A 2018, augusztus 5-én Nicolás Maduro venezuelai elnök elleni merényletkísérlet szalagcímekkel jelent meg az USA médiákban. Miközben Maduro a nemzeti gárda előtti tisztelgő szabadtéri ünnepségen szónokolt, hirtelen két drón jelent meg a szónoki emelvény előtt. Egy hangos robbanás volt hallható, amikor az egyik felrobbant, hét katonát megsebesítve. A venezuelai hivatalos szervek azt jelentették, hogy a másik drón irányíthatatlanná válva egy közeli lakóházba csapódott.
Másnap az állami televízióban Néstor Revero belügyekért és békéért felelős miniszter azt mondta, hogy a távvezérlésű drónok mindegyike kb. 2 font súlyú C-4-es plasztik robbanószerkezettel volt felszerelve. Kijelentette, hogy az elnök elleni merénylet kudarcot vallott, részben a rádiójelek zavarására szolgáló eszközök működése miatt. Hírek szerint hat embert tartóztattak le a támadással kapcsolatban és közülük legalább kettőt vád alá is helyeztek.
A média egyáltalán nem beszél a szankciókról
Az USA hírközlő szervei, hírt adva a kétes bűnesetről, Venezuela egyre növekvő gazdasági válságáról és a hiperinflációról számoltak be, ezzel azt a látszatot keltve, hogy Madurot azért támadták, mert népszerűtlen lenne a nép körében. Ezt vég nélkül ismételgetik a nagyvállalati médiákban, de a tények mást mutatnak.
Maduro május 20-án másodszor nyert az elnökválasztáson. Mégpedig 68 %-os aránnyal egy olyan választáson, amit a minden oldalú külső megfigyelők korszerűnek, transzparensnek és tisztességesnek jellemeztek.
A Workers World tudósítója, Taryn Fivek, a választások idején ezt jelentette Caracasból: „A nagyvállalati propaganda gépezet szerint Venezuela szenved Nicolás Maduro elnök diktatúrája alatt. A korábbi buszvezetőt vádolják az áruhiány, a nemzeti valuta hiperinflációja, a megnövekedett bűncselekmények, a bizonytalanság és az ország egyéb bajai, továbbá az elcsalt választások miatt. De semmi sem áll távolabb az igazságtól.
Amiről a kapitalista média nem beszél, az az, hogy a venezuelai választási rendszer a világ egyik legjogszerűbb választási rendszere. Gyémántkeménységű a venezuelai demokratikus folyamat. Miután a választó aláírta a választási nyilvántartást, ujjlenyomatot vesznek tőle, nehogy kétszer szavazhasson. Minden szavazó egy szavazó gép segítségével szavaz, amit a választó ellenőrizhet mielőtt szavazata bekerül a gép melletti urnába. A gépek több mint felét véletlenszerűen ellenőrzik, ami úgy zajlik, hogy az urnát felbontják és tartalmát összevetik a számítógépes szavazógép eredményével.
Ennek eredményeként születik meg az a többpárti rendszer, amit az uralkodó párt (a PSUV, azaz Venezuela Egyesült Szocialista Pártja) működtet.
A PSUV helyzetét maga a venezuelai nép támasztja alá. A kormány arról számol be, hogy több mint 3 millió új otthont épített a szegények számára. Első pillantásra ezek úgy néznek ki, mint Houston külvárosi apartman komplexumai. Nem nagy lakások, de többezerszer jobbak, mint amilyenben korábban lakhattak a szegények, vakolatlan falaikkal és omladozó nádfedeleikkel.
Az egészségügyi szolgáltatások és az oktatás ingyenes Venezuelában, az állami egyetemek pedig térítésmentes diplomákat adnak. A kormányzati lakásszektorban az otthonokhoz közel gyakran találhatóak iskolák és helyi termelésre és ellátásra szakosodott központok. Hatmillió venezuelai használja havonta ezeket a központokat, amelyekben élelmiszersegélyt kapnak rizsből, babból, főzőolajból, tésztából, konzerv húsból, tejporból és egyebekből összeállítva.
Ezeket az élelmiszer-csomagokat dotálják, és az illegális piaci átváltási árfolyamokkal összehasonlítva így csaknem ingyenesek. Egy módja ez annak, ahogyan a „Bolivári Forradalom” próbálja megvédeni a népet a szankciók hatásaitól, a szabálytalan átváltási árfolyamoktól és a hiperinflációtól.”
