A 2022-es évet köszöntve abban bíztunk, hogy elsősorban egy nagy és dicsőséges ünnepről - a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége megalakulásának 100. évfordulójáról - fogunk megemlékezni. A világ legnagyobb országának századik évfordulója, amely a világon elsőként az igazságosságra, az egyenlőségre, az emberi jogokra és a munka méltóságára, az anyák és gyermekek védelmére, valamint a népek közötti testvéri barátságra alapozta politikáját. A történelem azonban súlyos kiigazításokat eszközölt, és az elmúlt három évtized legsúlyosabb kihívásai elé állított bennünket - azóta, hogy külső ellenfeleinkkel szövetséges árulók és hitszegők végrehajtották a szovjet ország bűnös szétverését.

Válaszul Oroszország azon szándékára,

• hogy véget vessen a NATO agresszív terveinek, amely évek óta egyre szorosabban öleli körül a határainkat,
• hogy megvédje a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok szuverenitását és biztonságát,
• hogy megszabadítsa a testvéri ukrán népet a földjükre telepedett náci-banderista juntától,

a Nyugat végül levetette a "partnerség" és a civilizált diplomácia álarcát. Nyíltan kijelentette, hogy kész halálos támadást indítani hazánk ellen, amelyet döntőnek tekint az ellenünk meghirdetett hibrid háborúban.

 Egy harcban született ország

Oroszországgal szemben több mint 6000 szankciót vezettek be a közelmúltban. Ilyen még soha nem történt egyetlen országgal sem. Példátlan gazdasági, politikai és információs szabotázs indult ellenünk, amelynek célja nem csak az, hogy országunkat arra kényszerítsék, hogy feladjon mindenfajta önállósági igényt és érdekeinek jogos érvényesítését, hanem az is, hogy megsemmisítsék mint egységes és szuverén államot. Miután szembeszálltunk az angolszász tőke bűnös világuralmával, most Washington, London, Brüsszel és a modern neokolonializmus más központjainak fő célpontjaivá váltunk. A globalisták mindenáron fenn akarják tartani a bolygó feletti hatalmukat, mert így próbálják meg kezelni azt a mély válságot, amelybe a kapitalista világrendszer elkerülhetetlenül belesüllyedt. Ennek elérése érdekében semmitől sem riadnak vissza, akár egy harmadik világháború kirobbantásáig is elmennek, amelynek tüzében remélik, hogy elégethetik a tőke zsákutcás politikája által okozott megoldhatatlan problémákat.

 20 évvel ezelőtt a « Globalizáció és az emberiség sorsa» című, több nyelvre lefordított könyvemben figyelmeztettem azokra a riasztó kihívásokra, amelyekkel a 21. században elkerülhetetlenül szembe kell néznünk a liberális világirányítási modell válsága miatt. Alaposan elemeztem az amerikai imperialisták és alárendeltjeik agresszív indítékait. Felvázoltam azt a perspektívát, amely a világ új hatalmi pólusainak – így Kína és India esete – kialakulásával jött létre. Akkoriban éppen a gyors gazdasági növekedés küszöbén álltak. Kevesen vették észre, hogy ezek az országok lehetnek az amerikai hegemónia alternatívája. Mostanra azonban világossá vált: Oroszország szövetsége ezekkel az ázsiai hatalmakkal elsöpörte az egypólusú világ fasiszta ihletésű "amerikai álmát". Azt a washingtoni projektet, amely teljesen elembertelenítené a világot

A bolygónk előtt álló kihívásokról szóló vita az Oroszország a globalizmus célkeresztjében című könyvemben folytatódott. Ebben részletesen feltárul a Nyugattal való politikai, gazdasági és szellemi konfrontációnk története.

"Az orosz hatalmi sarokpont" és "Az orosz világ két tengelyen" című könyveimben pedig részletesen bemutattam, hogy országunk, amely támaszkodhat a szovjet civilizáció nagy örökségére most, a XXI. században, mint már nem egyszer a történelemben, az angolszász imperializmussal való összecsapás középpontjában találta magát.

