Az orosz kommunisták természetesen támogatják a NATO ellenes harcot, ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy az oligarchák MINDIG készek eljátszani az V. hadoszlop szerepét, vagyis elárulni az országot, kiegyezni, az üzleti érdekek mentén, az ellenséges országok oligarcháival – a szerk.
Az orosz védelmi minisztérium ukrajnai különleges katonai művelete az amerikai (USA) kapitalizmus és a magának helyet követelő orosz kapitalizmus közötti elkeseredett konfrontáció következménye. Az újjáéledt burzsoá nacionalizmus és az USA, Anglia, Kanada és mások titkosszolgálatai által fasizálódott Ukrajna csupán eszköze ennek a konfrontációnak. Ha kitérünk ezen események elemzése és értékelése elől az imperializmus lenini doktrínájának megkerülésével, akkor vagy a hírhedt hurrá-patriotizmus fogságában, vagy a spekulatív liberális pacifizmus örvényében találjuk magunkat.
Lenin az imperializmusról szóló tanításához igazodva...
Elég felidézni az Egyesült Államok és Oroszország közötti, az Északi Áramlat-2 miatt kialakult konfrontáció történetét, hogy meggyőződjünk Lenin régóta hangoztatott kijelentésének igazságáról: az imperializmus korában az ellentéteket az erőforrásokért, a piacokért, az olcsó munkaerőért és végső soron a világ újrafelosztásáért folytatott háború oldja fel. Ez történik a szemünk előtt. Megjegyzendő, hogy az orosz tőke szerkezete nem korlátozódik azokra a vagyontárgyakra, amelyek tulajdonát Csubajsz[i] állítólagos „mentőárverésein” szereztek meg Abramovics, Vekszelberg, Aven, Friedman[ii] és még sokan mások. Az offshore számláknak álcázott bűnben született tőkéjüknek szinte semmi köze Oroszország nemzeti érdekeihez. Végső soron, miután a világbirodalmi Nyugat bankjaiban kötnek ki, így természetesen a nyugatiak gazdaságának hozott és hoz hasznot ma is.
Az oligarchikus «hétbankárvilág»[iii] 2003-ig, a Hodorkovszkij-ügyig uralta hazánkat. Ettől kezdve az állami monopolkapitalizmus kezdett lendületet venni, ami a Gazprom, a Rosznyeft, a Rosztyeh, a Szberbank és más nagyvállalatok tevékenységében nyilvánult meg. Az oroszországi állami monopolista kapitalizmus közvetlenül kapcsolódik az állami és nemzeti érdekekhez, de a szó tisztán osztályalapú érdekekről, hanem továbbra is burzsoá értelemben kell érteni a nemzeti érdeket. Azaz, ezeket az érdekeket nem másként, mint a tőkés érdekeket, a nagytőke érdekeként kell értelmezni. Propagandájában azonban hazafias és nemzeti ruhába öltöztetett: egy szót sem szól a munka kizsákmányolásáról, a munka és a tőke közötti ellentmondásról. Itt helyénvaló Lenin széles körben ismert kijelentését idézni: "Az emberek mindig is a megtévesztés és az önámítás ostoba áldozatai voltak és lesznek a politikában, amíg meg nem tanulják, hogy minden erkölcsi, vallási, politikai, társadalmi frázis, kijelentés, ígéret mögött ennek vagy annak az osztálynak az érdekeit találják."
Ezt szem előtt tartva tegyük fel a kérdést: miért támogatta az OFKP - a proletár és félproletár munkástömegek érdekeiért küzdő párt - az ukrajnai különleges katonai műveletet?
Térjünk vissza a múlt történelméhez, amikor egy hasonló kérdés nagyon is aktuális volt az Összoroszországi Kommunisták (bolsevikok) Pártját, vagyis rövidítve az ÖKP(b)-t illetően. Arról beszélünk, hogy a Szovjet Oroszországunk az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával összefogva belépett a Hitler-ellenes koalícióba, amely koalíció imperialista háborút vívott a náci Németországgal. A Szovjetunió a fasizmus elleni végsőkig tartó harc alapján lépett velük koalícióra. Az amerikai és a brit imperializmusnak az önmegmentés nevében katonai szövetségre kellett lépnie osztályellentétével, a Szovjetunióval, amely nélkül nem tudták volna legyőzni fő riválisukat, az akkori legreakciósabb német imperializmust, amely az "Ost" terv keretében a 20. századi rabszolgaságot akarta bevezetni a világon.
Pártunk elsősorban azért támogatta az orosz hadsereg ukrajnai különleges műveletét, mert az antifasiszta, és az oroszoknak, valamint a luhanszki és donyecki népköztársaságok minden polgárának érdekeit szolgálja, segíti az ő nemzeti felszabadító harcukat. Az Orosz Föderáció politikai vezetése kénytelen számot vetni az orosz lakosság túlnyomó többségének nemzeti érdekeivel. Kénytelen szembeszállni az Egyesült Államok legreakciósabb, neofasiszta külpolitikájával, amely hazánk elpusztítását célozza, és amelyet az amerikai doktrinális dokumentumok nem is rejtenek véka alá.
