Az uniós biztosok távol maradnak a jelenlegi magyarországi uniós tanácsi elnökség által vezetett informális miniszteri találkozóktól - jelentette be hétfőn Ursula von der Leyen bizottsági elnök. Budapest felháborodottan reagált. Ennek egyik oka Orbán legújabb moszkvai útja.
Az uniós biztosok helyett magas rangú tisztviselők vennének részt a jövőben az informális miniszteri tanácskozásokon a brüsszeli hatóság szerint. Emellett az uniós bizottság lemond a hagyományos magyar elnökségi beiktatási látogatásról is - közölte a Bizottság szóvivője.
Von der Leyen döntésének hátterében Orbánnak az EU-val nem egyeztetett külföldi útja áll, néhány nappal Magyarország július elseji EU-elnökségének kezdete után. Orbán Moszkvában találkozott Vlagyimir Putyin Kreml-vezérrel, és ezt „békemissziónak” állította be az ukrajnai konfliktus megoldása érdekében. Később Pekingbe utazott, ahol Hszi Csin-ping kínai állam- és pártfővel tárgyalt, majd az Egyesült Államokba, ahol Donald Trump volt amerikai elnökkel találkozott.
Budapest felháborodott
Magyarország kormánya felháborodva reagált. "Az EU Bizottsága nem válogathatja meg, hogy mely intézményekkel és miniszterekkel akar együttműködni. Most már a Bizottság minden döntése politikai megfontolásokon alapul?” - írta Boka János uniós ügyekért felelős miniszter az X online platformon.
Gal Kinga, az Orbán kormánypárti FIDESZ EP-képviselője azzal vádolta von der Leyent, hogy a kérdést arra használja fel, hogy szavazatokat szerezzen második hivatali ciklusához. „Ez elfogadhatatlan és ellentmond az európai együttműködés lényegének” - bírálta.
Éles kritika az EU részéről Orbán utazásaival kapcsolatban
Orbán utazását nagy nemtetszés fogadta az EU-ban - mindenekelőtt azért, mert a Kreml a moszkvai látogatást propagandájára tudta felhasználni, és Orbán az utazás során nem képviselte egyértelműen az EU ukrán politikával kapcsolatos álláspontját.
Az Európai Bizottság többször világossá tette, hogy Orbán nem a nemzetközi közösség nevében utazott. Számos uniós állam is bírálta őt. „Ezek magyar egyéni erőfeszítések, amelyeket nagy meglepetéssel és szkepticizmussal veszünk tudomásul” – mondta a német külügyminisztérium szóvivője.
Orbán egyoldalú lépésére válaszul az uniós tanácsi elnökség kezdetén Litvánia és Svédország már bejelentette, hogy átmenetileg nem küld minisztereket Magyarországra a találkozókra. Finnország, Észtország, Lettország és Lengyelország is hasonló módon kíván reagálni.
Vita a külügyminiszteri találkozók elhalasztásáról
Az EU azt is megvitatja, hogy az uniós külügyminiszterek eredetileg augusztus végére tervezett budapesti informális találkozóját át kellene-e helyezni Brüsszelbe. A döntést Josep Borrell uniós vezető diplomata hozhatja meg a nyári szünet előtti utolsó rendes uniós külügyminiszteri találkozón, jövő hétfőn. Ő elnököl az uniós külügyminiszterek ülésein, és ő felel a meghívók kiadásáért is.
63 európai parlamenti képviselő a szavazati jog megvonását kéri
63 európai parlamenti képviselő az uniós intézményi vezetőkhöz intézett levelében Magyarország szavazati jogának megvonását követelte az EU Tanácsában: „A magyar elnökség még csak most kezdődött, Orbán Viktor miniszterelnök máris jelentős károkat okozott”. A levelet Riho Terras észt EP-képviselő (néppárti) kezdeményezte. Ausztriából Helmut Brandstätter és Anna Stürgkh kijelölt NEOS EP-képviselők, valamint Lukas Mandl ÖVP-s EP-képviselő írták alá a levelet.
Orbán „kihasználta és visszaélt a tanácsi elnökség szerepével”. Von der Leyen bizottsági elnököt, Charles Michel tanácsi elnököt és Roberta Metsola parlamenti elnököt felszólítják, hogy tegyenek meg mindent Magyarország szavazati jogának megvonása érdekében. Ezt az ország ellen a jogállamiság megsértése miatt több évvel ezelőtt indított 7. cikk szerinti eljárás részeként lehetne megtenni.
Szerzők:Szerkesztőség, ORF.at/Agencies
Balra:
- Az EU Tanács magyar elnöksége
- A magyar kormány
- EU Bizottság
Forrás: https://orf.at/stories/3363664/2024. július 15., 23.04
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
(Orbánnal és a NER-rel persze rengeteg a probléma, ugyanúgy mint minden tagországban láthatjuk – az euroatlantista erőknek azonban soha nem ez tűnik fel, hanem jó ideje mindenre ürügyként ugranak. Arról nem is beszélve, hogy a senki által mg nem választott EB - végrehajtó szerv, ahogyan a minisztériumi tisztviselők sem válogathatnak kijelölt feladataik végrehajtásában, úgy a biztosok sem – Balmix szerk.)