 A "kollektív Nyugattal" szembeni ellenállásunk lényegét 1938-ban Walter Schubart^[i] német filozófus fogalmazta meg, aki a nácik hatalomra jutása után elhagyta Németországot: "Oroszország feladata az emberi lélek helyreállítása. Oroszország az, amely rendelkezik azokkal az erőkkel, amelyeket Európa elvesztett vagy elpusztított magában... Csak Oroszország képes lelket lehelni az emberi fajba, amely a kapzsiság miatt pusztul, a tárgyakkal való foglalatosságba merülve".

 Ma mindez a szemünk előtt igazolódik be.

Oroszország és szövetségeseinek akciói a globalisták őrjöngő ellenállásába ütköznek, akik kezdik elveszíteni a bolygó feletti uralmat. Ebben a konfrontációban készek átlépni minden politikai, jogi és erkölcsi korlátot. Bátran fel kell vállalnunk ezt a kihívást, ki kell tartanunk és győznünk kell. Ahogy mindig is győztünk a legfélelmetesebb ellenfelekkel szemben.

Az a tény, hogy a mostani megpróbáltatás a szovjet állam 100. évfordulójának évére esik, mélyen szimbolikus jelentőségű. A győzelem egyedülálló élményének emléke felelősséggel tölt el bennünket apáink és nagyapáink példátlan erőfeszítések és több tízmillió emberélet árán elért nagyszerű eredményeinek megőrzéséért. Hitet ébreszt bennünk, hogy a Szovjetunió évfordulóját nemcsak ünnepélyes dátumként, hanem az ellenséges mocsoktól való megtisztulás korszakába való átlépés ünnepeként is megünnepeljük, amely egyben újjászületésünk korszaka is.

Szellemi és természeti erőforrásokban végtelenül gazdag országunk mindig is a nyugati hatalmak agresszív terveinek tárgya volt. Az orosz területek leigázása lehetőséget kínált volna számukra az osztatlan politikai és gazdasági uralom problémájának megoldására. Szándékaikat azonban a nagy Oroszország, «Hatalom megbízható pajzsa» mindig szétzúzta.

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után hazánk népei elindultak a kizsákmányolástól és egyenlőtlenségektől mentes, társadalmi igazságosságon alapuló társadalom építésének útján. Oroszország többé nem volt a kapitalista világrendszertől függő. Kolosszális erőforrásait, nem egy maroknyi "kiválasztott" úr, hanem az egész nép szolgálatába állította. Hazánk vezércsillaggá vált a világ dolgozói számára. Egyedülálló példája világszerte emberek millióinak szívét hódította meg.

A világtőke nem volt hajlandó elfogadni egy ilyen fejleményt. A profitvágytól és az osztályuralom fenntartásának vágyától vezérelve ügynökei új "keresztes hadjáratot" kezdtek szervezni Oroszország ellen. Most - Szovjet-Oroszország ellen. Céljuk az volt, hogy megdöntsék a munkáshatalmat, és hazánkat a vezető imperialista hatalmak gyarmati perifériájává tegyék.

1917. december 23-án, kevesebb mint két hónappal a szocialista forradalom után Nagy-Britannia és Franciaország bűnös megállapodást kötött a volt Orosz Birodalom területének befolyási övezetekre való felosztásáról. Az olajban gazdag Kaukázus és a dél-oroszországi kozák területek Nagy-Britannia "túlnyomó érdekeltségű" övezetébe tartoztak volna. Franciaország meg akarta kapni a Krímet és a termékeny Ukrajnát a fejlett kohászati iparával. Az USA csatlakozott az angol-francia megállapodáshoz és a hazánk elleni intervenció előkészítéséhez. Igényt tartottak a nyersanyagokban gazdag Szibériára és a Távol-Keletre. Japán is követelte a maga "szeletét a tortából". 1918. január 1-jén hadihajókat vezényelt Vlagyivosztok kikötőjébe, azzal az ürüggyel, hogy "megvédi" alattvalóit.

