Nem, nem az ukrán konfliktus a téma, legalább is direktben nem.
Amiről írni szeretnék, az a nácizmus felett aratott győzelem idei évfordulója, melyet beárnyékol a testvérharc álruhájába öltöztetett háború, mely a nagyhatalmak között zajlik.
Különös fintora a sorsnak, hogy ezen a napon éppen hazánkban tartózkodik a Kínai Népköztársaság elnöke, egyike azoknak a vezetőknek, akik olyan államokat képviselnek, melyek az egypőlusú világrend vesztesei, és melyek ezt az állapotot fel szeretnék számolni.
És fel is fogják.


1945 május 9.-én még folytak a harcok Csehszlovákiában, Jugoszláviában, de a nyugati államok május 8.-án már megszervezték a német fegyverletételt saját képviselőik előtt, és csak Sztálin erélyes fellépésére került sor Berlinben a szövetségesek valamennyi magas rangú képviselője előtt a fegyverletételi ceremóniára.
Tulajdonképpen ekkor már látni lehetett, hogy a háború győztes befejezése csak átmenetileg fedi el a szövetségesek közötti ellentéteket, elsősorban azt, hogy az angolszász államok csak átmenetileg mondtak le hóditási terveikről, melyek kovácsolásában és időnkénti kudarcos kísérleteikben olyannyira jeleskedtek.
Reális esély volt arra, hogy a nyugati csapatok a magukat megadó felfegyverzett német egységekkel együtt megindulnak kelet felé, és ha a Vörös Hadsereg nem lett volna elég erős, ez akár be is következhetett volna.
A nyugati parancsnokok nem hajtották végre a magukat nekik megadó német csapatok lefegyverzését, az alakulatok még jó ideig szervezetszerű formában és német parancsnokság alatt tevékenykedhettek, és csak a  Szovjetunió követelésére került sor a feloszlatásukra.
A háború utáni évek hidegháborúja, a számtalan helyi konfliktus sem fedheti el a történelmi tényt: a szövetségesek koalíciója legyőzte a nácizmust, a fasizmust és ezzel megteremtette az emberiség számára egy jobb, szabadabb élet lehetőségét.
Hogy ezzel nem tudott élni az emberiség, az szerencsétlenség, és hogy ma a feléledő rasszizmus, a neokolonializmus mai formái ellen kell harcolni - néhol akár fegyverrel is - az az ötvenmillió katonai és polgári áldozat emlékének meggyalázása.


Merthogy feltámadnak az ordas eszmék.
Feltámadnak a balti államokban, feltámadnak Ukrajnában, a közel-keleten, csak ma a hóditó államok szép jelszavakkal hülyítik a népet.
Demokráciát hazudnak oda, ahol a nép négy évente választhat képviselőket, akik igérgetnek, mint egy biztosítási ügynök, aztán utána négy évig kuss a polgár neve.
A pénz beszél, a többi csak illúzió.
De van kit gyűlölni már megint, csak most a zsidót cigánynak, orosznak, ukránnak hívják, az embereknek megtiltják anyanyelvük használatát, hagyományaik ápolását.
Nehéz idők elé nézünk,a világ ismét változik.
Klímaváltozás, környezetszennyezés, automatizálás, mesterséges intelligencia, modern népvándorlás, - új és új kihívások a megoldatlan régiek mellé.
Az emberiség - ahelyett, hogy öszefogna - ismét fegyverekkel akar megoldani egy ilyen módon soha meg nem oldható konfliktust.
Csak remélhetjük, hogy a Győzelem Napja módot ad némi elmélkedésre, hogy hova vezetnek olyan eszmék, melyekről a XX. század közepén már azt gondoltuk, hogy elfelejtettük.


Hát emlékezzünk...


:O)))