Sokféle kritikát lehet felvetni a cikk olvasásakor – így például, hogy a termelőeszközök tulajdonának kérdése utalás szintjén sincs figyelembe véve – de említhetnénk még a hagyományos orosz idealizmus felbukkanását is (bár már űrhajós szkafanderben), a többi kritikai megjegyzést pedig az olvasóinkra bízzuk.

De ne feledjük, a jövő világának elképzelése és idealizálása nélkül nem léphetünk túl a mai világ súlyos válságain, szükségünk van tehát egy jövőképre és ki tudja, mely ma még szokatlan fogalmak és látásmódok lesznek meghatározóak a jövőben? - a szerk. megj.

 

A modern világ képe a kronopolitika tükrében

Az „Orosz Harmónia” összoroszországi alkotómozgalom aktivistáinak felkérésére, a Koordinációs Tanács elnökeként a modern világban zajló eseményekről a kronopolitika alapján mondok véleményt. Különböző nézőpontokból próbálom bemutatni azt, hogy hogyan változott a világ képe: kozmikus léptékből, bolygószintről, valamint az emberiség mai helyzetéből kiindulva.

Először határozzuk meg a fogalmakat. A „kronopolitika” ritkán használt fogalom, de most elérkezett az ideje. A kronopolitika, ellentétben a geopolitikával az idő kisajátítását tételezi fel, mint a tér kisajátításának eszközét. Értelmezésem szerint a kronopolitika a hatalom és a társadalom azon képessége, hogy tudatosan és hatékonyan reagáljon a kor kihívásaira. A kronopolitika az idő törvényeit sajátítja ki a Kozmosz, a Természet és a társadalmi fejlődés törvényeinek az ismeretében.

A „világ képe” egy kép arról, hogyan mozog és hogyan gondolkodik az anyag. A mozgás és a gondolkodás a kronopolitika sarokköve, amely lehetővé teszi annak megértését, hogy mi történik, ki a hibás és mit kell tennünk.

A kronopolitika lényege

A kronopolitika a nép vezetőjének győzelemhez vezető fegyvere. Végül is vezetni az azt jelenti győzni. A kronopolitika lényege, hogy az előrelátás tehetségével, a múlt tanulságait levonva befolyásolni lehet a jelent. A kor kihívásaira reagálva, az időnek megfelelő gondolkodás és egy megújult fogalmi apparátus segítségével a társadalmi folyamatok mozgását a megfelelő irányba terelni lehetséges és szükséges feladat. A kronopolitika megvalósításának hatékony eszköze a szó és a tett egységén alapuló alkotó, kreatív igazság. A tökéletes szóval kifejezett gondolat, azaz ami jelentést hordoz, a spirituális energia impulzusa, amely kreatív ihletet, inspirációt és megvilágosodást vált ki az ember tudatában és lelkében, és ez mozgósítja az ember és a nép alkotó akaratát az önzetlen küzdelemhez, az odaadáshoz, a nagy cél érdekében végzett munkához és a hősies küzdelemhez.

A kronopolitika a vezető azon képessége, hogy összekapcsolja az általa vezetett emberek hagyományos világképét egy vonzó és aktuális eszmével. Az ilyen eszme hatalmas szervező és mozgósító, valamint természet- és társadalomátalakító erővel bír.

Az oroszországi kronopolitika megalapítói – V. I. Lenin és J. V. Sztálin – a proletárforradalom vezetői voltak. Leninnek sikerült összekapcsolnia a szocializmus vonzó gondolatát az orosz nép génjeiben kódolt világképével. Ez az ötvözet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom idején győzött. A proletariátus vezetője „Materializmus és empíriokriticizmus” című tudományos munkájában levezette a kronopolitika alaptörvényét – az idő és a gondolkodás közötti megfeleltetés törvényét. Azt írta: „A világ képe az anyag mozgásának és az anyag gondolkodásának képe.” Lenin rájött, hogy a társadalom stratégiai irányításához a jövő felé vezető úton élesen át kell érezni az idők szellemét, és ennek megfelelően kell gondolkodni, azaz megérteni és megértetni a modern kor lényegét és annak megjelenési vonásait a bolygó konkrét terében. Más szavakkal, minden korszaknak egy saját gondolkodásmód felel meg és a fejlett tudományos gondolkodáson alapuló felfrissített fogalmi apparátus.

Lenin az idő és a gondolat megfeleléséről szóló kronopolitikai törvény alapján tárta fel korának lényegét. Azt az imperializmus korszakának nevezte, és bebizonyította a szocialista forradalom győzelmének lehetőségét egy adott országban – Oroszországban.

Lenin utódja, J. V. Sztálin a szocializmus gyakorlati megalkotásának éveiben a társadalom irányítására új, kronopolitikai módszert dolgozott ki. Valójában megfogalmazta és a gyakorlatban is alkalmazta a kronopolitikának azt a törvényét, amelyet a tér és idő egysége törvényének nevezett; ez meghatározza, hogy az ország fejlődésének absztrakt, egy adott tértől és időtől, valamint egy adott nép világnézetétől és szokásaitól elvonatkoztatott stratégiái nem életképesek. Emellett meghatározta az idő és a nemzedékek közötti kapcsolat megbonthatatlanságának törvényét, az idő folyására gyakorolt érdemi befolyásolás törvényét a nép jövőjének érdekében tett erőfeszítésekért, a sikeres mozgás törvényét (lépést tartani a korral) és az előrehaladott fejlődés törvényét (az idő megelőzése).

Az imperialisták agressziójának visszaszorítására készülve Sztálin a stratégia, a taktika és a szlogenek megértésében és megfogalmazásában kronopolitikai megközelítést alkalmazott. 1931 februárjában a Szocialista Ipar Dolgozóinak Szövetsége Konferenciáján kronopolitikai gondolkodást tanúsított, világosan meghatározva a Szovjetunió megmentésére fordított idő problémáját. Sztálin elmondta: „A fejlett országoktól 50-100 évvel vagyunk lemaradva. Ezt a távot 10 év alatt kell behoznunk. Vagy megcsináljuk, vagy legyűrnek minket.” A kronopolitika ezen stratégiai célját az idő romboló komponensének visszatartása és a kreatív komponens felgyorsításának taktikája követte, amelyet az „Idő, előre!” rövid szlogenben fejeztek ki.

Sztálin feltalálta és a gyakorlatban alkalmazta a kronopolitika hatékony technológiáit, amelyek lehetővé tették a Szovjetunió számára, hogy 10 év alatt bejárja az utat, és olyan fejlettségi szintet érjen el, amely a vezető kapitalista országoknak 50-100 évig tartott. Az ügyes kronopolitikának, a mozgás és a világ változásainak állandó figyelembevételének, valamint a párt, az állam és az emberek gondolkodásának ennek megfelelő kiigazításával Sztálinnak sikerült mozgósítania az embereket a Nagy Honvédő Háború győzelmére, majd méltó választ adni az Egyesült Államok nukleáris kihívásaira, és megteremteni a Szovjetunió sikeres űrkutatási áttörésének feltételeit.

Részletesebben és mélyebben a kronopolitika témáját az Orosz Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének tudósa, Leonyid Grigorjevics Antyipenko taglalta a „Sztálin és a marxizmus” és más publikációiban.

A kronopolitika kozmikus szintjéről

V. I. Vernadszkij akadémikus tudományos munkáiban — ezek: „Az idő problémája a modern tudományban”, „Az élet (a biológiai) időről”, „A tudományos gondolkodás mint planetáris jelenség” – jelentősen hozzájárult az idő problémájának megértéséhez és a gondolkodással való kapcsolatához. 1931-ben „Az idő problémája a modern tudományban” című előadásában Vernadszkij kijelentette: „Csak most kezdjük felismerni a tudományos gondolkodás ellenállhatatlan potenciálját, mint az emberi személyiség legnagyobb kreatív erejét, kozmikus erejének gigantikus megnyilvánulását, amelynek uralma még előttünk áll.” Az orosz akadémikus felismerte a kozmikus, a geológiai, a biológiai és a fizikai-matematikai idő közötti mély összefüggést.

Vernadszkij támogatta azt az elképzelést, hogy „különböző kozmikus korszakokban minden alapfogalom – ideértve az időt is – élesen különbözhet.” Hangsúlyozta, hogy „a kozmikus korszaknak van egy üteme a Kozmosz evolúciójával kapcsolatban”, és a valóság teljesebb képéhez a gondolkodás kozmikus skáláját kell alkalmazni. Így írt erről: „A tudományos megértés azt jelenti, hogy egy jelenséget a Kozmosz tudományos realitásának keretein belül kell elhelyezni  [...]. A 20. században a valóság 3 különböző rétegét tárták fel, ugyanazokat, mint 2,5 ezer évvel ezelőtt: kozmikus szintű térséget, planetáris (természeti) szintet és mikroszkopikus szintet. […] A 20. században a Kozmosz képének minden fő vonása és képe gyökeresen megváltozik a tudomány teljes vonalán [...]. Az anyaggal, az energiával, az idővel, a térrel kapcsolatos elképzeléseink alapvetően megváltoznak, teljesen új koncepciók jönnek létre. [...] Új világkép születik, amely gyökeresen megváltoztatja gondolkodásmódunkat.”

Ezt az új világképet antropokozmizmusnak, a gondolkodást pedig kozmikusnak nevezték. A kozmikus gondolkodás az összes korábbi típus — mitológiai, vallási és tudományos — szintézise. Ezt Vernadszkij kihangsúlyozta, meghatározva az új valóság megismerésének maximális tudományos módszerét, amely az idők és nemzedékek elválaszthatatlan összekapcsolódásán és az emberek kollektív gondolkodásán alapul. Tudományosan ez így hangzik: „Valódi tudományos ismereteket csak az emberi tudat minden formájának integrálásával lehet megszerezni: tudományos és filozófiai, mitológiai és vallási, irodalmi és művészeti és köznapi formákkal.”

