Nyomtatás

Persze az is lehet, hogy felháborít, ha a strucc azzal a nagy és büdös lábával fenéken rúgja az aranyos, pici hiéna-kölyköket és elkezdek szolidarítani velük, de normál menetben csak regisztrálom a tényeket.
És megállapítom, hogy a törzsfejlődés során a hiéna azt a parancsot kapta génjeibe építve, hogy táplálékként fogyassza el a struccot gazdaságosan, vagyis szőröstül-bőröstül.
Ehhez megkapta a megfelelő fogazatot, harapáserősséget, gyomorsavat - bolond lenne, ha üres hassal etikai normákon rágódna struccpörkolt helyett...
A strucc viszont kapott füre lábakat, s bár méltatlankodott, hogy repülni miért nem tud, de aztán egy tükörben szembesülve önmagával beletörődött.
Ezt csak azért írom, mert a magyar olvasó - ha valaki leírja a tényeket, és azok nem annak a szektának a véleményét tükrözik, melyhez tartozónak véli  magát, akkor azonnal messzemenő következtetéseket von le az íróról, az író szellemi képességeiről és az író jó édesanyjának foglalkozásáról, legyen az bármennyire is ősi.



Kelet és Nyugat, napjaink középponti kérdése ez.
Különös tekintettel a nyugati civilizáció eredményeire, annak vitatható felsőbbrendűségére.
A vélt nyugati kultúrfölényre, mely megalapozza azt az etnorasszizmust, mely csendes lenézéssel vegyes félelemmel kezel mindent, amit két őslakos leölése közben nem a brit kalmárok, kalózok, vagy a tehéntrágya szagú cowboyok hoztak divatba.
Tulajdonképpen nagyon nevetséges, mikor két magyar betanított munkás mély lenézéssel beszél a kínaiakról.
Párezer éves kultúra nekik semmi, a kínai pedig kicsike és sárga, továbbá illatos csirkét kotyvaszt valami pléhkondérban, mert ezeknek még egy rendes fazekuk sincs.
Ellenben technológiát lopnak a fejlett Nyugattól, és a tolvajlásaik eredményeként ma már mindent ők gyártanak.
Ha egyszer kiesne minden alkatrész és termék a nyugati társadalomból, ami kínai, akkor meztelen fehérek lándzsával hadonászva verhetnék egymást laposra.
Ha az oroszokat kivonnánk a történelemből, akkor ma sok nagypofájú az Uralon túl dolgozna, rabszolgaként a német gazda birtokán.
Már aki nem füstölt el közben.


Ja!
És még despotákat is tartanak ezek a keletiek,  mert egy istennek se hajlandók elfogadni, hogy az angolszász típusú parlamentáris demokrácia a létező világok legjobbika, mint ezt Marlborough hercegének egy késői leszármazottja és Fukuyama is kifejtette, pedig amúgy ő is ferdeszemű...
Valahogy elkerülte a nyugati okosok figyelmét az a tény, hogy a Kelet  párezer évvel beelőzött bennünket, az összes tudás Keletről jött, a papír, a pénz, a csilagászat, az orvostudomány - mi meg kiirtottuk Észak és Dél-Amerika öslakosait, rabszolgákat tartottunk, feltaláltuk az inkviziciót és azatombombát, és  elégettük Giordano Brunót.

Persze ez ilyen szélsőségesen nem igaz, de azért nem ártana szerényebbnek lennünk.
A Nyugat élelmes üzletemberekkel rendelkezik, míg a Kelet oligarchákkal, a Nyugat a megtestesült humanizmus, a béke őre, mint ezt a japán városokra ledobott atombombák, a II. Világháború óta amerikai kezdeményezésre indított számtalan helyi háború is tanúsítja.
Putyin egy őrült a háborújával, míg Truman az amerikai fiúk életét kímélte az atombombáival, Churchill meg a fene tudja mit Drezdával.
Az atomtámadásnak kétszázezer azonnali polgári halottja volt, Drezdának százezer név szerint azomosított polgári áldozata.
Az amerikaiak összes háborús vesztesége négyszázötvenezer katona.
Amerika négyszázötvenezer halottja árán megmentette Anglia ázsiai gyarmatbirodalmát és Európa nyugati felét, az oroszok meg a maguk húszmillió halottjával a világot.
Nagyon úgy néz ki, hogy most újból meg kell menteniük a feléledő szélsőségektől, a militarizmustól.
A Nyugat választott: nem volt jó abékés kereskedelem, fegyverrel kell elvenni Misa mackótól a mézesbödönt.


