Törökország politikai rendszerét napokig foglalkoztatta Sedat Peker maffiafőnök leleplezései. Videóiban beszél a miniszterek, a rendőrség, a hírszerzés, a szervezett bűnözés és a gazdaság részvételéről a kábítószer- és fegyverkereskedelemben, a szevezett gyilkosságokban, a nemi erőszakban és más bűncselekményekben. Ertuğrul Kürkçü^[1], a HDP tiszteletbeli elnöke elemzi a maffia által túszul ejtett állam történetét az ANF interjújában, és bemutatja a hatóságok együttműködésének folytatását az Oszmán Birodalom idejéből származó szabálytalan fegyveres csoportokkal és későbbi szerepüket a NATO-ban.

Ha a köztársaság alapításával kezdjük, mi volt a maffia bandák szerepe, és hogyan viszonyult hozzájuk az állam? A mai „bandák” erőszakának története a második világháború után kezdődik, de van egy őstörténete is. Van egy alap, amelyre ezek a csoportok felépülnek. Ezek a szervezetek a köztársaság szerkezeti részét képezik, és az Oszmán Birodalom idejére nyúlnak vissza. Az állam egyik szabályrendszerből a másikba való átvitele monumentális feladat volt. Ez az Egység és Haladás Bizottságával és annak különleges szervezésével kezdődik [a Fiatal Török Mozgalom Pártja és titkos katonai szervezete]. Ezeket gyakran százszázalékosan „helyi és nemzeti” néven emlegetik, de tanultak a németektől is. Ők felelősek az örmények és a pontic - görögök^[2] népirtásáért, és térdre kényszerítették a belső ellenzéket is.Nagyon kiterjedt szervezetről beszélünk, amely minden elképzelhető mocskos módszert alkalmazott az állam irányításához, nem demokratikus mechanizmusok, hanem a zsarnokság révén. A mai helyzet ott kezdődött, hogy ezek a szervezetek mindenkor részt vettek a kurd felkelések elnyomásában. Az ellenzék és az uralkodó rendszer alternatíváját kereső erők elleni támadások első példája Musztafa Suphi^[3] [a török kommunista párt 1920 és 1921 között vezetője] meggyilkolása a "függetlenségi háború" során. Ezt követte Sebahattin Ali [író és újságíró, Atatürk kritikusa] meggyilkolása, és az ezt követő időszakban sokkal több támadás történt az ellenzék ellen.

100 évvel ezelőtt a török vezetés parancsára a Fekete tengeren Trabzon előtt meggyilkolták Mustafa Suphi-t, Ethem Nejat-ot és a Török Kommunista Párt több alapítóját.

Amikor Törökország 1948-ban csatlakozott a NATO-hoz, Törökország szerkezete megváltozott. Erre vezethető vissza az a helyzet, amelyet ma örököltünk. Az Egyesült Államok a második világháború előtti időszakban kialakult pán-török fasiszta mozgalmat és az államapparátusban való jelenlétüket hasznosnak találta Törökország részvételében a NATO antikommunista kampányában. A pán-török fasiszta mozgalom viszont szövetségre lépett a NATO-val annak érdekében, hogy kibővítse hatalmát az állami intézményekben, és elterjedjen a lakosság körében. Ennek a folyamatnak kulcsfigurája Alparslan Türkeş.

Mi volt pontosan Türkeş szerepe és hogyan viszonyult a NATO-hoz?

Türkes hadnagy, a Nacionalista Mozgalom Pártjának (MHP) későbbi alapítója, kapcsolatban állt a náci Németországgal^[1] , és az amerikai Gladio program részeként olyan civil szervezet felépítéséért volt felelős, amelyik aszimmetrikus háborút folytatott egy állítólagosan közelgő szovjet invázió ellen. Ennek a szervezetnek az volt a feladata, hogy összegyűjtse és kiképezze a haderő felügyelete alatt álló polgári erőket, amelyeknek a front mögötti invázió esetén ötödik oszlopként kell működniük. Ebben az esetben gyilkosságokkal, szabotázsokkal és rablásokkal egyaránt támadniuk kell az ellenséges erőket, és gyűlöletet kell kelteniük a lakosság körében. Ennek polgári ágaként alapították meg az MHP-t. Alapvetően így kezdődött a török hadművelet a NATO-n belül. Az Egység és Haladás Bizottság és speciális szervezeteik politikai ellenfeleikkel szembeni erőszakos cselekedeteiből, a pontic görögök és örmények népirtásából származó tapasztalatoknak a kurd felkelések leverésében és a kurd lakosság ellen elkövetett tömeggyilkosságokban történő felhasználásából – mindez a NATO-művelet keretében - egy sűrűn szövött gyilkossági hálózat alakult ki, amely a mai napig létezik.

