Véget kell vetnünk ennek a ruszofób őrültségnek.
 |
| Robert Mueller különleges tanácsadó, a 2016. június 21-én Washingtonban ülésező szenátusi igazságügyi bizottsággal folytatott találkozó után elhagyja a Capitoliumot. (AP Photo / J. Scott Applewhite) |
“Akit az istenek el akarnak pusztítani, annak először elveszik az eszét.”
Ez a – gyakran tévesen Euripidesnek tulajdonított – szólás jut az eszembe, többnyire reggel, amikor felkapom a The New York Times –t és olvasom a legújabb “Russiagate” címeket, amelyek gyakran két- vagy háromhasábosak, a címoldalon, az összehajtás felett. Ez egy közel mindennapi emlékeztető a Kongresszusunkat és a médiánk nagy részét uraló hisztériára.
Egy ragyogó példa, csak egy a sok közül az utóbbi hónapokban, az ajtómhoz érkezett február 17.-én. A felháborodásom felszökött, amikor elolvastam a Times vezető szerkesztőségi cikkét: “Ne hagyja, hogy az oroszok ennyivel megússzák, Mr. Trump.” Meg kellett kérdeznem magamtól: “A Times szerkesztői teljesítették-e az indokolt gondosságnak legalább az alapelveit, mielőtt felmásztak a magas lovukra ebben a hosszú vezércikkben, amely ledorongolta ‘Oroszországot’ (nem egyes oroszokat) a ‘beavatkozásért’ a választásokba és fokozott szankciókat követeltek Oroszország ellen, hogy ‘megvédjék az amerikai demokráciát’?”
Sosem jutott eszembe, hogy a mi elismerten diszfunkcionális politikai rendszerünk annyira gyenge, fejletlen vagy beteg, hogy ostoba internetes trollok károsíthatják. Ha mégis erről van szó, inkább figyeljünk sok más országot, nem csak Oroszországot!
Persze, nem a The New York Times az egyedüli tettes. A szerkesztési attitűdjét megkétszerezi vagy eltúlozza a legtöbb elektronikus vagy nyomtatott média az Egyesült Államokban. Hacsak nem folyik éppen tömeges lövöldözés, nehéz beszélgetést hallani bármi másról a CNN-ben. Mind a Kongresszusban, mind a médiánkban egyre inkább tényként fogadják el, hogy “Oroszország” beavatkozott a 2016-os választásokba.
Nos, mik a tények?
- Tény, hogy egyes oroszok embereket fizettek, hogy online trollokként működjenek és hirdetéseket vásároljanak a Facebookon a 2016-os elnöki kampány alatt és utána. Ezek nagy részét máshonnan vették el, és az adott időszakban a Facebookon vásárolt hirdetéseknek csak csekély töredékét tették ki. Ez folytatódott a választások után és tüntetések szervezésére is kiterjedt Trump választott elnök ellen.
- Tény, hogy a Democratic National Committee (a Demokrata Párt Országos Bizottsága) számítógépének a memóriájából e-maileket juttattak el a Wikileaks-hez. Az USA hírszerző ügynökségei, amelyek kibocsájtották a 2017. januári jelentést, biztosak voltak abban, hogy oroszok hekkelték meg az e-maileket és továbbították azokat a Wikileaks-hez, de nem kínáltak bizonyítékokat az állításaikhoz. Még ha valaki el is fogadja, hogy oroszok voltak a tettesek, az e-mailek akkor is valódiak voltak, mint az US hírszerzési jelentés bizonylatozta. Én mindig úgy gondoltam, hogy az igazság szabaddá tesz bennünket, nem gyengíti a demokráciánkat.