Mi, Oroszország kommunistái, kiállunk az ukrán nép a fasiszta söpredéktől való felszabadításáért, annak tudatában, hogy ellenkező esetben nemcsak testvéri népünk, hanem az egész soknemzetiségű hazánk szégyenletes rabszolgasorba kerül. Ez itt a kérdés és a válasz csakis a teljes győzelem lehet.
Sürgős szükség van alapvető változásokra
Vezetőinktől és azok pártjaitól az "Egységes Oroszország", az LDPR, az "Igazságos Oroszország - az Igazságért" pártoktól hallunk eleget, például különböző frázisokat a hazaszeretetről, arról, hogy Oroszországnak rajta kell-e lennie a világ politikai térképén vagy sem, a társadalmi igazságosságról, az orosz katona és az egész orosz hadsereg hősiességéről stb. stb. Vajon miért a munkások és parasztok gyermekei bizonyítják a hazaszeretetüket, az önfeláldozásukat a katonaképzésben, és miért nem a gazdagságukról híres burzsoák? Hogyan és hol lehet igazságot találni egy olyan országban, ahol a nagytőke és a bürokrácia uralkodik, kihasználva az emberek szociális gondjait? Vajon miért szólítják fel a bérből, nyugdíjból és segélyből élőket, akik alig tudnak megélni, beleértve az örökös szegénységre kárhoztatott emberek millióinak seregét, hogy legyenek türelmesek, viseljék a nyugati szankciók súlyos terheit, miközben a szupergazdagok közül senki sem adományoz semmit a haza oltárán?
Népünk nagy többsége tisztában van azzal, hogy az Egyesült Államok vezette imperialista Nyugat milyen közvetlen veszélyt jelent Oroszországra. Ez a veszély nem egyszer előfordult már az orosz történelmünkben - emlékezzünk csak az 1612[iv]-es és az 1812[v]-es évre... Ha nem is mindenki, de a tulajdonosi osztályok jó része, nem is beszélve a szegényekről, az önfeláldozás elve alapján cselekedett a haza megmentése érdekében. Ma ez az elv az oroszországi ingatlanok 90%-ának tulajdonosai számára nem több, mint számmisztika. Ez nem az ő világuk és nem jellemző rájuk.
A tőkéből kihozni a maximális profitot - ez az elvük. Ahol több a haszon, ott a haza. Számukra ez az elv sem több, mint üres szócséplés, aminek semmilyen hasznát nem látják.
A nyugati imperializmussal - és nem csak az ukrán neofasizmussal - harcoló gyenge orosz hadsereg fenyegetettsége nagyon is valós: a kormányban a pénzügyi csoport élén liberálisok állnak (Nabiullina, Sziluanov), sokan közülük bent vannak a kormányban; a gazdaság szíve - a gépgyártás és a szerszámgépek - az utolsókat rúgja; a fiatalok oktatása és képzése nyugatias, távolról sem képes az önálló gondolkodásra és a hazáért való önfeláldozásra tanítani és nem képes igazi személyiségeket formálni.
A burzsoá hazafiság meghonosítása, amelynek gazdasági és erkölcsi alapja - a magántulajdon birtoklása - szélsőséges individualizmust keltett a fiatalok körében. Erkölcsi és szellemi téren ezzel áll szemben a szovjet hazafiság, amely évszázadok mélyén, az orosz paraszti közösségben alakult ki. Az ország hősies történelmére, főként a Nagy Honvédő Háborúra, gyakran támaszkodnak a modern kapitalista vezetők.
Több mint 30 éve nem létezik állami kultúrpolitika. A kultúrát átadták az amerikanizált televíziónak, filmnek és showbiznisznek. Az eszmények problémakört eltüntették, helyét a "celebek" közönségessége vette át. Röviden, nincs olyan értelmes mozgósítási politika, amely megfelelne a dolgozó többség társadalmi osztályigényeinek. Igen, Mizusztyin, aki az anekdotázó Medvegyevtől abban különbözik, hogy professzionális vezető, már számos olyan intézkedést hozott, amelyek némi könnyebbséget hoztak a lakosság rászoruló rétegei és a kisvállalkozások számára. Ezek az intézkedések azonban nem radikális jellegűek, nem vezetnek a belpolitika radikális megváltoztatásához. Az orosz társadalmi-gazdasági politika radikális megváltoztatása nélkül pedig hihetetlenül nehéz lesz ellenállni az imperialista Nyugat agresszív nyomásának. A nyomás nem fog megszűnni az ukrán kérdés megoldásával. Hosszútávú lesz.
