A görög jobboldal visszatért: mohóbb, undorítóbb és koncentráltabb, mint valaha. A hatalomra jutott Új Demokrácia kormánya elhatározott abban, hogy visszaszerzi az állam feletti teljes ellenőrzést a görög oligarchia legparazitább csoportja, és, természetesen országunk kíméletlen hitelezőinek javára.
Kiriakosz Micotakisz, az új miniszterelnök az egyik olyan dinasztia sarja, amely felelős Görögország rendszeres bankcsődjeiért, a korrupcióért és a határok nélküli atlantista oligarchia alárendeltje. Elmondható, hogy körülvette magát egyrészt olyan hivatalnokokkal, akik a keselyű-alapokhoz és becsődölt bankokhoz kötődnek, másrészt ultranacionalista korábbi fasisztákkal.
Összességében, Micotakisz tarka reakciós seregei egy új osztályháborút indítanak egy olyan nép ellen, amely szinte mindent elveszített, a kisebbségek ellen, környezetünk, és az elemi tisztesség ellen.
Hogyan történhetett ez meg ? Pusztán négy évvel ezelőtt, a görög választók bizalmat szavaztak a Syrizának, a radikális baloldal pártjának, hogy mozdítsa el az oligarchákat és az Új Demokráciát a megfelelő helyére – a történelem szemétdombjára juttassa. Január 25-én, a pillanat izgalmának hatása alatt Dylan Thomast idéztem, hogy egy reményt közvetítsek az egész világ haladó erői számára: “A görög demokrácia,” írtam, “ma azt választotta, hogy megálljon az éjszakai sötétségbe vezető sima úton. A görög demokrácia úgy döntött, hogy haragosan szembeszáll a fény halálával.”
Mi romlott akkor el ? Mi tette lehetővé egy autoriter, inkompetens rendszer visszaállítását, amely már azelőtt összetörte Görögországot, hogy azt az adósok kemény börtönévé tette volna, amelyből az emigráció maradt az egyetlen kiút ? Mikor döntöttek úgy görög honfitársaim, hogy megtorpannak az adósságrablás hosszú éjszakája elleni haragjukban ? A válasz: 2015. július 5. éjszakája.
Az éjszaka csodálatosan kezdődött. A görögök a szavazóhelyiségeknél gyülekeztek, hogy egy határozott NEM-et mondjanak azon a referendumon, amelyet kormányunk rövid határidővel írt ki. Ez a bátor NEM Görögország hitelezői trojkájának szólt (az Európai Központi Banknak, az Európai Bizottságnak és a Nemzetközi Valutaalapnak), amelyek 2015.június 25-én hihetetlen ultimátumot adtak a nemzetnek: vagy aláveti magát új, embertelen megszorító intézkedéseknek, cserébe egy hatalmas újabb hitelért, amelyből alapokat lehet képezni, vagy azt kockáztatja, hogy kilökik az eurozónából és arra kényszerítik, hogy egy új nemzeti valutára térjen át.
A trojka ultimátumára nemet mondó 62 százalék nagy többsége pontosan tudta, hogy mit mond, és azt is, hogy ennek mi a kockázata. Hamis kommentátorok megpróbálják úgy bemutatni népünket, mintha illúziókban ringatta volna magát, azt idézve, amit ők „ellentmondásnak” tartanak: azoknak a többsége, akik nemmel szavaztak a trojka ultimátumára, nem akarták, hogy Görögország kilépjen az euróövezetből. Bár ez igaz, az az állítás, hogy akik az euróövezetben akarnak maradni és nemet mondtak azoknak, akik a Grexittel fenyegettek bennünket, ugyanolyan ellentmondás, mint amikor például 1939-ben a brit nép békére vágyott, de ugyanakkor támogatta Winston Churchill elhatározását, hogy megvédi a nemzetet a tengely agressziója ellen.
Amit Görögország népe mondott nekünk, a saját kormányának azon a 2015-ös referendumon, annak világos az értelme: “Nem akarunk kilépni az eurozónából, vagy szakítani az Európai Unióval. De ha az Európai Unió azt követeli tőletek, a mi kormányunktól, hogy fokozza a megszorító-fizetésképtelenségi hurok intenzitását, ami a fiatalságunkat emigrációba kényszeríti és a maradék közjavaink áruba bocsátását jelenti, ne merjétek alárendelni magatokat – még ha a Grexit is az ár, amit ezért fizetni kell.”
Azon az éjszakán, miközben népünk az utcán ünnepelte ezt a jelentős győzelmet, Görögország oligarchiájának politikai képviselői romokban hevertek. Az Új Demokrácia vezetője lemondott, a párt káderei mély kétségbeesésbe zuhantak, az általuk képviselt oligarchia pánikban volt. Sajnos, feleslegesen aggódtak. Ezzel egyidejűleg saját kollégám, a miniszterelnök hivatalában egy puccsot készítettek elő a nép ellen.
