ATHÉN – Európa establishmentje két újabb bejelentést élvez, amelyek akkor is fontosak, ha nem teljesen pontosak: a görög adósságválság vége és egy francia-német megállapodás az eurozóna újratervezéséről. Sajnos mindkét bejelentés friss bizonyítéka az Európai Unió establishmentjének arról a figyelemre méltó tehetségének, hogy soha nem hagy kiegyetlen lehetőséget sem, hogy kihagyjon egy lehetőséget.
A két bejelentés nem véletlenül történt ugyanazon a héten. A görög adósságrobbanás 2010-ben, az eurózóna tervezési hibáinak csúnya tünete volt, ezért indított el dominóhatást a kontinensen. Görögország folyamatos fizetésképtelensége tükrözi a francia-német tengelyen az euróövezet újratervezésével kapcsolatos felmerülő mély nézeteltéréseket. Miközben a három francia elnök és ugyanaz a német kancellár nem értettek egyet az intézményi változásokkal, amelyek az euróövezet fenntartását eredményeznék, Görögországot arra kérték, hogy csendesen vérezzen el.
2015-ben a görögök lázadást szerveztek, amelyet az európai establishment durván elfojtott. Sem a Brexit sem az EU-nak a választók szemében állandóvá vált delegitimációja nem volt képes meggyőzni az establishmentet, hogy változtasson módszerein. Emmanuel Macron megválasztása Franciaország elnökévé utolsó reményt adott az új Berlin-Paris egyezményhez, amely ahhoz szükséges, hogy megelőzze, hogy a fuldokló Olaszország elindítsa a következő – immár halálos – dominó-hatást.
Macron alatt új, reménykeltő ötleteket javasoltak: közös költségvetést az eurozónában; egy új, biztonságos adósságkezelést és kvázi-szövetségi adóbeszedési kapacitásokat; közös munkanélküliség-biztosítási alapot; közös banki betétbiztosítási alapot és egy közös bankot, amelyből a csődbejutott bankokat fel lehet tőkésíteni (így biztosítva egy reális bankunió hiányzó alapját). Továbbá egy új befektetési alapot, amely mobilizálná az üres megtakarításokat Európa-szerte, anélkül, hogy hozzáadódna a tagállamok államadósságához. És úgy tűnt, hogy Macron kormánya hajlik arra, hogy elfogadja azt a javaslatot, amelyet 2015-ben tettem, hogy az államadósságokat a GDP szerint indexálják. Eszerint Görögország teljes államadóssága (és visszafizetésének sebessége) Görögország nemzeti jövedelmének növekedési rátájától függene.
Egy évvel később, amikor Olaszország ütközött az EU-val, a mesebergi csúcstalálkozó után Angela Merkel német kancellár és Macron egyezményt adtak ki az eurozóna reformjáról. Néhány nappal később, az eurozóna Eurocsoportja publikálta saját “megoldását” a görög adósságválságról.
Egy tisztességes világban ez a két bejelentés Európa számára egy elveszett évtized végét és az európaiak számára egy újjáépítési korszak kezdetét jelentené, azokkal a kihívásokkal együtt, amelyeket Donald Trump amerikai elnök és a következő gazdasági visszaesés jelent. Sajnos nem ilyen világban élünk.
Még a mesebergi csúcs előtt Macron a megadásig menően felhígította javaslatait. A közös banki betétbiztosítási sémát és a rekapitalizációs alapot a bizonytalan jövőbe tolták, amikor az eurozóna perifériájának bankjai megszabadulnak rossz hiteleiktől, mielőtt egy megfelelő bankuniót összekovácsolnának. A közös munkanélküli biztosítási tervet meg sem vitatták. Végül, de nem utolsósorban, egy közös adósságmenedzselési terv, amely alátámasztotta volna az eurozóna költségvetését az eurozóna aggregált jövedelmének 2-3 %-áig – ami a makrogazdaságilag jelentős pénzügyi unió előfeltétele lett volna – szép csendben a szemétbe került.