Önt az 1971-ben hatalomra került katonai junta által kiszabott haditörvény alapján ítélték el. Mi változott az Ön által említett struktúrákban az 1970-es évek óta?Manapság feledésbe merült, hogy azok, akik a katonai puccs idején felgyújtották az isztambuli kulturális palotát, - acélból, hogy a katonai junta továbbra is uralkodhasson -, akik ledobták a bombákat és elsüllyesztették a kompokat, ugyanazok, akik később harcoltak a kurd értelmiség elleni háborúban, olyan szerzőket és művészeket gyilkoltak meg, akik ideáikban vagy gyakorlatilag is támogatták a kurdok harcát. Ugyanígy lőttek le üzletembereket, akik anyagilag támogatták ezt a küzdelmet, és meggyilkoltak Törökországban minden más embert, akik szolidaritásukat fejezték ki a kurdok küzdelemével. Ugyanazok lőtték le Akın Birdalt [az IHD korábbi elnökét], akik meggyilkolták Hrant Dink-et^[2] és Musa Anter-t^[3]. És amint most kiderült: Ők ölték meg Kutlu Adalıt Cipruson [Sedat Peker szerint az akkori belügyminiszter megbízásából lőtték agyon 1996-ban az újságírót]. Mindenütt ott, ahol a gyarmati politikával szemben ellenállás van, ugyanazok az emberek törekednek arra, hogy az ellenállást megsemmisítsék.Valójában a Susurluk-i baleset [az isztambuli rendőrfőnök ugyanabban a kocsiban szenvedett balesetet egy szélsőjobboldali kábítószer-kereskedővel és bérgyilkossal, valamint egy anti-gerilla vezetővel együtt] leplezte a kapcsolatokat olyan emberek között, akiknek normális körülmények között nem lett volna szabad találkozniuk egymással, és így ez az egész bűzös kloáka felrobbant. Aztán kiderült, hogy Mehmet Ağar, maga a belügyminiszter állt személyesen ennek a mocsárnak az élén. Ez a hálózat adott fasiszta gyilkosoknak diplomáciai útlevelet az Azerbajdzsán-i államcsíny lebonyolítására, ez a hálózat tömte tele csempészpénzzel a zsebét titkosszolgálati segítséggel. Ők öltek meg kurd üzletembereket, és ők oldottak meg gyilkosság útján belső vetélkedéseket. Ez a hálózat akarta a JITEM kontra-gerilla és a kurd Hizbollah segítségével mind avallásos mind pedig a világi kurd erőket megsemmisíteni. Ez a hálózat mindenhol vértengert hagyott maga után.Most azt látjuk, hogy ez a rendszer az egyik kormányról a másikra szállt át. A rendszer már Demirel kormánya alatt az 1970-es években létezett. Ők kezdtek gyilkolni, a Sivas, Çorum, Malatya és Maraş pogromjai az ő munkájuk voltak. Az 1980. szeptember 12-i katonai puccs után ez a hálózat mindenütt a hadsereg felügyelete alatt működött. A katonai uralom után megtartották megbízatásukat Turgut Özal alatt, csakúgy, mint Tansu Çiller és Erbakan alatt, és így eljutottunk a jelenbe. Azt mondják: "A folyamatosság elengedhetetlen az állam számára", és ez ennek az államnak a lényege. Mivel a kormány politikai ereje nem elegendő ahhoz, hogy munkáját a törvény keretein belül végezze, mert politikai rendszerünk lényege, hogy hivatalos eszközökkel nem ellenőrizhető, ezért engedi meg a mindenkori kormány ezeknek a banditáknak, hogy erőszakkal és gyilkossággal érvényesítsék a politikát. Az indoklások mindig ugyanazok: „Az anyaország java, a haza fennmaradása, az ellenséges invázió megelőzése” és így tovább. Valójában mindig a hatalomról és a gazdagságról van szó. Manapság ezt nagyon világosan láthatjuk.Nincs egyetlen oka a problémának. Hálózat alakult ki a keleti autoriter hagyománynak a modernséggel és az imperializmussal való összekapcsolásából, amelyet más országok praktikái ihlettek. Az 1980-as katonai junta idejéből származó szavakkal: „A kontra-gerilla”. A susurluki balesetet követően Mesut Yılmaz miniszterelnök Kutlu Savaş-t nevezte ki az események kivizsgálására létrehozott szakbizottság elnökévé. A bizottság jelentésében Yılmaz írja: „Ez a probléma egy politikai döntéssel kezdődött.” Most Törökországban „olyan bandákról beszélünk, akik túszul ejtették az államot”. De ilyen nincs. A kormány ezeket a struktúrákat használja fel saját céljaira. Ha repülőgépet használ a kormány, akkor maga dönt, hogy felszáll, leszáll vagy bombát dob le. Ha egy ilyen elképzelést a gyakorlatba ültetnek, akkor az eszköz, amely a döntést végrehajtja, saját logikája szerint kezd működni. Miután a hatalmon lévők megadták eszköznek ezt a jogosultságot, az ezt a jogosultságot fel fogja használni. Ezért ez az eszköz aztán mindent magával húz. De az elején van egy politikai döntés. Senki sem tartott fegyvert ezeknek a miniszterelnököknek a hátához, és nem mondta: "Tegye ezt, tegye meg."Erdoğannak sem mondták ezt. Erdoğan úgy döntött, hogy hagyja működésbe lépni ezeket a struktúrákat, és e körök vezetői együtt dolgoztak vele az új rendszer felépítésében. Ezért nem mondható el, hogy a bandák túszul ejtették volna az államot. A bandákat az állam mindig is használta. 40 éve léteznek, és elvégzik a munkájukat. Mihelyt a gépezet mozgásba lendült, nem haboztak meggyilkolni vagy hatalmuktól megfosztani a „szabadságharc” parancsnokait és hőseit. Végülis nem lehet megoldani a problémát, ha az elemzést az egyének közötti erőkoncentrációra redukáljuk ahelyett, hogy az egész apparátust vizsgálnánk. 

