Marx, Juncker és a tajtékzó jobboldal

Alapjában véve szórakoztató, amikor magyar ultrajobboldali vagy ultraliberális politikusok, ideológusaik, médialakájaik és kommentelő közönségük együtt ordítanak Juncker Trierben, Marx születésének 200. évfordulóján mondott beszéde kapcsán. A marxizmus kriminalizálására irányuló több évtizedes erőfeszítéseiknek „köszönhető”, hogy a filozófia és a közgazdaságtan története egyik legnagyobb hatású képviselőjének munkásságát Magyarországon nem lehet a XXI. század elejének szemszögéből értékelni, megállapítani, melyek máig időtálló megállapításai, melyek azok, amelyeken a közben lezajlott változások miatt túlhaladt az idő, és melyek voltak azok, amelyek tévesnek, vagy kidolgozatlannak bizonyultak.

Mindamellett a rendszerváltás óta folyó módszeres elbutítás ellenére a magyar média egyes szegmenseiben megjelentek az évfordulót kritikusan méltató írások is (pl. https://merce.hu/2018/05/05/a-filozofus-aki-kiforditotta-a-vilagot-a-sarkabol-marx-200/, https://merce.hu/2018/05/05/varufakisz-marx-megjosolta-a-jelenlegi-valsagunkat-es-kiutat-is-mutat/, http://nepszava.hu/cikk/1159160-marx-200---pusztan-a-gondolat-erejevel).
A szélsőséges magyar politikusok és háttérembereik ordítozása persze érthető. Függetlenül azoktól a változatos módszerektől, amelyekkel megpróbálják felszámolni még a polgári demokrácia alapvető intézményrendszerét is Európa keleti felén, közös szellemi táplálékuk a primitív antikommunizmusnak az a főleg az amerikai és más angolszász bulvármédiából eredő gondolatvilága, amely a következetesen baloldali gondolkodást kriminalizálni próbálja, hogy ezzel nehezítse meg egy valóban baloldali alternatíva megjelenését a politikában – amint azt az áprilisi magyar választások egész története, sőt, annak utóélete is igazolja.
A magyar jobboldalnak természetesen rendkívül kínos, hogy ezt a beszédet az Európai Néppárt keresztényszocialista politikusa – mellesleg az Európai Bizottság elnöke - mondta el, a német kormány egyik CDU-s minisztere és több szociáldemokrata vezető jelenlétében. Újra meg kellett érteniük, hogy az európai gondolkodás befogadta Marx eszméit, elismeri tudományos érdemeit, és a marxizmust nem a gulagok vagy a vörös khmerek felől közelíti meg. A felháborodott keleti politikusok Marx munkáiból legfeljebb a Kommunista Kiáltvány utolsó mondatait ismerik (és hajtogatják), és abból próbálják a sztálinizmus bűneit előrevetíteni. Pedig még ezek a mondatok is csak az uralkodó osztályokat fenyegették a forradalommal, nem azokat a tömegeket, akik a sztálinizmus Marx eszméitől idegen terrorgépezetének áldozataivá váltak. (Csak zárójelben említenénk, elkerülendő az értelmetlen „számháborús” vitát, hogy a kapitalizmus több évszázados ga(rá)zdálkodása mindennapi áldozatainak száma sokszorosan múlja felül a „totalitárius” rendszerekét). A reakciós politikusok, meg a mai globalizált kapitalizmus haszonélvezői és szellemi kitartottjaik, médialakájaik felháborodása persze érthető, hiszen Marx bármilyen említése is veszélyezteti mai előjogaikat. Az pedig miért is jutna el kokárdás, „nemzeti” politikusaink hamis tudatáig, hogy Marx és Engels kezdettől fogva üdvözölték és végig rokonszenvvel követték az 1848-as magyar forradalmat és szabadságharcot – az európai forradalom szerves részének tekintve azt.
Nagy szükség lenne Marx – sőt a marxista irodalom – legjelentősebb műveinek (újra) megismertetésére. Vitát folytatni, értékítéleteket alkotni nem lehet valós ismeretek nélkül, erre pedig a kormányzó szélsőjobboldal és ultraliberális cinkosainak forrásai aligha alkalmasak, sőt, részükről erre sem igény, sem hajlandóság nem mutatkozik, helyette marad a kriminalizálás. Az olyan ritka alkalmakkor, mint Juncker beszéde, a rá adott magyar reakciókból ismét kiderül, hogy nincs is olyan nagy különbség a fideszes és a neoliberális publicisták gondolkodásmódja között, még ha a hétköznapokban egymás esküdt ellenségeinek látszanak is.
Juncker gesztusa – különösen a kelet-európai sárdobálás ismeretében - méltányolandó, de illúziókat nem kell táplálni irányában. Kiválóan mutatta a kontrasztot az európai keresztény politikusok és hazai klerikálhipokriták és provinciális liberálisok mentalitása között, de ettől ő maga nem lett hitelesebb, a kapitalizmus „szocializálására” vonatkozó jámbor óhaja pedig irreális. Évszázadok tapasztalata mutatja (Thomas Piketty kutatásai pedig számszerűen is igazolják), hogy a kapitalizmus lényegéből adódóan nem csupán kitermeli, de folyamatosan súlyosbítja is az egyenlőtlenségeket, az a történelmi korszak pedig, amikor ez a folyamat időlegesen visszafordult, egy ma már nem létező erős munkásmozgalom harcainak, az erős nemzetállamoknak, és a szovjet kísérlet által keltett félelemnek az eredménye volt, és így is csak a fejlett világban valósult meg. A munkásmozgalom és a Szovjetunió eltűnésével, a globalizáció felgyorsulásával a kapitalizmus bármilyen „emberarcúvá” tételére irányuló törekvés újra irreálissá vált, ami pedig személy szerint Juncker személyes hitelességét illeti, azt is aláássa a transznacionális monopóliumok adóelkerüléséhez nyújtott támogatása, amelyet még luxemburgi kormányfőként adott. Az egyenlőtlenségeken túlmenően nem szabad elfeledkeznünk a kapitalizmusnak arról a sajátságáról sem, amelyre egyebek mellett – a Kommunista Kiáltvány 170. évfordulóján megjelent új kiadásához írt előszavában - Varufakisz korábbi görög pénzügyminiszter hívja fel a figyelmet: a piaci társadalom irracionalitására, a permanens növekedési igénye által okozott globális ön- és közveszélyességére, amelyet semmiféle technológiai haladás nem képes semlegesíteni, legfeljebb időlegesen elleplezni: https://www.theguardian.com/news/2018/apr/20/yanis-varoufakis-marx-crisis-communist-manifesto.
Az európai baloldali apály idején valamelyest megnyugtató, hogy a sötétségbe süllyedt Közép-Kelet-Európa vezető politikusai és a perifériás újkapitalizmus haszonélvezői ennyire dühöngenek és rettegnek Marx nevének még az említésétől is. A „kísértetjárás” addig nem ér véget, amíg a kapitalizmus létezik…