A 20. század elejéhez képest a 21. század világképe jelentősen megváltozott. Próbáljuk megérteni a modern világot a kozmikus skála, valamint az idő és a gondolkodás összefüggésének kronopolitikai törvénye alapján.

A kozmikus mérce történései

A 21. században megkezdődött a kozmikus törvények és idő szempontjából annak a kozmikus korszaknak a változása, amely több mint kétezer évig tartott. A korszak ezen változásával az emberiség kialakult világképe is megváltozik. Most a nyugati civilizáció világképe dominál – az antropocentrizmus.

Nyikolaj Bergyajev orosz filozófus szerint az antropocentrizmust, mint domináns nyugati világképet, több mint kétezer évvel ezelőtt a keresztény vallás szülte. Bergyajev erről a következőképpen írt: „A kereszténység megszabadította az embert a természetnek való alárendeltség alól, és szellemileg az Univerzum középpontjába helyezte. Az antropocentrikus létérzés idegen volt az ókori embertől. A természet elválaszthatatlan részének érezte magát. Csak a kereszténység adta az embernek azt az antropocentrikus érzést, amely a modern idők fő mozgatórugója lett. Ez az emberközpontúság-érzés az embert a természet fölé emeli [...]. A kereszténység az emberi szellem felszabadításának folyamatát a természet belső életétől való elszakadással hajtotta végre […]. Megkezdődött a természet gépesítése, összefüggésben azzal, hogy azt holt mechanizmusként, nem pedig élő organizmusként érzékelik.”

100 évvel ezelőtt az orosz gondolkodó rájött, és megüzente az emberiségnek, hogy a nyugati kereszténység katasztrofális utat követ. Ezt írta: „Az emberről szóló katolikus dialektika olyan, hogy az ember önmegvalósulása az ember önpusztításához vezet, az emberi hatalom szabad játékának feltárása, amelyet nem vezérel magasabb cél, kreatív erejének kimerüléséhez vezet.”

Most, a 21. században Bergyajev igaza nyilvánvaló. Az antropocentrizmus mint olyan világnézet, amely az embert a természet mindenható hódítójaként dicséri, a társadalom elitjét korlátlan fogyasztásra és az anyagi javak mérhetetlen birtoklására irányítja, a pénzt egy gazdasági eszközből istenné és legitimált kirívó társadalmi egyenlőtlenséggé változtatta, máris elvesztette kreatív tulajdonságait, és a világ pusztulásához és az emberiség halálához vezet.

Az ésszerűtlen gazdálkodás elleni védelem érdekében a Föld önszabályozó rendszerként „bekapcsolja” kompenzációs mechanizmusait a létfontosságú paraméterek fenntartása érdekében, de ezek sem korlátlanok. Még 2001-ben az Igor Janyickij vezette Állami Környezetvédelmi Műszeres Megfigyelés és Geofizikai Folyamatok Előrejelzése Központ tudósai hivatalosan jelentették ezt az Oroszországi Föderáció kormányának. A Központ az ország vezetésének elküldte a „Módszertani ajánlások a negatív energoinformációs behatások elleni védelemről” című tanulmányt. Ezen behatások csúcsát a tudósok a 21. század elejére jósolták. Az ilyen értekezések általános megrendelője az Oroszországi Föderáció Honvédelmi Minisztériuma volt.

A tudósok azzal érveltek, hogy „a hibás elven, az antropocentrizmuson alapuló civilizáció nem lesz képes ellenállni a kor kihívásainak, és ezekre a Természet olyan »a Természet bosszúja komplex formával« fog válaszolni, mint a klímakatasztrófák, a természeti csapások és ismert meg még ismeretlen betegségek okozta járványok.”

A Központ tudósai szerint a közelgő katasztrófával szembeni védekezés aktív módja „csak az antropocentrikusról az eredeti kozmikus világnézetre áttérés lehet”, amelyet a tudomány antropokozmizmusnak nevez. Az antropokozmizmus a harmadik évezred világnézete. Ez a Kozmosz egyetemes törvényein alapul, és nem az ember uralmát célozza a Természet felett, hanem az ember, a társadalom és a természet harmonikus fejlődését az egységes Kozmoszban. Az antropocentrizmustól eltérően az anyagi javak birtoklásáért folytatott „mindenki mindenki elleni háborúval” szemben, az antropokozmizmus fő szlogenje a „békét a világnak”. Az antropokozmizmus elhagyja a dominánsok által választott világuralmi stratégiát, a „világharmónia mindenki számára” stratégia javára. Ez a világharmónia azon a kölcsönös megértésen és felismerésen alapul, hogy a jövőbeli földi civilizáció célja nem az anyagi javak birtoklása lesz, hanem az alkotó ember elméjének fejlesztése, az eredeti természet megőrzése és a társadalommal, a természettel és a térrel harmóniában élő ember életének meghosszabbításáért folytatott küzdelem.

Ugyanakkor a tudósok azt jósolták, hogy a 21. század első évtizedeiben eljön az úgynevezett „átalakulások ideje”. Ebben az időszakban a Kozmosz „érdekeivel” ellentétben élő, a Kozmosz harmóniájának ellentmondó emberek, népek és államok a Természet visszavágó hatását fogják tapasztalni, többek között semleges mikroorganizmusok toxikussá történő mutagén átalakulásának formájában, azaz járványok hatásában. Erről 2001-ben a Trud napilap adott információt „A bolygó, amelyen élünk, szilárd?” című újságcikkében.

Sajnos a tudósok súlyos figyelmeztetését az orosz hatóságok nem hallották meg és nem fogadták el. Az antropocentrizmusból az antropokozmizmusba való átmenet során a negatív energoinformációs hatások kérdését nem tanulmányozták a maguk mélységében. Ez hiba volt. Az idő megerősítette a Központ tudósai következtetéseinek helyességét. A. A. Antonov, a Nagy Péter Tudományos és Művészeti Akadémia alelnöke az elsők között hívta fel erre a figyelmet, és küldött nekem egy cikket a Trud című újságból.

Itt az ideje hivatalosan beismerni, hogy a kronopolitika szempontjából a legfőbb modern problémává nem a pénzügyi és a gazdasági probléma vált, amiről megpróbálnak minket meggyőzni, hanem egy átfogó világszemléleti válság. A tudósok előrejelzése a Természet „megtorlásának tényezőire” valóra vált. Tehát az antropokozmizmusba való átmenet lassítása érdekében a koronavírus-járvány elsöpörte az egész világot, és nagyobb mértékben az Egyesült Államokat, az antropocentrizmus fellegvárát. Egyébként V. I. Vernadszkij még 1943-ban arra figyelmeztetett, hogy a mikrobák világa a legerősebb bolygógeológiai erő, és a vírusok vizsgálatára kell összpontosítani a tudomány figyelmét, amelyeket elsőként, még a 19. században, új fajként fedezett fel D. I. Ivanovszkij orosz tudós.

A mindent átfogó világnézeti válságról és a kiútról részletesebben írtam a 2014-ben megjelent „Kozmikus gondolkodás – a világválság leküzdésének kulcsa” című könyvemben.

A Föld bolygó kritikus állapotáról

A természeti törvények szempontjából a 21. századra a Föld bolygó a transzcendentális antropogén és technogén túlterhelés szakaszába lépett. Még 1972-ben Danella és Denis Meadows amerikai tudósok hat paraméterben vizsgálták a modern világot és annak kölcsönhatását az emberiség és a bioszféra között, ezek a következők: a népesség nagysága, az ipari termelés, az élelmiszer-mennyiség, a természeti erőforrások, a környezeti szennyezettség szintje, valamint a társadalmi-gazdasági diszharmóniahelyzet szintje az emberi közösségen belül. A tudósok a világ további spontán, ellenőrizetlen fejlődésének matematikai és számítógépes modellezésével erre a következtetésre jutottak: „A hagyományos világ a gazdasági és népességnövekedési ütemével, domináns társadalmi-gazdasági rendszereivel, a természeti erőforrások korlátozottsága és a világtársadalom társadalmi-gazdasági diszharmóniája miatt 2025 körül az összeomlás küszöbéig jut.” A tudósok „A növekedés határai” című munkájukat bemutatták a Római Klubnak.

Ma már látjuk, hogy a Meadows-előrejelzés valóra válik. 2020-ban a korában ismeretlen koronavírus súlyos csapást mért a globális gazdaságra. Csökkentette az olaj árát, megállította a szolgáltatások, a közlekedés és az ipar összes ágazatát. De ez még csak a kezdet. Ez a mai korszak kihívása egy megfelelő válaszra, és azt sugallja, hogy a kronopolitikát komolyan kell venni.