A merényletkísérletről beszámoló egyetlen média sem foglalkozott a fojtogató gazdasági szankciókkal, amikkel az USA sújtja Venezuelát azért, hogy a bolivári kormányt megbuktassa. (A „bolivári” megjelölés Venezuelának arra a kísérletére vonatkozik, amivel meg akarja szabadítani magát az USA uralmától, ahogyan Simón Bolívar a 19. század elején harcolt, hogy felszabadítsa Latin-Amerikát a spanyol gyarmatosítás alól.) Arról sem ad az USA médiája hírt, hogy az USA imperializmusa folyamatosan támogatja az országon belüli erőszakos ellenzéket.
A szankciók, az olaj és a Petro-pénz
A venezuelai gazdaság évtizedek óta – jóval a Hugo Chavez vezette „Bolivári Forradalom” kezdete előtt – olajeladásokra támaszkodva teremtette meg az ország importjának a fedezetét. Egy éve Washington tovább erősítette szankcióit, megtiltva az amerikai pénzügyi szervezeteknek, hogy Venezuelának kölcsönt adjanak, befagyasztva követeléseit a nemzetközi bankrendszerben és megakadályozva, hogy a Venezuelába irányuló fizetések az USA ellenőrzése alatt lévő közvetítőkön keresztül történhessenek.
Ez év márciusában - miután a szankciók elvágták a dollárhoz vezető lehetőségeket -, a venezuelai kormány elindította a Petro-pénzt, ami a világ legnagyobbjának minősülő olajtartalékán alapuló kripto-valuta. A Petro nagy nemzetközi érdeklődést váltott ki, és az első eladások a jelentések szerint 3,8 milliárd dollárt is elértek. Válaszul az USA hatóságai megtiltották az amerikai állampolgároknak és cégeknek, hogy a Petro-val kereskedjenek, és európai és kanadai szövetségeseikkel együtt egy sor más szankciót vezettek be.
Venezuela akkor azzal vádolta a nemzetközi pénzügyi intézeteket, hogy visszatartják állami fizetési eszközeit, azt a pénzt, ami olyan létfontosságú cikkek importját szolgálta, mint az élelmiszerek és gyógyszerek. Ahogyan Maduro mondta: „Az USA levadássza a világban lévő utolsó dollárjainkat.”
A McClatchy News hírügynökség április 4-i beszámolója szerint: „A Trump kormányzat jogi és politikai szakértői segítséget ajánl fel a latin-amerikai kormányoknak, hogy olyan új törvények megfogalmazását segítse, amelyekkel könnyebben tudják szankció alá vonni a venezuelai hivatalnokokat és az ipart….Hivatalosan az amerikaiak arra kérik a kormányokat, hogy segítsék az USA erőfeszítéseit. De a háttérben növelik a nyomást, Washingtonba összehívják a követeiket vagy diplomatákat küldenek szerte a régióba, hogy ösztönözzék szövetségeseiket olyan törvényi reformokra, amelyek Nicolás Maduro venezuelia elnök megdöntését célozzák. Sürgetik, hogy a latin-amerikai vezetők csatlakozzanak az USA-hoz, Kanadához és az EU szövetségesekhez, akik együttműködnek a végzetes pénzszűkében lévő, olaj-exporttól függő caracasi kormány agyonéheztetésében.”
A venezuelai gazdaság további bénítása érdekében több mint 20 jelenlegi és korábbi kormányzati tisztviselőt szankcionálnak, köztük Madurot is, és a Fehér Ház megtiltotta az USA bankjainak, hogy bármekkora összeget kölcsönözzenek Venezuelának.
Svájc, az összes nagy imperialista bank pénzügyi központja, és állítólag semleges ország, csatlakozott a Venezuela elleni szankciókhoz, kijelentve, hogy „komolyan aggódik az ottani személyi szabadságjogok megsértése miatt”. A svájci bankoknak semmilyen hasonló gondot nem okoznak Szaúd-Arábia hazai és külső támadásai a szabadságjogok ellen, vagy Izrael népirtó cselekményei a palesztinokkal szemben, sem a feketék vagy más színes bőrűek tömeges bebörtönzése az USA-ban, sem pedig a Trump-kormányzat azon intézkedése, hogy bevándorló családokat szakítson el egymástól.
Ki van tehát Venezuela mai szenvedései mögött? Nem a korábbi buszsofőr és szakszervezeti vezető, aki ma az ország elnöke! A bűnösök az imperialista világ milliárdosai, kezdve a Fehér Házban székelő szállodás és golfos nagykutyán!
Fordította: Kleinheincz Ferenc
