Jeremy Corbynnak meg kell mutatnia, hogy Boris Johnson megállapodás nélküli Brexitje egy Trump-féle Brexit és elő kell terjesztenie a Labour tervét, hogy azonnal véget vessenek a végnélküli Brexit megpróbáltatásoknak, javasolja Janisz Varufakisz.
Boris Johnson hosszú ideje az első brit miniszterelnök, akinek nincsenek dilemmái az Európai Unióhoz való hozzáállást illetően.
Jól vagy rosszul, Johnson stratégiája a hatalom elérésére csak egyetlen életképes választást hagyott számára: Felejtsd el az EU-val történő tárgyalásokat az október 31-i Brexit határidő előtt, írj ki arra a napra általános választást, egy népszerű mandátumért egy nincs-ha, nincs-de nincs-megegyezés az Európától történő elválásról koncepcióval, aztán dűlj hátra és nézd, hogy izzadják ki azt a hazai és külföldi ellenfeleid.
Tekintet nélkül a megegyezés nélküli Brexit látható hátrányaira, Johnsonnak nincs valós alternatívája. Brüsszelbe utaznia, hogy újra tárgyalja elődeinek Brexit-megállapodásait taktikai hiba lenne.
Theresa May kudarca azt tükrözi, hogy képtelen volt megkülönböztetni az EU szélesebb érdekeit és establishmentjének sajátos motivációit. Ha választani lehet a kontinentális exportőrök profitjának biztosítása és a bürokrácia működési módjának fenntartása között, az EU fő tárgyalója, Michel Barnier, és a mögötte álló politikai vezetők habozás nélkül az utóbbi mellett fognak dönteni. Ezért minden lényegi javaslatot, amely a May kormányával kötött egyezmény megváltoztatására irányul, még ha az az EU hosszú távú érdekeit szolgálja is, el fognak utasítani.
Johnson valószínűleg nem ismétli meg May tévedését. Hogy biztosra menjen, kísértésbe eshet kijátszani retorikai képességeit Angela Merkel német kancelláron és Emmanuel Macron francia elnökön. De Dominic Cummings, aki stábjának tényleges vezetője és a (és a 2016-os kilépési kampány ravasz igazgatója) kétségtelenül emlékeztetné, hogy a legutolsó dolog, amire szüksége van, hogy a brit közvélemény előtt úgy jelenlej meg, mint egy, a kontinensről üres kézzel hazatérő miniszterelnök.
Miután kihasználta elődje megszégyenülését, hogy ő lehessen a miniszterelnök, Johnson bolond lenne azt továbbvinni.
Egy valós megoldásra irányuló lényegi tárgyalás hiányában október 31 előtt, és egy töredezett parlamenttel szemben, amely képtelen egyetérteni bármilyen Brexit változatban, Johnson egy általános választást írhat ki az október 31-i határidővel egyidőben.
Ha így tenne, egyúttal semlegesítené saját lázadó képviselőit és jelenlegi szavazóit egy világos üzenettel: “Vessünk véget ennek az egész vacak Brexit-folyamatnak azzal, hogy vagy mögém állnak, vagy hagyják, hogy ez a gyalázat folytatódjon egy Jeremy Corbyn-vezette Labour-kormánnyal, amelynek szüksége van a skót nacionalisták támogatására, akik fel akarják számolni az Egyesült Királyságot.”
Azok az ellenzéki politikusok és kommentátorok, akik rámutatnak, hogy Johnson számos jellemhibája taszítja a közvéleményt, alábecsülik annak a varázserejét, hogy egyszer és mindenkorra véget vetnek egy olyan tárgyalásnak, amelyet a britek – kilépni és maradni akarók egyaránt – halálosnak tartanak.
Egy kemény-Brexit kiáltvány segíthetné Johnsont abban, hogy megakadályozza az alakuló Brexit-párt létrejöttét, és újra egyesítse a kilépni akarókat, először a 2016-os referendumon szerzett győzelem óta.
Eközben a maradni akarók mélyen megosztottak maradnak nemcsak a liberális demokraták és a Labour között, de az Egyesült Királyság egésze és a skót és walesi nacionalista pártok között is. Egy új miniszterelnöknek ritkán van lehetősége arra, hogy egy szétszórt kormányt és egy megosztott pártot vegyen át, és ilyen világos útja legyen a potenciális dominanciához.
Azoknak a közvélemény-kutatásoknak ellenére, amelyek a liberális demokraták újjáéledését jósolják, azok egyértelmű maradáspártisága miatt, az egyetlen akadály Boris Johnson dominanciát akaró ígéreteivel szemben Corbyn Munkáspártja lehet.
