Nyomtatás

Öt politikust vizsgáltak az elfogadottságukat ill. az elutasításukat elemezve. A vizsgálat igen szakszerűen együtt mutatja be a 2005 a 2018 és a 2023-as évek adatait, így a változások jól követhetők. Nagyon helyesen, ma regnáló vagy még élő politikus nincs a vizsgálat szereplői között.

1. A legelfogadottabb politikus (63%) Nagy Imre, 2005-höz képest 10%-ot javított az elfogadottságán. Nem bírom kihagyni, hogy itt meg ne jegyezzem, ebbe az eredménybe döntően benne van a Nagy Imre politikai előéletének a többség által nem ismert fontos és igen érdekes adatainak elhallgatása.

2. A képzeletbeli dobogó 2. fokán Antall József áll (61%) és ő is javított a 2005-ös eredményén igaz "csak" 6%-ot .

3. A meglepetés még ma is dobogós Kádár János (56%) és Ő is javított 2005-ös eredményén igaz "csak" 4%-ot . Kádár eredménye azért is meglepő, mert ellene az előző politikusokkal ellentétben közel negyven éve lejáratókampány folyik és még így is dobogós !

4. A mai kormány kedvenc politikusa Horthy Miklós a folyamatos "dicsőítés" ellenére Kádár mögött végzett (42%) igaz, esetében látszik a folyamatos kormánypropaganda eredmény mert 2005-höz képest 20%-ot javított érdekes, hogy az elutasítottsága csak 5%-al csökkent .

5. És utoljára Rákosi Mátyás - eredménye lényegében a várt de mégis meglepő mert az elfogadottsága (18%) de a növekedése 13%-os! Ne felejtsük el, hogy őt a pártból kizárták és többszöri kérelmére sem vették vissza! Tehát nem kommunista párttagként halt meg, bár a hamvai itthon vannak.

Sajnos nem érem meg, de igen kíváncsi volnék mai "nagyjaink", hogyan kerülnek be a történelmi emlékezetbe.

Még egy érdekesség.

A Medián ebben a vizsgálatában Horthy esetében megnézte pártpreferencia, életkor, iskolai végzettség és a szavazókorú népesség tekintetében is .

Ma már a szavazókorú népesség körében igen kis mértékű az elutasítottság (47%) az elfogadottság (45%). Én ezt az eredményt már az aktív támogató propaganda és az egyoldalú lényegében meghamisított iskolai történelem-oktatásnak tudom be .

Ezt a véleményemet támasztja alá az életkor szerinti megítélés különbség ami a 18-29 évesek esetében 59%-ban pozitív, míg 38%-ban negatív ezzel szemben a 60+ évesek 34%-a értékeli pozitívnak, míg 58%-a negatívnak! Itt jól látszik, hogy a fiatalok a "tanult" véleményt adják vissza míg az idősebbek a tapasztaltakat!

Hasonlót mutat az iskolai végzettség szerinti megoszlás is. Itt a 8 vagy kevesebb osztályt végzettek 51% értékel pozitívan, míg 48%-a negatívan a diplomások 39%-a értékel pozitívan míg 45%-a negatívan! Itt érdekes az is, hogy az alacsonyabb végzettségűek 1%-a nem nyilatkozott, addig a diplomások 16% nem akart - vagy ami rosszabb nem mert nyilatkozni .

Felmerül a kérdés, mi a Horthy "kultusz" célja? Véleményem az, hogy mai uraink Horthy követőiként az ő "jó" rendszerét folytatóként próbálják eladni magukat és így szerezni plusz szavazatokat! De remélem újabb "Don kanyart" azért nem akarnak, mert ez is Horthy ám!

Mindenkinek jó erőt, egészséget kívánok, meg jó étvágyat az ebédhez.

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Havránek Ferenc 2024-01-28  facebook-oldal