Nyomtatás

Persze nagy kérdés, hogy ki lesz a most kiválasztott? A nemzet tűkön ülve várja a fehér füstöt. A döntés szempontjai ezúttal a biztonság köré fognak épülni, tehát egy idős, tapasztalt, színtelen-szagtalan, fehér férfi kerestetik, aki nem bonyolódik nőügyekbe, nem rohangál a jégen, nem pattog a lájkvadászat terepein és nincs migráns háttere, továbbá anti-gender szinten is megfelel a felcsúti igényeknek.

Nagy kár, ugyanis így elmarad a szenzáció. A casting dögunalomba fullad, hiszen a várható jelöltről még viccből sem lehet feltételezni, hogy Bicskén ‘vikkendezne’ gyermeki társaságban, és azt sem, hogy majd kirohan a térre influenszerekkel buzulni.

Pedig ha lenne a Fideszben egy cseppnyi humorérzék, akkor Schmitt Pált jelölné újra, hiszen róla már minden kideríthető kiderült, azaz teljesen kockázatmentes, és mivel egy csonka cikluska már mögötte van, így közjogilag sem akarhatna újrázni. Amennyiben Schmitt esetleg nem vállalná, úgy kézenfekvő lenne Schmidt Mária jelölése, bár róla még nem derült ki minden. Róla az a mendemonda járja, hogy egy ellenzéki pártelnök édesanyja, és az ő adriai villájában szokott ferdőzni a miniszterelnök, szóval simán megfelelhet bizonyos igényeknek. Hátránya, hogy nem férfi, de most annyira azért ne humorizáljunk!

A hírek szerint miniszterek sem jöhetnek szóba, pedig ezek között csak férfiakat találunk, legalább is ránézésre. Nekem például simán bejönne a fess hadügyminiszter, aki a díszelgésen túl amúgy sem ért sok mindhez, ha csak nem a kaszinótulajdonlást tekintjük még valaminek. Rogán Tóni sem lenne rossz választás, ám állítólag ő sem vállalta. Balogh exminiszter éppenséggel vállalta volna, csak ő menet közben leesett a szereposztó díványról.

Vannak még tudományos jelöltek is, például az orvosi egyetem rektora, azonban igencsak ellene szól, hogy egyesek szerint lehetnek róla pajkos-férfias videók, illetve az ő bölcsességei árnyékában azért csak-csak meghalt durván ötvenezer magyar még a pandémia idején. A professzorok egyébként is kockázatosak, mert rengeteg tudományos izéjük van, és megeshet, hogy nem mindegyik frankó.

Nos, ha a viccen kívül keresünk jelölteket, akkor Orbán választéka igencsak leszűkül, s a biztonságosnak tekinthető joggyakorlók világából választ. Léteznek jó nevű ügyvédek, még akár az EP-képviselők között is, ám velük az a baj, hogy a korábban képviselt ügyeik esetleges mocska a talárjukon ragadt. Maradnak hát a jogtanácsosok, az ügyészek és a bírók, bár még itt is lehetne némi humort belevinni a történetbe, például Polt Péter jelölésével.

Az viszont egyenesen a sulyok elvetése lenne, ha Orbán Viktor úgy gondolná, hogy ide most a legigazibb férfi kéne, mert akkor önmagát jelölné, s egy kisebb alkotmányügyi reform keretében összevonná a kormányfői és az államelnöki tisztségeket.

bankski –

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Bankski 2024-02-22  SZÓCIKK