Monthly Review Online, 2019. május 11.

Könyvismertetés: Nicos Poulantzas: Fascism and Dictatorship: The Third International and the Problem of Fascism

Verso, London, 2019. ISBN9781786635815

A fasizmus és a szélső jobboldal világszerte jelentősen előre tör. Magyarországon Orbán Viktor brutálisan idegenellenes, bevándorló-ellenes kormányt létesített, a fasiszta Jobbik párt részvételével¹. Az Egyesült Államokban és Brazíliában, Trump és Bolsonaro szerezték meg a hatalmat fasiszta tömegmozgalom támogatásával, amely nyíltan támadja a muszlimokat, a bevándorlókat, a kommunistákat és a színesbőrűeket. Ez a neofasiszta világjelenség néhány új könyvet eredményezett, amelyek marxista és nem-marxista elméletek alapján számolnak be a keletkezéséről. Az egyik legjelentősebb közülük Nicos Poulantzas Fasizmus és diktatúra (Fascism and Dictatorship) című klasszikus munkájának új kiadása. Ez tartalmazza Dylan Riley professzor (UC Berkeley) új bevezetőjét. Az ő A fasizmus polgári alapjai Európában (The Civic Foundations of Fascism in Europe) c.könyve a közelmúltban íródott. Szerinte Poulantzas-nak kell a kiinduló pontnak lennie a fasizmus bármely, történeti és aktuális komoly vizsgálatához.

Georgi Dimitrov-hoz és Paul Sweezy-hez hasonlóan, Poulantzas szerint is a fasizmus ideológiai eredete a kispolgárság a kapitalizmus válsága idején. A kispolgárság – üzlettulajdonosok, kisbirtokosok, állami alkalmazottak és egyes szakemberek – három ideológiai jellemzője: a status-quo anti-kapitalizmus, a saját társadalmi mobilitásukba vetett téves hit és az erőfetisizmus. A politikai és gazdasági válság idején, a kispolgárság hajlamos a válságot a “korrupció”, a “korporatív kapzsiság” és a “gazdagok” homályosan meghatározott fogalmaival magyarázni. Hangsúlyozza, hogy a kispolgár érdekelt az autonómiájának és a tulajdonának a védelmében, ezért anti-kapitalista a nélkül, hogy kihívást intézne a status-quo ellen. Az osztályhelyzete elhiteti vele, hogy a korrupt, pénzsóvár politikusok gátolják meg az emelkedését a társadalmi létrán. Ezért a megoldása a politikai válságra nem a szocialista forradalom, hanem a korrupt politikusok eltávolítása és az erős vezetőjű erős állam létrehozása. Ezek a tendenciák nagyon világosan megfigyelhetők Brazíliában, ahol a fasisztáknak sikerült megszerezniük a hatalmat. Alfredo Saad-Filho a Brazília: Neoliberalizmus a demokrácia ellen (Brazil: Neoliberalism Versus Democracy) c. könyvében megmutatja, hogyan okolja a brazil középosztály minden társadalmi problémáért a korrupt politikusokat a Munkáspártban (Workers Party – PT). A korporatív médián keresztül elterjesztették a gondolatot, hogy minden politikus korrupt és a brazil társadalmat csak a PT eltávolítása javíthatja meg. Noha ezek a követelések elsősorban a kispolgársággal rezonáltak, megnyertek sok szervezetlen munkást, bűnöző elemeket és diákokat is. A brazil kispolgárság jelentős szerepet játszott a fasiszta tömegmozgalomban, amely Dilma Rousseff impeachmentjére, Lula korábbi elnök bebörtönzésére és a fasiszta Jair Bolsonaro megválasztására irányult. Noha ezt a mozgalmat a brazil komprádor burzsoázia vezette, a gyalogos seregét és fő tömegbázisát a kispolgárság alkotta.