Intézkedésekre van szükség, de még csak nem is szocialista, hanem burzsoá állami intézkedésekre, amelyek azonban megteremtik a feltételeket ahhoz, hogy (középtávon) az ország áttörhessen a szocializmusba. Az OFKP így teszi fel a kérdést. G. A. Zjuganov, az OFKP Központi Bizottságának elnöke március 1-jén kijelentette: "Az OFKP meggyőződése, hogy az orosz nemzeti érdekek védelmét nem lehet diplomáciai és katonai-politikai intézkedésekkel megoldani. Egyre sürgetőbbé válik, hogy hazánk életében jelentős változtatások történjenek. Oroszország történelmi túlélésének kérdésévé válik, hogy a hatalom határozottan a széles néptömegek érdekeinek védelmét szolgáló útra térjen.”
A társadalmi osztályok közötti szakadék leküzdése és a társadalom egyesítése a különböző fenyegetésekkel szemben a gazdasági és társadalmi élet alapvetően új modelljét igényli... A Nyugat által bevezetett kemény szankciókkal összefüggésben valódi importhelyettesítésre, a gazdaság dollármentesítésére és a tőke kimenekítés megfékezésére van szükség. Ezeknek a lépéseknek a hatása csak a gazdaság stratégiai ágazatainak államosításával, a leggazdagabb természeti erőforrásoknak az összes állampolgár érdekében történő felhasználásával és a gazdasági élet állami tervezésével együtt lehetséges".
A komprádor oligarchia kontra szovjet civilizáció
Oroszország szocialista átalakulásának irányvonalát meghatározó programszerű megközelítéseket G. A. Zjuganov a Pravda 2022. március 29-i számában vázolta fel: "Húsz sürgős intézkedés Oroszország átalakítására". És ebben a KPRF és az ország népi hazafias erőinek programdokumentumában ismét szerepelnek az első intézkedések, mint például a gazdaság és a bankrendszer kulcsfontosságú ágazatainak államosítása, az állami tervezés helyreállítása.
Ami az oligarchikus monopóliumokat illeti (és most az államosításukról van szó), ha a múlt század 90-es éveiben és e század első éveiben Oroszországban kialakult monopóliumok történetére térünk vissza, önkéntelenül is eszünkbe jut néhány rendelkezés Lenin "Az imperializmus, mint a kapitalizmus legfelsőbb foka" című művéből: "Ahol az összes vagy a fő nyersanyagforrásokat el lehet foglalni, ott különösen könnyű a kartellek megjelenése és a monopóliumok kialakulása". Így alakultak ki Abramovics, Berezovszkij és így tovább ábécé sorrendben monopóliumaik.
A monopólium mindenütt és minden módon utat tör magának, egy «szerény» megvesztegetéstől kezdve az amerikai típusú dinamit «alkalmazásáig» egy versenytársánál. A "liberális-demokrata" Hodorkovszkij - és nem ő az egyetlen - ezzel a módszerrel befolyásolta versenytársait, és nem véletlen, hogy bérgyilkosokból álló zászlóaljat gyűjt most össze a Donbassz szabadságáért harcolók ellen. A dinamit "demokrácia" szokásos egy olyan értelmiségi számára, akinek a vérében van monopólium erkölcse.
«A termelés társadalmivá válik, de a kisajátítás magánjellegű marad... és a lakosság többségének elnyomása a néhány monopoltőkés által százszor súlyosabbá, kézzelfoghatóbbá, elviselhetetlenebbé válik».
Mindezt Oroszországban látjuk. Az oligarchák monopoltőkéje, akár az 1990-es években, akár ma, ezernyi szálon kötődik a nyugati tőkéhez, és teszi őket képessé a rejtett, de a nyílt árulásra is. Emlékezzünk legalább Berezovszkij szerepére Csecsenföld Maszhadov - Baszajev általi "pacifikálásában". Csubajsz педиг - az orosz oligarchia keresztapja - nem ő volt-e az első, aki külföldre menekült, amint az amerikanizált Nyugat kiállt Bandera Ukrajnája mellett? Csubajszt követte az 1990-es évek szinte valamennyi oligarchája, akik mind a Nyugat hűséges alattvalói.
A Nyugat-barát orosz oligarchikus tőke megalakulása óta már számos «ötödik hadoszlopot» - a belőle táplálkozó szellemi elkorcsosultak széles körét - nevelt ki és tart fenn, «a világ gyermekeit», akik viszont nem a haza gyermekei. A modern orosz liberalizmus színe java 30 éve dolgozik a társadalom és az egyének szellemi és erkölcsi kultúrájának csökkentésén: az irodalom és a művészet önjelölt «klasszikusai», oroszellenes történészek, szociológusok és pszichológusok (az amerikai történészi, szociológiai és pszichológiai iskolákból), valamint az exponenciálisan szaporodó áltudományos politológusok. Az egész bagázs fő tevékenysége, amely gazdáik nyomdokain halad, és velük együtt "ötödik hadoszlopot" alkot - a szovjetellenesség.