Ebben a helyzetben fontos az időfaktor helyes felmérése és az új világkép tudatosítása. Az orosz Környezetvédelmi Műszeres Megfigyelés és Geofizikai Folyamatok Előrejelzése Központ tudósai erre 2001-ben figyelmeztették az Oroszországi Föderáció kormányát. Felhívták az ország vezetésének figyelmét „a földidő szinuszos lefolyásának felfedezésére, amely kétezer éves cikluson alapszik, és ez a vezető napritmussal megegyezik. E tekintetben, amint a tudósok megjegyezték, a második évezredről a harmadik évezredre való áttérés kvantumfizikai folyamatként fog lezajlani, amely a létjel változtatásának pontját képezi. De ha 2000 évvel ezelőtt a szinuszos állapot következő szakaszának mínusz jele volt, akkor ezúttal a lét jele megváltozik – mínuszról pluszra. Ez az irracionális negatívból a lényeges pozitív tendenciákba való átmenet. Annak érdekében azonban, hogy az elmúlt két évezred során megszerzett sok irracionális alapelv ne lépjen ebbe a jobb jövőbe, a Természetnek van egy eszközarzenálja, amelynek alkalmazását mindenféle csapásként és nehézségként fogjuk felfogni, beleértve a társadalmi konfliktusokat, az ismert és mindeddig ismeretlen betegségeket, a járványokat, az élőhely szokásos paramétereinek változását, a természeti katasztrófákat stb.” Ezzel vége az idézetnek. Nehéz hinni a tudósok ilyen jóslatában. Az orosz kormány sem hitte el. De az idő és a gyakorlat megerősítette jóslataikat – a koronavírus-járvány valóság. Ezért mélyebben kell a tudósok következtetéseit tanulmányozni.

A műszaki tudományok doktora, az Oroszországi Föderáció kormányzati díjazottja, az új – a modern világot tanulmányozó – tudomány, a globalisztika megalapítójának, Arkagyij Pavlovics Fedotovnak a véleménye szerint Oroszországnak ismét világtörténeti küldetése van: az emberiség felfegyverzése a modern világ fejlett tudományával és a megmentés elméletével. Ennek a témának mély elemzését találhatjuk a „Globalisztika. Az irányítható földi civilizáció tudományának alapjai” címmel 2009-ben megjelent könyvében.

Az emberiség társadalmi evolúciójának fordulópontjáról

A társadalmi fejlődés törvényeinek szempontjából a következő folyamat megy végbe. Honfitársunk, a világhírű filozófus, A. A. Zinovjev „A megértés tényezője” című tudományos munkájában megjegyezte, hogy „a 20. század második felében minőségi változás ment végbe az emberiség társadalmi evolúciójában, amelynek lényege: egyrészt a társadalmak (etnikai csoportok és nemzetek) korszakából való átmenet a szupertársadalmak (nemzetek feletti struktúrák és civilizációk) korszakába, másrészt pedig a történelmi folyamat spontánból és kontrollálhatatlanból tervezhetőbbé és irányíthatóvá alakításába.” A 21. századra az emberiség társadalmi fejlődése, az etnosz, a nemzet és a civilizáció szakaszain átjutva, a globalizáció szakaszába lépett, vagyis az emberiség egységes egésszé alakulásának szakaszába. A küzdelem ma egész civilizációk között és a már globálisan is megjelent osztályharc kereteiben folyik, annak érdekében, hogy képesek legyenek az emberiség további fejlődését saját elképzeléseik és projektjük szerint irányítani. Eljött a civilizációk és a globális osztályok összecsapásának időszaka az emberiség további fejlődésének saját projektjük szerinti irányításának jogáért.

A modern társadalom másik jellemzője, hogy a tudomány gyors fejlődése, a negyedik ipari forradalom, az ipari korszakból az információs korba való átmenet, az élet minden területének digitalizálása, a mesterséges környezet példátlan növekedése a természetben és a mesterséges intelligencia gyors bevezetése egy hatalmas virtuális világ létrehozásához vezetett, egyre inkább beárnyékolja és leigázza a való világot. Ez minőségileg megváltoztatta az emberi társadalom egész szerkezetét és életszféráit, beleértve a gondolkodást is. A való világra jellemző „lét határozza meg a tudatot” elv, amelyen a marxizmus alapul, nem működik a virtuális világban. Ebben az emberek tudatát a tévéképernyő látványa vagy egy plakát képei határozzák meg, amelyeket a világ jelenlegi gazdái hoztak létre, és mutattak be az egyszerű embereknek. Kik is lennének ők?

Az ipari korszakhoz képest, amelyet a burzsoázia és a proletariátus konfrontációja és az ipari tőke dominanciája jellemez, a modern szupertársadalomban az osztályszerkezet jelentősen megváltozott és összetettebbé vált. A szupertársadalom sajátossága, hogy a proletariátus mellett, amelynek a 21. században már van mit veszítenie a láncain kívül, megjelent egy még megalázottabb osztály – a prekariátus^[1]. Digitálisan könnyen vezérelhető, és számos színes fordulat hajtóereje. Guy Standing brit szociológus erről részletesen írt „Precaria – egy új, veszélyes osztály” című tudományos munkájában.

Fontos megérteni, hogy a modern szupertársadalomban nemcsak a tőke, hanem a szupertőke is dominál. A szupertőke nem ipari, hanem pénzügyi, spekulatív tőke. Ez kisajátította a „monetáris mechanizmust” a bankrendszer és az államok pénzügyi intézményeinek formájában, és ezt a „banki polipot” használja a társadalom és a szupertársadalom feletti hatalom eszközeként. A. A. Zinovjev filozófus szerint uralma érdekében a szupertőke a gazdaság felett szupergazdaságot, az ideológia felett szuperideológiát, és az államiság felett szuperállamiságot teremt.

A szupertőke célja világuralmának biztosítása az áruk előállítása fölötti pénz istenítésével és felmagasztalásával, a termelők és a fogyasztók pénzbeli rabszolgaságba döntésével, a munkaadók és a munkavállalók kirablásával azáltal, hogy elidegeníti az embereket a valóságtól, arra kényszerítve őket, hogy olyan virtuális világban éljenek, amelyben a pénzügyi spekulánsok hamis értékekben hisznek. És ezek, a világ uzsorásai alakítják a vezető valuta, az amerikai dollár hamis értékét, amelyet az Egyesült Államok jegybankja, a Federal Reserve magánvállalkozásban korlátlan mennyiségben képes kinyomtatni. Ezekért a „színes papírba csomagolt cukorkákért” valódi aranyat, gyémántot, olajat, gázt és egyéb természeti erőforrásokat, felszerelést és ételt vesznek el a megtévesztett népektől.

Ahhoz, hogy szembenézzünk a modern kor ezen időszakának kihívásával, amelyet G. A. Zjuganov „pénzügyi imperializmusként” határoz meg, már nem elegendő ismerni Marx Tőkéjét és a korábbi osztályszemléletet. Szuperosztály-megközelítésre van szükségünk, amely lehetővé teszi számunkra a szupertőke megismerését. Fontos megérteni, hogy a szupertőke csak részben működik tőkeként, de először is nem gazdasági számítások, hanem a társadalom és az egész emberiség felett fennálló hatalmának fenntartására vonatkozó számítások vezérlik. Ez a „monetáris mechanizmus” – nem kapitalista, hanem feudális módon – tiszteletdíjat von le az irányítása alatt álló „globális hangyaemberkéktől”^[2] a szolgáltatások kifizetéséért kölcsönkamatok formájában. A szupertőke szuperparazita mozgásformát vezetett be: a „pénz–pénz” (P–P) formát, ellentétben a kapitalizmus klasszikus formájával: „pénz–áru–pénz” (P–Á–P). A világ uzsorásainak erőfeszítései révén a világpiac mára spekulatív konglomerátum lett. Nem az árutermelés és az emberek életszínvonalának emelése érdekében működik. Nem nagyon érdekli őket a „munkaerő” nevű árucikk. Az oligarchia nagyobb mértékben él a bűnügyi gazdaság, az ásványkincsek kifosztása és a spekuláció érdekében. A modern világpiac a világ uzsorásainak és környezetüknek igényei és hatalmi ambíciói kielégítése érdekében jár el. Világuralomra törekszenek, ultraglobális projektjük szerint könyörtelen és brutális háborút folytatnak az egész emberiség feletti uralom jogért.

Az emberiség globalizációs projektjei

Civilizációs és ideológiai szinten heves harc folyik az emberiség globalizációjának három projektje között. Közülük kettő amerikai típusú globalizációs projekt, egy pedig kínai stílusú globalizáció. A két amerikai globalizációs projekt magába foglalja az ultraglobalialisták (szupertőke) és a globalista kapitalisták projektjét. Mindkettő a nyugati antropocentrizmuson alapszik, azaz az uralkodás a központi eleme. De van köztük különbség.

Az ultraglobalisták az emberiség jövőjét az egyforma egységeként határozzák meg, mint szuverén államok és népek nélküli társadalmat, amelyet a kiváltságos elitet kiszolgáló biorobotok laknak, és amelyet egy világkormány irányít. Ez a kapitalizmusból a rabszolgaságba és a feudalizmusba való visszatérés a történelem egy új fázisában. Az adósrabszolgaság, az elektronikus rabszolgaság, valamint a digitális totalitarizmus lehetővé teszi, hogy minden emberformájú biorobot elektronikus pórázon maradjon.

Az ultraglobalizációs projekt megkülönböztető jegye abban rejlik, hogy a világ uzsorásai (a szupertőkések) a bolygó népeit nem az emberi fejlődés mint élő spirituális társadalmi organizmus felé irányítják, hanem egy mechanikus társadalom felé. Ennek érdekében a 21. században a szupertőke céltudatos munkát végez az ember „embertelenítésére”. Az emberben céltudatosan teszik tönkre a lényegét: a munkát és az értelmet. Ebből a célból fejlesztik ki a nem tudásalapú, hanem az intenzíven fogyasztó társadalmat. És végül, a felesleges kenyérpusztítóktól való megszabadulás érdekében az ultraglobalisták sikeresen elválasztják a szexuális vágyat valódi természetes értelmétől – az emberi faj folytatásától, agresszívan támogatva a szexuális kisebbségeket és az azonos neműek házasságát. Ez egyértelműen megsérti a Kozmosz törvényeit. Így az ultraglobalisták a Homo sapiens tömeges mutációját idézik elő – egyrészről ragadozóvá lesz, aki kapzsin dühöng, másrészről biorobottá válik. Megoldhatatlan kapcsolatuk tönkreteszi a bolygót és a rajta élő emberiséget.