Amikor Alekszisz Ciprasz hivatalába mentem, azt mondta nekem, hogy elhatározta, hogy eldobja, figyelmen kívül hagyja az emberek által mondott NEM-et, és az Új demokráciához fordul, hogy keresztülnyomja a parlamenten azokat a döntéseket, amelyekkel Görögországot ismét alávetné a trojkának. Miután nem tudtam meggyőzni, lemondtam a pénzügyminiszterségről. Néhány órával később Ciprasz találkozott az Új Demokrácia vezetőjével és a többi trojka mellett álló párt vezetőivel, akiknek a szavazatára szüksége volt, hogy átnyomja a parlamenten a harmadik mentőcsomagot. Ez volt az a pillanat, amikor az Új Demokráciát visszahozták a történelem szemétdombjáról, és olyan pályára helyezték, amely matematikai pontossággal vezetett a választási győzelemhez.
Azóta az éjszaka óta Görögország parlamentje egy négy évig tartó tragikomédia színhelye volt: a Sziriza képviselői keresztülnyomták a megszorító és tűzoltó intézkedéseket, amelyekkel nem értettek egyet, miközben a másik oldalon az Új Demokrácia képviselői ellene szavaztak – annak ellenére, hogy egyetértettek velük. Az, hogy korábbi kollégáim hogyan győzték meg magukat, tudván, hogy ennek a vége a Sziriza súlyos veresége lesz a vége, számomra érthetetlen.
A Sziriza feltétlen kapitulációja a trojkával szemben elegendő volt ahhoz, hogy az Új Demokrácia új életre keljen. Sajnos, Ciprasz kormánya továbbment azon az úton, amellyel elidegenítette azokat a haladó erőket akik megválasztották, alárendelődve minden elképzelhető fronton. A status quohoz való kénytelen alávetés megmutatta, hogy ezzel alkalomszerűen elárulnak mindent a baloldal legfontosabb elvei közül.
Támogatva Angela Merkel megbocsáthatatlan menekült-egyezményét Törökország egyre diktatórikusabb elnökével (ténylegesen megvesztegetve Recep Erdoğant, hogy ezzel Európa megszeghesse a menekültek iránti törvényes kötelezettségeit), Ciprasz lelkileg tette tönkre a Sziriza követőit, akiknek számára a nyomorult föld védelme fontos volt.
A jövedelmező televíziós licencek elosztásakor a hagyományos oligarchák és Ciprasz köreihez közel álló homályos startupok között egy másik baloldali alapelvet sértettek meg. A végső figyelmeztetés akkor jelent meg, amikor Ciprasz megjelent a televízióban Benjamin Netanyahuval, üdvözölve egy új megállapodást Görögország, Izrael, Ciprus és az olajmultik között, Trump elnök aktív támogatásával, hogy együtt aknázzák ki a Földközi-tenger keleti részét – miközben elkezdték a palagáz termelését Epiruszban és Trákiát és Kelet-Macedóniát gáz és olajtársaságoknak szolgáltatták ki. Egy olyan párt esetében, amely együtt kampányolt a görög zöldekkel egy környezetvédelmi program kidolgozásának ígéretével, ez egy még nagyobb kapituláció volt, mint a 2015. július 5-i.
***
A gonoszság egyik fajtája, amivel tartozom apám higgadt elbeszélésének arról, hogy egy koncentrációs táborban, ahol baloldaliakat tartottak fogva az 1940-es évek végén, fasiszta kínzóik hogyan próbálták megtörni őket és saját elvtársaikat kínoztatni velük alamizsnákért. 2015-ben Cipraszt ugyanennek a taktikának vetették alá.
2015 előtt, a német pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble, és általában a trojka vezetői hajlottak arra, hogy megnyerjenek maguknak egy baloldali pártot, három fontos okból.
Az első ok az volt, hogy szükségük volt egy ürügyre ahhoz, hogy a görög államot egy újabb jelentős hitellel terheljék meg. Az állandó fizetésképtelenség és a 2012-es kölcsön lejárta miatt a kormánynak újabb hitelre vagy adósságelengedésre volt szüksége. Schäuble és a trojka azonban kijelentette, hogy egyikről sem lehet szó. Kormányunk kinyilvánított elhatározása volt, hogy egy harmadik kölcsön helyett adósságelengedésért fog küzdeni, ami Schäublét arra kényszerítette volna, hogy arra hivatkozzon, hogy mivel egy harmadik kölcsön szükségtelen, az a Sziriza rossz gazdaságpolitikája miatt vélt szükségessé. Ciprasz kapitulációja így megszabadította Schäublét egy saját maga által kreált kérdéstől.