- Tény, hogy az orosz kormány létesített egy okos tévészolgálatot (RT), amely szórakoztatással, hírekkel és – igen – propagandával látta el a külföldi
közönséget, az Egyesült Államokban is. A közönsége több nagyságrenddel kisebb, mint a Fox News-é. Alapjában az a feladata, hogy Oroszországot kedvezőbb megvilágításban ábrázolja, mint a nyugati média. Nem elemezték a hatását, ha volt ilyen, a választásokra az USA-ban. A 2017. januári US hírszerzési jelentés kezdettől fogva megállapította: “Nem értékeltük az orosz tevékenység hatását a 2016-os választás eredményére.” Politikusok és a média mégis ismételten úgy hivatkoztak a jelentésre, mintha ezt megtették volna. - Tény, hogy sok orosz vezető (de korántsem mind) preferálta Trump jelölését. Végül is, Hillary Clinton külügyminiszter (Secretary of State) Putyin elnököt Hitlerhez hasonlította és az USA aktívabb külföldi katonai beavatkozását szorgalmazta, míg Trump azt mondta, hogy jobb lenne Oroszországgal együttműködni, mint ellenségként kezelni. Nem kell a hivatásos elemzők hozzáértése annak a megértéséhez, miért találta sok orosz Trump nyilatkozatait rokonszenvesebbnek, mint Clintonét. Személyes szinten, a legtöbb orosz barátom és kapcsolatom kétkedő volt Trumppal kapcsolatban, de mind neheztelte Clinton ruszofób hangnemét, valamint Obama 2014 utáni
nyilatkozatait. Nem helyén valóan sértőnek (az is volt) találták Obama nyilvános nyilatkozatát, hogy “Oroszország nem számít” és riasztotta őket Clinton kifejezett
kívánsága fokozott katonai támogatást nyújtani a “mérsékelteknek” Szíriában. De az átlagos orosz, és a Putyin-kormányzat tipikus hivatalnoka bizonyosan a jobb
kapcsolatokat támogatónak értette Trump megjegyzéseit, ezt határozottan előnyben részesítve. - Nincs bizonyíték arra, hogy az orosz vezetők úgy vélték, Trump fog győzni vagy közvetlenül befolyásolták volna az eredményt. Ez olyan állítás, amelyet nem bizonyítottak. A hírszerzés 2017. januári jelentése ténylegesen azt mondja, hogy az orosz vezetők, mint a legtöbben mások is, Clinton megválasztására számítottak.
- Nincs bizonyíték arra, hogy az orosz tevékenységnek bármilyen érzékelhető hatása lett volna a választási eredményre. Úgy látszik, hogy senki sem vizsgálta még felületesen sem az orosz akciók tényleges hatását a szavazásra. A hírszerző közösség jelentése azonban kifejezetten azt állítja, hogy “az általunk megfigyelt rendszerekben, célzó vagy kompromittáló orosz szereplők nem voltak részesei a szavazatszámlálásnak.” Mind a volt FBI-igazgató James Comey, mind
az NSA-igazgató Mike Rogers tanúsította, hogy orosz tevékenységek hatásának a szavazatok számára nincs bizonyítéka. - Arra sincs bizonyíték, hogy volt közvetlen koordináció a Trump-kampány (egy aligha jól szervezett erőfeszítés) és orosz hivatalos személyek között. A különleges ügyész eddigi vádemeléseinek a tárgyai: hazugság az FBI-nak, vagy a kampánnyal nem összefüggő bűncselekmények, mint pénzmosás, vagy
külföldi ügynökként való regisztráció elmulasztása.
Nos, mi hát a legfontosabb tény az USA 2016-os elnökválasztását illetően?
A Russiagate hisztériában homályba burkolt legfontosabb tény az, hogy az amerikaiak az Alkotmány által meghatározott feltételeknek megfelelően választották meg Trumpot. Az amerikaiak alkották az Elektori Kollégiumot, amely lehetővé teszi, hogy egy jelölt a nép szavazatainak kisebbségével legyen elnökké. Az amerikaiak voltak azok, akik az elektori körzetek manipulálásával megvalósított választási visszaéléssel hamisítottak egy adott politikai párt javára. A Legfelsőbb Bíróság hozta a hírhedt Citizens United (Egyesült Polgárok) döntést, amely megengedi egy politikai hivatalra jelöltnek a testületi finanszírozását. (Hej, a pénz beszél és gyakorolja a szólásszabadságot, a vállalatok a nép!) Az amerikaiak alkották meg a Szenátust, amely bármi, de nem demokratikus, mivel aránytalan képviseletet ad viszonylag csekély lakosságú államoknak. Amerikai szenátorok voltak azok, akik nem demokratikus procedúrákat létesítettek, lehetővé téve, hogy kisebbségek, sőt néha egyes szenátorok blokkolják a törvényhozást vagy kinevezések jóváhagyását.
Nos, ez nem jelenti azt, hogy Trump elnöksége jó az országnak, csak mert az amerikaiak őt választották meg. Véleményem szerint, a 2016-os elnöki és kongresszusi
választások fenyegető veszélyt hoznak a köztársaságra. Potenciális szerencsétlenségeket kreáltak, amelyek súlyos próbának fogják kitenni az Alkotmányunkba beépített fékeket és ellensúlyokat. Ez különösen igaz, mivel a Kongresszus mindkét házát a Republikánus Párt kontrollálja, amely maga kevesebb
választót képvisel, mint az ellenzéki párt.
Én személy szerint nem szavaztam Trumpra, de a vádakat, hogy az orosz akciók beavatkoztak a választásokba, vagy – lényegében – károsították a demokráciánk minőségét, nevetségesnek, patetikusnak és szégyenletesnek tartom.
