Nyomtatás

Fotó: REUTERS/Bernadett Szabo

Magyar Péter az uniós választásokon elért sikerét ünnepli támogatóival.

A magyarországi európai parlamenti választások politikai és erkölcsi győztese az újonc Magyar Péter, aki a szavazatok közel harmadát és hét mandátumot (a 21-ből) szerzett új Tisza-pártjával. A 43 éves jogász és diplomata három hónap alatt több mint egymillió szavazót tudott mozgósítani apparátus és média nélkül, az Orbán-rezsim lejárató kampánya ellenére. Joggal beszélt „politikai földrengésről”.

A 14 éve hatalmon lévő Fidesz párt 13 képviselői helyéből kettőt elveszített, mivel minden idők legrosszabb eredményét érte el az európai választásokon. Bár kiesés nem történt, de legalább egy hangos pofon volt a gőgös autokratának, aki nemrég még Brüsszel „elfoglalásának” terveiről szónokolt. Hogy a Tisza-partiak meteorszerű felemelkedése egyben a csaknem két évtizeddel idősebb Orbán Viktor kormányának „Waterloo-ját, a vég kezdetét” (Magyar szavai) is jelenti-e, azt még nem tudni.

Kényes egyensúlyozás

Tekintettel az Orbán-rezsim korlátlan titkosszolgálati, pénzügyi és adminisztratív erőforrásaira, valamint arra, hogy egy kormányváltás a „maffiaállam” élén álló korrupt klánt kipenderítené hatalmi pozícióiból, a következő két évben bármi lehetségessé válhat.

A Tisza-párt felemelkedésének két következménye már ma is látható: a megosztott ellenzékből már csak két törpepárt maradt, a szocialista Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és felesége, Dobrev Klára vezette Demokratikus Koalíció (DK) és a szélsőjobboldali Mi Hazánk. Magyar egyik csoporttal sem fog együttműködni. Ki akarja játszani a nemzeti kártyát a féktelen demagóg Orbánnal szemben, ugyanakkor liberális-konzervatív irányvonalat akar követni à la Donald Tusk Lengyelországban. Kényes egyensúlyozás a következő parlamenti választásokig hátralévő két évben.

Azzal, hogy a Tisza-pártot már az Európai Néppárt is üdvözli, mint leendő testvérpártot, még több Fidesz támogatót nyerhet meg azzal az érvvel, hogy ha megnyeri a választást (mint Tusk Lengyelországban), akkor elérheti a jogállamiság leépítése és a korrupció miatt Magyarország számára zárolt pénzek felszabadítását. Ehhez persze erős támogatásra lenne szükség az EU Parlament és még inkább a leendő EU Bizottság részéről.

Szoros kapcsolatok

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy Orbán Viktor szoros személyes kapcsolatokat ápol az EU két legbefolyásosabb női politikusával, Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel és Marine Le Pennel, a franciaországi uniós választások győztesével is. Ebbe a keretbe illeszkedik az a reménye is, hogy barátját, Donald Trumpot novemberben újraválasztják amerikai elnöknek.

Orbán Viktort tehát „megbüntették” a magyar választók, de semmiképpen sem buktatták meg. Eddigi legveszélyesebb kihívója, Magyar Péter a sokat próbált magyarok nagy reménysége - nem több, de nem is kevesebb. (Lendvai Pál, 2024.6.11.)

A témához:

EU-választás: Így szavaztak a többi tagállam tagjai

Mely országok mely uniós frakciókat uralják?

Égő gabonapiaccal hirdet a magyar kormánypárt, a Fidesz Bécsben

Orbán Magyarországán nem szívesen látják a környezetvédőket

A jobboldal támadása Európa ellen

Forrás: https://www.derstandard.at/story/3000000223667/ohrfeige-fuer-viktor-orban-hoffnung-fuer-ungarn 2024. június 11., 06:00

Fordította:Naetar-Bakcsi Ildikó

(A cikket vitaindítónak szánjuk, a Magyar-jelenség alapos elemzésre szorul. Véleményeteket várjuk mailcímünkre: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. - Balmix szerk.)

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Paul Lendvai 2024-06-12  der standard.at