Odáig fajult a dolog, hogy a 2004-ben Szentpéterváron kiadott Nagy Enciklopédikus Lexikonban a "fasizmus" definíciója a következő megállapítással zárul: "A fasizmushoz közel állnak a bolsevizmus, a sztálinizmus és a maoizmus totalitárius mozgalmai és rendszerei". Ez a szótár, ahogy mondani szokták, még mindig forgalomban van. A példányszám meghaladja a 20 ezer példányt. Tehát nem Nyugaton, hanem Oroszországban Sztálint régóta Hitlerrel, a Szovjetuniót pedig a náci Németországgal azonosítják.
Az úgynevezett felvilágosult konzervativizmus a liberális Nyugat-barát "ötödik hadoszloppal" egységben lép fel, felemelve a fehérgárdista hazafiságot és az Orosz Birodalom monarchizmusát. Próbálnak ősorosz hazafiak lenni, és a szokásos ruszofóbiájukat a militáns szovjetellenesség mögé rejtik. A liberálisok és a konzervatívok (ultra-patrióták) mindent megtesznek, hogy az ortodoxiát a szovjetellenesség szolgálatába állítsák. A nagy orosz történész, V. O. Kljucsevszkij, akit figyelemre méltó éleslátás jellemez, ezt írta: "A konzervativizmus és a liberalizmus felvilágosító tetűje nyüzsög az orosz népen, felfalva a józan eszét".
Szerencsére a szovjet hazaszeretet most újraéled az emberek lelkében. Az ukrajnai katonai különleges műveletekről szóló televíziós műsorokban nem ritkán láthatunk felvételeket a Vörös Győzelmi Zászlóról tankokon és páncélozott személyszállító járműveken. Az egyik felvétel a maga természetességében megragad az emlékezetben, mint a látszólag hétköznapi szovjet hazafiság cselekedete. Erről már az egész ország tud.
Íme a lényeg. Egy idős asszony egy nagy vörös zászlóval (lobogóval, és nem zászlócskával) nyugodtan és magabiztosan sétál egy katona felé. Biztos benne, hogy a férfi egy orosz katona. De találkozik egy ukrajnai náci zászlóalj katonájával, vagy talán az ukrán hadsereg katonájával. Kiveszi az öregasszony kezéből a Vörös Lobogót, a földre dobja, és a zászlót összetiporja. Ugyanakkor egy zacskó ételt nyújt a nőnek: "Vedd el, nagyi. Dicsőség Ukrajnának!" Azt mondja az idős asszony: "A szüleim meghaltak ezért a zászlóért", és visszaadja a zacskót az élelemmel, leteszi a földre, és szótlanul, bátorsággal és méltósággal hazamegy.
Ez a jelenet a maga prózai természetességével lenyűgöző. Íme a szovjet hazafiság szavak nélkül. Egy szovjet ember tette mindent elmondott. A szovjet szellemiségű emberek, akár oroszok, akár ukránok (történetünk hősnője orosz vagy ukrán volt - mindegy), ráébredtek arra, hogy a szovjetellenesség nem más, mint ruszofóbia.
A szovjet civilizáció az orosz civilizáció legmagasabb formája, és a Kommunista Pártnak folyamatosan magyaráznia és emlékeztetnie kell erre az embereket. Folyamatosan magyarázza és emlékeztesse őket arra, hogy a szovjet civilizáció legnagyobb vívmánya a német fasizmus feletti Nagy Győzelem volt. Ez a civilizáció antirasszista, náciellenes, antifasiszta. E tekintetben érdemes megemlékezni egy tudósról, de tanulmányozni se árt Szergej Kara-Murza[vi] kiemelkedő tudományos munkáját, amit «A szovjet civilizáció» címen írt.
A fasizmus, amely felülmúlja a hitleri Németországét
A katonai különleges művelet megkezdésével napirendre került az ukrán államiság kérdése. A birodalmi Nyugat végül is elérte azt, amire Ukrajna Szovjetuniótól való függetlenségének kikiáltása óta törekedett: hogy a két, történelmileg és kulturálisan rokon szláv népet testvérháborúba taszítsa, és ezzel gyengítse Oroszországot a világ politikai térképén.
A nacionalista és jelenleg fasiszta Ukrajnát (az ukránok többsége nem az, de jelentős részük, akik ma hatalmon vannak vagy bíznak benne igenis azok) az imperialista Nyugat eszközként használja Oroszország, mint világtörténelmi alany ellen, egészen a megsemmisítéséig. Ez az oka annak, hogy a ruszofóbia Ukrajnában a hatalmon lévők által - ahogy az egész "civilizált" Nyugaton is - a politikai és etnikai rasszizmus olyan szintjére emelkedett, amely meghaladja a hitleri Németországét.
Ez törvényszerű. Ha a XIX. század végén V. O. Kljucsevszkij megjegyezte, hogy "a civilizált Európa a négylábúakig civilizálódott", akkor ma, a kapitalizmus általános válságának elmélyülésével nyugodtan mondhatjuk, hogy a kollektív Nyugat a kifinomult rasszizmus formájában a dehumanizáció szintjére civilizálódott. Ebben a tekintetben joggal mondhatjuk, hogy Zelenszkij, Jaros és a hozzájuk hasonlók Ukrajnája «Z Európa»[vii].