A mai szélső jobboldal megértéséhez, Poulantzas egyik legfontosabb megfigyelése az elemzése a fasizmus négylépcsős fejlődéséről. Az elsőben szerinte a fasizmus tömegmozgalomként létezik, amely a társadalomban nagy erőként nő és érvényesül, olyan arányban, hogy veszéllyé válik és képessé az államhatalom megragadására. Brazíliában ez a 2013 utáni időszak volt, amelyben a jobboldal úrrá lett a baloldali kormányellenes tiltakozáson Sao Pauloban és az ország más részein, míg Lulát 2018-ban bebörtönözték. Ez a tömegmozgalom népi erőt alkotott Jair Bolsonaro mögött, nem lehetett őt többé egyszerűen, elszigetelt jelenségként figyelmen kívül hagyni. A második lépcső “az időszak a visszafordíthatatlanság pontjától a fasizmus hatalomra jutásáig”. Ennek a lépcsőnek az egyik jellemzője a munkásosztály szervezeteinek a paralízise, amelyek már csak gazdasági követeléseket támasztanak, de nem képesek politikai vezetést nyújtani. Poulantzas kimutatja, hogy a Német Kommunista Párt (KPD) az 1930-as évek elején sok tüntetést szervezett magasabb bérekért, de nem tartotta kezdetben reális veszélynek a fasizmust, időleges, múló jelenségnek vélte. Nem küzdötték le a nácikat a ’30-as évek elején és nem nyújtottak forradalmi vezetést a munkásosztálynak. Sok időt fordítottak az SPD szociáldemokratái elleni támadásokra egységfront építése helyett Hitler és a nácik leküzdésére, mielőtt még hatalomra kerültek volna.

A második lépcsőben maga a munkásosztály jelentősen megosztott, és a politikai vezetés hiánya egyes részeit a fasiszták kezére játssza. Brazíliában a kispolgárságnak sikerült a munkásosztályt maga mögött egyesíteni, hogy konszolidálják az erőket a politikai hatalom megszerzésére. 2014-re a legtöbb baloldali párt és szervezet a PT-t támadta és nem nyújtotta a PT balra tolásához szükséges politikai vezetést. Közülük némelyek, mint az Egyesült Szocialista Munkáspárt (Unified Workers Socialist Party – PSTU) olyan jelszavakat adtak ki, mint “szabaduljunk meg mindegyiküktől!” és mind a Munkáspárt, mind a brazil neoliberális elit ellen agitáltak. Noha az alapításuk, 1992 óta mindig szemben álltak a PT-vel, a 2018-as választások alatt fokozták a támadásaikat ellene. Mások, mint a Brazil Kommunista Párt (PCdoB), a Munkáspárt mögé álltak, és míg időnként bírálták, nem igazán léptek fel annak osztály-együttműködéses megközelítése ellen. Ez sok dolgozót megzavart, aminek következtében sokan jobbra tolódtak és segítették Bolsonaro megválasztását 2018-ban.

A harmadik és a negyedik lépcsőben, Poulantzas szerint a fasizmus változik annak eredményeként, hogy tömegmozgalomból fasiszta állammá alakul át. Hangsúlyozza, hogy a monopolkapitalizmus korában az állam beavatkozó szerepe megnő, közvetlenül beavatkozik a kapitalista termelésbe. Egy válság alatt, amilyen Európában és az Egyesült Államokban, az 1930-as években volt, a burzsoázia beavatkozó stratégiát hasznosít, hogy mentse a kapitalizmust (keynesiánus gazdaságpolitika, Roosevelt New Deal-je, stb.). Amikor jelentős fenyegetés éri a folytatódó uralmát, a finánctőke részei fokozottan készek felhasználni a fasizmust, amely a beavatkozás szélsőségesebb formája. Pontosan ez történik a harmadik lépcsőben, amelyben a tőkés osztály közreműködik a fasiszta tömegmozgalomban és segíti a hatalomba választását. Ez a lépcső az első időszak, amelyben egy fasiszta ragadja meg a hatalmat és megkezdődik a fasiszta állam építése. A burzsoázia a kispolgárság olyan tagjaival tölti fel a fasiszta állam személyzetét, akik segítették a fasizmus hatalomra jutását. A burzsoázia engedményeket tesz a kispolgárságnak, amilyen a korruptnak tekintett politikusok bebörtönzése, a rasszista törvénykezés, a bevándorlók és a nemzeti kisebbségek elleni erőszak ösztönzése. A harmadik lépcsőben a munkásosztály jelentős politikai vereségeket szenved. A fasiszta állam kriminalizálja a kommunista és szocialista politikai pártokat, bebörtönzi a vezetőiket és kiküszöböli a munkásosztályt védő törvénykezést. Brazíliában Bolsonaro fasiszta kormánya eltávolította az LGBTQ törvényeket, fokozta a fontos PT és PcdoB vezetők elleni eljárási kísérleteket koholt vádak alapján, ösztönözte az erőszakot az őshonosok és a kisebbségek ellen, a fegyvertartásnak kedvező törvényeket fogadott el a bűnözés elleni harc ürügyével. Sok középosztálybeli brazilnak – jogászoknak, szakembereknek, egyes értelmiségieknek – akiket a PT években (2002-2014) kitettek az állami szervekből, magas posztokat adtak a kormányban, a szövetségi rendőrségben és az oktatási rendszerben.

