Mint a híres latin-amerikai szerző, Eduardo Galeano egyszer írta, “ha az USA ‘megment’ egy országot, mindig elmebetegek menedékévé vagy temetővé változtatja”.
Persze, ha a roncsokra nézünk, amelyeket az USA hagyott olyan országokban, mint Irak, Afganisztán, Líbia, Szomália, Szíria, El Salvador, Guatemala és Honduras, látjuk, hogy ez az állítás demonstráltan igaz. És mégis, most, hogy az USA egy újabb beavatkozásra készül, ezúttal Venezuelában, a sajtó megint ott van, hogy végig ünnepelje.
Az “elit” sajtó összesen 76, 2019. január 15. és április 15. közötti cikkét elemezve, az “Igazságosság és pontosság a riportban” azaz a Fairness & Accuracy In Reporting (FAIR) egy olyan hangot sem talált, amely ellenezte volna a Trump-rezsim venezuelai terveit. 54 százalék nyíltan támogatta ezeket a terveket. Természetesen, ez nem lehet túl meglepő, tekintve a sajtó szokásos bűnrészességét az USA korábbi háborús erőfeszítéseiben – például olyan háborús hazugságokat hangoztatva, mint a Tonkini Öböl, csecsemők gyilkolása Kuvaitban, Irak tömegpusztító fegyverei és az állítólagos viagrás erőszak Líbiában.
A jelenlegi háborús hazugságok gyorsan és bőszen jönnek olyan forrásokból, amilyen a CNN, amely azt hazudta, hogy látta Maduro erőit felgyújtani a segély konténereit a kolumbiai határon (amit ténylegesen az ellenzéki erők tettek, mint a New York Times két héttel később beismerte), és amely azt állította, hogy az USA bábja, Juan Guaido ténylegesen megnyerte az elnökválasztást Nicolas Maduro ellen, amikor Guaido soha nem is indult az elnökválasztáson.
Ami teljesen megdöbbentő, azonban, az a sajtó totális egyhangúsága a Venezuelában folyó puccs kritikátlan megvilágításában és támogatásában. Ez elképesztő, mivel ugyanezek a sajtóorgánumok, amelyek helyesen bírálták Trumpot az ő egész ostobaságáért, hazudozásáért és aljasságáért, hirtelen ragyogónak, igaznak és jóakaratúnak találták őt Venezuelával kapcsolatban. Ez különösen figyelemre méltó, tekintve, hogy a partnerei ebben a bűncselekményben: a neokon John Bolton, a korábbi CIA igazgató Mike Pompeo, aki nemrég azzal tréfálkozott, hogy a CIA valódi jeligéje – “hazudtunk, becsaptunk, loptunk”, és az elítélt hazudozó Elliott Abrams. Ami Abramst illeti, ő hírhedt a szerepe miatt a nicaraguai kontrák illegális pénzelésében, az El Mazote mészárlás fedezése miatt El Salvadorban, amelynek során mintegy ezer civilt, főként nőt és gyereket öltek meg az USA-támogatta erők, és az US által támogatott népirtás elősegítése és felbujtása miatt Guatemalaban.
És mégis, valahogyan el kellene hinnünk a mi “szabad” sajtónknak, hogy ez a gonosztevő banda visz demokráciát és emberi jogokat Venezuelába. Ne törődjünk a ténnyel, hogy maga Trump az után elnök, hogy közel hárommillió szavazattal veszített Hillary Clintonnal szemben, és hogy Jimmy Carter volt elnök szavaival szólva az USA-nak nincs többé működő demokráciája. Ami másrészt Venezuelát illeti, Carter azt mondta, hogy annak a választási rendszere “a legjobb a világon”.
E mellett, ugyanez a rab sajtó szakadatlanul beszél nekünk a venezuelai robotról és nélkülözésekről, elutasítva annak a magyarázatát, hogy – mint Dr. Alfred de Zayas ENSZ-szakértő megállapította, – az ügyek ilyen állása nagyrészt az USA brutális szankcióinak az eredménye. Újabban, Jeffrey Sachs ismert közgazdász volt a társszerzője egy jelentésnek, amely szerint 2017 augusztusa óta több mint 40 ezer venezuelai halt meg az US szankciói következtében, amelyek megfosztották Venezuelát élelmiszerektől és életmentő gyógyszerektől. Minderről azonban kevesen tudnak, mert de Zayas és Sachs hangja a mainstream sajtóból sosem hallható.
A 2018 májusában Nicolas Madurora szavazott hatmillió venezuelai hangja sem hallható, noha közülük sokan vettek részt a kormány melletti tömegtüntetésekben. E helyett a sajtó a jórészt fehér, jómódú, angolul beszélő egyéneknek ad nyomdafestéket és adásidőt, akik az ellenzéket támogatják, azt a hamis benyomást keltve, hogy Maduronak nincs támogatása.
Ezen felül, orwelli módra, a sajtó elutasítja, hogy “puccsnak” nevezze a jelenlegi nyomást katonai felkelésre Venezuelában, míg ugyanakkor Madurot állandóan “elnyomónak” és “diktátornak” nevezi, a kormányát pedig “rezsimnek”.
Röviden, a történet két oldalának a bemutatása helyett, a sajtó csak egyet mutat nekünk, döntő tényeket hagyva figyelmen kívül, és megmondva, hogyan kell látnunk a venezuelai helyzetet. Ez egyáltalán nem újságírás, hanem csupasz és szégyenletes propaganda.
A tény az, hogy minden amerikai nyomás és fenyegetés ellenére, az összes hazugságok ellenére sem kelt a venezuelai nép tömegesen Juan Guaido támogatására. A venezuelaiak 80 százaléka sosem hallott erről az emberről, mielőtt ő magát elnöknek deklarálta az USA nógatására. Meg kell mondani, hogy a dolgok nem úgy állnak, ahogyan velünk el akarják hitetni. Amit látunk Venezuelában, az még egy USA-ban gyártott puccskísérlet, olyan fajta, amilyent a chilei Pinochet tábornokhoz hasonló gazemberek próbálnak végrehajtani. De ezt nem lehet megtudni a mi megbízható sajtónkból, amely úgy döntött, hogy az elnök és az ámokfutó nemzet ellenőrzése helyett a Külügyminisztérium szócsövének szerepét tölti be.
Daniel Kovalik nemzetközi emberi jogot oktat a University of Pittsburgh School of Law egyetemen, és a megjelenés előtt álló “The Plot to Overthrow Venezuela, How the US is Orchestrating a Coup for Oil” (Összeesküvés Venezuela megdöntésére, hogyan vezényel az USA puccsot az olajért) című könyv szerzője, amelynek az előszavát Oliver Stone írta.
(Ford. Szende Gy.)
