A szélsőjobboldali FPÖ szerezte meg az első helyet az osztrák nemzetgyűlési választásokon. Az 1955-ben a volt nácik gyűjtőhelyeként alapított párt 28,8%-kal történelmi csúcsot ért el. Két nappal a választások előtt az FPÖ vezető politikusai részt vettek egy temetésen, amelyen egy SS-hűségadó dalt énekeltek. Az eset egy volt a sok hasonló botrány közül, amely már nem árthat az FPÖ-nek. Úgy tűnik, az emberek már hozzászoktak az ilyen kihágásokhoz. Magán a párton belül sem történtek érezhető távolságtartási kísérletek.

Az osztrák baloldal számára az eredmény katasztrófa. Nemcsak azért, mert az FPÖ győzelme olyan erős, hanem azért is, mert a baloldal képtelen volt alternatívát kínálni. Andreas Babler vezetésével az SPÖ programja baloldalibb volt, mint évtizedek óta, mégis a harmadik helyen landolt 21,1%-kal. A KPÖ is a várakozások alatt teljesített. A párt számára ez a legjobb választási eredmény 1962 óta, ugyanakkor 2,4%-os eredményével jóval elmaradt a parlamentbe jutáshoz szükséges 4%-tól. A parlamenti baloldal 1945 óta soha nem volt ilyen gyenge.

Ugyanakkor a nyilvánosság előtt álló kérdések teljesen előnyösek voltak a baloldali pártok számára. 44%-kal a megélhetési költségek növekedése volt a legfontosabb kérdés. A bevándorlás csak a második, az egészségügy és az ellátás pedig a harmadik helyen állt. Aki az utolsó hetekben és hónapokban követte a választási kampányt, azt gondolhatta, hogy az osztrákokat csak a bevándorlás érdekli. Szó volt a bevándorló fiatalok „utcai harcairól” vagy egy elmaradt Taylor Swift-koncert utáni nyilvánvaló terrorellenes akcióról. Az ÖVP vezetője, Nehammer és az FPÖ elnöke, Kickl úgy tűnt, hogy felülmúlják egymást abban, hogy ki a bevándorlás legbuzgóbb rasszista ellenzője. A baloldali pártok képtelenek voltak megtörni a téma dominanciáját.

A helyi és az országos KPÖ

Sok baloldali, kommunista és szocialista nagy reményeket fűzött a KPÖ-hez. A sikeres stájerországi, salzburgi és innsbrucki választási kampányok után esélyei jobbak voltak, mint évtizedek óta: 65 év óta először fordult elő, hogy az SPÖ-től balra álló párt bejuthat a parlamentbe. Az, hogy ez nem történt meg, azt mutatja, hogy a pártnak még választ kell találnia a nyitott stratégiai kérdésekre.

A márciusi salzburgi önkormányzati választásokon a KPÖ azért tudott 23%-ot elérni, mert a megfizethető lakhatás kérdését döntő választási kérdéssé tudta tenni. Végül még az FPÖ is úgy látta, hogy kénytelen felvállalni a kérdést. Innsbruckban is a lakáskérdés döntő volt a párt bejutása szempontjából a városi tanácsba. Ez érthető, hiszen Salzburg és Innsbruck Ausztria legdrágább városai. A lakáshiány ott erősebben érezhető, mint az ország többi részén.

Sokkal nehezebb azonban országos „bérlőpárttá” válni. Az osztrákoknak 2023-ban csak 43,7%-a volt bérlő, tehát az ország lakosságának több mint fele számára ez a kérdés kevésbé vagy egyáltalán nem számít. A városokon kívül tehát a KPÖ-nek más szociális kérdésekkel kell dolgoznia azért, hogy elnyerje a lakosság bizalmát. Egyszóval meg kell mutatnia, hogy nemcsak hatékony önkormányzati és regionális politikát tud folytatni, hanem szövetségi szinten is baloldali erő, amellyel számolni kell.

Hogy ez jelenleg nem működik, azt a regionális választásokon a KPÖ erősségeiben elért eredmények mutatták. Grazban és Salzburg városában a párt 6% körüli eredményt ért el, ami bár az átlag felett van, de egyértelműen elmarad a regionális és önkormányzati választások eredményeitől. Az elkövetkező évek legnagyobb feladata az lesz, hogy a párt hogyan tudja sikeres helyi modelljét átültetni országos szintre.

