The Guardian, 2019. júl. 31.

„A fasiszta szó megérdemli a helyét korunk politikai szókincsében, nem a jelen leírásaként, hanem az egyik lehetséges sötét jövő előrejelzéseként.” Fotó: Nicholas Kamm / AFP / Getty Images

A jobboldali populizmus globális erősödése során, a “fasiszta” jelző általánossá, sőt túlhasználttá vált. Ez az F-szó kényelmes a populizmus új hullámának bírálói számára, akik törekednek arra, hogy az ellenfeleiket olyan történelmi mozgalmakhoz kapcsolják, amelyeket a mainstream társadalomban majd mindenki szánalmasnak tekint. De a szó a jobboldalnak is megfelel, lehetővé téve a bírálatok, mint elcsépeltek és zavarosak elhárítását, elkerülve a komoly vitát a politikájukról és a retorikájukról.

Még a trumposított Republikánus Párt sem fasiszta mozgalom, és Trump bizonyosan nem Hitler. Teljes fasizmus rendszerint gazdasági összeomlás vagy egzisztenciális háború nyomása alatt lép fel, de korábban létező társadalmi és politikai nyersanyagokból épül fel. De, míg a Trump-érában nem jött létre igazi fasizmus az Egyesült Államokban, élesen és fájdalmasan érződnek azok a nyersanyagok, amelyekből a jövő amerikai fasizmus felépülhet.

A jövő bármely fasizmusa különbözni fog a 20. századétól. Osztania kell majd azonban jellemzőket elődeivel, köztük az ultra-nacionalizmussal, az illiberalizmussal, erős impulzussal a militarizált társadalomra és az ellenzék erőteljes elnyomásával. Ez a fasizmus, más szóval, ellentétes lesz azzal, amit még a legtöbb amerikai a nemzete alapértékeinek ismer el, még ha csak szavakban is.

Mégis, Trump ragaszkodása a bázisához mutatja, hogy építhető és a hatalom megtartására használható egy koalíció, még ha az az országnak csak egy kisebbségét képviseli is. Trump két átlapolódó csoporthoz folyamodik – fehér protestánsok és főként a faji és kulturális változások ellenzésével motivált fehér szavazók – akiknek saját okaik vannak az illiberalizmus elfogadására és az ellenségeik ellen használt illiberális állam hatalmának támogatására.

Amiben ezek a csoportok egyetértenek, az az, hogy a létezésük veszélyben van. Trump protestáns keresztény támogatását gyakran a félelem motiválja attól, hogy a szekuláris liberálisok törekszenek a kereszténység szétzúzására és elűzésére a földről. Az ilyen félelem alkalmas egy olyan önkényuralkodó támogatására, aki majd szétzúzza az ellenzéket, még mielőtt esélye lenne első csapásra. Trump megmutatta, hogy a protestánsok támogatni fognak bárkit, aki akár csak úgy tesz, mintha törődne az őket motiváló kérdésekkel – abortusz, Jeruzsálem, vallásszabadság – tekintet nélkül az ő nyilvánvaló ellenszenvére a keresztény értékek bármely normális felfogása iránt.

Ennek az ideológiának a szívverése egy fehér nacionalizmus, amelyet az a hit motivál, hogy az “igazi” (értsd fehér) Amerikát a faji kisebbségek és a liberális elitek együttese ostromolja. Ez az összeesküvési világnézet hasonlóan alkalmas támogatni az államhatalom felhasználását a nép eme ellenségei ellen. A jövőre nézve az a tény, hogy Trump általában eléggé alkalmatlannak és szétszórtnak bizonyul a liberális demokrata normák és intézmények leépítésében, kevésbé fontos a ténynél, hogy oly sok egyszerű támogatója nyilvánvalóan szereti azt gondolni, hogy ő képes erre.

Egyes konzervatív gondolkodók megkezdték lefektetni az alapokat a liberalizmus lebontásához, hogy mentsék az értékeket, amelyeket fontosabbnak tartanak, legyen az az ő keresztényérték-változatuk védelme, vagy a fehér kulturális és politikai hatalom védelme. A szélsőségesebbek között van Sorab Ahmari katolikus író, aki nem régen úgy érvelt, hogy a liberalizmus már nem egyeztethető össze a kereszténységgel és a közvéleményt át kell szervezni a “Legfelső Jó” keresésére. Sok más konzervatív író is nagyon is kész megbocsájtani Trump illiberalizmusát és rasszizmusát, azzal érvelve, hogy Trump ellenségei sokkal nagyobb veszélyt képviselnek az értékeikre nézve, mint ő.

Az ilyen írók irományai kevésbé fontosak a bennük kifejtett eszmék miatt, mint a felismerésük, hogy olyan pillanatban élünk, amelyben lehetővé vált elképzelni egy illiberális Amerikát, és a flörtölésük miatt az erőkkel, amelyek oda juttathatnak minket. Az illiberális értelmiségiek kezdik a Trump-mozgalmat olyan erőnek látni, amely nem-demokratikus célok követésére használandó. Még nem tudjuk, hol a határa annak, amit a gyakorlatban el fognak tűrni azok a Trump-gyűléseken kántáló emberek, akik azt mondják, hogy embereket akarnak börtönbe zárni és elküldeni. De félnünk kell ennek a megkeresésétől.

Egy amerikai fasizmus nem csak a kereszténységet és az ultranacionalizmust házasítaná össze az Amerika elpusztítására irányuló összeesküvésekbe vetett közös hitük révén, de a tőke támogatásának a megtartására is törekedne. Trump demonstrálta, hogyan kombinálható a regresszív gazdasági politika egy populista arculattal, a kisebbségeket és az eliteket támadva. Kommunistaként és így nem-amerikaiként elutasítanak bárkit, aki egy progresszív gazdasági reform mellett van. Az ilyen: még egy összeesküvő, és még egy ok felsorakozni egy erős ember mögé, aki távol fogja tartani ezeket a hatalomtól. Ezért tökéletes célpont a “brigád”¹, akik a jobboldal szemléletében kommunisták és Amerikát gyűlölő barnabőrűek.

Ezek a nyersanyagok, amelyekből a jövendő amerikai fasizmus építhető. Egy ilyen eshetőség nem csak bizonytalan, de pozitívan valószínűtlen is, különösen gazdasági szerencsétlenség, nagy háború vagy pusztító terrorista támadás hiányában. De ez többé nem elképzelhetetlen, és még kevésbé lesz az, ha a fehér, keresztény Amerika továbbra is ugyanígy fog reagálni az erejének vesztésére. Ez okból, a “fasiszta” szó rászolgál a helyére a korunk politikai szótárában, nem mint a jelen leírása, hanem mint egy lehetséges sötét jövő rossz előérzete.

Andrew Gawthorpe a történelem és a nemzetközi tanulmányok előadója a Leiden University egyetemen, Hollandiában.

(Ford. Szende Gy.)