A Nyugat csak akkor valósíthatta volna meg a terveit, ha képesek megdönteni a szovjet hatalmat. Ám a szovjetek a nemzetközi oligarchia törekvéseinek leküzdhetetlen akadályává váltak. Leninnek és a bolsevikok pártjának sikerült megmenteni az országot, megmenteni a széteséstől és a pusztulástól. Megvédtük hazánkat mind az antant elleni harcban, mind az oroszországi cinkosai által kirobbantott véres polgárháborúban.

Az ellenség, aki el akart minket pusztítani, egy fiatal, még nem teljesen konszolidált, de bátor, harcra kész, a szocialista elveken, az igazságosság és testvériség eszméjébe vetett hiten alapuló Szovjet Köztársasággal állt szemben. Az ország az emberek legyőzhetetlen akaratán alapult, az elszántságon, hogy egy olyan országot építsenek, amelynek politikáját az egész társadalom érdekeinek, nem pedig a kapzsi újgazdagoknak rendelik alá. Ezekben a nehéz években nemcsak a Vörös Hadsereg szállt szembe az ellenséggel. A harcoknak akkor két frontja volt - a katonai és a gazdasági. Az ország pedig éppen azért tudta legyőzni az ellenséget, mert mindkét fronton győzött.

Ebből a történelmi győzelemből 1922 decemberében egy nagyszerű állam született - a Szovjetunió. Az új ország határain belül összejöttek a testvérnemzetek, a hasonlóan gondolkodó nemzetek, akik a szebb jövőért folytatott közös harcukban új korszakot nyitottak nemcsak saját történelmükben, hanem az egész világ történelmében is. Együtt kellett felépíteniük egy hatalmas országot, megvédeniük a náci támadástól, a Nagy Győzelem után újjáéleszteniük a hazát, és új eredményekre és magasságokba vezetniük azt.

Háborús politika ellenünk

Egy évszázaddal később most ismét a "kollektív Nyugattal" kerültünk szembe, de a kegyetlen kapitalizmussal terhével a háttérben, amely a Szovjetunió alattomos és áruló összeomlását követő három évtizedben tönkretett bennünket. Szörnyű súlyos teher: a hatalmas népességveszteség, amely egy valódi nemzeti katasztrófa, a gazdasági válság, a megnyomorított ipar, a technológiai elmaradottság, a veszélyes importfüggőség és az erős, a befolyását ma is őrző liberális "ötödik hadoszlop", amely most ellenségeink oldalán áll. Mindez a „kollektív nyugatot” segíti abban, hogy háborút folytassanak hazánk ellen. Ahhoz, hogy szilárdan álljunk ebben a háborúban, és a független fejlődés egészséges útjára léphessünk, meg kell szabadulnunk a saját népe ellen háborúzó politika rákos daganatától.

A dolgokat a saját nevükön kellene neveznünk: A ránk kényszerített társadalmi-gazdasági rendszer 30 éven keresztül belső ellenségként viselkedett Oroszországgal szemben. Ez tette tönkre az 1990-es években, amikor a Nyugattal való " barátkozással" a háttérben a leépülés szakadékába zuhantunk. És még azután is folytatta felforgató munkáját, hogy jogot követeltünk arra, hogy megszabaduljunk a külső diktátumtól, hogy független politikát folytassunk, és hogy helyreállítsuk a valódi szuverenitást.

A globális tőke transznacionális központjai, mint a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és a Kereskedelmi Világszervezet által diktált, évek óta tartó irányvonal óriási károkat okozott hazánknak. Ezeknek az intézményeknek a parancsára módszeresen felépítettünk a periférikus kapitalizmus rendszerét, amely állandó lemaradásra és krónikus válságra van ítélve, amint azt Vlagyimir Lenin a XIX. század végén "A kapitalizmus fejlődése Oroszországban" című művében zseniálisan bizonyította. Majdnem száz évvel a megírása után a nagyszerű országot, amely a szocializmusnak köszönhetően soha nem látott magasságokba jutott fejlődésében, visszadobták, hogy örökre a Nyugat nyersanyag szállító függelékévé tegyék, amely a sikeres önálló fejlődésről még álmodni se merjen.

