idézet: " I. A. Kurganov emigráns statisztika professzor számításai szerint 1917-től 1959-ig csak a terrorista pusztítás, elnyomás, éhezés meg a táborokban megnövekedett halandóság - a születésszám csökkenéséből adódó veszteséggel együtt - nekünk 66,7 millió emberbe került... Hatvanhat millió!" Itt azonban nincs felső határ, publikációiban «Kurganov a statisztikai tudományok professzora», akinek tekintélyére Szolzsenyicin támaszkodik, 110 millió emberig jutott el... 110 millióig.
Miért van az akadémiai cím és még a vezetéknév is idézőjelben? Mert valójában «Kurganovnak a statisztikai tudományok professzorának» valódi neve Iván Koskin, aki kereskedelmi számviteli tanfolyamot végzett nappali tagozaton (1911) és később zászlósiskolát (1916). Rövid ideig a történelem-filológia szakon tanult, majd a szovjetek letartóztatták, mint fehérgárdista Kolcsak-tisztet.
Börtönben ült talán fél évet, nem többet, de aztán kereskedelmi és pénzügyi téren sikeresen együttműködött a hatóságokkal. Megvédte a disszertációját, dolgozatokat írt számvitelből, lakást kapott Leningrád központjában és egy dácsát Szosznovij Borban. 1942-ben Eszentukiba evakuálták. Amikor a hitleristák bevonultak oda, önként találkozott velük. Lelkesen dolgozott a birodalmi propagandaminisztériumnak (PROPAGANDA!), és a lánya, aki művész volt, plakátokat rajzolt a Harmadik Birodalom számára.
Koskin a németekkel együtt vonult vissza, tagja volt Vlaszov «Felszabadítási Bizottságának»[ii], végül az amerikaiaknál kötött ki, és ott hosszú utat járt be különböző «pozíciókban»: kezdve attól, hogy publikált és odáig, hogy beszédeket tartott a hágai kongresszusokon.
Viszont megjegyezzük, hogy a szorzótábla helyességét még egy hazug ember sem képes megváltoztatni, lehet tehát, hogy Koskin számításai az "áldozatokról" helyesek voltak? Természetesen bármi lehetséges, csak...
1. Koskinnak soha nem volt hozzáférése a szigorúan titkos minősítésű dokumentumokhoz vagy archívumokhoz;
2. Soha nem volt demográfiai szakember;
3. Nem hagyott hátra egyetlen olyan művet sem, amelyet a nyugati szakemberek "tudományosnak" ismertek volna el (1980-ban halt meg New Yorkban).
4. Végül Babjonisev szovjet szociológus, disszidens, emberjogi aktivista, aki szintén a megtorlást szenvedettek számbavételével foglalkozott, és szintén a Szovjetunióból emigrált az USA-ba, így vélekedett Koskinról: "az áltudomány jellegzetes képviselője... ellenséges minden kritikai megjegyzéssel szemben, és az igazság kiderítése iránti szóbeli érdeklődését hangoztatva mindig elutasította a lényegi kérdések megvitatását".
A fenti, a Szvabodnaja Pressza (Szabad sajtó) honlapján megjelent cikk, eredeti orosz nyelvű anyaga az alábbi hivatkozáson található:
Как начиналось «гулагобесие» (svpressa.ru)
(Fordította: Péter János)
[i] Makszimov Vasziljevics Szergej, orosz író, szül. a kosztromai kormányzóság Parfentjev nevű majorságában 1831. Moszkvában végezte az orvosi egyetemet. Először etnográfiai rajzaival tűnt fel az irodalomban, mire gyalog nagy területeket utazott be s benyomásait egy sorozat rajzban és elbeszélésben írta le, melyek Ljesznája glusj (Erdő mélye) címmel jelentek meg egy kötetben (1871). Majd északi Oroszországba ment s ott írta God na szjeverj (Egy év északon) c. könyvét, mely igen értékes dolgokat tartalmaz a fehértengermelléki népélet köréből. Egyéb művei: Na vosztoke (Keleten); Szibirj i katorga (Szibéria és a kényszermunka).
[ii] Az Orosz Felszabadító Hadsereg (ROA, németül: Russische Befreiungsarmee) az egyik legnagyobb fegyveres alakulat neve, amelyet a náci Németország vezetése 1942-1944-ben a Wehrmachton belül a nekik felesküdött szovjet hadifoglyok közül hozott létre. 1944-től a ROA-t hivatalosan az ugyancsak 1944-ben Prágában megalakult Oroszország népeinek felszabadítására létrehozott szovjetellenes politikai szervezet, a Bizottság Oroszország népeinek felszabadításáért fegyveres erőinek tekintették.
Különböző források szerint a RОA körülbelül 120-130 ezer embert számlált, A.A. Vlaszov volt a parancsnoka. 1944. szeptember 16-tól, Vlaszov és Himmler találkozója után a ROA-t a német fél az orosz felszabadító mozgalom fő mozgatórugójaként pozícionálta, amelynek célja a szovjet hatalom megdöntése és a nemzeti orosz állam helyreállítása volt. 1944 novembere és 1945 januárja között összesen három ROA-hadosztályt hoztak létre. 1945 áprilisának végére az ROA-hoz tartozott: 3 gyalogos hadosztály, egy kiképző és tartalékos dandár, több különálló egység, egy tisztképző iskola, 2 felderítő iskola és 4 repülőszázad.