A világban dühöng az etnorasszizmus.
Az arab gyűlöli a zsidót, az európai az arabot is, a zsidó gyűlöli az arabot és ötezer év kulturával a háta mögött csedes lenézésel kezeli az európai nacionalistákat, 
A mi saját idiótánk se azon rugózik, hogy hetven év béke után az amerikai választási politikának és az amerikai politika telhetetlenségének köszönhetően ismét háborús tűzfészek lett Európa.
Egy szava sincs a társadalomra - nem is annyira -  erőltetett oroszgyűlölet ellen, az új fegyverkezési hullám ellen, a nácizmus európai feltámadása ellen.
Miért is lenne, hiszen ő populista, azt mondja, amit a nép a felcsuti kocsmában hallani szeretne, ő meg csinál, amit akar.
És többnyire lopni akar a zsebünkből.
A nép jelentős része meg nem képes megbocsájtani az oroszoknak, hogy annó a konc reményében megtámadtuk őket.
Az ukránoknak, akikre rágyújtottuk a házat és utánuk dobtuk a lángok közé kifelejtett csecsemőjüket is, az oroszokat, ukránokat, kazahokat - mindenkit, akiket partizánvadászat címen tömegesen gyilkoltunk. Az ukrán náciknak  azoknak megbocsájtottuk, hogy a saját népüket is gyilkolták és a hitleráj bűneinek ismeretében is náci eszmeiséget vallanak, mint a dicső azovisták.
A mi népünk szokás szerint képtelen szembenézni azokkal a bűneinkkel, melyek elvezettek bennünket a periféria-létig, a jelentéktelenségig, Trianonig, a két világháború elvesztéséig, és most éppen a harmadik elvesztésén és az ország felszámolásán dolgozunk.
A világ ma sokkal veszélyesebb, mint volt, hiszen atomfegyver kifejlesztéséhez rengeteg pénz kell, egy ügyibevaló kis vírusnak meg elég egy Petri-csésze...


Természetesen mi a művelt Nyugathoz akarunk tartozni, ezt úgy véljük elérni, hogy 1945 óta soha nem látott számú analfabétát nevelünk.
Közoktatásunk a béka feneke alatt van, a reménytelen oktatási struktura, a diákok érdemi fejlesztésére alkalmatlan tanterv és a kontraszelektált pedagógusok együtt ezt tudják, nem többet.
De persze lenézzük az oroszokat mert a közvélekedés szerint gombot is csak úgy tudnak gyártani, ha a rubelre lyukakat fúrnak, a kínaiak is csak szirszart tudnak előállítani.
Hogy állandó támaszpontot építenek húsz éven b elül a Holdon, az nem  számít.
Meg különben sem számít, hiszen a sötét oldalon épíítik majd, amit meg nem látunk, az nincs.

Amerika esetében az önteltség szakmai ártalom, a mi esetünkben meg Phaedrus Rana rupta című meséje kísért...
A világnak egyébként elege van a küldetéstudatos Amerikából.
Európára és ránk is jellemző, hogy egy lejárt szavatosságú segget akarunk nyalni - és ne tévesszen meg senkit, hogy Amerika ma még erőt tud mutatni . a római légiók sem máról-holnapra omlottak össze.
A magyarság örök szégyene lesz, hogy az ukrán háború kérdésében egy félművelt tolvaj bűnöző is jobban látott, mint műveltségükre oly büszke megmondóembereink zöme.
Hát - ők tudják.
De nekünk, hétköznapi embereknek nem ártana némi tudással felvértezve kicsit szerényebbnek lennünk.
És elgondolkodni azon, hogy mi lenne velünk, ha a minden magyar állampolgár mögött álló százötvenezer kínai, százötvenezer indiai, huszonvalajány ezer  orosz, ugyanennyi brazil és a többiek is úgy gondolkodnának, ahogy végtelen önteltségünkben mi gondolkodunk.

A világ berendezkedése meg fog változni, és jó lenne, ha a végén nem kellene Ádámnak Évát biztatni, hogy csináljanak gyereket.
Majd elégedetten nézni, ahogy a kis Káin a kis Ábellel játszik...

Da capo al fine...

:O)))

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

PuPu 2024-02-05  PuPu blogja