Az állami tulajdon kirablása, annak szinte ingyen átadása egy oligarcha kezébe, amely a 90-es évek elejére egy bűnös árnyékgazdaságra épült, vállalkozások ezreinek tönkretételéhez és kifosztásához vezetett. Az ország munkaerejét és természeti erőforrásait kapzsi élősködők gazdagodásának forrásává tette, akik semmit sem fektetnek be az ország fejlesztésébe. Oroszország kirablásából származó mesés nyereségüket luxusjachtokba és a legdrágább külföldi üdülőhelyeken lévő villákba fektették. Ma már e vagyon nagy részét lefoglalták Nyugaton a szankciós kampány részeként.
Az álságos külföldi "törvényhozóknak" persze eszükbe sem jut, hogy visszaadják azt az orosz népnek. Hazánkat először a saját nevelésű Gajdárok és Csubajszok (a korszak politikai, gazdasági vezetői) rabolták ki, most pedig a külföldi gengszterek fosztogatják.

A privatizáció cinikus felügyelői már régen és nyilvánosan beismerték, hogy e bűnös folyamat során még csak nem is gondoltak az állam hasznára. Fő feladatuk az volt, hogy a korábbi sötét spekulánsokból új tulajdonosi osztályt hozzanak létre, hogy az ország vagyonának legnagyobb részét kivegyék a nép kezéből, és ezzel "beverjék az utolsó szöget a kommunizmus koporsójába". De ezt a szöget nemcsak a gyűlölt szovjetrendszerbe verték be. Beleverték a jövőnkbe is, amelyet készségesen feláldoztak Oroszország ellenségeinek érdekében. Ma pedig menekülnek az országból, ahogyan Csubajsz is tette, mert félnek a felelősségre vonástól és a tetteikért járó igazságos megtorlástól.

A Szovjetunió és a szovjetrendszer fondorlatos felbomlasztásának másik pusztító következménye az lett, hogy a külföldi tőke gyorsan és tömegesen kisajátította a hazai ipart.  A Tudományos Akadémia szerint a közelmúltig a külföldi tőke a teljes tőke 65%-át tette ki. A legfontosabb iparágak egy részében pedig elérte a 75-95%-ot. A gazdaságunk és iparunk külső ellenőrzése az egyik fő oka annak, hogy a magas rangú képviselők által többször megígért valódi importhelyettesítés, amelyektől a nemzetbiztonság közvetlenül függ még a stratégiailag fontos területeken sem valósult meg. Ez az, ami a legfájdalmasabb számunkra az Oroszországgal szemben elszabadult szankciókkal összefüggésben.

Azokat, akik ezt megszervezték, nagyban "segítette" az a pénzügyi politika is, amelyet az IMF logikája szerint folytattak mindvégig – ez névleg állami, de lényegében egy államellenes politika. Törvényesítette azt a teljesen kalandor gyakorlatot, hogy az ország devizatartalékainak jelentős részét dollárban és euróban helyezte el, főleg nyugati bankokban. Vagyis azok pénzintézeteiben, akik már régen nem titkolják hazánkkal szembeni ellenséges szándékaikat. Idén a "pokoli szankciók" részeként, ahogy Washingtonban nevezik, amely az Oroszország elleni gazdasági háború forgatókönyvét diktálja szatellitjeinek, olyan pénzügyi csapást kaptunk "nyugati partnereinktől", amire a kommunista párt már régen figyelmeztetett. Egy olyan veszély, amelyről a "kormánypárt" még csak beszélni sem akart. A Nyugat "lefoglalta" Oroszország 640 milliárd dolláros devizatartalékának csaknem felét.