Ahogy mondani szokták, néhány szó a "civilizált" Európáról, amely nem csak az olasz és a német fasizmus hazája. A Szovjetunió sajnos hallgatott azokról a tényekről, amelyek a szovjet vezetés véleménye szerint beárnyékolhatták volna az államközi kapcsolatokat a vezető európai országokkal. Kihagyták, hogy a fasizmus Franciaországban a hírhedt Dreyfus-ügyből született, hogy 60 000 francia SS-tag harcolt a szovjet-német fronton, hogy néhány francia sanzonsztár német tiszteknek énekelt Párizsban a második világháború alatt. Mi viszont állandóan csak a Normandie-Niemen századról és az ellenállási mozgalomról beszéltünk.
Anglia, Lengyelország és Jugoszlávia kivételével, ahol a Tito vezette Népi Felszabadító Hadsereg okozott fejfájást Hitlernek, Európa többi része teles harmóniában élt a "Harmadik Birodalommal". A Cseh Köztársaságban a Wehrmacht számára harckocsikat gyártó futószalagot állítottak fel. Európa minden országa a «német fegyverek dicsőségéért» dolgozott a keleti frontra. Csoda, hogy a modern Európa most a banderista Ukrajna oldalán áll?
Az ukrajnai nacionalizmus nem Ukrajna "(nem-)függetlenségének" 1991. augusztusi kikiáltásával vett újabb lendületet, hanem Sztálin halála után, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának a Hruscsov féle dekrétumával, amely amnesztiát adott a Nagy Honvédő Háborúban elkövetett bűnökért elítélteknek. A rendelet 1955 szeptemberében jelent meg. A banderistákat szabadon engedték, alvó sejtjeiket felélesztették.
A banderovscsina az ukrán nacionalizmus nyíltan fasiszta irányzata volt. A banderovscsina hitvallása: Ukrajna állam csak akkor létezhet, ha Oroszország államát megsemmisítik. Innen ered az úgynevezett közmondás: "Moskaljaku na giljaku[viii]", "A legjobb muszka a halott muszka".
Az ukrán nacionalizmus ellen és mindaz ellen, ami ezt elősegítette, és amiről külön szólni fogunk, kíméletlen harcot folytattak azokban az években amikor Sztálin elvtárs volt a párt és a szovjet állam vezetője. Halála után az ukrán és más nacionalizmusok veszélyének kérdése soha nem merült fel sem az ÖKP(b)-ben, sem a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságában. Nem véletlen, hogy Leonyid Kravcsuk lett az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára és a (nem-)független Ukrajna első elnöke.
A nacionalizmus elleni harc sztálini tanulságai
Térjünk ki röviden az ukrán nacionalizmus, mint egy adott, lokális nacionalizmus megnyilvánulása elleni küzdelem sztálini tanulságaira. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a nagyorosz nacionalizmus elleni megalkuvás nélküli harc sztálini tanulságait sem. Mindkét tendencia, ahogyan Sztálin jellemezte őket, létezett a pártban a nemzeti kérdés kezelésében. Kezdjük Sztálin levelével, amelyet Kaganovicsnak (1925-től 1928-ig az UKP(b) Központi Bizottságának első titkára volt) és az UKP(b) KB más tagjainak írt. A levél 1926-ban íródott. Rövidítve ismertetjük.
" Sumszkij elvtárs (az UKP(b) Központi Bizottságának tekintélyes tagja- a szerző kommentárja) nyilatkozataiban van néhány érvényes gondolat. Igaz, hogy Ukrajnában széles körű mozgalom indult és növekszik az ukrán kultúra és az ukrán nyilvánosság érdekében. Igaz, hogy ezt a mozgalmat semmiképpen sem szabad a tőlünk idegen elemek kezébe adni...
...De Sumszkij elvtárs legalább két súlyos hibát követ el.
Először is, összekeveri pártunk és a szovjet apparátus ukránosítását a proletariátus ukránosításával. Lehetséges és szükséges, hogy bizonyos ütemben ukránosítjuk pártunkat, államunkat és más, a lakosságot szolgáló apparátusainkat. De a proletariátust nem lehet felülről ukránosítani. Az orosz dolgozó tömegeket nem lehet arra kényszeríteni, hogy hagyják el az orosz nyelvet és az orosz kultúrát, és ismerjék el az ukrán nyelvet kultúrájuknak és nyelvüknek. Ez ellentétes lenne a nemzetiségek szabad fejlődésével. Ez nem nemzeti szabadság lenne, hanem a nemzeti elnyomás egy sajátos formája.
