Végre szabadjára lehetett ereszteni az oroszokkal szembeni indulatokat, mert ahogy nálunk nincs antiszemitizmus, úgy ruszofóbia sincs - pedig igény mutatkozna rá.
Külön szerencsétlenségünk az, hogy a Keresztapa ruszofil hangokat penget, mert érdekei éppen ezt kívánják, elhomályosítva ezzel azok szemevilágát is, akik egyébként látni szoktak.
A történelem úgy hozta, hogy nálunk az igazlátók többsége a rendszerváltás után az értelmiség liberalizmushoz csatlakozott részéből került ki, akik közül jó néhányan a ló seggét bámulták volna naphosszat, vagy a spént szedegették volna ki a szemükből szakmányban, ha nem jönnek ezek a rohadt komcsik, de ezt mára már elfelejtették.
Ma úgy viselkedik mindegyik gatyából kilógó seggű slapaj, mintha huszonnégy karátos arisztokrata lenne.
Azt igazolja a létező szocializmus második generációs új nemessége, a sok kikupálódott munkás és parasztivadék, hogy a dzsentri nem vész el, csak átalakul.
Azt is elfelejtették az igazlátók, hogy a liberalizmus az egyén felelősségét hirdeti saját sorsáért, és úgy lógnak a maffiaállam csöcsén, ahogy a szocializmusén lógtak - tisztelet a kivételnek.
Az is szomorú perceket szokott okozni nekem, ha a budapesti gettó felszabadítóit a felszabadítottak unokái megszállóknak aposztrofálják, de hát az ember már csak ilyen, a memóriája néha vesztes pozicióba kerül az aranyhallal folytatott versenyben.
Hogy Magyarországon ez így van, az engem nem lepett meg, de az igen, hogy az európai emberek jelentős része is megbolondult.
Amerikán, az angolszászokon nem csodálkoztam, hiszen a gyarmatosító Anglia és volt gyarmata, a bunkósbot-politikát 1903-ban meghirdető Theodore Roosevelt óta az erőt tekinti mindemek felett állónak.
Polititológusok sora szerint Amerika legnagyobb félelme Oroszország és Németország összefogása, mely egy minőségileg más, új játékost hozna a pályára, mellyel komolyan számolni kellene - nem csak Amerikának, de az egész világnak.
Ezért csodálkozom Európán.
A II.Világháború befejeztével a földrész hosszantartó kegyelmi állapotba került, sok évtizeden keresztül - a délszláv háború kivételével - elkerülték a fegyveres harcok.
Az oroszok elégedettek voltak a jaltai megállapodással, a német militarizmus a sebeit nyalogatta, a nácik és fasiszták detto - de nem is volt trendi szélsöjobboldalinak lenni.
Egyedül az angolszászok voltak elégedetlenek, mert rajtuk kívül más is beleszólhatott a világ dolgaiba.
És akkor még nem is beszéltünk Oroszország hatalmas piacáról és kiimeríthetelen nyersanyagkincseiről, mely olyan volt az amerikai tőke számára, mint az éhes oroszlán elé kikötött antilop.
Európa kereskedett az oroszokkal, és win-win üzleteket kötöttek.
Oroszország hozzájutott néhány számára fontos és néhányezer nem annyira fontos technológiához, alkatrészhez, időnként tőkéhez, Európa meg olcsó és megbízható energiához, nyersanyagokhoz, alapanyagokhoz - mindenki jól járt.
Kivéve Amerikát.
Amerika már a II. Világháborút is a maga kétkulacsos módján zárta le, és ha nem mérik fel, hogy (atombomba ide-atombomba oda) Sztálin igen hamar eljutott volna az Atlanti-óóceánig, le sem szerelik a Wehrmachtot, hogy együtt támadjanak az oroszokra.
Utána is folytatták a Balkán feltramcsírozására irányuló régi brit politikát, melynek gyilkos hozadéka a ma délszláv háborúnak nevezett proxy-háború volt.