Ehhez a kirívó pénzügyi eltulajdonításhoz hozzáadódik az a tény, hogy a 2020-2021-es időszakban 600 tonna aranyat exportáltak Oroszországból külföldi raktárakba - ez az általunk két év alatt kitermelt teljes mennyiség. A mai helyzetben ez a készlet nagyon hasznos lenne számunkra. De ezt is feláldozták az állam pénzügyi tartalékainak felelőtlen manipulálásának oltárán.

Hazánk csatlakozása a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO), amelyre 2012-ben került sor – makacs ellenállásunk ellenére, de az "Egységes Oroszország" országgyűlési (Állami Duma) képviselői által leadott szavazatoknak köszönhetően – rendkívül negatív hatással volt a gazdaságra és az iparra.
A WTO csaknem 10 éve " törvényesített" akadálya a valódi importhelyettesítésnek, ami az élelmiszer- és gyógyszerellátás biztonságának kulcsa hazánkban. Amikor csatlakoztunk a szervezethez, 23 ezer további kötelezettséggel terheltük magunkat más államokkal és kereskedelmi partnerekkel szemben. Ezek a kötelezettségek pedig kizárólag a hazai gazdaság és ipar tönkretételét szolgálták. A nyugati vállalatok és az exportőrök érdekében az ország egészének a hatékonyságát ássák alá - ami a WTO valódi célja, és amelyet pontosan ezen érdekek kiszolgálására hoztak létre.

Miután keresztülvitték a - túlzás nélkül mondható - bűnös döntést a WTO-hoz való csatlakozásról, pártunk ötször nyújtott be törvényjavaslatot a Dumának a szervezetből való kilépés érdekében. Ám ők nem akartak meghallgatni minket, még akkor sem, amikor teljesen világossá vált, hogy a nyugati szankciók kötele egyre szorosabbra szorul a nyakunkon, és nem fog lazulni.

Ne tétovázzunk a hibák kijavításával!

 Az orosz gazdaság kifejezetten sebezhető az ellenséges intrikákkal szemben – ezt a piaci "reformok" tervezői előre látták egyébként – ahogy azt elismerték Putyin elnök 2021 júliusában aláírt nemzetbiztonsági stratégiájában is. A közlemény megállapítja: "Barátságtalan országok megpróbálják felhasználni az Orosz Föderáció társadalmi-gazdasági problémáit arra, hogy megbontsák az ország belső egységét... Egyre gyakrabban alkalmaznak közvetett módszereket, amelyek célja az Orosz Föderáción belüli hosszú távú instabilitás előidézése.

Miközben egyetértettünk ezzel az értékeléssel, felszólítottuk az ország vezetését, hogy végre fogadjanak el egy valódi, ezzel összhangban lévő társadalmi-gazdasági politikát. Alapvetően változtasson a hibás irányon, amely feladat elől hosszú évek óta kitér. A kommunista párt ragaszkodott ahhoz, hogy az elnök 2012-es és 2018-as májusi rendeleteiben megfogalmazott alapvető irányvonalak - a demográfiai válság és a tömeges szegénység leküzdése, a technológiai áttörés elérése, valamint az öt legnagyobb gazdaság közé kerülés - és ezek nélkül ezt nem lehet elérni. De még akkor sem hallgattak meg minket.

Egy olyan időszakban, amikor az ellenség a gazdasági összeomlás felé kényszerít bennünket, nem lehet tovább késlekedni a felhalmozódott rendszerszintű hibák kijavításával. Kemény és elvi döntéseket kell hoznunk, amelyek véget vetnek az országban a transznacionális tőke javára történő kizsákmányoló "reformok" pusztító gyakorlatának. Minél hamarabb meghozzuk ezeket a döntéseket, annál sikeresebben tudunk majd ellenállni minden olyan mesterkedésnek, amelynek célja az orosz állam destabilizálása és hazánk térdre kényszerítése.