Másodszor, miközben helyesen hangsúlyozza az ukrajnai új mozgalom pozitív jellegét az ukrán kultúráért és társadalomért, Sumszkij elvtárs nem látja, hogy az ukrajnai kommunista káderek gyengesége miatt ez a mozgalom, amelyet teljes egészében a nem-kommunista értelmiségiek vezetnek, helyenként az ukrán kultúrának és társadalomnak az egész Szovjetunió kultúrájától és társadalmától való elidegenítéséért folytatott harc jellegét öltheti, egy olyan harcét, amely általában «Moszkva», általában az oroszok, az orosz kultúra és annak magasabb presztízse ellen irányul. Nem vitatom, hogy ez a veszély Ukrajnában egyre valósabbá válik. Csak azt mondanám, hogy még néhány ukrán kommunista sem mentes az ilyen hibáktól.”
Sztálin tehát mindenekelőtt a nemzeti elnyomás egy sajátos formájának - az orosz munkásosztály erőszakos ukránosításának - elfogadhatatlanságát veti fel azokban a tartományokban (oblasztyokban), amelyeket a túlnyomórészt a többségében paraszti Közép- és Nyugat-Ukrajnához csatoltak. Mindezt elsősorban Ukrajna szocialista átalakulása érdekében tették: a Donbasz és Luhanszk, valamint más oroszországi régiók proletariátusának egyrészt az volt a célja, hogy az Ukrajna szellemi életét megmérgező kispolgári nacionalizmus ellenszereként működjön, másrészt pedig, hogy a szocialista ukrán nemzet kialakulásának bástyájává váljon.
Vajon sikerült-e ezt elérni? Igen, nem minden nehézség nélkül. Nevezzünk meg csak néhány világhírű bizonyítékot az új szovjet Ukrajna megteremtésére: a szocialista ipar grandiózus kiépítése (Dnyeperi Erőmű, Azovstal, Harkovi Traktorgyár stb.), a sztahanovista mozgalom népszerűsége, a partizánhadsereg létrehozása a német fasizmus elleni háború idején (Kovpak, Rudnyev, Versigora vezetésével hősies utat járt be Putivltól a Kárpátokig). És a krasznodoni ifjú gárdisták hőstette!
A szovjet ukrán tudomány és kultúra nemcsak az egész Unió, hanem világszerte is elismerést kapott. Makarenko pedagógiai öröksége világhírű. Paton és Trofimcsuk akadémikusok, Bella Rudenko, Jevgenyij Nyesztyerenko, Anatolij Szolovjanenko, a Bolsoj Színház szólistái, Alekszandr Dovcsenko nagy filmrendező, Olesz Goncsar író, Alekszandr Kornyejcsuk drámaíró, Tyimosenko, Jerjomenko, Grecsko szovjet marsallok neve nemzeti büszkeségünk.
Mindez nem lett volna lehetséges az ukrán kultúrának a világ egyik nagy kultúrájával, az orosz kultúrával való kapcsolata nélkül. E kapcsolat megszakításának veszélyére Sztálin az idézett levélben mutatott rá.
Nagyon tanulságos számunkra, a OFKP számára, hogy képet alkossunk a soknemzetiségű Oroszország szocialista jövőjéről, Sztálin a nemzeti kérdés témájában két hajlamról beszél: hajlam a nagyorosz nacionalizmusra és hajlam a helyi, az azonos ukrán nacionalizmusra. Ezt a jellemzőt Sztálin az Összövetségi Kommunista Párt (bolsevikok) (1930 júniusában) tartott 16. kongresszusán elhangzott beszámolójában adta meg. Az első típusú elhajlókról szólva megjegyzi, hogy «Leninre hivatkoznak, de rosszul idézik őt, és néha egyenesen elferdítik, rágalmazzák őt». Lenin azt mondta, hogy a szocializmusban a nemzetiségek érdekei egy egésszé fognak összeolvadni - vajon nem következik ebből, hogy itt az ideje, hogy az internacionalizmus érdekében megszüntessük a nemzeti köztársaságokat és nemzetiségi területeket?...
...Lenin soha nem mondta, hogy a szocializmus világméretű győzelme előtt a nemzeti különbségeknek el kell tűnniük, és a nemzeti nyelveknek egyetlen államon belül egyetlen közös nyelvvé kell összeolvadniuk. Lenin éppen ellenkezőleg, éppen az ellenkezőjét mondta, nevezetesen, hogy "a népek és országok közötti nemzeti és állami különbségek... még nagyon-nagyon sokáig fennmaradnak, még a proletariátus diktatúrájának világméretű megvalósulása után is". Hogyan lehet Leninre hivatkozni, miközben elfelejtjük ezt az alapvető irányelvét...?
...Lenin soha nem mondta, hogy a nemzeti elnyomás felszámolása és a nemzetiségek érdekeinek egy egésszé való egyesítése egyenlő a nemzeti különbségek megsemmisítésével.»
A hétköznapi gondoktól terhelt ember számára (és ilyenekből van bőven) a fentiek mind-mind olyan archív múltnak tűnhetnek, amelynek semmi köze az ukrán kérdés jelenlegi, egy katonai különleges művelet során megoldandó feladatához. Sajnos, a múlt más konkrét körülmények között a jelenben is érezteti hatását. A fékevesztett ruszofóbia nem zárja ki válaszként a nagy orosz nacionalizmus megnyilvánulását, természetesen burzsoá módon. Nem is lehet másképp. Erre csak egy példa.
