Gazeta „Pravda” 2018. aug. 24.
Vlagyimir Klimenko szamarai költő és újságíró e-mailes levelet kapott egy népszerű internetes magazintól, amely szerint a „Doni kozákok harcban a bolsevikokkal” nevű podolszki emlékmúzeum többkötetes projektbe kezd, a „nagy író, tehetséges állami, katonai és társadalmi személyiség”, Pjotr Nyikolajevics Krasznov összes művei formájában. A nagy doni sereg volt atamánját mint a „bolsevik barbárok” által széttaposott orosz föld hazafiát és jótevőjét mutatják be. A reklámszövegben egy szó sincs arról, hogy az atamán a fasiszták kiszolgálója volt, a náci Németország keleti megszállt területek minisztériuma kozák csapatok főigazgatósága főnökének magas tisztjét töltötte be. A győzelem után a katonai törvényszék ítélete alapján Krasznovot, Skuro tábornokkal és más fasiszta talpnyalókkal együtt, a lefortovói börtönben akasztották fel. Még golyót sem pazaroltak rájuk.
És ezt az árulót avatták hazafivá a reklámügynökök. Levélben megkérdeztem ezeket a polgártársakat, eladó gazemberek-e ők vagy még kik – mondja V. Klimenko.
A válaszból kiderült, hogy ők „még kik”. A projekt propagandistáit nem hozták zavarba az erős szavak. Nyilván kaptak már hasonlókat. Mintha mi sem történt volna, közölték, hogy ők nincsenek sem a fehérek, sem a vörösök mellett.
— Mi az oroszok, nem a szovjetek mellett vagyunk.
Hasonló reklámleveleket biztosan más orosz városokban is kaptak irodalmárok és történészek, mivel valahogyan realizálni kell az áruló Krasznov műveit. Az aktuális kötet, mint az ügynökök ostoba közvetlenséggel közlik, mintegy egy kilogramm súlyú. Egyik klasszikusunk már mutatott be az olvasó közönségnek költőt, akinek a verseit fontokban értékelték. Az atamán alkotásaira, mint látjuk, kilogrammokat alkalmaztak. Ha kevéssel súlyosabb is, elvben ugyanaz a szomorú irodalmi sors.
— Krasznov úr mind nálunk, mind külföldön eléggé ismert alak – mondja a KPRF szamarai területi részlegének veteránja, a történettudomány kandidátusa, Ludmilla Saposnyikova. – 1917-ben őt a bolsevikok letartóztatták a szovjetellenes tevékenysége miatt. És ki hinné, a „bolsevik barbárok” elengedték a tábornokot és társait becsületszóra, hogy nem fognak harcolni a munkás-paraszt hatalom ellen. De Krasznov a Donhoz utazott és lázadás élére állt. A tiszti becsületről, amelyet az orosz hadseregben mindig nagyra tartottak, neki sajátos elképzelése volt. Nem véletlen, hogy a Nagy Honvédő Háború kezdetekor éppen Krasznov fordult a kozákokhoz felhívással, amelyben ilyen szavak voltak: „Segítse az Úr a német fegyvereket és Hitlert!”
Úgy tűnne, hogy ezzel az árulóval minden világos. De az utóbbi évtizedek során nem szűnnek a kísérletek megörökíteni az emlékét valahogyan. A rosztovi terület solohovi körzetében, Jelany sztanyicában emlékegyüttes nyílt meg azoknak a doni kozákoknak, akik a bolsevikok elleni harcban estek el, köztük azoknak is, akik Hitler oldalán. Az együttes központjában Krasznov bronzszobra áll. A megnyitón jelen voltak a rosztovi terület vezetésének hivatalos személyiségei, sok kozák, köztük a Wehrmacht kozák egységeinek veteránjai. A KPRF KB elnökségi tagja, a doni kommunisták vezetője, Nyikolaj Kolomejcev elérte büntető eljárás megindítását a szoborállítás ügyében. Támogatta őt ebben a körzeti ügyészség is. Az ilyen szobrok ingatlanobjektumok. Az állításukra engedély kell, ami nem volt. Ezen kívül, Krasznov szobrának profasiszta illata van.
Nem tudom, hogy eltávolították-e az emlékművet vagy sem, de a tény maga sokatmondó.
— Ez az egész história csak egyike a szovjetellenesség elemeinek, amely az állami politika fontos része. Harcolunk ellene és harcolni is fogunk – mondja Szvetlana Dorokhova, a KPRF szamarai városi bizottságának titkára. Visszavertük azokat, akik el akarták távolítani Lenin emlékművét a Forradalom teréről, leállítottuk az utcák átnevezését, visszavertük a mai köpönyegforgatók és árulók kísérleteit emlékművet emelni a központban a fehér cseheknek, akik 1918-ban vérrel árasztották el Szamarát és az egész hosszú útjukat Vlagyivosztokig, ahonnan hazahajóztak.
A hatóságok viszonya ezekhez az árulókhoz és banditákhoz szelektív. Az ukrán fasiszta talpnyalókról, például Banderáról és Suchevicsről a burzsoá tömegtájékoztató eszközök gyűlölettel szólnak, de az ittenieket készek emelvényekre állítani. Vlaszov tábornokot mentegetik, ahogy tudják. Mosogatják róluk a kiöntött vért, púderezik, hogy illőbbnek tűnjenek. Eközben rágalmazzák a szovjethatalmat, mocskolják a kommunistákat minden lehetséges esetben. Krasznovot is a meggyalázott Oroszországról és a „vérszomjas” bolsevikokról szóló, már unt nyüszítéssel adják elő. Nagyobb gyalázás, mint amilyent ezek az urak és társaik folytattak a peresztrojka éveiben, hirtelen el sem képzelhető.
Mint ismeretes, a Don kozák atamánjai elutasították Krasznov rehabilitálását. Szolidáris velük az Oroszországi és Külföldi Kozák Harcosok Szövetsége sajtóirodájának a főnöke, az ismert szamarai író, Jevgenyij Csebalin is. A tábornok könyveinek a kiadóit olyan kufároknak nevezte, akik készek bármin nyerészkedni, akár a hazaáruláson is.
De a TV képernyőkről, az újságoldalakról és az internetből tovább ömlik a rágalom a szovjethatalomra, a „véres bolsevikokra”, a közelmúlt történelmünkre.
— Régen ideje határozottan visszaverni a szovjetellenességet és felelősségre vonni érte – támogatja a kommunisták elvi álláspontját Oroszország érdemes jogásza, a jogtudomány doktora, a szamarai Natalja Bobrova professzor. – Másként ezt a társaságot nem lehet leállítani.
Évről évre több nemcsak becsületes tudós, de egyszerű oroszországi polgár is követeli, hogy vessenek véget az elvakult szovjetellenes propagandának. De ehhez megfelelő törvényt kell hozni vagy módosításokat végezni az érvényes törvényeken. Sok országban már működnek intézkedések a történelmük védelmére a rágalmak ellen. De az Állami Duma küldötteinek jelenlegi összetétele mellett, amelyben túl sok a szovjetellenes „egységesorosz” és élősködő, ez aligha lehetséges. Hivatkozni a lelkiismeretre haszontalan. A múlt iránti tiszteletről beszélni kárba vesző munka. Csak egy út van: kiseperni ezt a társaságot a küldöttek soraiból.
(Ford. Szende Gy.)