Természetesen Merkel eleget ajánlott ahhoz, ami lehetővé tette Macronnak, hogy személyes diadalnak álcázza saját megalázását. Egy extatikus sajtótestület előtt, üdvözölték azt a döntést, hogy létrehoznak egy névleges eurozóna költségvetést, amikor valójában ez nem több, mint egy hitelkeret az Európai Stabilitási Mechanizmustól (ESM, a mentőalap, amely 2015-ben a hiteleket adta Görögországnak). Megegyeztek egy lényegtelen “esős nap” alapban is, amelyet a tagállamok finanszíroznak, és egy fiktív pénzügyi tranzakciókra és digitális gazdaságra vonatkozó adóban – ez egy “kompromisszum”, ami Merkelnek semmibe sem került, lévén hogy az olyan országok, mint Hollandia és Írország valószínűleg meg fogják torpedózni.
Ami a bank feltőkésítést illeti, Macron és Merkel ESM-alapú programot hirdetett. De minden ESM döntéssel, amelyet német parlamenti jóváhagyásra terjesztenek be, a német Bundestag a vétójával élne mondjuk egy olasz bank feltőkésítésével szemben. Olaszország új kormánya valószínűtlen, hogy bevásárolná magát ebbe.
Amikor a bankárok megpróbálják elfedni a könyveikben levő rossz kölcsönöket, Új hiteleket nyújtanak, hogy képessé tegyék hitelképtelen adósaikat, hogy azt színleljék, mintha törlesztenék az eredeti kölcsönt. Amikor az új kölcsön kimerül, a kliensnek megengedik, hogy felfüggessze a törlesztést néhány évre, halmozódó kamatokkal. Ez az eszközeik (hiteleik) aktuális értékét állandó szinten tartja, miközben elhalasztja a visszafizetés napját (amikor be kell vallaniuk a szabályozó hatóságoknak, hogy a hitelt visszafizethetetlen).
2010 óta Görögország hitelezői alkalmazták ezt a húzd meg-ereszd meg stratégiát, mintha egy olimpiai eseményre treníroztak volna. Egy bátor és terápiás leírás, vagy a mérsékelt GDP-indexált megoldás helyett, az Eurocsoport jelenlegi döntése, amelyet mint a „görög adósságválság végét” ünnepeltek, ennek a cinikus gyakorlatnak az istenítésévé vált.
Technikai értelemben az új adósságmegállapodás központi pillére a 96.6 milliárd euró (112.5 milliárd dollár) összegű visszafizetés elhalasztása, ami várhatóan 2023-ban kezdődik. A görög államnak ezért könnyű visszafizetéseket ajánlottak, cserébe a folytatódó ad infinitum durva megszorításokért (az elsődleges költségvetési többletcél a nemzeti jövedelem 3.5%-a 2022-ig, és 2.2 %-a 2023-2060 között); lehetetlen éves visszafizetésekkel 2033-tól 2060-ig (az állami adóbevételek kb. 60 %-a); és egy több mint 230 %-os adósság-nemzeti jövedelem arány 2060-ig, ha a következő globális recesszió nem teszi lehetetlenné a túlzottan ambíciózus növekedési terveket, amint arra valószínűleg sor kerül.
Az eurocsoportnak a görög államadósságról szóló közelmúltbeli megállapodásával kapcsolatos bármely objektív értékelés arra a következtetésre jutna, hogy az Görögországot állandó adósság-kötelékre ítéli. Az Angela Merkel és Emmanuel Macron közötti mesebergi csúcstalálkozó egyik pártatlan megfigyelője arra a következtetésre jutna, hogy az eurozóna makrogazdaságilag ugyanolyan fenntarthatatlan, mint öt évvel ezelőtt. És mégis, Európa establishmentje, amely könnyen figyelmen kívül hagyja az EU tönkretételére készülő nacionalista internacionálét, étvágygerjesztőket szolgál fel nekik.