“Nevetségesnek”, mert nincs logikus ok azt gondolni, hogy bármi, amit az oroszok tettek, hatott arra, hogyan szavaztak az emberek. A múltban, amikor szovjet vezetők próbáltak hatni az amerikai választásokra, ez visszalőtt – mint a külső beavatkozás rendszerint mindenütt teszi. 1984-ben Jurij Andropov, az akkori szovjet vezető, a KGB második legfontosabb feladatává tette megakadályozni Ronald Reagan újraválasztását. (Az első volt feltárni az USA terveit a SZU elleni nukleáris csapásra.) Mindaz, amit a szovjetek tettek – Reagan háborús gyújtogatónak ábrázolása, míg Andropov megtagadta a tárgyalást a nukleáris fegyverekről – segítette Reagant győzni 50 államból 49-ben.
“Patetikusnak”, mert világos, hogy a Demokrata Párt elvesztette a választást. Igen, megnyerte a nép szavazását, de az elnököket nem ezzel választják. Valaki mást hibáztatni a saját hibáinkért – ez az önbecsapás patetikus esete.
“Szégyenletesnek”, mert ez kibúvó a felelősség alól. Ez gátolja, hogy a demokraták és azok a republikánusok, akik felelős, tényekre alapozó kormányzást akarnak
Washingtonban, a gyakorlati módokra összpontosítsanak csökkenteni a fenyegetést, amelyet a Trump-elnökség jelent politikai értékeinknek, sőt jövendő létezésünknek.
Végül is, Trump nem lenne elnök, ha a Republikánus Párt nem jelölte volna őt. Az is nagyon valószínűtlen, hogy győzött volna az Elektori Kollégiumban, ha a demokraták
valaki mást – közel bárkit – jelöltek volna, mint akit választottak, vagy, ha az a jelölt kompetensebb kampányt folytatott volna. Nem állítom, hogy ebből bármi igazságos
vagy racionális lenne, de ki olyan naiv, hogy úgy vélje; az amerikai politika akár igazságos, akár racionális?
A tényekkel való szembenézés és a jelenlegi valósággal való boldogulás helyett, a Russiagate hívei a kormányban és a médiában elterelik a figyelmünket a valódi
veszélyekről.
A fenti három jelzőhöz hozzá kell tennem a “veszélyest”. “Veszélyes”, mert ellenséggé teszi Oroszországot, a másik nukleáris szuperhatalmat – igen, még kettő van – ami
közelebb van a politikai őrültséghez, mint bármi, amire gondolni tudok. A globális melegedés tagadása is ide sorolható hosszabb távon, de csak a nukleáris fegyverek, a
puszta létezésükkel, azokban a mennyiségekben, amelyekben az Egyesült Államokban és Oroszországban állomásoznak, jelentenek azonnali veszélyt az ember fajra nézve – nem csak az Egyesült Államokra és Oroszországra és nem csak a “civilizációra”. A szomorú, gyakran elfelejtett tény az, hogy a nukleáris fegyverek létrehozása óta az emberi faj képes elpusztítani önmagát és csatlakozni más kipusztult fajtákhoz.
Az első találkozójukon Ronald Reagan elnök és az akkor főtitkár Mihail Gorbacsov egyetértettek abban, hogy “egy nukleáris háborút nem lehet megnyerni és sosem
szabad megvívni”. Mindketten hittek ebben az egyszerű és nyilvánvaló igazságban és a meggyőződésük képessé tette őket abba az irányba állítani a két országot, amely véget vetett a hidegháborúnak. Keményen gondolkodnunk kell, hogy megállapítsuk, hogyanés miért hagyták figyelmen kívül ezt az egyszerű és nyilvánvaló igazságot az utóbbi időben mindkét ország kormányai.
Véget kell vetnünk a jelenlegi ruszofób őrültségünknek és ösztönöznünk Trump és Putyin elnököket helyreállítani az együttműködést a nukleáris biztonság, az atomsorompó, a nukleáris anyagok ellenőrzése és a nukleáris lefegyverzés kérdéseiben. Ez mind az Egyesült Államoknak, mind Oroszországnak életbe vágó érdeke. Ez a központi kérdés, amelyre összpontosítania kell a figyelmét az épeszű kormányoknak és az épeszű közönségeknek.
Matlock Jr., Jack F. az USA SZU-ba küldött követe 1987 és 1991 között, a Reagan and Gorbachev: How the Cold War Ended (Reagan és Gorbacsov: Hogyan végződött a
hidegháború) és a Superpower Illusions: How Myths and False Ideologies Led America Astray—And How to Return to Reality (Szuperhatalmi illúziók: Hogyan vezették tévútra Amerikát mítoszok és hamis ideológiák – és hogyan lehet visszatérni a valósághoz) c. könyvek szerzője.
(Ford. Szende Gy.)