Senkinek sincs szüksége egy SPÖ-re „a demokráciáért”

Az SPÖ más helyzetben van, hiszen kénytelen hallani azt a vádat, hogy Andreas Babler projektje megbukott. Itt a fő probléma még mindig az SPÖ struktúrája, amely belülről torpedózza meg a baloldali jelöltet. Babler nem járt el elég határozottan ezekkel a párton belüli ellenfelekkel szemben, és ott engedett, ahol - mint Traiskirchen, az Ausztria legnagyobb menekültszállásával rendelkező település volt polgármestere - nem kellett volna engednie: a bevándorlásban. Júniusban elkötelezte magát amellett, hogy „a legveszélyesebb bűnözőket ” Szíriába vagy Afganisztánba toloncolja. Ezzel megszegte ígéretét, hogy egy másfajta bevándorláspolitikát fog megvalósítani, ami mindig is a személyiségéhez tartozott.

Ugyanakkor nem tudta erőteljesen a nyilvánosság elé vinni saját témáit. Ez részben az osztrák médiaapparátusnak köszönhető, amely az érdemi viták helyett inkább a belső pártkonfliktusokról tudósít. Ezért kapnak olyan nagy figyelmet a saját pártjából származó Babler-kritikusok, mint a burgenlandi Hans-Peter Doskozil vagy a tiroli Georg Dornauer. Még a választási kampány közepén is nyilvánosan folytak a viták. Amikor egy Doris Bures - az Országgyűlés második elnöke (az SPÖ számára) és a párt egyik legfontosabb nője - négy héttel a választások előtt ír egy e-mailt, amelyben Babler programját bírálja, akkor tudja, hogy mit tesz. Számára egyértelmű volt, hogy ez az e-mail végül nyilvánosságra kerül.

Ennek következtében a pártnak csak egy témája lehetett, ami körül mindenki összefoghatott: a jobboldal ellen és a demokrácia mellett vagyunk - éppen az a téma, amivel az SPÖ évtizedek óta választásokról választásra szavazatokat veszít. A demokrácia végéről szóló ilyen figyelmeztetések értelmetlenek; azzal, hogy „a jobboldal ellen” vagy, biztosan megkapod a saját néped tetszését, de politikai többséget így nem lehet építeni.

Vannak olyan szavazók ebben az országban, akik soha nem tapasztalták, hogy életkörülményeik hogyan javultak a baloldali politikával. Csak az 50 év felettiek tudnak saját tapasztalatból beszélni a munkaidő-csökkentésről és a Bruno Kreisky vezette szociáldemokrata korszak progresszív nőpolitikájáról. Éppen a mai fiatalok azok, akik csak egy világot ismernek, amelyben az egyetlen politikai projekt a „fekete-kék (ÖVP-FPÖ) blokkolása”^1. Ez a 2016-os világ, amikor Norbert Hofert megakadályozták abban, hogy az FPÖ első szövetségi elnöke legyen, hogy egy évvel később egy FPÖ-ÖVP koalíció előtt egy Heinz-Christian Strache és Sebastian Kurz vezette FPÖ-ÖVP koalíció előtt egyengesse az utat. Ez az a világ, amelyben az FPÖ 2019-ben Ibizán keresztül tönkretette önmagát,^[2]hogy aztán öt évvel később a legerősebb erő legyen ebben az országban.

Ez az „ellene lenni” politikája a probléma része. A baloldal igénye mindig az kell legyen, hogy az emberek mindennapi életében változást hozzon. A KPÖ-nek ez helyi szinten sikerült, de országos szinten nagyobb erőt kell mutatnia. Az SPÖ esetében viszont a saját pártapparátusa az, ami leginkább akadályozza, hogy ismét cselekvőképes erőként tekintsenek rá. Ahhoz azonban, hogy a következő években a dolgok pozitív irányba változzanak, mindkét pártra szükség lesz.

Hivatkozás:

[1] A fekete a jobbközép párt (ÖVP), a kék az FPÖ színe.

[2] Strache egy titkos akció során egy videón többek között azt ígérte, hogy osztrák vagyontárgyakat ad el valakinek, aki egy orosz oligarcha lányának adta ki magát.

A cikk eredetileg német nyelven jelent meg a Jacobine magazinhonlapján.

Borítókép:Herbert Kickl, az FPÖ vezetője.Forrás: Kickl:Wikimedia Commons.

Forrás: https://transform-network.net/blog/analysis/being-against-the-right-is-not-enough/ 2024. 10.30.

Angolból fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó