A Szovjetunió szétverése, amely katasztrofális következményekkel járt a szovjet nép nagy többsége számára, még mindig fájó, ugyanakkor tabutéma a területén kialakult államok "új" hatalmi képviselői számára. Visszanyúlni a korabeli eseményekhez, hogy részletesen tanulmányozzuk és elemezzük azokat, mindig ellenségeskedést és haragot váltanak ki. Az évek során a reakciók egyre keményebbé váltak.

Algirdasz Paleckisz a posztszovjet Litvánia első politikusa, akit "a szovjet megszállás tagadása" miatt ítéltek el. Ez 10 évvel ezelőtt történt. 2021 júliusában pedig a siuliai kerületi bíróság bűnösnek találta "Oroszországnak való kémkedés" miatt. Az ügyészség korábban megerősítette: Paleckisz "bűne" az, hogy könyvet írt a vilniusi tévétoronyban 1991. január 13-án történt összecsapásról, és összegyűjtötte a mészárlás szemtanúinak vallomásait.

Algirdasz PALECKISZ litván baloldali politikus, publicista, emberi jogi aktivista válaszol néhány kérdésre.

- Algirdasz Jusztaszovics, az Ön ellen folyó per egy cinikus bohózatnak tűnik. 2018 decemberében őrizetbe vették egy Oroszország javára folytatott kémkedéssel kapcsolatos büntetőeljárás részeként. Ugyanakkor, amennyire én tudom, ön nem férhetett hozzá titkokhoz, és nem állt közszolgálati jogviszonyban. Mi volt a fogva tartásának oka? Mi volt az oka az elsőfokú bíróság által kiszabott ilyen szigorú ítéletnek? Miért késleltetik az ügy tárgyalását a Fellebbviteli Bíróságon?

- Azzal vádoltak, hogy egy "ismeretlen FSZB-tiszt" beszervezett, és hogy "ismeretlen információkat adtam át egy ismeretlen személynek". Nem viccelek, ezek idézetek az ítéletből, amiért az eljáró bíróság hat év börtönt követel. A fellebbviteli bíróság szerintem tavasszal fog dönteni. Igen, a dolgok elhúzódtak. Nehéz elítélni tények hiányában. Az egész ügy oka? Az 1991. januári események iránti érdeklődésem és az aktív politikai munkám.

- Az 1991. januári vilniusi halálesetek miatt megpróbálták, bírósági tárgyalásokon, felelősségre vonni a kommunista párt vezetőit ez azonban meghiúsult. Litvániában betiltották az SZKP-t így végül a betiltott politikai párt tevékenységében való aktív részvételért ítélték el őket. Az 1991-es januári események miatt Ön volt az első Litvániában, akit 2011-ben elítéltek a büntető törvénykönyv 170. cikkelye alapján "A szovjet megszállás tagadásáért". Mi késztette a hatóságokat erre a lépésre?

- A félelem a történelmi igazságtól. A hatóságok félnek a teljes igazságtól az 1991. januári vilniusi eseményekkel kapcsolatban. Ezért fogadták el az említett jogszabályt, hogy megbüntessenek vele minden olyan kezdeményezést, amely a teljes igazság kiderítésére irányul.

- Hősiesség nélkül nem lehet sem igazi harc, sem igazi győzelem. A nagy nyomás alatt sem adta fel a meggyőződését. Mi segített a kitartásban?

- A neveltetésem és valószínűleg a jellemvonásaim segítettek kitartani. Amióta az eszemet tudom, sosem féltem szembeszállni azzal, amit igazságtalannak tartottam. A szüleim a társadalom iránti kötelességtudatot és a mindenki javát szolgáló munka gondolatát sulykolták belém. Köszönetet mondok az NDK szovjet nagykövetségén működő iskolának, ahol az 1970-es években arra tanítottak bennünket, hogy harcoljunk az igazságért. Miután 1994-ben elvégeztem a vilniusi egyetemet, a litván külügyminisztériumban kezdtem dolgozni. De hamarosan rájöttem, hogy az általa követett NATO-párti irányvonal nem tetszik nekem. Politikai pályára léptem. Tagja voltam a Szejmnek, tagja és alpolgármestere a vilniusi városi tanácsnak. A politikai küzdelem során sok minden világossá vált számomra.

- Ön szerint mi az oka annak, hogy az egykor egységes nagy ország polgárait erőszakkal amnéziába taszították? Átírni a történelmet, lebontani a szovjet állam alapítóinak, a különböző területek kiemelkedő alakjainak emlékműveit...

- Ha a Baltikumról van szó, az ok egyszerű. 1990 óta az amerikaiak kezdtek el ott uralkodni.
Az amerikai kapitalizmus a Szovjetunió és Oroszország történelmi ellensége. E háború során pedig minket, Ukrajnát, a Moldovai Köztársaságot és Grúziát elkezdték bevonni az Oroszország elleni harcba.
Egy nagy amerikai játszma bábui lettünk. Nem mi vagyunk azok, akik leromboltuk az Ön által említett emlékműveket. Az emberek mindig is ellenezték és mindig is ellenezni fogják az emlékművek lebontását, legyenek azok államférfiak, írók vagy katonák emlékművei. Ezeket a helyi Amerika-barát kollaboránsok rombolják le.

Ezek nem alkotó személyiségek. Ők csak ideiglenes, átmeneti politikusok. Céljuk nemcsak az, hogy a városközpontban lévő üres telket minél több pénzért eladják, hanem az is, hogy a kulturális örökséget tönkretegyék. Az átmeneti emberek megértik, hogy csak akkor tudnak uralkodni, ha megfosztják az embereket történelmi emlékezetüktől. Félnek Litvánia és az egész Baltikum történelméről folytatható nyílt vitától. Végül is egyértelmű lenne, hogy az elmúlt 30 év során a kulturális és ipari örökség, az oktatás, az orvostudomány, a lakhatás és a közművek tönkrementek. Minden, ami csak volt. Hagyományos erkölcseinket is támadás éri. Céljuk, hogy ezt az egész folyamatot elfedjék és elfelejtsék. Ezek az átmeneti emberek a büntetőtörvénykönyv fent említett "A szovjet megszállás tagadásáról" szóló jogszabályt használták. Most arra használhatják, hogy elhallgattassanak minden ellenzéki aktivistát.

- Ön 1991-ben a vilniusi egyetem hallgatója volt. Milyen érzések uralkodtak akkoriban a diákok körében? Sokan voltak őszintén elkötelezettek a szocializmus eszméi mellett?

- Nem, a litván diákok túlnyomórészt vagy nacionalisták vagy kispolgári beállítottságúak voltak. És ilyenekké váltak társadalmunk más rétegei is. Itt egyébként különbséget kell tennünk a nagy nemzet nacionalizmusa és a kis nemzet nacionalizmusa között - erről már Lenin is írt. Ráadásul a késői Szovjetunió idején számos litvániai folyamatot már nem Szovjetunió vezetése irányított. Hibákat követtek el mind a nemzetpolitikában, mivel nem voltak érzékenyek a nemzeti kérdések iránt, mind az oktatásban, mivel alattomos módon a kispolgári értékeket népszerűsítették.

A párt eltávolodott az emberektől, és a párton belül hiányzott a nyílt vita. A vállalkozások vagyonának elsikkasztása kezdett mindennapossá válni: gyakornokként magam is láttam ezt. Röviden, a szovjet vezetés nagymértékben felelősnek tekinthető a Baltikumban kialakult csendes elégedetlenségért. A másik dolog az, hogy pontosan az USA volt az, aki ezt kihasználta.
Ezért az 1991. januári eseményeket Litvániában ambivalens módon fogadták, és az ifjúsági közegben eléggé szovjetellenes érzelmek voltak, amelyeknek az ellenzékiség a sajátja.