Igen, az orosz gazdaságot negatívan érintik a szankciók, mert külpolitikai téren független álláspontot képviselünk. De az is világos, hogy csak a belpolitika helyreállításával, a társadalom mozgósításával és szoros konszolidációjával leszünk képesek válaszolni a kívülről jövő machinációkra. A jelenlegi nehézségek nem hasonlíthatók ahhoz a kihíváshoz, amelyet a bolsevikok megdöntésére törekvő antant állított a szovjet ország elé, de még a 1940-es években, a hitleri invázió idején lesújtó megpróbáltatásokhoz sem, a szovjet gazdaságnak a 20. század első felében elszenvedett veszteségeihez sem.

Meg kell azonban értenünk, hogy a Szovjetunióval ellentétben, amely a legsúlyosabb megpróbáltatásokból kilábalt, és a legsúlyosabb veszteségeket a teremtés és a fejlődés gazdasága révén pótolta, hazánk nem tud valódi gazdasági növekedést és gyorsított importhelyettesítést elérni, ha nem hagyja el a társadalmi-gazdasági hanyatlás rendszerét. Oroszország közelmúltbeli történelme világosan megmutatta, hogy a bűnöző-oligarchikus kapitalizmus nagyobb pusztítást hozhat az országra, nagyobb válságba sodorva azt, mint a legrosszabb katonai ellenféllel való összecsapás.

Az Állami Duma előtt tartott beszámoló során a kormány vezetéséhez fordulva őszintén kijelentettem: a liberális kormányzás modellje teljesen csődbe ment és végleg elavult. Az önálló, előremutató fejlődés feladata, amelynek megoldásától a jelenlegi körülmények között a túlélésünk függ, megköveteli, hogy határozottan és véglegesen felhagyjunk ezzel a modellel. A jelenlegi körülmények között nincs más választásunk, mint hogy teljesítsük politikai követelésünket: a gazdasági és szociális irányítás elveinek teljes felülvizsgálatát.

A Központi Bank által az Oroszország ellen foganatosított «pokoli szankciók» bejelentése után végzett szakértői felmérés eredményeiből kiderült, hogy előrejelzéseik szerint a gazdaság 10%-kal fog zsugorodni, az infláció pedig eléri a 20%-ot az év végére. Ugyanígy figyelmeztetnek arra is, hogy jelentős csökkennek majd a reáljövedelmek és sok munkahely fog megszűnni. De nem engedhetjük meg magunknak, hogy elveszítsük a bátorságunkat, és engedjük, hogy összeomlás következzen be, ami társadalmi felfordulást okozhat.

Az országnak minden lehetősége megvan arra, hogy ezt ne csak elkerülje, hanem egy alapvetően új fejlődési szintet érjen el, amelyet eddig a nyugati pénzintézetek előírásaitól és a most Oroszországból menekülő külföldi tőkétől való függőség akadályozott. E történelmi feladat megoldásához sürgősen végre kell hajtani az általunk javasolt intézkedéseket, amelyek a "10 lépés a tisztességes élethez" című gazdasági és társadalmi megújulási programunkon alapulnak. Ezek a szovjet állam kiemelkedő tapasztalatairól, a világ leggyorsabban fejlődő országa, a szocialista Kína és más, a nyugati globalisták diktátumainak sikeresen ellenálló országok legjobb eredményeiről szólnak, a fejlődés és a kreativitás szuverén útján.

Nem az importhelyettesítő demagógiára van szükségünk, amivel a tehetetlen liberális adminisztrátorok etetnek minket, hanem új iparosításra, a nemzeti termelés újjáélesztésére, a kolosszális lemaradás leküzdésére olyan területeken, mint a szerszámgépgyártás, a mikroelektronika és a robotika.

A nagyobb tulajdonosok nem hajlandóak befektetni az ország technológiai megújulásába. A legtöbb orosz állampolgár munkája egyértelműen alulértékelt. Emberek milliói kapnak olyan fizetést, amit csak nyomorúságos alamizsnának lehet nevezni. Ugyanakkor azt látják, hogy a munkájukból származó jövedelem az újgazdagok zsebébe vándorol. A kizsákmányoláson alapuló, korrupcióval terhelt és az oligarchák fantasztikus meggazdagodását szolgáló rendszer nem képes ösztönözni az ipari potenciál és a termelékenység növekedését. Ha ez a rendszer fennmarad, ha a korábbi irányvonalhoz való ragaszkodás folytatódik, akkor Oroszország nem lesz képes biztosítani magának a valódi függetlenséget és elfoglalni az őt megillető helyet a világban.

