Azt hiszem, Trumpról sok az illúzió. Ha vetünk egy pillantást a Trump-jelenségre, ez nem nagyon meglepő. Gondoljunk vissza az utolsó 10-15 év republikánus-párti jelöléseire, emlékezzünk arra, ami ezek során történt. Amikor megjelent egy-egy jelölt a bázisból, annyira idegen volt a republikánus establishment-től, hogy próbálták felmorzsolni, és ez sikerült is Michele Bachmann, Herman Cain, Rick Santorum esetében. A párt bázisából jövők teljesen elfogadhatatlanok voltak a vezető réteg számára. A változás 2016-ban az volt, hogy a jelöltet nem tudták szétzúzni.
Az érdekes kérdés az, hogy miért történt így. Miért produkált a szavazó bázis választásról választásra az establishment számára teljesen elfogadhatatlan jelölteket? Nem nagyon nehéz megtalálni erre a választ. Az 1970-es évek neoliberális időszaka alatt mindkét politikai párt jobbra tolódott. Az 1970-es évekre, a demokraták jócskán elhagyták a munkásosztályt. A Demokrata Párt többé-kevésbé progresszív törvényjavaslatainak az utolsó lehelete a teljes foglalkoztatásról szóló Humphrey-Hawkins-féle törvény volt 1978-ban, amelyet Carter úgy felvizezett, hogy nem maradtak fogai, önkéntes lett. A demokraták olyanok lettek, amilyeneket mérsékelt republikánusoknak szokás hívni. A republikánusok ez alatt annyira jobbra tolódtak, hogy teljesen lementek a térképről. Az American Enterprise Institute két vezető politikai elemzője, Thomas Mann, Norman Ornstein öt-tíz éve úgy írták le a Republikánus Pártot, mint “radikális felkelőket”, akik elhagyták a parlamenti politikát.
Miért történt ez? Azért, mert nehéz problémával kerültek szembe. Van egy valódi, elsődleges választó közönségük: a rendkívül gazdagok és a vállalati vezetés. Ezeket kell szolgálniuk, ezekre kell támaszkodniuk. Így azonban nem jutnak szavazatokhoz, ezekért valami mást kell tenniük. Mit? Ezt Richard Nixon kezdte el a déli stratégiával: próbálva felszedni a déli rasszistákat. Az 1970-es évek közepén Paul Weyrich-nek, az egyik republikánus stratégának ragyogó ötlete támadt. Az északi katolikusok, sokuk dolgozó, munkás, a demokratákra szavaztak. A republikánusok megszerezhették a szavazataikat, tettetve – döntően színlelve – hogy ellenzik az abortuszt. Ugyanezzel a színleléssel evangélikus szavazatokat is szerezhettek. Evangélikusok, északi katolikusok – ez sok szavazat. Megjegyzendő a “színlelés” szó. Ez döntő. Visszamenve az 1960-as évekre, akkor minden vezető republikánus személy erősen a szabad választás híve volt. Ronald Reagan, George H.W. Bush, az egész vezetés álláspontja az volt, hogy az abortusz nem a kormány dolga, hanem magánügy, amelyről a kormánynak nincs mondanivalója. Könnyen lehetett szavazó bázist szerezni un. kulturális témákkal. Ugyanilyenek voltak a fegyvertartási jogok. Ez is szentírás kérdése lett, mert a lakosság egy részét meg lehetett vele hódítani. Választói koalíciót raktak így össze olyan témák alapján, amelyeket a vezető réteg nem szeret, de elvisel. OK? És kénytelenek voltak összetartani ezt a két választói közönséget. A valódi a vagyon és a korporatív hatalom választói bázisa, amelyről gondoskodnak a tényleges törvényhozással.
Ha a törvénykezést nézzük Trump alatt: ez a vagyonosok és a vállalati szektor bőkezű megajándékozása – az adótörvény, a dereguláció, minden esetben. Ez Mitch McConnell, Paul Ryan, és hasonló fickók dolga. Ők a valódi választóközönséget szolgálják ki. Ez alatt, Trumpnak kell fenntartania a szavazó bázist az egyik lehetetlen állásponttal a másik után, amelyek a szavazói bázis valamelyik szektorát vonzzák. Ő ezt mesterien csinálja. Dolgozni a gazdagokért és hatalmasokért, félrevezetni mindenki mást, de megszerezni a szavazatukat – ez nem egy könnyű trükk. És ő ezt teszi.
És, meg kell mondanom, a demokraták segítenek neki. Vegyük a Russiagate trükköt. Miről szól ez az egész? Már kezdetben is elég nyilvánvaló volt, hogy az oroszoknak a választási beavatkozása körül semmi nagyon komolyat nem fogunk találni. Az egyik az, hogy nem észlelhető. A 2016-os választásokon, a Szenátus, a Ház és a vezetők egyformán jártak el, de senki sem állítja, hogy ebben volt orosz beavatkozás. Ténylegesen, ha volt ilyen, az nagyon enyhe volt, sokkal kisebb, mint mondjuk Izrael beavatkozása. Netanjahu izraeli miniszterelnök elment a Kongresszusba és annak együttes ülésén beszédet tartott, a Fehér Házat még csak nem is tájékoztatva, támadva Obama politikáját. Ez drámai beavatkozás volt a választásokba. Bármit is próbáltak az oroszok, nem volt semmi hasonló. És ténylegesen, nincs olyan beavatkozás a választásokba, amely a kampány finanszírozásához lenne hasonlítható. Ne feledjük, hogy a kampány finanszírozása önmagában nagyon megjósolhatóvá teszi a választási eredményt, mint Tom Ferguson nagy műve meggyőzően mutatja. Ez masszív beavatkozás a választásokba. Ehhez képest bármi, amit az oroszok tehettek, jelentéktelen. Trump összejátszását illetően az oroszokkal, az sosem tett ki többet kis korrupciónál, mint talán egy Trump szálloda építése a Vörös Téren, vagy valami hasonló, de semmi jelentős.
A demokraták fektettek be mindent ebbe a témába. Nos, kiderült, hogy nem sok van benne. Hatalmas ajándékot adtak Trumpnak. Ténylegesen, lehet, hogy a következő választásokat. Éppen, mert annyira nem akarnak foglalkozni alapkérdésekkel, valami mellékeset keresnek, ami valahogyan politikai sikert hozhat. A valós témák nem ezek. Olyanok, mint a klímaváltozás, a globális felmelegedés, a nukleáris helyzet (Nuclear Posture Review), a dereguláció. A demokraták nem foglalkoznak ezekkel. A demokrata vezetés valami mást keres. Nem beszélek az érkező fiatal csapatról, amely egészen más. Ahhoz, hogy a mostani jobboldali áramlatnak törvényes politikai ellenzéke legyen, mindennek jelentősen meg kell változnia. Ez határozottan megtörténhet, de munka kell hozzá.
(Az interjú video és audio anyagai elérhetők a democracynow.org weboldalán.)
(Ford. Szende Gy.)