- Vajon ma, 30 évvel később, felismerik-e az emberek, hogy a "győztesek" a szocialista eszme helyett semmit sem tudtak kínálni nekik?

- Egy liberális, tisztán piacorientált irányvonalat követő országban csak a szélhámosok, a trükközők járnak jól. Litvánia lakosságának mintegy 30 százaléka él szegénységben. A gyermeknevelés drága, az orvosi kezelés drága. Rengeteg okunk van a stresszre. És nincs elég jól fizető munkahely, ezért az emberek kivándorolnak. A "kapitalista eszme" katasztrofálisnak bizonyult a litván nép számára - a népesség folyamatosan csökken. Körülbelül 2,7 millióan maradtunk, míg 1989-ben közel 4 millióan éltek az országunkban. Az ország Európában vezető helyet foglal el az öngyilkossági arány, az alkoholfogyasztás, a társadalmi rétegződés mélysége és ma már a СОVID-19 okozta halálozási arány tekintetében is. A modern Litvánia minden szociális mutató tekintetében az Európai Unió egyik sereghajtójának számít.

Ezek a percemberek nem tanultak dialektikát, és piac dogmájuk szerint tönkretették Litvániát. Igen, Litvániában egyre többen jönnek rá, hogy egyszerűen «átverték» őket.

- A szovjet Litvánia számos kiemelkedő nemzeti kulturális személyiségéről volt ismert. Vajon a kultúra ma is fejlődik? Vagy «globalizált», valójában amerikanizált pályára került?

- A szovjet Litvánia kultúrája és a mai kulturális pótcselekvések összehasonlítása önmagáért beszél.

Egy filozófusunk egyszer a szovjet időszakot "a litván kultúra aranykorának" nevezte. És valóban, Litvánia soha nem ért el olyan kiemelkedő eredményeket, mint akkoriban. Juozasz Baltusisz és Jonasz Avizsiusz írók, Eduardasz Mezselajtisz és Jusztinasz Marcinkevicsiusz költők, Juozasz Miltinisz és Henrikasz Vanckevicsiusz színházi rendezők, Donatasz Banionisz, Regimantasz Adomaitisz, Juozasz Budraitisz, Algimantasz Masiulisz színészek nevei, Gediminasz Jokubonisz és Juozasz Mikenasz szobrászok, Virgiliusz Noreika és Edvardasz Kaniava operaénekesek, Sztaszisz Kraszauszkasz festőművész (akinek képe még mindig a " Junoszty" című irodalmi folyóiratuk lapjait díszíti a közösségi oldalakon) ismertek voltak Litvánián és a Szovjetunió határain túl is.

És mi van ma...? A kiváló litván költő, Eduardasz Mezselajtisz, akinek neve és munkássága a modern Litvániában a feledés homályába merült, még látta az új hatalom «kulturális» politikájának első gyümölcseit. Az utóbbi években ritka interjúinak egyikében azt nyilatkozta, hogy a jelenlegi «reformerek» után a litván kultúra helyén olyan mély szakadék fog tátongani, mint egykor Hitler inváziója után.

- A szovjetellenesség és a ruszofóbia a modern Nyugat fegyvertárában tagadhatatlanul ott van.
Arra törekszenek, hogy teljesen kitöröljék az erős Oroszország emlékét, amely a huszadik században sok nemzetet egyesített. Litvánia sem kivétel ebben a tekintetben. Él az orosz nyelv Litvániában?
Az orosz kultúrát valamilyen módon, valakik képviselik? Tanítják-e a szovjet-orosz történelmet és irodalmat az iskolákban?

