Jacobin, 2019. márc. 15.

A Stanford-i logó a Stanford Egyetem campusán, 2019. március 12-én, Stanfordban, Kaliforniában. Justin Sullivan / Getty

Az amerikai egyenlőtlenség azon a mítoszon tenyészik, hogy a gazdagok rászolgálnak a millióikra, mert ők jobbak, okosabbak és keményebben dolgoznak. Az egyetemi felvételek körüli botrány mutatja, hogy ez hazugság.

Az utóbbi két napban egy messzire nyúló egyetemi felvételi botrány uralta az újságcímeket. Egy nevetséges módon “Egyetemi Blues Műveletnek” elnevezett FBI-nyomozás feltárta, hogy szülők (köztük Felicity Huffman és Lori Loughlin színésznők) mintegy 25 millió USD-t fizettek egy konzultánsnak, hogy törvénytelenül helyet garantáljanak a gyerekeiknek elit egyetemeken.

William “Rick” Singer, egy egyetemi konzultáns cég alapítója a dollárok tíz- vagy százezreit terhelte szülőkre hallgatói teszteredmények meghamisításáért. Singer egyetemi edzők és vezetők megvesztegetéséért is dollármilliókat szedett össze, hogy a hallgatóikat hamisan igazolt atlétáknak minősítsék. Közzétett bírósági dokumentumok tárják fel, hogy nyolc elitegyetem, köztük a Georgetown, a University of Southern California, a Stanford, a Yale, és a Wake Forest University hivatalos személyei érintettek a botrányban.

Sok újságíró gyorsan hangsúlyozta, hogy ez az eset csak egy különösen arcátlan és törvénytelen példája a vagyonukat kihasználó gazdag szülőknek, akik a gyermekeiket kisegítik az egyetemi felvételeiken. Sok legális mód is van arra, hogy a gazdagok a gyermekeiket vezető iskolákba juttassák, nagy összegek fizetésétől kezdve vizsgákra előkészítő szolgálatoknak, nagy adományok folyósításáig egyetemeknek.

Erre a helytálló pontra koncentrálni azzal fenyeget, hogy az elit amerikai egyetemek és kollégiumok még mélyebb problémáit rejtjük el. Még a módszerektől eltekintve is, amelyekkel a gazdagok tudatosan előnyöket vásárolnak a gyerekeiknek a felvételek során, a nagy presztízsű, nagyon szelektív egyetemek reprodukálják a széles társadalmi és gazdasági egyenlőtlenséget. Ezzel hamis törvényességet adnak egy igazságtalan rendszernek.

Az Egyetemi Blues botrány egyes részletei humorosak: egyes hallgatók arcát például fényképészeti módszerekkel atléták testére illesztették. De a gazdagok rendszeresen alkalmaznak kevésbé esztelen módszereket is a gyerekeiknek a legjobb iskolákba juttatására, a törvény határai között maradva.

Például, törvényesen lehet adományozni egy egyetemnek, hogy az “másodszor is megvizsgálja” a gyermek felvételi kérelmét. A Harvardon például a donor felvételizők hatalmas emelésben részesülnek. Jared Kushner, az elnök veje, akinek az apja 2,5 millió USD-t adományozott a Harvardnak, különösen elképesztő előnyben részesült ebben a rendszerben.

Ezen kívül, gyakran a puszta tény is, hogy valakinek a szülei az adott egyetemen végeztek, növeli a bejutás esélyét. Az “öröklő” felvételizőknek számos intézmény, köztük a Harvard, a Columbia, a Stanford, és mások előnyt adnak.

Hatalmas, tesztekre felkészítő iparág is szolgálja azokat a szülőket, akik készek fizetni a gyerekeik SAT és ACT¹ pontszámának a növeléséért. Vannak drága felvételi konzultánsok, akik a kiváltságos diákokat végig vezetik a felvételi folyamaton, az elejétől a végéig, és emberek, akik pár ezer dollárért megírják a felvételező esszéjét.