Az utolsó lépcsőben a fasiszta állam konszolidálja a hatalmát és megszabadul a kispolgári osztályeredetétől. Poulantzas szerint ez a legbrutálisabb szakasz, erőszakos tisztogatásokkal, állami szinten, a kispolgárság eltávolítására és terrorista represszióval a tömegek ellen. A negyedik lépcső annak az eredménye, hogy a fasizmus ellenzékének nem sikerül eltávolítania a fasiszta kormányt. Ennek az időszaknak az egyik meghatározó vonása az expanziós imperialista háborúk kezdete. Németországban ez volt az auschwitzi táborok kezdete, az imperialista háború Európa és a Szovjetunió ellen. Brazília még nem tart ennél a lépcsőnél, és a fejlődési dinamikája valószínűleg el fog térni a náci Németországétól. Bolsonaro, Trump, és a jobboldali kolumbiai elnök, Ivan Duque szövetkeztek Nicolas Maduro venezuelai kormánya ellen. Ezen felül, Brazília és Kolumbia hozzáférést adott az USA-nak a katonai hírszerzéséhez és megengedte katonai bázisok építését. Támogatták az ellenforradalmár Juan Guaido puccskísérletét Maduro ellen és médiájukban terjesztik a Venezuela elleni propagandát. A fasizmus negyedik lépcsőjének a kezdetét Brazíliában valószínűleg Venezuela közvetlen megtámadása fogja kísérni, amiben közreműködnek az Egyesült Államok, Kolumbia és Latin Amerika más jobboldali államai.

Poulantzas könyvének a fő ereje az erős elméleti alapja és osztályelemzése. A fasizmust tárgyaló olyan újabb munkákban, mint Enzo Traverso A fasizmus új arcai (New Faces of Fascism) és Alexander Reid Ross A fasiszta kúszás ellen (Against the Fascist Creep) c. műveiben a jelenkori fasizmusnak inkább leíró, mint elméleti vizsgálata jellemző. Traverso megmutatja, hogyan vált népszerűvé Franciaországban a National Front, kihasználva az antiszemitizmus és a rasszizmus francia kultúrájának a hosszú történeti hagyományát. A beszámolója ugyan sok tekintetben megvilágító, elméletileg azonban gyengén megalapozott Hannah Arendt totalitárianizmus formulájával. Nincs osztályelemzése, és nem számol be a fasizmust hatalomra vivő imperialista szerkezeti dinamikáról.

Poulantzas műve megvilágítja ezt a dinamikát, ami nagyon jelentős a fasiszta mozgalmak megértéséhez. Poulantzas mai tanulmányozása fontosságának az egyik oka, hogy olyan elméleti formulákat nyújthat, amelyek hiányoznak ezekből az újabb munkákból. A Fasizmus és diktatúra koncepciói jó alapot nyújtanak a fasizmus és a fasiszta mozgalmak további kutatásához.

Fabian Van Onzen professzor a houstoni (Texas) Lone Star College filozófia tanszékén.

(Ford. Szende Gy.)