- A ruszofóbia valójában az állami politika rangjára emelkedett. Mondhatjuk, hogy ez egyfajta nemzeti eszmévé vált. Az orosz kultúra tere Litvániában fokozatosan szűkül. Ennek részben természetes okai vannak: a litvániai orosz nemzeti kisebbség a szovjet időszakhoz képest csaknem a felére csökkent, és sok orosz iskola bezárt.

De az orosz nyelv használatának tudatos korlátozására is van politika: az orosz tévécsatornák sugárzását gyakran betiltják, de betiltják az orosz kultúra képviselőinek koncertjeit és egyéb tevékenységeit is stb. Az orosz történelmet nagyon felületesen tanulják az iskolákban. A szovjet történelem tanulmányozása pedig szóba sem jöhet - ezt az időszakot «fekete lyuknak» nevezik, és nem lehet objektíven említeni, mivel a büntető törvénykönyv már említett cikkelye vonatkozik rá.

Röviden, a litván hatóságok háborúban állnak az ország földrajzával és évszázados történelmével, amely során Litvánia szoros kulturális és egyéb kapcsolatokat alakított és fejlesztett ki Oroszországgal és a Fehérorosz Köztársasággal.

Azonban mindezt kívülről diktálják, és ez nem szolgálja az ország érdekeit: Litvániának nincs önálló sem bel-, sem külpolitikája.

- Ma már sokan felismerik, hogy a kapitalizmus jelenlegi formájában végleg kimerült, a társadalmi élet minden területén megfigyelhető a leépülés. A progresszív előrehaladáshoz egy baloldali fordulatra van szükség. Ön szerint milyen kilátásai vannak a baloldali ideológiának és egy baloldali pártnak Litvániában?

- Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a globális kapitalizmus társadalmi, környezeti és erkölcsi szempontból zsákutcába sodorja az emberiséget, az önpusztítás vagy egyfajta digitális koncentrációs táborrá való átalakulás szélére sodorva azt. De nem lehet tagadni a civilizációk konfliktusának létezését, amit például az angolszász és az orosz világ örökös ellentétben állása is bizonyít. A baloldali fordulatra szükség van, de úgy vélem, hogy minden régióban sajátos formát fog ölteni, és sajátos vonásokkal fog rendelkezni.

Mindenesetre én történelmi optimista vagyok. Hasonlóan gondolkodó emberekkel együtt létrehoztuk Litvániában az «Igazság Hajnala» baloldali hazafias mozgalmat, amelyet most ugyanilyen nevű politikai párttá alakítunk át. Programunk egyik pontja a jószomszédi kapcsolatok helyreállítása Oroszországgal és Fehéroroszországgal. Általánosságban a társadalmi igazságosság, a litván állami szuverenitás helyreállítása és a történelmi igazság mellett állunk ki.

- Az "Igazság Hajnala" litván politikai mozgalom nemrégiben tartott kongresszusa, amelyen számos litván régió képviselői vettek részt, Önt jelölte az ország elnökjelöltjének. A kongresszuson felszólalók megjegyezték, hogy Paleckisz jelölése konkrét lépés a Landszberg-rendszer alternatívájának kialakítása felé. Államfőjelöltként mik az Ön programjának főbb pontjai?

- Mindenekelőtt a társadalmi igazságosságra való törekvés, a szomszédos államokkal való jószomszédi kapcsolatok kiépítése és a militarista pszichózis megszüntetése.

Most a népi diplomáciát kell fejleszteni. A litván civil társadalom küldöttségének 2022 januárjában a Belarusz Köztársaságba tett első látogatása hatalmas visszhangot váltott ki Litvániában. Az emberek nagyra értékelték a Minszkbe utazó tagok bátorságát, akik tudták, hogy Litvániában még mindig befolyásos erők az információs gépezet teljes erejét rájuk szabadítanák. De az idők változnak.
A legfontosabb most az országok és népek közötti közvetlen kapcsolatok fenntartása. Kulturális delegációk, szakértők és információcserére irányuló kezdeményezéseket kell kidolgoznunk: telekonferenciákat, gazdasági fórumokat fogunk szervezni.

