
Néhány éve kezdték el telepíteni országszerte a SafeCross okoszebrákat, április 13-án pedig Debrecenben immár a 250. ilyen gyalogátkelőt élesítették.
A technológia lényege, hogy a sima fehér csíkozást néhány útburkolatba helyezett LED prizmával egészítik ki, amelyek a hozzájuk kötött érzékelők segítségével már akkor elkezdenek villogni, amikor a gyalogos az átkelőhöz ér, de még nem lép le az úttestre.
Az okoszebrákat fejlesztő Pearl Enterprises szerint erre azért van szükség, mert az autósok már 50 km/órás sebességnél is csupán az átkelők 60 százalékát, a középső szakaszát látják élesen. Ezzel szemben a két szélét csak homályosan, pedig a gyalogosok éppen onnan érkeznek, vagy ott várnak, amíg biztonságosan áthaladhatnak.
A felmérések szerint az autósok megállási szándéka az ilyen zebráknál 76 százalék, míg a hagyományosaknál mindössze 55 százalék.
Székely Sándor, a Szolidaritás elnöke négy évvel ezelőtt kezdeményezte egy eseti bizottság létrehozását, illetve tett javaslatot a Zebraminimum megalkotására, ami többek között a jelenlegi jogi szabályozás felülvizsgálatát, a KRESZ módosítását is tartalmazza.
Székely üdvözölte a 250. okoszebrát, lapunknak elmondta, hogy sokkal több is lehetne, ha nem késlekedne az országgyűlés. Mint mi is megírtuk, Székely még 2020-ban azért nyújtotta be a gyalogosáteklőhelyek biztonságáról szóló zebraminimum javaslatát, mert az adatok szerint rengeteg baleset történik a gyalogátkelőkön, akkor például 984-et regisztráltak, a felét a fővárosban.
A javaslat tartalmazta, hogy :
- felméri az országban található gyalogátkelőhelyek műszaki állapotát, minőségét,
- a közúthálózat, azon belül is a gyalogátkelőhelyek felelősségi és tulajdonosi jogkörökére vonatkozó új szabályozást alkosson
- a főváros és a kerületek közötti feladatmegosztás új szabályozását dolgozta ki, tekintettel a gyalogosátkelőhelyek karbantartására,
- új technikai megoldások (okoszebra) felhasználási lehetőségének a megvizsgálása.