Milyen szerepet játszik a kurdok elnyomása ebben az apparátusban? 

Attól függően, hogy miként folyik a kurdok elleni háború, az apparátus ennek megfelelően viselkedik. Amikor a békéről és a demokratikus folyamatról beszélnek, vissza kell fognia az apparátust. Ez ellentmondásokhoz vezethet, és ezt a kockázatot vállalnia kell. De nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy a háborúba való visszatérés döntésével ezek a struktúrák is teljes felszereléssel tértek vissza. Kutlu Savaş például Behçet Cantürk^[4] meggyilkolásáról szóló jelentésében azt írja: „Behçet Cantürk-nek azt mondták, hogy nem támogathatja a kurd szabadságmozgalmat, de ezt mégis megtette, és finanszírozta az Özgür Gündem^[5] újságot. Figyelmeztették, de nem hallgatott. Ezután felrobbantották Özgür Gündem irodáit. Ezt követően Cantürk finanszírozni akarta az újság újjáalakítását, amely után a rendőrség főigazgatósága Cantürk meggyilkolása mellett döntött. Ilyen dolgok történnek minden alkotmányos államban. Az ilyen döntéseket a jogállamiságnak megfelelően hozzák meg és hajtják végre. ”Az a tény, hogy a jelentés ebben a formában jelent meg, és senki nem jött Savas-hoz, és mondta volna: „Miről beszélsz?”, azt mutatja, hogy szinte egy tervrajz létezik arról, hogy hogyan használja az állam a bandákat. Aki olvassa ezt a jelentést, valójában mindent lát. De sokan menekülnek felelősségük elől, és nem akarják megérteni. „Valóban így volt?” Aztán megkérdezik. Igen, pontosan ez volt. Ennek a problémának a lényege abban rejlik, hogy az államnak erőszakra van szüksége ahhoz, hogy ne kelljen reagálnia a kurdok követeléseire, hogy továbbra sem bánjon velük azonos értékű állampolgárokkal. Így tudja távol tartani őket a politikai és társadalmi folyamatoktól, és fenntartani a gyarmati viszonyokat Kurdisztánban. Az államnak szüksége van ezekre a struktúrákra, ehhez pedig a bandákra.Sedat Peker, aki az Akadémikusok a Békéért elleni tüntetéseken azt mondta, hogy vérrel fog zuhanyozni^[6], azt is mondta: „Feladatot kaptam a félelem légkörének megteremtésére, és én ezt el is végeztem.” Igen, Erdoğan a félelem légkörét teremtette meg. Ha szörnyet tart a házában és eteti, akkor előfordulhat, hogy ez a szörny kiszabadul a láncából és felemészti gazdáját is. De egy ilyen szörnyeteg tartása nem csak időtöltés. Sokkal inkább arról van szó, hogy az otthonon kívül nincs béke a világgal. Ez az állam a társadalomtól való félelem miatt megosztja házát szörnyekkel is. Az, amit államnak hívunk, mindenekelőtt az uralkodó politikai erő. Azon a napon, amikor az uralkodó politikai hatalom elszakad ezektől a módszerektől, más utat lehet majd választani. Ez természetesen ellenálláshoz vezet, mivel az állam az elnyomók közös eszköze, de mindez a kormánnyal kezdődik.