A globalista kapitalistáknak ugyanaz az elképzelése a világuralomról. Számukra az emberiség jövője az amerikai állam által irányított kapitalista világ, amely gyarmati törvények szerint él az amerikai jólét érdekében.

A kínai globalizáció a világharmónia világnézetén alapszik. Az emberiséget a sokféleség egységeként mutatják be, és a háborúk helyett a civilizációk együttműködését, valamint a kapitalista és szocialista rendszerek békés együttélését javasolják.

Az amerikai globalizáció az antropokozmizmus ellen

Mindkét amerikai globalizációs projekt az uralkodó nyugati világnézet – az antropocentrizmus – lehető leghosszabb megőrzését célozza. Ehhez a világ pénzügyi elitje még 1972-ben a Meadows-jelentésből vonta le stratégiai következtetéseit. A. A. Zinovjev filozófus azt állítja, hogy a világ uzsorásai a tudomány és a technika legújabb fejleményeit használták fel, hogy megtámadják az emberi társadalom fejlődésének mechanizmusát. A fejlődés már nem spontán, hanem az általuk ellenőrzött módon történik a modern telekommunikáció felhasználásával, illetve úgy befolyásolják az embereket, hogy megfosztják őket a józan ítélőképességüktől.

Az ultraglobalisták a bolygó népességének erőszakos csökkentésére és a Föld minden fontosabb erőforrásának megszerzésére irányuló stratégiát követnek a korlátlan gazdagodás érdekében. John Coleman brit kutató 1992-ben megjelent „The Committee of 300” [A 300 fős bizottság] című könyvében felvázolta e bűncselekmények fő irányait: „Először a nemzetállamok, a nemzeti identitás és a méltóság teljes megsemmisítése. Másodszor, 2050-ig legalább 3 milliárd »haszontalan kenyérpusztító« megsemmisítése korlátozott háborúk, szervezett járványok, halálos és gyors betegségek és éhség révén. Harmadszor, a középosztály megsemmisítése és az oligarchia diktatúrájának megalapozása. Negyedszer, az adósság és az elektronikus rabszolgaság tömeges bevezetése a készpénz további megszüntetésével, vagyis az emberiség teljes rabszolgasága, ötödször, a népesség 1 milliárd emberre, urakra és biorobotokra történő csökkentése, akik az uralkodó osztály számára előnyösek a szigorúan és világosan meghatározott tevékenységi területeken.”

El kell ismerni a világelit elkötelezettségét és következetességét a fenti célok elérése érdekében. Már tönkretették a Szovjetuniót, a Német Demokratikus Köztársaságot, Csehszlovákiát, Jugoszláviát, Irakot, Líbiát, Afganisztánt, éhínséget zúdítottak Észak-Afrikára, „egészségügyi védőövezetet” építettek Oroszország köré. Az oroszok száma 30 év alatt 20 millióval csökkent. 2012-ben az Egyesült Államok és az Európai Unió Ukrajna elfoglalásával megsértette az Orosz Világ civilizációs határait. Ennek az országnak a népét Oroszország elpusztítására használják. A Krím és Szevasztopol Oroszországgal történő ezt követő újraegyesítése ürüggyé vált a ruszofóbia világméretű elterjesztéséhez.

Úgy tűnt, hogy a Szovjetunió összeomlása után a világelitnek sikerült létrehoznia az Egyesült Államok vezetésével az egypólusú világ elpusztíthatatlan modelljét. Már csak egy lépés volt hátra a globális világuralomhoz. De végül is nem így történtek a dolgok.

A Kozmosz és a Föld bolygó az antropocentrizmus ellen

A világelit szubjektív cselekedetei a kozmoplanetáris erők objektív ellenállásába ütköztek. A Kozmosz és a Föld nem akarják az antropocentrizmus folytatását, és hozzájárulnak az uralkodó világkép antropokozmikussá válásához. Ennek eredményeként 2012 után egy váratlan problémaáramlat árasztotta el az Európai Uniót és az Egyesült Államokat. Az Európába irányuló migrációs invázió és a koronavírus-járvány érzékenyen sújtotta az Egyesült Államok és az Európai Unió alapjait is. Az általuk válaszként kiprovokált globális antikommunizmus és ruszofóbia felerősítette náluk az újfasizmust és a rasszizmust, amelyek veszélyeztetik a régi és az új világ alapjait.

Ez már megtörtént a történelemben az ókori világ bukása során. Nyikolaj Bergyajev orosz filozófus 1920-ban részletesen beszélt erről a paradoxonról az Egyházi Kulturális Akadémián tartott előadásaiban. Ezeket a tanulságos gondolatokat „A történelem jelentése” című filozófiai munkájában fejtette ki.

Bergyajev rámutat arra, hogy „az ókori világ virágzásának csúcspontja akkor volt, amikor viszonylag kis államok léteztek, amelyek nem nyertek globális jelentőséget, nem értek el ragyogást és hatalmat, és ennek a világnak bukására akkor került sor, amikor ez a hatalom univerzálissá vált, amikor egy világállam alakult ki (a Római Birodalom formájában), és amikor a legkifinomultabb hellén kultúra képződött (közelebb hozva a keleti és nyugati vallásokat).”

Bergyajev fontos és aktuális következtetést von le: „Az ókori világ bukása nem volt véletlen. Nemcsak a barbár népek inváziója határozta meg, hanem valamilyen belső betegség is, amely alapjaiban sújtotta a kultúrát, és éppen annak legnagyobb ragyogása idején tette elkerülhetetlenné bukását.” Az orosz filozófus azt állítja, hogy „az ókori világ bukása mindenekelőtt arra tanít minket, hogy minden egyenes vonalú fejlődésről szóló tanítás semmit sem ér, hogy nem létezik egyenes vonalú haladás.” És épp ezen az egyenes vonalú progresszió elméleten alapszik a Nyugat Oroszországgal és Kelettel szemben elért civilizációs fölényének mítosza. Ez a fölény nem létezik. Akkor mi van helyette? Bergyajev szerint vannak csúcsok és hullámvölgyek, van a régi világ legkiválóbb alapjaira támaszkodó továbbfejlődés.

Az ókori világ a világuralomért folytatott küzdelemben megpróbált a világot átfogó közösséget létrehozni, mint az egyformaság egységét, és ez ellentmondott a tér és a természet törvényeinek, ezért egy ilyen világ bukása elkerülhetetlen volt. Az ultraglobalisták hasonló utat járnak be. Globalizációjuk az egyformaság egységéhez vezet. Végül is a nyugati civilizáció úgy véli, hogy a nemzet fölös láncszem az emberiség evolúciójában, és céltudatosan tönkreteszi más népek és civilizációk identitását és szellemiségét. A világuralom nyugati világképe – az antropocentrizmus – a természet és az emberiség pusztulásához vezet. Ezért az ultraglobalisták globalizációjának projektje nem lesz sikeres. Az Egyesült Államok Politológus Szövetségének volt elnöke, S. Huntington erre a következtetésre jutott „A civilizációk összecsapása” című könyvében.

Az antropocentrizmus – „mindenki háborúja mindenki ellen”

Az anyagi javakért folytatott harc, amely a nyugati antropocentrizmus számára természetes, általános ellenségeskedést és „mindenki mindenki elleni háborút” vált ki. Ez egyre inkább káoszba sodorja az egész világot. Most azt látjuk, hogy a nyugati globalisták hibájából a „mindenki mindenki elleni háború” az egész világon fellobbant. A 21. században egyidejűleg folynak világnézeti, ideológiai és vallási háborúk. Civilizációk, fajok és nemzetek harca zajlik. Osztályok és társadalmi csoportok heves összecsapását figyelhetjük meg. Az ilyen „mindenki mindenki elleni” háború markáns példája a nyugati civilizáció vezetőjénél, az Amerikai Egyesült Államoknál látható.

A 2020-as elnökválasztás előestéjén az Egyesült Államokban a világ tőkés osztályán belüli, a posztkapitalista jövőben betöltött helyükért folytatott csatának vagyunk tanúi. Lényegét Andrej Furszov, a Rendszerszintű Stratégiai Elemzés Intézetének igazgatója jól megvilágította a „Megkezdődött a globális elitek harca a posztkapitalista jövőért” című cikkében (megjelent 2020. augusztus 2-án a KM.RU honlapján). A demokraták és a republikánusok, valamint Biden és Trump harca kapitalista ultraglobalisták és globalisták küzdelme az emberiség további evolúciójának saját projektjük szerinti megvalósításának jogáért. Furszov hangsúlyozza, hogy „az ultraglobalisták számára a jövő világa egy hontalan pénzügyi-vállalati elektronikus-digitális világ, olyan, mint egy egységes koncentrációs tábor, amelyet nemzeti, faji, vallási, sőt nemi különbségek nélkül élő emberek, vagyis valójában biorobotok laknak.”

Az ultraglobalisták a virtuális világ gazdái és terjesztői. Az interneten és az államok feletti közösségi hálózatokon keresztül megragadják a globális hatalmat. Globális digitális hatalom épül az állam felett, semmissé téve azt szervezeti és hatalmi szempontból. Ennek a hatalomnak a transznacionális vállalatok, offshore cégek, a kábítószer-kereskedelem, a fegyverek, arany, nemesfémek, drágakövek és más áruk kereskedelme, valamint az illegális emberi szervkereskedelem – vagyis a globális bűnöző gazdasági ágazatok – lettek a fő pénzügyi forrásai.