További lépéseinknek azon a világos felismerésen kell alapulniuk, hogy eljött az ideje annak, hogy határozottan elvetjük a bankok és a pénzügyi tőke gazdaságban betöltött meghatározó szerepét. Kötelességünk, hogy biztosítsuk a feltételeket azon iparágak fejlődéséhez, amelyek társadalmi léptékben létrehozzák a szükséges anyagi értékeket.

Itt az ideje, hogy abbahagyjuk a piac "szabályozó" erejéről, a szabad vállalkozás által ígért jólét csodáiról szóló mítoszokkal való táplálást. A nemzetgazdaság és ezáltal az ország megmentése érdekében a liberális fundamentalizmus hazugságának véget kell vetni. Ezt fel kell váltania annak a felismerésnek, hogy a függetlenségért és a tartós biztonságért folytatott küzdelemben nem nélkülözhetjük az új és tömeges iparosítást, amely minden erőforrásunk maximális mozgósítását igényli.

Ha a megfojtásunkra irányuló szankciók hátterében a kormány továbbra is az oligarchák és spekulánsok kompenzálására irányuló politikát folytat, ahelyett, hogy átfogóan támogatná az ipari termelést, a mezőgazdaságot, az orvostudományt, a tudományt és az oktatást, akkor nem fogunk tudni győzni a pénzügyi és a gazdasági fronton. A klánrendszeren alapuló oligarchikus gazdaság sokszorosan bebizonyította: képtelen az állam és a társadalom javára cselekedni, az ő érdekükben működni. A nehéz helyzetekben ez különösen nyilvánvalóvá válik. Ragaszkodunk ahhoz, hogy az oligarchia szálljon ki a gazdaságirányításból. Ragaszkodunk ahhoz, hogy az igazságosság és a fejlődés útját kövessük, elfogadva az ország újjáélesztésére irányuló programunkat és a szocializmus kiemelkedő társadalmi-gazdasági győzelmeinek tapasztalatait, amelyek ezt alátámasztják.

A «Győzelem Programja» orosz nyelvű publikáció teljes szövege az alábbi hivatkozáson található:

"Программа Победы". Статья Г.А. Зюганова в газете "Правда" (kprf.ru)

(Fordította: Péter János)

A tanulmány alfejezetei, amelyeket teljes egészében vagy kivonatosan fogunk közreadni:

• A sztálini feladatok korszerűsége
• A nagy eredmények tervezete
• A nyersanyagfüggőség alternatívája
• Átalakítási leckék
• Az állam tudományos alapjai
• Megbízható orvosi védőpajzs
• Sorsdöntő erőpróba
• A békés jólét magaslatai
• Balra kanyarodás a megújulás felé
• A győzelem programja nevében

G.A. Zjuganov, az OFKP KB elnöke
2022-04-20 18:17

^[i] Walter Schubart (született 1897. augusztus 5-én Sonnebergben, † 1942. szeptember 15-én egy kazahsztáni fogolytáborban, az akkori Szovjetunióban) német jogász és kultúrfilozófus. 1933-ban elhagyta Németországot és Rigában élt, amíg a szovjet titkosrendőrség GPU 1941 júliusában le nem tartóztatta. Itt több könyvet írt, amelyekkel a német nyelvterületen messze túl is ismertté vált, mint kultúr- és vallásfilozófus. Mindenekelőtt "Európa és a Kelet lelke" című történetfilozófiai esszéje, amely 1938-ban jelent meg a Vita Nova in Lucerne kiadónál, nagy figyelmet kapott. Németországban a könyv csak a második világháború után vált ismertté, és egészen az 1970-es évek végéig újra és újra kiadták.