A nagyorosz burzsoá nacionalizmus abban az arrogáns állításban nyilvánul meg, hogy Ukrajnának soha nem volt nemzeti államisága, teljesen figyelmen kívül hagyva az Ukrán SZSZK történelmét, amelynek a szovjet Belorussziával együtt megalakulása óta van képviselete az ENSZ-ben. Mindez szovjetellenesség, mind a burzsoá oroszok, mind az ukrán nacionalisták részéről, akiknek ugyanaz az osztályjellegük: számukra mind a 70 szovjet év csak egy folt a történelemben.
Az USA vezetésével és pénzügyi támogatásával, az oligarchikus Oroszország orra előtt kezdődött meg Ukrajna véres útja és fasizálása a heves szovjetellenességgel, az ukrán szovjet szocialista nemzet felszámolásával. Az orosz oligarchia, amely nagyon jelentős termelési eszközökkel rendelkezik Ukrajnában, csak a profit maximalizálásában volt érdekelt.
Nem eltérni a lenini internacionalizmustól
Ami az ukrán nacionalizmus lényegét illeti, Sztálin azt "a nemzeti burokba való elszigetelődés és bezárkózás vágyában látta...". Abban a vágyban, hogy ne lássuk azt, ami a Szovjetunióban a nemzetiségek dolgozó tömegeit összehozza és egyesíti, és csak azt lássuk, ami elidegenítheti őket egymástól". "A helyi nacionalizmus iránti elfogultság - írta Sztálin – az idejétmúlt osztályok elégedetlenségét tükrözi... a proletariátus diktatúrája helyett, az a vágyuk, hogy elszigetelődjenek a saját nemzeti államukban és ott megteremtsék az osztályuralmat". Ez történt egyébként a Szovjetunió valamennyi volt szovjet köztársaságában, Fehéroroszország kivételével.
A marxizmus-leninizmus revíziójával a KGST XXII. kongresszusán (1961) és a proletariátus diktatúrájának fő gondolatának elvetésével megkezdődött a munkásosztály elidegenedésének fokozatos, de meg nem szűnő folyamata a munkáshatalomtól. Formálisan minden pártprogramdokumentumban úgy hivatkoztak rá, mint a szovjet társadalom vezető erejére. A munkások bizonyos százalékát felvették a pártba, de ez a folyamat figyelmen kívül hagyta a munkásosztály szerkezetében bekövetkezett változásokat - a mérnöki és műszaki dolgozók és a termeléshez kapcsolódó alkalmazott tudományok képviselőinek bevonását. Maga a proletariátus diktatúrájának fogalma primitívvé vált, és a marxizmus-leninizmus klasszikusaival ellentétben annak történelmi korszakát csak a kommunizmus felépítéséig tekintették lehetségesnek. A párt és a szovjet élet bürokratizálódásának folyamata egyre nagyobb lendületet vett, és végül a pártvezetés egy részének polgárosodásához vezetett.
Az alattomos burzsoá ellenforradalmi «peresztrojkában» ez nyilvánvalóvá vált, ami kedvező feltétel volt az »árnyéktőke» és - a sztálini személyi kultusz úgynevezett felszámolása után - a burzsoá fajtájú liberális értelmiség kialakulásának. Eleinte az említett értelmiség és az "árnyéktőke" közötti szövetség titkos volt. A Gorbacsov-Jelcin-korszakban már nyílttá vált, és az Orosz Föderáció és Belorusszia kivételével egyre inkább nacionalista színezetet öltött. Megnyílt az út a helyi, különösen az ukrán nacionalizmus előtt. Megkezdődött a szuverenitások felvonulása, az amerikai imperializmus képviselőinek pódiuma és tribünjei előtt.
Ami Ukrajna fasizálását, azaz a pénzügyi tőke diktatúrájának létrehozását illeti, megjegyezzük, hogy ez a diktatúra nagyon kevéssé az ukrán tőke diktatúrája, és nagyon is sokban az amerikai tőkéjé.
Rendkívül fontos Sztálin definíciója minden nacionalizmus közös forrásáról, legyen az nagyorosz vagy helyi, például az ukrán nacionalizmus - "a lenini internacionalizmustól való eltérés". Az fontos, hogy az OFKP, mint politikai párt, megtanulja ezt, hiszen arra készül, hogy Oroszországban kormánypárttá váljon. Sajnos, egyes tagjai még mindig nem kapcsolják össze a fejükben objektíven létező orosz kérdést a proletár internacionalizmussal, hanem a burzsoá orosz világ ideológusaira jellemző civilizációs szemszögből - osztályellentmondások, osztályharc nélkül - vizsgálják azt.