A második ok az volt, hogy Schäuble arra akarta felhasználni a harmadik kölcsönt, hogy a hitelezők javára minden jövedelmező eszközt kisajátítson, ami még a görög állam kezében volt. Az, hogy ezt a lenyűgöző húzást egy korábban trojka-ellenes baloldali kormány hajtotta végre, tökéletes legitimációt jelentett.
A trojka harmadik motivációja, hogy Cipraszra kényszerítse a saját akaratát, Spanyolország volt. Azon a napon, amikor a görög kormány aláírta a kapitulációs okmányt Brüsszelben, Spanyolország konzervatív miniszterelnöke, Mariano Rajoy egy papírt lobogtatott Ciprasz aláírásával, és saját hazai közönségének mutatva, kijelentette: “Ez fog bekövetkezni, ha Önök Spanyolország Syrizájára szavaznak.” Attól kezdve a Podemos folyamatosan esett vissza egészen addig, hogy kezdett politikailag irrelevánssá válni.
***
Mr Micotakisz a belépő görög miniszterelnökök között a legszerencsésebb az utóbbi időkben, és ezért köszönettel tartozik a lelépő Sziriza kormánynak.
Tavaly augusztusban Ciprasz kormánya lezárta a harmadik mentőcsomagot, és ennek a végével álcázva belépett a negyedik, és a trojkával kötött leghosszabb lejáratú egyezménybe. Az egyetlen igazi különbség a korábbi hitelegyezményekhez képest az, hogy a negyedik kölcsön viszonylag kevés visszafizetési kötelezettséget tartalmazott. A pénzügyi segítség nagy része halasztások formájában jelenik meg, mivel a görög állam több mint 100 milliárd eurós, 2021 és 2030 között esedékes visszafizetését 2032 utánra halasztották (természetesen kamatokkal). Cserébe Ciprasz 2060-ig vállalt állandó megszorításokat.
És ebben rejlik a paradoxon: miközben az állam fizetésképtelensége elmélyült, a Micotakisz-kormány lesz az első a válság óta, amelynek nem kell aggódnia attól, hogy nagy összegeket kell visszafizetnie a hitelezőknek. Így most Görögország toryjai, a Sziriza jóvoltából, szabadon építhetik rezsimjüket, tetszésük szerint.
Az új kormány belépésének és programjának vizsgálata mutatja, hogy állandó Nagy Depressziónkra a lett megoldást akarja alkalmazni: a munkanélküliséget még több fiatal ember emigrációjával; a megmaradt dolgozókat középkori munkafeltételeknek vetné alá; tönkretenné a kisvállalkozásokat, amelyek piaci részesedését a trojka által támogatott multinacionális oligopóliumok veszik át; a bankrendszert a piszkos pénz mosására akarják használni; a köztulajdonban levő eszközöket és az eladósodott háztartások vagyonát válogatott keselyűknek a kezére játszani; és az államot túlzottan el akarják szegényíteni ahhoz, hogy segítse a szegényeket, de nagyvonalú legyen a gazdagokkal.
Mivel ez a leplezetlen osztályháború jelentős ellenállást fog kiváltani, feltételezem, hogy az új kormány gonosz módon autoriterré válik. Az Új Demokrácia káderei máris drákói törvényekkel fenyegetőznek a tiltakozók ellen. A neoliberálisok és a görög minisztériumokba érkező posztfasiszták szövetsége együtt fog dolgozni az alapvető szabadságjogok megsértésén a … gazdasági liberalizmus nevében.
Ennek a sivár látképnek egyetlen reménysugara a MeRA25, a DiEM25 görög választási szárnyának bejutása a parlamentbe. Kilencünket választották meg, annak ellenére, hogy semmi finanszírozásunk nem volt és egy állandó, karaktergyilkos kampányt folytattak ellenünk mind az Új Demokrácia, mind Ciprasz kormánya részéről.
Ellentétben a Sziriza képviselőivel, akik minden hitelüket elvesztették, a mi képviselőink és aktivistáink fogják vezetni az ellenállást a parlamentben és azon kívül egyaránt, a parazita, kegyetlen oligarchia ellen, amelyet az Új Demokrácia igyekszik Ciprasz negyedik mentőcsomagjára alapozva felépíteni. Barátainkkal együtt egész Európában, az Egyesült Királyságban és a világban, egy Zöld New Deal érdekében fogunk dolgozni, hogy megelőzzük az apokaliptikus klímaváltozást.
A MeRA25 csak a szavazatok kis számával rendelkezik (3.4 százalék). De azzal a mesés hírrel együtt, hogy az Arany Hajnal nácijai kibuktak a parlamentből, ez a kis szám is elég ahhoz, hogy lényeges különbséget jelentsen – éppen úgy, mint egy kis gyertya, melynek a fénye képes áthatolni a sötétségen.
Varufakisz videoüzenete a parlamentbe jutás után: https://youtu.be/PuMbL_vXeFo