Az ultraglobalisták fő feladata, hogy megakadályozzák Kína, Oroszország és a német központú Európa összefogását. Ezt a problémát céltudatosan oldják meg. Az ultraglobalisták most a három nagy állam – az Egyesült Államok, Oroszország és Kína –, valamint az Európai Unió gyengítésére törekszenek a digitalizáció és a koronavírus felhasználásával. Ezért az Egyesült Államokban faji háborúban, a feketéket és a fehéreket uszítják egymásra, gyengítik a rendőrséget és tönkreteszik az ipart. Civilizációs háborúnak álcázva globális oroszellenes (ruszofób) kampányt folytatnak. A kínai civilizáció elpusztítására törekszenek, amiért az kijelentette, hogy meg kell változtatni az uralkodó világképet, és megpróbál az élére állni az új világnézetért a harmadik évezredben folytatott harcnak. Az ultraglobalisták migrációs agresszióval és Lengyelországra támaszkodva a nyugat- és keleteurópai országok közötti konfrontáció ösztönzésével gyengítik az Európai Unió államiságát.

A kommunista eszme ellen harcolva az ultraglobalisták ideológiailag a liberális fasizmusra támaszkodnak. A demokrácia, az egyéni szabadság és az emberi jogok diadaláért folytatott harc jelszavával felelevenítik és megerősítik a fasiszták, nácik és cionisták pozícióit. Ez különösen észrevehető Ukrajnában, Litvániában, Lettországban és Észtországban, ahol az antikommunizmus és az oroszellenesség évről évre növekszik.

A mai világban az ultraglobalisták arca Hillary Clinton, Biden, Obama, Soros és Bill Gates. Oroszországban pedig támaszuk Csubajsz, Gref, Kudrin, Navalnij, a Jelcin Központ és a nyugati gondolkodás szkolkovói^[3] inkubátora.

Donald Trump jelentősen megzavarta terveik megvalósításában az ultraglobalistákat. Velük szemben ő is egy globalista államférfi, de azon tőkéseké, akik a gazdaságnak nem a virtuális, hanem a reálszektorát képviselik. Megpróbálja az Egyesült Államokat szuverén állammá alakítani, és nem az ultraglobalizációs politika állami eszközévé. Trump számára a kapitalizmus a „pénz–áru–pénz” képlet, illetve a munkaerőért mint áruért és a profitért folytatott verseny. Ezért megpróbálja visszavezetni az ipart az Egyesült Államokba, felkelteni a munkavállalók és a középrétegek munka iránti motivációját, csökkenteni az Egyesült Államok költségeit és ezen belül is az ultraglobalisták NATO-terveinek megvalósításához szükséges költségeket.

Az ellentétek ellenére az ultraglobalisták és a Trump-csapat együtt küzdenek a globalizáció alternatív kínai projektje és Oroszország ellen mint a jövő világképének – az antropokozmizmusnak – potenciális hordozói ellen.

Kína globalizációs projektje és az ellene folytatott harc

A globalizáció kínai projektje elleni modern harc menetét és lényegét a Globalizációs Problémák Intézetének tudományos igazgatója, Mihail Gyeljagin elemezte a „Kína nyílt összecsapása az Egyesült Államokkal” című cikkében, amely a Szovremenyik folyóirat 2020. első számában jelent meg.

2015-ig azt hitték, hogy Kína a kínaiak számára létezik csupán, és nem lehetsz kínai, csak ha ott születsz. A kínai kultúra zárt jellege kizárja annak lehetőségét, hogy olyan egyetemes ideológiák alternatívává váljon, mint a nyugati liberalizmus, a politikai iszlám vagy az egyre sürgetőbb kommunizmus. Ezért Kína, amely példát mutat a világnak a saját erőn alapuló sikeres fejlődésre, nem tudja egyesíteni a körülötte lévő világot egy alternatív projektben. Etnikai elszigeteltsége miatt nem ajánlhatja fel az emberiségnek, hogy lépjen be a civilizációjába.

A 2012-ben Kínában hatalomra került Hszi Csin-ping meghirdette az egész emberiség „közös sorsközösségének” vízióját és az „egy övezet, egy út” stratégiát. Ez a globalizáció kínai modellje, és nem az amerikai. Kína globális stratégiai tervezéssel kezdett el foglalkozni. A Kína által kívülről felhalmozott tőke szándékosan áramlik ki egy olyan globális infrastruktúra létrehozására, amely nemcsak Kína igényeinek felel meg, hanem az egész emberiség érdekeit szolgáló átalakulásnak is.

Hszi Csin-ping globális stratégiájának célja a világ meghódítása. Úgy döntött, hogy meglovagolja a globalizációt, és áttér a nyugati munkamegosztás saját céljaira történő felhasználásáról, amelyet Kína előtte tett, a globális munkamegosztás saját rendszerének létrehozása felé; ez a legjobban elégíti ki Kína igényeit. Ennek érdekében Kína arra törekszik, hogy megállítsa a globális piacok folyamatos pusztulását, és újra felépítse azokat, de nem az Egyesült Államok, hanem Kína érdekében.

2015-ben, az ENSZ 70. közgyűlésén Hszi Csin-ping kihirdette az új típusú globalizációra való áttérés szükségességét az amerikai stílusú globalizáció alternatívájaként. Meghívta a világ vezetőit, hogy hozzák létre a nemzetközi kapcsolatok egy új modelljét. Ennek a kölcsönös megértésen, a kölcsönösen előnyös együttműködésen, a párbeszéden és nem a konfrontáción és a versenyen kell alapulnia. Hszi Csin-ping sürgette, hogy az igazságosságot helyezzék az érdekek fölé, mutassák meg a népek közötti különbségek tiszteletben tartását, ne a civilizációk háborúját, hanem az összes civilizáció tiszteletben tartását és egyenlő bánásmódot tanúsítsanak. A kínai vezető külön felhívta a figyelmet egy olyan ökoszisztéma létrehozásának szükségességére, amelyben a természet megőrzése lesz a fő érték.

Ez egy világos út a nyugati antropocentrizmustól az antropokozmizmus felé. Hszi Csin-ping céltudatosan teremti meg a probléma megoldásának előfeltételeit. Először is arról rendelkezett, hogy a kínai vezetők képzése ezentúl ne a nyugati normák szerint történjen, kijelentve, hogy ezek nem hazafiak, hanem „hatékony menedzserek”, akik személyes eredményekre, nem pedig a közjóra törekednek. Az ilyen vezetők csak addig szolgálják Kínát, amíg az számukra előnyös.

A nyugati gondolkodás elterjedtségének csökkentésére és a kínai gondolkodás növelése érdekében a KKP Állami Tanácsa 2014-ben elfogadta a Szociális Hitelprogramot (2014–2020), amelyben az állampolgárok hazafias, lelkiismeretes és szolidáris magatartását számos anyagi és társadalmi előny ösztönzi, a hazafias normák megsértése pedig jelentős szociális elvonásokkal jár. Kínában így jön létre a nyugati beavatkozás megfékezésének ideológiai háttere. Ugyanakkor sokat tettek a katonai potenciál megerősítése érdekében, ideértve a repülőgép-hordozó flották létrehozását is.

2017 októberében, a KKP 19. kongresszusán Hszi Csin-ping azt tűzte ki célul, hogy Kínát tudományos és technológiai hatalommá változtatja. Megkezdődött egy megbízható transzeurázsiai útvonal létrehozása az európai piac felé. Kína ma már a világ első helyén áll a középosztály tagjainak számában, és legyőzte a szegénységet. 2010–2017-ben a létminimum alatti jövedelemmel rendelkező lakosság aránya 10-ről 3 százalékra csökkent. A középosztály 700 millió embert tesz ki, azaz az ország regisztrált lakosságának fele.

Nyilvánvaló, hogy Hszi Csin-ping grandiózus tervének végrehajtása több időt igényel, mint két ciklus (10 év) a párt és az állam élén. A KKP a 2017. évi 19. kongresszusán úgy oldotta meg ezt a problémát, hogy megszüntette a vezetőváltás korábbi mechanizmusát.

Az ultraglobalisták és Trump is csak mindezek után kezdtek el érdeklődni az amerikai stílusú globalizáció kínai alternatívájának realitása iránt. 2017-ben pedig kereskedelmi háborúval sújtották Kínát, illetve elősegítették a hongkongi konfliktus kirobbanását. Mihail Gyeljagin megjegyzi, hogy a kereskedelmi háborúban a legfontosabb az Egyesült Államok azon követelése, hogy a kínai gazdaságban szüntessék meg az állami szektor privilegizált helyzetét. Lényegében ez a követelés Kína államrendszerének megváltoztatását jelentené az ország versenyképességének csökkentése érdekében. A logika rendkívül egyszerű: mivel a kínai jellemzőkkel bíró szocializmus sokkal hatékonyabbnak bizonyult, mint az amerikai pénzügyi imperializmus, Kína legyőzéséhez az Egyesült Államoknak arra kell ezt az országot rákényszerítenie, hogy adja fel a szocializmust, fő versenyelőnyét.

Ez a követelés kivitelezhetetlen, de megteremti az előfeltételeit egy súlyos belpolitikai válságnak Kínában, mivel 2018 óta a kínai elit nyugatbarát része Hszi Csin-pinget okolja az Egyesült Államokkal való konfrontációért, és nem akarja elismerni a válság objektív természetét. 2020. szeptember elején Pompeo amerikai külügyminiszter hivatalosan nem Oroszországot, hanem Kínát nevezte meg az Egyesült Államok fő ellenfelének.