A Susurluk-incidens után nagy társadalmi ellenállás alakult ki. Milyen tanulságokat vonhatunk le abból az időből?

Ez a társadalom feladata. Az államnak ehhez nincs mit hozzátennie. A bandák maguk is az államhoz tartoznak, Sedat Peker nagyjából állam. Jobban leírja az államot, mint a tényleges állami alkalmazottak. Talán öntudatlanul írja le az állam hegeli értelmezését: „Az állam a lélek, az egy isten, aki a földre került.” Ezek az emberek ezt értik az állam alatt? Ha igen, akkor csak egyfajta ellenzék létezhet. Mivel pedig az ellenzék nem dolgoz ki egy másik államot, amely szerint cselekedhetne, amely megvalósításáért küzdhetne, nem marad számára más, mint futni ezek után az emberek után. Miután az állam félúton eldobta Sedat Pekert, múltjának terheivel szemben Peker választhatott, hogy vagy megelégszik azzal, hogy itt van számára a vég, vagy helyet harcol ki magának azzal, hogy ezeket a kiadványokat és videókat az „információim az én legértékesebb fegyvereim” alapján készíti el.” És most, amikor az ellenzéknek mindezen információk alapján fel kellene lépnie és cselekednie kellene, ehelyett csak idegesítik magukat, és azt kérdezik maguktól: "Erdoğan adta át ezeket az információkat Sedat Peker-nek?"

Mit várnak el Önök most a török demokratikus ellenzéktől?

Ezen a ponton a szót a demokratikus ellenzék radikális részeinek kell megadni, és szerintem ezeket a szavakat követni kell. Ez a társadalomban is pozitív visszhangot váltott ki. Ezeket a leleplező videókat nagy érdeklődéssel követik, mert az emberek úgy látják, hogy amit nem tudnak megtenni a kezükkel, szavakkal is meg lehet csinálni. Digitális korszakunkban Sedat Peker a videóival pontosan azt csinálja, amit Aesop meséiben tett, amikor hagyta, hogy az állatok és növények elmondják, amit az emberek nem tudnak kimondani. - Ez az állam - mondja az embereknek. Ahelyett, hogy csak hallgatnánk rá, meg kell kérdezni: „Valóban ilyen mocsárban kell élnünk?” És kampányt kell építeni köré. Vannak elérhető tanúk is. Minden őrült eseményt, amelyről beszámolnak, egy másik tanú megerősíti. A kormány nagyon nehéz helyzetben van ezekkel a leleplezésekkel szemben, és úgy gondolom, hogy készek fellépni is és megfélemlíteni az embereket. A kormány belülről nagyon gyenge és korhadt. Egy olyan kormány előtt állunk, amely sok különböző struktúrából áll, amelyek ellentétesek egymással és harcolnak is egymás ellen. Ezen belső feszültség miatt a küzdelem könnyebbé válik. Nyilvánvaló, hogy a hatalmon lévők kétségbeesettek. Nem mi vagyunk az elsők a világon ilyen helyzetben. A társadalom sikeresen legyőzte az ilyen erőket mindenhol, Argentínában, Chilében, Uruguayban és Bolíviában. Latin-Amerikát a legrosszabb fajta uralta, de a szörnyeteget sikerült bezárniuk. Mi is megtehetjük. Csak bíznunk kell önmagunkban.  

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

^[1] https://anfdeutsch.com/hintergrund/atatuerk-und-die-nazis-16026 Atatürk és a nácik

^[2] https://anfdeutsch.com/aktuelles/haftstrafen-im-prozess-um-mord-an-hrant-dink-25295

^[3] https://anfdeutsch.com/menschenrechte/mord-an-musa-anter-droht-zu-verjahren-24097

^[4] https://anfdeutsch.com/aktuelles/jitem-prozess-von-ankara-wird-neu-aufgerollt-26354

^[5] https://anfdeutsch.com/pressefreiheit/diese-zeitung-wird-es-immer-geben-23127

^[6] https://anfdeutsch.com/aktuelles/erdogans-mafiapate-ruft-zur-bewaffnung-auf-9354