Azonban, csak a gazdagok szembetűnő erőfeszítéseit tekintve, nem látható a fáktól az erdő. Egy 2017. évi felmérés szerint sok elit intézményben az amerikai, jövedelemmel rendelkező családok felső egy százalékából több hallgatót vettek fel, mint az alsó 20%-ból összesen. (Ez a mostani felvételi botrányban részes több intézményre, köztük a Yale-re, a Stanford-ra, a Wake Forest-re, a Georgetown-ra, és az USC-re is igaz.)

Az ország nyolcvan “legelitebb” egyetemén (Barron besorolása szerint) a felső egy százalékot több hallgató képviseli, mint az alsó 40 százalékot.

A gazdagok tudatos kísérletei előnyhöz jutni a felvételi folyamatban nem magyarázzák abban az egész egyenlőtlenséget. Még figyelmen kívül hagyva is a csalás és a tesztfelkészítés nyújtotta előnyöket, valakinek az esélyeire bejutni egy tekintélyes kollégiumba – vagy kollégiumba menni egyáltalán – erősen hat az illető faji és osztályhelyzete.

Ezek a tényezők számos módon kihatnak a diákok lehetőségére bejutni a vezető egyetemekre. Megnevezve néhányat:

• A szegényebb és a színes bőrű diákok kevésbé férnek hozzá azokhoz az iskolán kívüli elfoglaltságokhoz – köztük sok sportághoz – amelyekben az elit iskolák jelentkezőket keresnek. Maga a SAT is mutat faji részrehajlást.

• Arra, hogy valaki elsőrendű középiskolát végez-e, jelentősen hat a körzet gazdagsága, ahol középiskolába jár.

• Az újabb kutatások szerint a gyermekkori nyomor hátráltatja az agy fejlődését.

Még ha a gazdagok nem is próbálnák manipulálni a felvételeket a javukra, akkor is várható lenne faji és osztályegyenlőtlenségek tükröződése abban, hogy ki kerül elit intézményekbe.

Még rosszabb, hogy ezek az intézmények hordozzák azokat az egyenlőtlenségeket, amelyek a társadalom egészében láthatók, hitelességet kölcsönözve annak a mítosznak, hogy az amerikai társadalom alapjában igazságos és az érdemeket jutalmazza.

A vezető oktatási intézményekben végzők nagy része jól fizető állásokba kerül, gyakran a pénzügyben. A legjobb egyetemek így reprodukálják a létező egyenlőtlenségeket, aránytalanul privilegizált évfolyamokat indítva és a végzetteket a leglukratívabb állásokba helyezve.

Ugyanakkor, az olyan iskolák szelektív volta, mint a Yale, a Harvard, és a Stanford, hitelesíti a gondolatot, hogy a neveltjeik “a legjobbat és a legragyogóbbat” képviselik. Az intézmények bizánci és “tudományos” felvételi eljárása – olyan “semleges” jelzőkre támaszkodva, mint a GPA és SAT pontszámok – olyan látszatot kelt, mintha a hallgatóikat tisztán az érdemeik alapján vennék fel. Ezeknek a hallgatóknak a későbbi nagyhatalmú pozíciói aztán a vállalati világban a legmagasabb rendű intelligenciájuk és munkaerkölcsük termékének látszanak. Következés képpen, a helyzetüknek a társadalmi-gazdasági létra tetején törvényesnek kell lennie.

Ezek a gondolatok elvakítanak az egyetemi felvételi eljárásra jellemző igazságtalanságra nézve. Az igazság az, hogy a dolog születésüktől kezdve a gazdagabb gyermekeknek kedvez.

Talán fontosabb, hogy az igazságosságnak és az érdemek uralmának a mítoszai elrejtik az osztályok brutális valóságát a kapitalizmusban: a tőkések és ultra gazdag lakájaik hatalma és vagyona nem a különös érdemeiknek, hanem az uralmuknak és a munkásosztály kizsákmányolásának a következménye.

A SZERZŐRŐL

Nick French PhD jelölt filozófiában a California–Berkeley egyetemen és az East Bay Democratic Socialists of America tagja

(Ford. Szende Gy.)