A harvardi egyetemisták nem voltak Bernie Sanders nagy szurkolói a CNN múlt esti városházi rendezvényén. Ez természetes. Az elit Ivy League emberei tudják, melyik oldalon vannak, és ez nem Bernie-é.
1912-ben húszezer textilipari munkás lépett sztrájkba a Massachusetts-i Lawrence-ben. Többségük nő volt és bevándorló. Erőszakos katonai és rendőri elnyomással kerültek szembe. Az eseményt ma a “kenyér és rózsák” (Bread and Roses) sztrájk néven ismerik.
Lawrence nincs messze a Harvard University-től. Természetesen, a Harvard, amely régóta a kormányzó elit erődje, a gyártulajdonosok oldalát választotta. Az egyetem még hitelt is kínált a hallgatóknak, akik beléptek a Nemzeti Gárdába és fegyvert fogtak a sztrájkolók ellen. Ezt reklámozta a “Védd az osztályodat!” (“Defend Your Class!”) mottójú program.
A Harvard régóta tudja, a harc melyik oldalán van. Míg az intézmény 1912 óta dolgozott ki szakértői információkat, máig is elkötelezett az uralkodó osztály reprodukálása iránt. Egy harvardi dékán éppen e hónapban fejezte ki nyilvánosan az aggodalmát “a kapitalizmusba vetett hit eróziója” miatt, és megkérdezte: “Mit tehetünk, hogy a társadalom bizalma a kapitalizmusban erős maradjon és újjáépíthető legyen?” Míg a harvardi tudósok nagy adományokat kapnak a kapitalizmus külsőségeinek tanulmányozására, a profit működtette gazdasági rendszer épsége és politikai stabilitása az intézmény egyik fő gondja marad.
2016-ban Bernie Sanders országos szinten megverte Hillary Clintont az egyetemista korú fiatalok között. Azonban nem a Harvardon. 2016-ban a Harvard Clintonnak kedvezett Sandersszel szemben, meglepő 2:1 arányban.
Csoda-e hát, hogy egy városházi demokrata elnökjelölésen, amelynek a Harvard volt az egyik házigazdája és elsősorban harvardi hallgatók vettek rajta részt, Bernie Sanders alul maradt? Ő egy szocialista politikus, aki nyíltan beszél az élősdi ágazatok felszámolásáról és ilyen szavakat ejt ki: “Ez osztályháború, és mi beállunk és harcolunk”.
Egy harvardi hallgató kérdést tett fel Sandersnek “a szocializmus bukásáról közel minden országban, amely kipróbálta”. A kérdést a hallgatóság részéről kétszáz harvardi egyetemista tapsa fogadta. Természetesen, a kapitalizmus kudarcairól egyik jelöltnek sem tettek fel kérdést. Az egyoldalúság mutatja, milyen mértékben tekintik a harvardi hallgatók a kapitalizmust az egyetlen elfogadható gazdasági rendszernek, a kudarca ellenére tisztességes életszínvonalat nyújtani százmillióknak itthon és milliárdoknak szerte a Földön.
Egy másik harvardi egyetemista azt kérdezte Sanderstől, hogy a bestseller könyvével keresett dollármilliója “nem ássa-e alá a tekintélyét, mint olyanét, aki a milliomosok és milliárdosok ellen lép fel”. Egyetlen más jelöltet sem kérdeztek meg arról, hogy a milliárdosokhoz intézett, adományokat kérő személyes telefonhívásaik vagy szoros barátságuk a Szilíciumvölgy nagytőkéseivel nem mond-e ellent az igényüknek képviselni az egyszerű embereket.
Végül, Sanderst megkérdezték a tervéről kiterjeszteni a szavazati jogot minden elítéltre, még ha terrorizmus vagy szexuális támadás miatt ítélték is el. Mikor azt felelte, hogy mindenki rászolgál, hogy szavazhasson, az eseményt élőben blogba vivő harvardi hallgatók felhasználták a lehetőséget nagyon szemforgató módon kijelenteni, hogy az ő támogatása a választójog kiterjesztéséhez azt mutatja, hogy nem törődik a szexuális támadások áldozataival. A “börtönfeminizmus” kifejezés ritkán ennyire találó.
Sanders ügyesen válaszolt ezekre a kérdésekre, de nem tagadható, hogy ez a városházi esemény kevésbé volt kedvező a számára, mint a múlt heti Fox News kelet Pennsylvania-ban. Az Ivy League hallgatók nem az ő fő választóközönsége és sosem lesz az. Meglepő, hogy egy politikus, aki nyíltan védi a dolgozó többség érdekeit, sikeresebb egy iparától megfosztott pennsylvaniai acélvárosban, mint az ország legelitebb egyetemének diákjaiból álló kivégző osztag előtt? Nem. Csak emlékezzünk a “Védd az osztályodat!” mandátumra.
De nem kell Sanderst félteni. Az Egyesült Államokban csak mintegy 330 ezer Harvardon végzett ember van. Az amerikaiak nagy többségének nincs kapcsolata elit intézményekkel, nincs családi biztonsági hálója és csökkenő hite sem a kapitalizmus ígéretében. Sanders nekik üzen; a százmillióknak, akik életének a “Medicare for All” (egészségbiztosítás mindenkinek), a minden szintű, teljesen finanszírozott (ingyenes), minőségi közoktatás, a 15 USD-os minimális órabér, az erősebb munkahelyi védelem, a bebörtönzöttek tömeges kiszabadítása és a jobb munkaszerződések következtében kellene átalakulnia.
Ő nem számíthat az elitek támogatására, és nem kell arra számítania. Ha a dolgozó osztályokhoz tartozó többség számára artikulálja az ambiciózus politikai vízióját, akkor a matematika az ő oldalán van. Mint Lawrence munkásai írták, magyarázva, miért sztrájkolnak: “Egy társadalomban, amely egyrészt egy rabló osztályból, másrészt egy munkás osztályból áll, abszolút szükséges, hogy a dolgozók összefogjanak.” Rávilágítva a rabló osztály rablására, Sanders nem szerez a Harvardon sok barátot. De hiteles útja lesz a győzelemhez.
Megan Day a Jacobin törzstagja.
(Ford. Szende Gy.)