A globális oroszellenességről, valamint Fehéroroszország és Oroszország sorsáról

A Nyugat hosszú évszázadok óta háborút indított az Orosz Világ és ennek centruma, Oroszország ellen, és ezt soha nem fejezte be. Ez a háború először vallásháborúként, majd a polgári és a kommunista ideológiák háborújaként mutatkozott meg, de mindig is elsősorban két világnézet háborúja volt: a nyugat világuralmi álláspontja és az orosz világharmónia világnézete között.

2013-ban az amerikai stílusú globalizáció hívei megindították a nyugati civilizáció nyílt offenzíváját az Orosz Világ ellen, az orosz gondolkodású emberek civilizációs közössége ellen, nemzetiségtől és lakóhelytől függetlenül. Az Egyesült Államok és az Európai Unió megsértette az Orosz Világ civilizációs határait, amelyek az ukrajnai Dnyeper bal partján húzódnak, és Ukrajna egészét el akarják szakítani az orosz civilizációtól. Ebben a civilizációs csatában az Oroszországi Föderáció csak a Krím és Szevasztopol visszaszerzésére volt képes. Ukrajna Donyeck és Luganszk régiói független népköztársaságnak nyilvánították magukat. Ugyanakkor Ukrajna nagy része átkerült a nyugati civilizáció szférájába, és az ultraglobalista oroszelleneség élcsapatává és annak felvonulási területévé vált.

Ugyanezen forgatókönyv szerint most megpróbálják elidegeníteni Belaruszt az Orosz Világtól. Belarusz ma a szovjet-orosz civilizáció utolsó fellegvára. Aljakszandr Lukasenka vezetésével a Szovjetunió összeomlása után, Oroszországgal ellentétben, Belarusz az orosz, nem pedig a nyugati civilizáció törvényei szerint fejlődött. Ez a legfőbb oka annak, hogy lelassult az Oroszország–Belarusz unióállam fejlődése. Végül is az orosz fejlődési modell elve, amelyet az élet is igazolt, az „egységben az erő”, mivel történelmileg az éghajlati viszonyok miatt az oroszok, a belaruszok és az ukránok kollektivista típusú társadalmat fejlesztettek ki. Ugyanakkor a nyugati civilizáció és az individualista társadalom elve, amelyet ott is az élet igazolt, az „oszd meg és uralkodj”. Ezek az elvek nem férnek össze. Ezért az orosz vezetés javaslata Oroszország és Belarusz integrációjának elmélyítésére és kiterjesztésére a nyugati fejlődési modell alapján elfogadhatatlan és káros nemcsak Belarusz, hanem az egész Orosz Világ számára.

Lukasenkát a kül- és a belpolitikában elkövetett hibák és hiányosságok miatt lehet kritizálni. De egy biztos, hogy ő, aki szoros kapcsolatban áll szülőföldjével és a belarusz néppel, megértette és betartja a legfontosabb társadalmi törvényt: mindig igazságosan kell megválasztani a nép életének berendezkedését.

Ezt a törvényt 2001-ben fogalmazta meg N. M. Hurinov szibériai tudós, az orosz és nyugati civilizációk, a kollektivista és individualista társadalomtípusok jellemzőinek kutatója a „Tökéletesség és szabadság” monográfiában. Fontos megjegyeznünk, hogy a tudós ezt a kiemelkedő filozófiai munkát A. G. Lukasenka belarusz elnöknek szentelte mint „a mai szlávok egyik kiemelkedő vezetőjének”. Ez a törvény a következőket állítja: „Lehetetlen az individualista társadalom fejlődésének modelljét rákényszeríteni egy kollektivista társadalomra, mert ez az emberek leépüléséhez és az ország pusztulásához vezet csakúgy, mint amikor valaki vérátömlesztéskor nem a saját vércsoportja vérét kapja.”

Oroszország és Kína közelmúltbeli története megerősíti e törvény megbízhatóságát. 1989-ben Kína kegyetlenül elpusztította azokat az „ellenzéki demokratáit”, akik a nyugati út követésére szólítottak fel, elhagyták a kínai kollektivista civilizációs alapokat és a szocialista fejlődés útját. A kínai vezetés elutasította a Nyugat ígéreteit, műtéti úton eltávolította a kínai társadalom egészséges testében megjelenő „nyugati individualizmus rákját”, és a fejlett tudományos gondolkodást és a kronopolitika szovjet tapasztalatait felhasználva tovább fejlesztette az országot a kínai civilizáció törvényei és a szocialista fejlődés útja szerint.

Oroszországban azonban sok egyszerű ember úgy akart élni, mint Svédországban, és hitt Gorbacsov meséjében, amely szerint „a Nyugat segít nekünk”. Oroszországban felhagytak a szocialista fejlődés útjával, az orosz civilizációs alapokkal, és bevezették a nyugati életmodellt. Az orosz bölcsesség helyesen állítja, hogy „az egyszerűség még a lopásnál is rosszabb”. Az igazság kritériuma, az idő és a gyakorlat, bebizonyították Kína cselekedeteinek helyességét és a vezetés szigorú intézkedéseinek indokoltságát a „nép ellenségei” ellen, akik agresszíven rákényszerítették volna a kínaiakra a számukra romboló nyugati fejlődési modellt.

Ennek eredményeként 30 év alatt Kína, megőrizve civilizációs alapjait és szocialista fejlődési útját, szuperhatalommá vált a világ legnagyobb középosztályával. A nyugati modell szerint fejlődő Oroszországi Föderáció pedig még sok tekintetben nem jutott vissza az 1990-es szintre sem, és növekvő társadalmi egyenlőtlenséggel és magas halálozási rátával döbbenti meg a világot. Minden az életmód megválasztásának társadalmi törvénye szerint alakult.

Lukasenka elnök a kínai vezetéshez hasonlóan anyanyelvi orosz civilizációjának törvényei és az „egységben az erő” elve alapján fejlesztette Belaruszt. Ennek eredményeként megőrizte a hatalom és az emberek világszemléletének egységét, a szovjet kormányzást a törvényhozó és végrehajtó hatalom egységével. Nem engedte megsemmisíteni az ország egyetlen nemzetgazdasági komplexumát, támogatta a kisvárosok és falvak fejlődését, a hazai civilizációs alapok fő őrzőit. Lukasenka megmentette és megvédte anyanyelvét és kultúráját, szoros kapcsolatukat az orosz kultúrával. Azt követeli, hogy a lelkiismeretünk szerint éljünk – ahogy a nép egyetlen erkölcsi törvénye hangzik –, hogy megőrizzük és növeljük a nép javát. Belaruszban nincs olyan társadalmi egyenlőtlenség, mint Nyugaton és Oroszországban. Szergej Glazjеv akadémikus nem alaptalanul gondolja, hogy „Lukasenkának sikerült létrehoznia saját gazdasági csodáját Belaruszban”. Ezt a következő tényekkel erősíti meg. Belarusz 1990-hez képest csaknem megduplázta termelési volumenét. Az ország a világ nehézteherautó-gyártásának 30 százalékát, a káliumműtrágya-termelés 20 százalékát adja. A vidéki produktum növekedése 2020-ban 7 százalék lesz. A népesség alsó és felső 10-10%-ának a jövedelemaránya 1:4. Belaruszban ingyenes az oktatás és a lakhatás. A kommunális szolgáltatások díja töredéke az oroszországi díjaknak. Nincs munkanélküliség.

Lukasenka elnök világnézeti politikája elfogadhatatlan mind a Nyugat, mind az orosz oligarchák számára. Feladatuk Belarusz területének felszabadítása az őslakosok alól, a köztársaság kisvárosainak és falvainak kiüresítése, valamint a versenyképes belarusz vállalkozások megsemmisítése. A Nyugat arra törekszik, hogy a belarusz fiatalok nyugati gondolkodású fogyasztókká váljanak, arra törekedjenek, hogy bármi áron részesüljenek juttatásokban és nyereségben, és ne a nemzeti hagyományoknak megfelelő ésszerű bőségben éljenek. Ezért most a Nyugat, amelyet az Egyesült Államok, az Európai Unió, és mindenekelőtt Lengyelország, Litvánia, Lettország és Észtország képvisel, szemtelenül és cinikusan avatkozik be Belarusz belügyeibe. Céljuk, hogy az ország bármilyen áron elszakadjon az orosz civilizációtól, az Orosz Világtól, valamint Ukrajnától.

Ezt semmiképpen sem szabad megengedni, mert most nem Oroszország, hanem Belarusz játssza az Orosz Világ világnézeti központjának a szerepét. Samuel P. Huntington, az amerikai politológusok egykori elnöke szerint Oroszország „szétszakadt ország”, és nem tudja teljes mértékben teljesíteni az orosz civilizáció és az Orosz Világ centrumának feladatait. „A civilizációk összecsapása” című világhírű könyvében Huntington „szétszakadt” országnak nevez egy országot, ha a hatóságoknak és az embereknek más a világképük. Oroszországban pedig az elit többnyire nyugati gondolkodású, és arra kényszeríti az országot, hogy a nyugati civilizáció törvényei szerint fejlődjön, az emberek pedig többnyire az orosz gondolkodók és az orosz civilizáció törvényei szerint akarnak élni. A világnézet ilyen hiányossága tragédia Oroszország és az Orosz Világ számára.