Befejezésül forduljunk még egyszer Sztálinhoz, az ÖKP(b) XVII. kongresszusán (1934) elhangzott jelentéséhez: "Vita folyik arról, hogy melyik elhajlás a fő veszély, a nagyorosz nacionalizmus vagy a helyi nacionalizmus irányába való elhajlás? Jelen körülmények között ez egy formális és ezért üres vita. Ostobaság lenne minden időkre és körülményekre kész receptet adni a fő és a nem fő veszélyről. A természetben egyáltalán nincsenek erre receptek. A fő veszélyt az előítéletesség, az elhajlás jelenti, amely ellen már nem harcolnak, és amely így nemzeti veszéllyé nőhetett.
Ukrajnában nem is olyan régen az ukrán nacionalizmus iránti elfogultság nem jelentett nagy veszélyt, de amikor abbahagyták a harcot ellene, és hagyták, hogy olyan mértékben megerősödjön, hogy összeolvadjon az intervencionistákkal, akkor ez az elfogultság nagy veszély lett.
És ezt a sztálini leckét az orosz kommunisták nem felejthetik el, ha a jövőhöz a legnagyobb felelősséggel akarnak közelíteni.
Jurij Bjelov. "Pravda" napilap.
2022-04-29 09:38
Az eredeti, orosz nyelvű Pravda cikk az alábbi hivatkozáson található:
Газета "Правда". Юрий Белов о спецоперации на Украине (kprf.ru)
(Fordította: Péter János)
[i] Anatolij Boriszovics Csubajsz (született 1955.06.16,) szovjet és orosz politikus, államférfi és közgazdász. 1991 novembere óta - rövid megszakításokkal - különböző kulcspozíciókat töltött be az orosz államban és állami vállalatoknál. Az 1990-es évek oroszországi gazdasági reformjainak és az orosz villamosenergia-rendszer 2000-es évekbeli reformjának egyik ideológusa és vezetője. A JP Morgan Chase amerikai multinacionális konglomerátum nemzetközi igazgatótanácsának tagja (2008 óta)[.
Е. T. Gajdár felidézte, hogy amikor 1991 őszén, a leendő kormány embereinek kiválasztásakor azt javasolta, hogy Csubajsz vezesse az Állami Vagyonbizottságot, azaz "vállalja a felelősséget a privatizációs program kidolgozásáért és végrehajtásáért. «... Tolja nagyot sóhajtott és megkérdezte, megértettem-e, hogy olyan ember lesz, akit egész életében Oroszország kiárusításával fognak vádolni...».
[ii] A legnagyobb orosz oligarchák.
[iii] A kifejezést 1996. november 14-én Andrej Fagyin újságíró (1997. november 20-án autóbalesetben meghalt) vezette be, aki az «Obscsaja Gazetában» megjelentetett egy cikket "Szemibankirscsina mint a szemibojárscsina új orosz változata" címmel." A szemibankirscsina magyar jelentése hétbankárvilág.
A 7 nagybank és vállalat (egyesek szerint 9) listája: LogoVAZ, Roszprom csoport MENATEP, Alfa Csoport, Moszt (Híd) Csoport, SBS-Agro (Fővárosi Takarékbank) Oneximbank, Orosz Hitelbank, Incombank
[iv] Az 1612-es év a Nagy Zavargások évtizedének csúcspontja volt, ami Rettegett Iván cár halála után bekövetkezett éhséglázadások és a lengyel-litván megszálló hadseregek által legyengült Oroszországban trónbitorlók megjelenésével súlyosbodott. Végül is, 1618-ban, mikor a svédeket is megverték, az oroszoknak sikerült úrrá lenni a helyzeten.
[v] 1812-ben a francia császárság Napóleon vezetésével megtámadta Oroszországot, ezt az oroszok a “Honvédő háború”-nak nevezték. Oroszországot óriási veszteségek érték, de a döntő, borogyinói ütközetben legyőzték a franciákat.
[vi] Szergej Georgievics Kara-Murza (született 1939. január 23-án Moszkvában) szovjet és orosz kémikus, újságíró, szovjet történeti művek szerzője, tudományelmélet író, szociológus és politológus, a kémia professzora. 1968-tól a tudomány módszertanával, majd a rendszerelemzéssel foglalkozott. A "szovjet projekt" támogatója. Az Orosz Írószövetség tagja. A tudományfejlesztés komplex problémáinak osztályának vezetője az Orosz Tudományos és Technológiai Közgazdasági, Politikai és Jogi Kutatóintézetben.
S. Kara-Murza “A szovjet civilizáció” című műve bekerült az Algoritmus és az Eksmo kiadó Az orosz gondolkodás klasszikusai című könyvsorozatába.
[vii] Z-Európa az oroszországi «Z» jelzésekből alakították át, ezzel átértelmezték. A jel eredetileg a ZA POBODU (за победу) az orosz győzelemért szóból levezetett jel, ami az oroszok győzelmét hirdeti az általuk viselt fehér karszalagokon, amit Ukrajnában az oroszok viselnek. Átértelmezve a jel Európa győzelmét hirdeti.
[viii] Ukránul a mondást szó szerint lefordítva: ”Muszkát a faágra”