A lelkes maradni akarók kárhoztatták Corbynt, mert elutasította, hogy a Munkáspártot a Brexit visszafordítására irányuló kampány választói szárnyává alakítsa. Idézik bírálatait, az EU beépített megszorító politikájára és oligarchikus részrehajlására vonatkozóan, mint annak bizonyítékát, hogy soha nem gondolta komolyan, amikor 2016-ban az EU-ban maradás mellett kampányolt, miközben elkötelezte magát annak reformja mellett.
De Corbynnak igaza volt, amikor csak árnyaltan támogatta a maradást. Nem Vlagyimir Putyin, a Facebook, vagy a kilépést támogatóknak a kampányban hangoztatott hazugságai idézték elő a Brexit sikerét. És nem is a mi kritikus hozzáállásunk (beleértve a DiEM25-öt) volt az, akik, mint Corbyn, azzal kampányoltak, hogy: “Maradjunk benn az EU-ban, az EU ellenében!”
Nem, a kilépési kampány legjobb szövetségesei az establishment alakjai voltak, Tony Blairtől Christine Lagarde-ig. Váltakozva emlegették a félelemkeltést (a Brexit utáni Armageddont) és rózsásnak festették le az EU-t, tisztára mosva annak antidemokratikus döntéshozó mechanizmusait, az euroválság embertelen kezelését, és készségüket arra, hogy kereskedelmi egyezményeket írjanak alá az Egyesült Államokkal, ami sértette a parlamentek jogait és fenyegette az EU néhány legfontosabb vívmányát.
A 2016-os népszavazás óta egy polgárháborús légkör egyre lehetetlenebbé tette a kilépést és maradást pártolók számára, hogy civilizált módon vitatkozzanak. Corbyn bátran megpróbálta egyben tartani a Munkáspárt kilépést és maradást pártoló tagjait azzal, hogy egy tisztességes kompromisszumot keresett: az Egyesült Királyság formálisan kilép az EU-ból, tiszteletben tartva a népszavazás eredményét, miközben lehetőleg minél több intézményében bennmarad – beleértve a vámuniót is.
Ahelyett, hogy méltányolták volna Corbynnak ezt a trükkös egyensúlyozó műveletét, a Munkáspárton belüli ellenfelei, a liberális establishmenttel együtt, amely elég fegyelmezetlen ahhoz, hogy minden távozni akarót Nigel Farage és Johnson karjaiba hajtson, kivételes gonoszsággal támadt rá.
De ez akkor volt, és most más a helyzet. Johnsonnal, mint miniszterelnökkel és kristálytiszta stratégiájával, Corbynnak az a feladata, hogy elmondja az igazságot Johnson megegyezés nélküli Brexitjéről – nevezetesen arról, hogy ez egy Trump-féle Brexit – és azonnal nyilvánosságra hozza a Labour tervét, hogy véget vessenek a végtelen Brexit-megpróbáltatásnak.
Corbynnak először meg kell magyaráznia szavazóinak, hogy egy Johnson-kormány az Egyesült Királyságot egy Trump-féle USA-nak és azoknak a multinacionális cégeknek akarja alávetni, amelyek fel akarják számolni az ország legféltettebb intézményeit (főleg a National Health Service-t).
Johnson az Egyesült Királyságot populista/nacionalista rezsimek globális szövetségéhez akarja kötni, és tönkretenni Nagy-Britannia esélyeit, hogy Európát és a világot egy Zöld New Deal felé vezesse, amely átalakítja a kudarcot vallott brit üzleti modellt, amely alacsony adókon, alacsony béreken alacsony beruházásokon nulla órás szerződéseken és szabályozatlan pénzvilágon alapul.
Corbyn második feladata, hogy alternatívát javasoljon a jelenlegi megalázó tárgyalások befejezésére.
Ez azt jelenti, hogy vállalnia kell az 50. cikkely visszavonását, hogy időt adjon egy munkáspárti kormánynak egy ökológiai alapú, megszorítás-ellenes program bevezetésére, összhangban a párt haladó internacionalizmusával, miközben egyidejűleg megszervezi az Állampolgári Tanácskozó Gyűlést, amely megfogalmazza azokat a kérdéseket, amelyek egy második Brexit-népszavazáson kerülnének a választók elé.
Egy általános választáson, amelyen ez a két világos alternatíva küzd egymással, Johnson és Corbyn között, felhatalmazná az Egyesült Királyság népét, hogy végül határozzon országa jövőjéről.