Az orosz hatalom évtizedekig a hazaszeretetről és a szuverenitásról szóló gyönyörű szavak füstködében dolgozott annak érdekében, hogy Oroszország népeinek fejében véglegesen felszámolja az orosz kozmizmust, a kollektivizmus és az orosz nyelv genetikai alapjait. Pedig ezek azok a tartóoszlopok, amelyek megtartják és összefogják az orosz-eurázsiai civilizációnkat és az egész Orosz Világot. Ugyanakkor az információs korszak beköszöntével a világ minden országa gyorsan tanulmányozza a Kozmosz energoinformációs rendszerét, vagyis az anyag-energia-idő-információ összekapcsolását, hogy le ne maradjon a fejlődésről. Oroszország Jelcin kormánya pedig az elkövetkező antropokozmizmus ellen küzdve kizárta a csillagászatot az iskolai tantervből. Csak néhány évvel ezelőtt, a kommunista párt és az „Orosz Harmónia” mozgalom követelésének köszönhetően sikerült visszahozni a csillagászatot az iskolákba. De a kollektivizmus, az orosz nyelv, a falvak és a kisvárosok – vagyis az orosz civilizáció alapjai – a még létező hazai világnézet, az orosz kozmizmus formájában pusztulásnak indultak. Ezért Oroszországnak nincs saját globalizációs projektje.

Kínával ellentétben Oroszország elhagyta civilizációs örökségét, hogy lemásolja a nyugati fejlődési modellt. De a másolatok, még ha nagyon jó minőségűek is, az eredetinek csak a töredékét érik. Ezért Oroszország ma nem annyira vonzó a többi nemzet számára, mint amennyire a globális vezetéshez kellene. És ez nem teszi lehetővé Oroszország számára, hogy alternatívát teremtsen az amerikai stílusú globalizációval szemben. Pedig ez könnyebb lenne Oroszországnak, mint Kínának. Az oroszok a Kelet és Nyugat közötti földön élnek. Arra hivatottak és képesek, mint szuverén nép, hogy megvédjék a Keletet a Nyugattól és a Nyugatot a Kelettől, megértik a különböző világnézetű embereket, összeegyeztethetik a Nyugat materializmusát a Kelet szellemiségével, és arra irányítják őket, hogy közösen jobb jövőt teremtsenek az egész földi civilizációnak a világ harmóniájának elvén. Az oroszság egy egyedülálló jelenség az emberiség sorsában, egy történelmi küldetés, amelynek világméretű jelentősége van. Az orosz világnézet –- a „harmónia” – és az orosz kozmizmus más világnézeteknél jobban felel meg a harmadik évezred küszöbön álló világképének – az antropokozmizmusnak.

Fontos megérteni, hogy az „oroszság” és az „oroszok” elsősorban nem etnikai és génekkel kapcsolatos, hanem civilizációs és világnézet szintű fogalmak. Végül is az „orosz” szó melléknév, és az emberek neve mindig főnév – német, kínai, üzbég, litván. Ezért az „orosz” fogalom azt jelenti, hogy egy személy az orosz földhöz, az orosz világképhez, az orosz civilizációhoz tartozik. A cári Oroszországban mind a nagyoroszokat, mind a kisoroszokat meg a fehéroroszokat, valamint az összes ortodoxot, nemzetiségtől függetlenül, orosznak tekintették.

Az oroszság, az orosz egyetemes világkép, a nagy, hatalmas és igazságos orosz nyelv és az orosz gondolkodású szuverén nép hármas összeolvadása.

Az orosz egyetemes világnézet, amelyet orosz harmóniának vagy orosz kozmizmusnak nevezhetünk, lehetővé teszi, hogy a világot teljesen és sokoldalúan értsük meg, annak folyamatos mozgásában, megbonthatatlannak látva kozmikust és földit; anyagit és szellemit; mitológiait, vallásit, ideológiait és tudományost; gondolatot, szót és tettet; elméletet és gyakorlatot. Ennek eredményeként a világot a sokszínűség egységeként ismerhetjük fel, és élhetünk az igazság, vagyis a kozmikus rendnek megfelelően létező világegyetem törvényei szerint.

Az orosz nyelv nagyszerű, erőteljes és valósághű, mert arra rendeltetett és arra képes, hogy az emberiség számára megtartsa a világ fejlődésével és mozgásával kapcsolatos összes információigazságot. Ehhez óriási szókincse van, és jobban képes kifejezni a sokszínűség, és a többszólamú világ minden árnyalatát, mint bármely más nyelv a bolygónkon.

Fontos hangsúlyozni, hogy az orosz nyelv a nagyoroszok – a ruszicsok – anyanyelve. Most ők az államalakító emberek az Oroszországi Föderációban. Ezt a kommunista pártnak köszönhetően hivatalosan is rögzítették Oroszország 2020-ban módosított alkotmányában a következő formában: „Az Oroszországi Föderáció államnyelve az orosz, az államalkotó nép nyelve”. És mint etnosz, saját büszke neve van – nagyoroszok-ruszicsok. Ez főnév, és nem melléknév. De Oroszországban történelmileg nem egy nemzetállam alakult ki, hanem egy államcivilizáció, amely több száz népet egyesített. Ezért bevezetünk egy új fogalmat – „orosz gondolkodású szuverén nép”.

Az orosz gondolkodású szuverén nép – ez az orosz világnézet és az orosz nyelv által egyesített nép, amely felelős a hatalmas eurázsiai térség felhasználásáért, és élete értelmének az igazság kiteljesedését és védelmét, illetve a jó cselekedeteket tartja. Azt, hogy éljen harmóniában a Természettel és az emberi közösséggel az egységes Kozmoszban az Univerzum törvényei szerint, és akadályozzák meg a világra rohanó sátáni gonosz elterjedését és uralmát.

Az oroszság, mint civilizációs és világnézeti jelenség, világméretű jelentőségű, mivel az orosz, a „titokzatos” orosz lélek egyedülálló képességgel rendelkezik, hogy lelkesítse és inspirálja az embereket az ismeretlen jövő merész áttörésére.

Az oroszok sajátossága, hogy az orosz nép nem létezhet teljes mértékben, és nem lehet boldog, ha nincs közös, igazságos ügye, ha nem lát nagy létfontosságú célt, amely életének értelmét adja. Ezért fejlődött ki az orosz gondolat és az orosz gondolkodás az emberi gondolkodás kiteljesedésének minden típusában (mitológia, vallás és tudomány) úgy, hogy az adott korszakot megelőzve elgondolja a földi kereteken túli világot, a közeli és távoli Kozmoszt, egy boldog jövőt.

Az oroszság mint civilizációs és ideológiai jelenség lett az Orosz Világ létének alapja. Az Orosz Világ az orosz gondolkodású emberek civilizációs közössége, tekintet nélkül nemzetiségükre és lakóhelyükre. Az Orosz Világ saját globalizációs projektjét kínálja az emberiségnek, amely alternatívája az amerikai stílusú globalizációnak, és amely nem uralni akarja a világot – antropocentrizmus –, hanem harmóniában – antropokozmizmus – akar élni az világegyetemmel.

Hogy a globális világpolitika szubjektumává váljon, és ne annak tárgya legyen, és hogy teljesítse az Orosz Világ központjának feladatát, az Oroszországi Föderációnak teljes mértékben vissza kell nyernie az oroszságát. Csak ezután válik majd a világ minden józanul gondolkodó embere számára vonzóvá és központtá. Viszont Oroszország történelmi küldetése teljesítésének véghezvitele, az emberiség világnézetének áthangolása antropocentrizmusból antropokozmizmussá – háborúból a civilizációk együttműködésébe, a világuralom vágyától a világharmónia megteremtéséig – csak akkor lehetséges, ha az ország élén nem nyugati gondolkodásúak állnak, mint most, hanem orosz gondolkodású vezetők, akik orosz civilizációs alapokon fejlesztik Oroszországot. Az „Orosz Harmónia” mozgalom tevékenysége erre irányul.

Ugyanezt állította az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának vezetője, G. A. Zjuganov „Az Orosz hatalom forgatókönyve” című kiáltványában 2020 májusában. Rámutatott, hogy „a modern Oroszország legégetőbb nemzeti kérdése már nem a »nemzeti peremterületek«, hanem a »nemzeti centrum« kérdése. [...]. Most először nem a kisebbségre, hanem az elsöprő többségre vonatkozik [...]. A nemzetpolitika legfontosabb eleme az eredeti orosz civilizáció megmentése és az oroszoknak mint a haza gerincének az újjáélesztése kell legyen [...].  Hazánk újjáéledésének elengedhetetlen feltétele az oroszellenes és a szovjetellenes ötödik hadoszlop hatalomból való eltávolítása. Az orosz nép csak ezután lesz képes végrehajtani az új, valóban hazafias és a számunkra létfontosságú irányváltást: összefogni a haza egészséges erőit.”

Zjuganov hangsúlyozza, hogy a nemzetellenes tőke legyűréséhez fel kell éleszteni a korszakok folyamatosságát, a nemzedékek között megszakadt kapcsolatot, és vissza kell állítani az orosz és a szocialista eszmék megsemmisült összeolvadását. Felszólítja a kommunistákat és a hazafiakat, hogy „aktívabban védjék meg az orosz történelmet, az orosz kultúrát, az orosz lelket. Mert államunk rombolóinak főcsapása pontosan ezek ellen folyik.” Zjuganov az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának nyilatkozva rámutat fegyvertársaira, hogy „ebben a nehéz időszakban nemcsak a demokrácia és az igazságosság, hanem a nemzeti megmentés pártjának is el kell ismernünk magunkat.” Az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának feladata a jelenlegi körülmények között „a társadalmi és osztályharc, továbbá a nemzeti felszabadító mozgalom egyetlen népfrontba egyesítése.”

„Mindenkinek fontos felismernie – írja Zjuganov –, hogy az orosz nép teljes körű megerősödése nélkül lehetetlen megőrizni hazánkat vagy a békét a bolygón.” Ez a világméretű orosz kérdés.

