A BRFK külön sajtóközleményt adott ki, amiben visszautasítják a médiában megjelent gyanúsítást, miszerint a Józsefvárosban elkövetett szélsőjobboldali támadás ügyében részrehajló módon járnának el.
A neonáci kapcsolatokkal működő Légió Hungária csoport persze azért vádolja a rendőrséget, mert az szerintük nem lép fel a szélsőjobbos verőbrigád által megtámadott fiatal kommunistákkal szemben. Ebben persze semmi részrehajlás nincs, hiszen a kommunista ideológia terjesztése törvényes és demokratikus, ellenben a neonáci gyűlölet terjesztése több szempontból is üldözendő.
A rendőrség nyilván a “kiegyensúlyozottság” érdekében a Mérce kritikáját is visszautasította, amelynek lényege, hogy a belügyi szervek sokkal nagyobb hangsúllyal lépnek fel az “antifa támadások” ellen, mint a neonáci csoportok terrorista akcióival szemben.
Szigorúan a tényekhez ragaszkodva igazat kell adnunk a Mércének, hiszen a Légió Hungária által is szervezett kitörés napi fizikai erőszak ügyében a rendőrség szinte azonnal publikálta az esetről készült felvételeket, és rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be a részletekről. A Józsefvárosban elkövetett neonáci támadást ezzel szemben “atrocitásnak” nevezi a BRFK közleménye, és A MI IDŐNK kérése ellenére sem mutatják be a biztonsági kamerák jó minőségű felvételeit a nyomozás érdekeire hivatkozva. Az egyik esetben tehát a rendőrség szükségesnek tartotta a felvételek bemutatását, a másikban kifejezetten a nyomozás akadályozásának tartja azt.
Sőt! A legfrissebb hírek szerint már szabadon is engedték a korábban elfogott feltételezett elkövetőke (szabadlábon védekezhetnek), miközben legalább három tettestársuk még szökésben van.
Ha erre is azt merné állítani a rendőrség, hogy egyenlő súllyal lépnek fel az erőszak ellen, az nyilván még a kevésbe pártatlan párthívek számára is meglepetést okozna.
A Mi Időnk nem tesz le arról, hogy a józsefvárosi neonáci támadást a nevén nevezve, a lehető legtöbb részletet bemutatva, beszámoljon a bűncselekményről és annak hátteréről. Így arra is választ várunk a belügyi szervektől, hogy mit tesznek az ellen a neonáci csoport ellen, amelynek a Telegram csatornáján előzetesen uszítottak a megtámadott fiatalok rendezvénye ellen, és a holokausztot tagadó elítélt bűnöző védelmére kelnek.
Európai Baloldal
Sajtóiroda



