Monthly Review Online, 2019. júl. 24.
Eredeti közzététel: Project Syndicate (2019. júl. 16.)

A fokozódó gazdasági egyenlőtlenség az utóbbi években nagyrészt politikai választások eredménye, amelyek a gazdagok politikai befolyását és lobbizó erejét tükrözik. Most a nagy nyereségek, kis beruházási hányad és növekvő egyenlőtlenség önerősítő rendszere működik; veszélyeztetve nemcsak a gazdasági növekedést, de a demokráciát is.

Amióta az egyenlőtlenség csökkentése a nemzetközi közösség hivatalos célja lett, a jövedelmi különbségek nőttek. Ez a trend, amelyért tipikusan a kereskedelem liberalizálását és a technológiai fejlődést okolják, gyengítette a dolgozók alkupozícióit a tőkével szemben, és politikai reakciót generált sok országban. A szavazók a gazdasági helyzetükért inkább “másokat” hibáztatnak, mint a nemzeti politikát. Az ilyen érzelmek persze csak súlyosbítják a társadalmi feszültségeket, a nélkül, hogy a súlyosbodó egyenlőtlenség okait érintenék.

De a University of Cambridge közgazdásza, José Gabriel Palma, egy fontos új cikkben úgy érvel, hogy a nemzeti jövedelem eloszlása nem személytelen globális erők működésének az eredménye, hanem inkább politikai döntéseké, amelyek a gazdagok irányító és lobbizó erejét tükrözik. Nevezetesen, Palma úgy írja le az egyenlőtlenség mostani növekedését az OECD-országokban, Közép és Kelet Európa volt szocialista gazdaságaiban, Kínában és Indiában, mint “fordított felzárkózási” folyamatot. Ezek az országok Palma szerint egyre inkább sok egyenlőtlen latinamerikai gazdaságra emlékeztetnek, a növekedés gyümölcseit elragadó, bérleti díjakra orientált elitekkel.

Korábbi munkájában Palma kimutatta, hogy a közepes és felső-közepes jövedelmi csoportok részesedése a teljes jövedelemben, a legtöbb országban, időben feltűnően állandó maradt, 50% körül. Az összesített jövedelem eloszlásában a változások főként a lakosság felső 10%-a és alsó 40%-a megfelelő részesedésében történt változások következményei. (Az e részesedések közti arányt most “Palma-aránynak” nevezik.)

Más szóval, az egyenlőtlenség hatalmas különbözősége az országok, különösen a közepes jövedelmű gazdaságok között, lényegében a nemzeti jövedelemnek mintegy a feléért folyó, a lakosság felét érintő harcnak az eredménye. A felső 10% csak a szélsőséges egyenlőtlenség eseteiben (amilyen például Dél Afrika) tudta megrövidíteni a középső csoport jövedelemrészesedését is.

Félrevezető ezért úgy tekinteni a közepes jövedelmű országokban a növekvő per capita (egy főre eső) jövedelmeket, mintha azok az életszínvonal általános javulását mutatnák. Az egyenlőtlen, közepes jövedelmű gazdaságokban, mint Dél Amerikában, a felső 10% bevételei már olyanok, mint a hasonlóké a gazdag országokban. Az alsó 40% jövedelmei viszont közelebb vannak a szubszaharai Afrika átlagához.

A hajtó erő e trendek mögött a piaci egyenlőtlenség, a jövedelem eloszlása az adózás és a kormányzati transzferek előtt. A legtöbb OECD-ország ezt folyamatosan próbálja mérsékelni az adó- és transzfer-rendszeren keresztül, ami az egyenlőtlenség sokkal kisebb szintjét eredményezi a rendelkezésre álló jövedelmet tekintve.

De a fiskális politika az egyenlőtlenség csökkentésének bonyolult és egyre kevésbé hatékony módja, mert manapság kevésbé támaszkodik a progresszív adózásra és fokozottan olyan transzferekre, amelyek növelik a közadósságot. Például, az EU kormányok kiadásai a szociális védelemre, az egészségügyre és az oktatásra most a közkiadások kétharmadát teszik ki, de olyan adópolitikával finanszírozzák, amely nem zavarja a gazdagokat és a nagy korporációkat, de súlyosan terheli a középosztályokat, és növeli a kormányadósságot. Mint Palma mondja, az új adóstátusukban a korporációk és a nagyon gazdagok most preferálják part‐pay/part‐lend (részlegesen fizetni/kölcsönözni) az adóikat és a béreiket.

A gazdag országokban a közepes jövedelmű csoportok nagyjából megtartották a részesedésüket a nemzeti jövedelemből. De az életszínvonaluk esett, annak következtében, hogy nőttek a lényeges javak és szolgáltatások (így a lakás, az egészséggondozás és az oktatás) költségei, estek a reálnyugdíjak, regresszív volt az adózás és nőttek a személyi adósságok. Eközben, a legtöbb fejlődő gazdaság kormánya nem tett jelentős fiskális intézkedéseket a piaci egyenlőtlenség csökkentésére.

A piaci egyenlőtlenség drámai növekedése tükrözi a felső 10% képességét többet kivonni a mások által teremtett értékből és profitálni meglévő vagyontárgyakból, köztük olyanokból, amelyeknek köztulajdonban kellene lenniük, mint a természeti erőforrásoknak. Specifikusan, az értékkivonásnak ez a növekedése olyan politika eredménye, amilyenért a gazdagok aktívan lobbiztak: privatizálás, a részvények visszavásárlásának a deregulációja, ami mesterségesen inflálja a részvényárakat, szabadalmi törvények, amelyek sokkal drágábbá teszik a gyógyszereket; a felső marginális adóarányok csökkentése vagy megszűntetése és sok egyéb.

E pótlólagos jövedelem odaajándékozása a gazdagoknak nem eredményezett nagyobb beruházási hányadokat az OECD- vagy az egyenlőtlen közepes jövedelmű országokban. E helyett, a gazdagok elégedetten tépkedik a bérleti jövedelem-kivonás, a piacmanipulálás és a lobbizás alacsonyan függő gyümölcseit. A nagy nyereségek tehát együtt léteznek a kis beruházási aránnyal és a növekvő piaci egyenlőtlenséggel, önerősítő módon. Ez a trend nem csak a gazdasági stagnálás és a piaci kudarcok kockázatát növeli; a politikai változások világszerte arra mutatnak, hogy erősen veszélyezteti a demokráciát is.

Az ügyek e veszélyes állapota azt követeli, hogy a kormányok használják az adóztató hatalmukat, és úgy szabályozzanak, hogy több magántőkét tereljenek produktív kiadásokba, növeljék a progresszív adóztatásból finanszírozott közberuházásokat, egy globális zöld New Deal vonalának megfelelően. Ha a politika irányítói nem adnak a problémával arányos választ, úgy a gazdagok tovább fognak gazdagodni, a szegények pedig szegényedni, gyorsabban, mint valaha. Ki fogja akkor kezelni a problémát?

Jayati Ghosh a gazdaságtan professzora a Jawaharlal Nehru University egyetemen, New Delhi-ben, és az International Development Economics Associates (IDEAS) ügyvezető titkára.

Fordította: Szende György