Gorbacsov volt Isten büntetése Sztálin bűneiért, ezért fizet ma is vérrel Oroszország.
De a II. Világháborúban nem csak a német csapatok támadták Oroszországot, voltak szövetségeseik is, elsősorban kelet-európai kis államok, ahol virágzott a nacionalizmus, a sovinizmus, az antiszemitizmus.
Ez aztán azt hozta magával, hogy a vesztes háború után a szép eszmék képviselőinek - akik maguk is vesztesnek tudták magukat - vissza kellett húzódniuk, de a bosszúvágyat átplántálták gyermekeikbe, családjukba.
Emellett persze az is szerepet játszik ebben, hogy az oroszok által valóban elkövetett háborús borzalmak - és a propaganda által terjesztett álhírek is - mélyen beleivódtak a társadalmi tudatba.
Bár ma már nem emlegetik a csajkarendszert és a nők köztulajdonba vétele is békés úton ment végbe világszerte, de ha megnézzük a propagandát, az ugyanezekkel az eszközökkel operál mondjuk Koreával - vagy akár Ukrajnával kapcsolatban ma is.
Nagyon idős hozzátartozóim látták az Ukrajnából hazatérő szomszédjuk fényképét, amint az akasztófa tövében, melyen négy ember lóg, a lelőtt ukrán halott testén nyugrtatja a lábát.
Látták a pesti gettó kerítése mellett a nyilasok által agyonlőtt zsidó nők holtesteit, mégis az oroszok által elkövetettc rémségekről beszélnek, melyekről csak hallottak.
Ezen segíteni nem lehet, az ember már csak ilyen.
Ilyenkor a társadalomnak lenne dolga, hogy megmagyarázza, hogy egy népet nem a háborúban harcoló elsőlépcsős alakulatainak, a halált éppen elkerülő katonáinak viselkedéséről kellene megítélni.
De a társadalom hallgat, mert jobb a mások bűneiről hallani, mint saját bűneinkrők beszélni.
Az orosz-ukrán háború egy proxy-háború, tulajdonképpen Amerika áll háborúban - és vesztésre - Oroszországgal.
És bizony-bizony, Ukrajnában előbújtak a fasiszták, a nacionalisták, mint ahogy Lengyelországban is, és éled a német militarizmus is.
Hogy nem a nácizmus azt tekintsük a sors különös kegyének.
Valahogy úgy néz ki a dolog, hogy az európaiak egy része most jó alkalmat lát a revansra, mégis meg akarja nyerni a II. Világháborút, és ehhez boldogan asszisztál értelmsiégünk színe-virága, illúziói rabjaként.
Elfelejtik, hogy az ilyen pragmatikus népek esetében mint a magyar, 56 októberét 57 májusa követte, Hogy Arany János és Haynauegyaránt a Szent István rend Ferenc József általi kitüntetettje volt - és sokan azt is elfelejtik, hogy annak idején egy tribünön hirdették a druzsbát a Déli Hadseregcsoport tisztjeivel a szto gram wodka előtt...
Lehet majd aztán mosakodni, ha változik a világpolitika, mert az el fog érni a mostani hőscincérekhez is.
Szóval, mértékletesebbnek kellene lenni, és csendesebbnek, mert anno az a szovjet katona lehetett akár ukrán is.
Merthogy itt ugyanúgy testvérnépeket ugrasztott egymásnak az ebben gyarmatain nagy gyakorlatot szerzett angolszász mainstream, mint Jugoszláviában a szebeket és horvátokat, hogy további példákat ne is keressünk.
Talán azt se kellene felednünk, hogy amikor két testvér verekszik, igen pórul járhat az, aki egyiknek segít.
A verekedés végén - lehet a két testvér együttes erővel kalapálja el.
Bonyolult ügyek ezek, csak semmi túlhabzás...
:O)))