Együtt kell dolgoznunk, hogy megtaláljuk a módját annak, hogyan védjük meg az egyszerű munkavállalókat, akik országaink gerincét alkotják. Nincs más út, csak a béke, a kapcsolat, az együttműködés és a jószomszédság útja!

- A balti államok nyíltan ellenséges érzelmeket táplálnak Oroszországgal szemben. Oroszország február 24-én kezdődött ukrajnai különleges katonai művelete éles bírálatokat váltott ki a nyugati országok és a hivatalos Litvánia részéről. Mi a véleménye ezekről az eseményekről?

- Az ukrajnai orosz különleges művelet a Majdan puccs közvetlen következménye. Már akkoriban előre lehetett volna látni egy további forgatókönyvet. Aki karddal jön, az kard által hal meg.

 A nyugat-ukrajnai radikális ukrán nacionalisták az ország lakosságának abszolút kisebbségét alkották. Ők azonban egy jól szervezett, fanatikus és a Nyugat által támogatott kisebbség voltak. A Nyugat az ő kezükben próbálta meg elbizonytalanítani Ukrajnát, ahol az oroszok vagy oroszul beszélők a lakosság nagy részét tették ki, és ahol Kelet-Ukrajnában és a Krímben abszolút többséget alkottak.

A Nyugat megpróbálta Ukrajnát egyfajta Oroszország-ellenessé tenni, amivel a nép testvéri és rokoni kötelékeit akarták megtörni. Ukrajnát militarizálták, bevonták a NATO befolyási övezetébe, és fegyvereket helyeztek el a területén Oroszország ellen.

A minszki formátumú tárgyalások nem működtek, Kijev nem volt hajlandó tárgyalni a Donbasszal. Vlagyimir Zelenszkij elnök, akit korábban «békegalambként« és «a nép szolgájaként» ábrázoltak, a választások után «héjává» vált, és hűségesen szolgálja Amerikát.

Ez nem tarthatott sokáig. Mi, baloldali hazafiak ezt már 2014-ben megmondtuk. Az események minket igazoltak.

Az USA Ukrajnát használta fel arra, hogy megállítsa Oroszország fejlődését. Washington ugyanerre a célra használta fel a Baltikumot, radikális nacionalista, Amerika-barát és oroszgyűlölő rezsimeket telepített a Szovjetunió egykori köztársaságaiba. Ezért az ukrajnai tragédiáért elsősorban az USA és bábjai a felelősek.

Emellett hozzátenném. Hol voltak Ukrajna jelenlegi barátai, amikor a nacionalisták a Majdanon Molotov-koktélokkal dobálták a rendőröket? Hol voltak Ukrajna jelenlegi barátai, amikor nacionalisták 48 embert égettek el élve az odesszai szakszervezeti székházban? Amikor a nacionalisták 8 éven át lőtték a donyecki és luganszki területek lakóit - nőket, gyerekeket és időseket? Amikor Kijevben senki sem akart nyomozni ezekben a bűncselekményekben? Amikor az ország életét de facto egy idegen erő - az Amerikai Egyesült Államok - irányította, amelynek küldöttei a hatalom legfontosabb szerveinek előterében, folyosóin telepedtek le?

Nem lehet kompromisszumot kötni egyfelől a nacionalizmus és a nácizmus, másfelől az emberség és az igazságosság között!

Az egyik vagy a másik oldal győzni fog. És ebben a konfrontációban mindenkinek meg kell hoznia a saját döntését.

A beszélgetést Julija Mihajlova, az OFKP Központi Bizottságának tagja vezette.
2022-04-08 14:29

Az orosz Kommunista Párt honlapján megjelent orosz nyelvű cikk az alábbi hivatkozáson található:

Газета "Правда". Противостояние диктует необходимость выбора (kprf.ru)

( Fordította: Péter János )