Kronopolitikai következtetések

Először. A modern világ megértése megköveteli a tudás civilizációs és világnézeti szintjének elérését. Ez az idők követelménye. Ennek oka az űrkorszak és az, hogy megkezdődött az uralkodó világnézet változása, valamint az emberiség globalizációjának folyamata, amely kiváltotta a civilizációk harcát az emberiség további fejlődésének irányításáért – annak jogáért, hogy saját világnézeti elképzelésük szerint alakítsák a jövőt.

Másodszor. A kronopolitika megköveteli, hogy megtanuljuk a jelenségek értékelésénél az osztályszemlélet mellett egy olyan civilizációs és társadalmi megközelítést alkalmazni, amely figyelembe veszi a társadalomtípusok jellemzőit (kollektivista vagy individualista); ezek történelmileg alakultak ki konkrét népeknél. Erre a népek életének és államrendszerének helyes megválasztásához van szükség.

Harmadszor. A kronopolitika megköveteli gondolkodásunk kiigazítását a világban bekövetkezett változásoknak megfelelően. Minden korszak meg kell hogy feleljen a saját gondolkodásának. Civilizációs és ideológiai szinten frissíteni kell a fogalmi apparátust. Fontos megérteni, hogy a világnézet, a vallás és az ideológia az emberi tudat különböző szintjei. A világnézet a tudat elsődleges és legalapvetőbb szintje, minden generáció genetikai és történelmi emlékezetének ötvözete. A vallás és az ideológia pedig a tudat másodlagos szintje, amely nem teszi lehetővé a világ egészének és sokrétűségnek áttekintését. Ezért a világnézet alapján kell kidolgozni és végrehajtani a világ globalizációjának modern projektjeit.

Negyedszer. A kronopolitika szempontjából a modern világ globális ideológiai válságban van, amely pénzügyi, gazdasági, politikai és egyéb válságokat idézett elő. A civilizációk modern háborúja valójában világnézeti háború, vagyis háború azért a jogért, hogy az emberiség további fejlesztését saját világnézeti projekt szerint valósítsák meg. A nyugati civilizáció, globális világuralma miatt, háborút indít az orosz-eurázsiai, kínai és más civilizációk ellen.

Az orosz világnézet – a Harmónia (nem a káosz, hanem a kozmikus rend és harmónia) – arra készteti az embereket, hogy az igazság szerint éljenek. A „Pravda” az óorosz „Prav” szóból ered. A védikus mágusok „szabálynak” nevezték az Univerzum törvényeit, azaz a Tér törvényeit. Az oroszok eredetileg pravoszlávok voltak, mert dicsérték a Szabályt, és igazságosan éltek, azaz követték a Kozmosz törvényeit.^[4] Innen ered az orosz kozmizmus, és ezért áll közel a harmadik évezred világnézetéhez, az antropokozmizmushoz.

Az orosz-eurázsiai civilizációs eszme megalapítója, Alekszandr Nyevszkij fejedelem az orosz hagyomány szerint az alábbi szavakban fejezte ki a nyugati és az orosz világnézet közötti különbség fő jelentését, mondván: „Isten nem a Hatalomban van, hanem az Igazságban.”

Ötödször. A kronopolitika szempontjából a modern háborúnak civilizációs és ideológiai jellege van. Ez a teljes megsemmisítés háborúja. És a pusztítás fő célja nem az atomfegyverek, a hadsereg és a haditengerészet, hanem a népek eredeti gondolkodása. Ezért az agresszorok visszaszorítása érdekében fontos olyan új fogalmak bevezetése és megértése, mint az „orosz gondolkodás” és a „nyugati gondolkodás”; ezek révén lehet meghatározni a „ruszofóbia” vagyis az oroszellenesség jellegét és lényegét, amely a nyugati agresszorok legfontosabb fegyvere.

A ruszofóbia a nyugati gondolkodású emberek háborúja az orosz gondolkodású emberek ellen, tekintet nélkül nemzetiségükre és lakhelyükre. A ruszofóbia célja az orosz nép energiájának megszelídítése, szellemiségének tönkretétele, defetista érzelmek, hitetlenség, elkeseredés állapotának előidézése, az emberek megfosztása történelmi vívmányaiktól és genetikai érdemeitől.

Az orosz gondolkodás az a képesség, hogy az Orosz Világhoz való hozzáállásunkat fejezzük ki és kövessük a mindennapi életben. Az orosz gondolkodás stratégiai célja az ideálisra való ellenállhatatlan törekvés, az emberek fejlett gondolkodásának kialakítása azáltal, hogy biztosítsa a kreativitást, a felhasználásra való felkészültséget, az önfeláldozást a nemes cél elérése érdekében. És nemes az, aki az embereket, a természetet és a hazát szolgálja. A ruszofóbia az orosz gondolkodás kibékíthetetlen ellensége.

Ezt a témát részletesebben a 2019-ben megjelent „Ruszofóbia és orosz gondolkodás Oroszország sorsában” című könyvem tárja fel.

Hatodszor. A modern hadviselésben nem elég az erőteljes nukleáris elrettentés. A Szovjetuniónak megvolt, és erőteljes ideológiai apparátusa volt, de az agresszorok elrettentésére nem volt ideológiai potenciál, mert megtört az orosz világkép és a szocialista eszmék győztes összeolvadása.

Győzelme érdekében a nyugati civilizáció feladata most az, hogy Oroszország és Belarusz polgárai közül minél többet oktasson a nyugati gondolkodásra. A színes forradalmak tapasztalatai azt mutatták, hogy még egy kicsi, de agresszív nyugati gondolkodású kisebbség is képes a hatalom megragadására egy hatalmas katonai potenciállal rendelkező országban.

Az Oroszországi Föderációnak függetlensége megőrzésének érdekében fel kell nevelnie egy orosz gondolkodású fiatal generációt, ösztönöznie kell az orosz gondolkodást a társadalomban, és Kína tapasztalatai alapján csökkentenie kell az nyugati gondolkodású cinkos agresszorok számát. Sajnos a modern Oroszországban a hatóságok nem teremtenek megfelelő feltételeket az orosz gondolkodás potenciáljának kifejlődéséhez, amellyel visszatartható lenne a világnézeti agresszió. Ezért a hazafias közösségnek meg kell tanítania az embereket oroszul gondolkodni, beszélni és cselekedni.

Hetedszer. A történelmi materializmus annak ellenére működik, hogy a világ uzsorásai behatoltak az emberiség társadalmi fejlődésének mechanizmusába, és meglehetősen sikeresen akadályozzák az antropocentrizmusból az antropokozmizmusba való átmenetet. A világ spirálban fejlődik, és Kína sikeres fejlődése, még a világjárvány elleni küzdelemben is, megerősíti, hogy a jövő a szocializmusé. Az ultraglobalisták cselekedetei egyre inkább beleütköznek a kozmoplanetáris erők ellenállásába, vagyis olyan anyagi erőkébe, amelyek megbüntetik a Kozmosz törvényeit megszegő országokat és népeket. Meghiúsul az ultraglobalisták azon törekvése, hogy visszafordítsák a történelmet, és a digitalizáció révén új feudalizmust és rabszolgarendszert kényszerítsenek az emberiségre. Ahhoz azonban, hogy gyorsabban összeomoljanak, szükség van egy alternatív globalizációs projektre – a világ harmóniájának projektjére, amely az emberiség jövőjét teremti meg, a sokszínűség egységeként, az összes nép és civilizáció közösségeként, intelligens és kreatív emberek élő közösségeként, és nem a biorobotok együtteseként, amely a nyugati projekt társadalmi mechanizmusa szerint jönne létre. Az orosz hazafiaknak egyesülniük kell e nemes cél elérése érdekében.

Nyolcadszor. Fontos, hogy az emberiség felismerje: egy új űrkorszakban élünk, egy információs korban, amely az ipari korszaktól a Kozmosszal és annak energiájával való szorosabb kapcsolatában különbözik. Ezért a Kozmosz kimeríthetetlen energiáinak fejlesztése érdekében kulcsfontosságú feljebb lépni a gondolkodás kozmikus skáláján. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy leküzdjük a mindent átfogó globális válságot, és javítsunk az emberek életminőségén. Csak azok a népek és civilizációk fognak méltó helyet elfoglalni a világon, amelyek elsőként tanulják meg a Kozmosz törvényeit és az energia felhasználásának módszereit.

Ez korszakunk kihívása, a kronopolitika pedig eszköz arra, hogy méltóan válaszolhassunk erre a kihívásra.

 

A szerző Vlagyimir Sztyepanovics Nyikitin mérnök, egyetemi tanár, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjа Központi Bizottságának elnökségi tagja, az „Orosz Harmónia” összoroszországi alkotó mozgalom vezetője. Az eredeti orosz nyelvű értekezés az alábbi linken található meg:

https://kprf.ru/activity/culture/197530.html

Fordította Péter János

 

^[1] A prekariátus (szociológiai és közgazdasági kifejezés, amely az angol precarious [bizonytalan] és proletariat [proletariátus] szó vegyítésével keletkezett) a jelenlegi kapitalizmus osztályhierarchiájában legalul elhelyezkedő, az utóbbi évtizedekben kialakult, növekvő létszámú társadalmi osztály, amelyet a munkásosztály viszonylagos biztonságához képest állandó létbizonytalanság jellemez, mivel tagjai sem folyamatos, teljes munkaidős munkahellyel, sem ennek megfelelő jövedelemmel nem rendelkeznek. – A fordító megjegyzése.

^[2] Ahogy a szerző szatirikus, tudományos regényében elnevezte őket. – A fordító megjegyzése.

^[3] Szkolkovo Moszkvához közeli kisváros, tudományos központ, nem tévesztendő össze Scsolkovóval. – A fordító megjegyzése.

^[4] Prav = jog, szabály + szláv = dicsőíteni, dicsérni. –- A fordító megjegyzése.