Schiffer szerint, ami a beszédben elhangzott, „mélységesen felháborító és egyáltalán nem egyeztethető össze azzal, ami egy nagykövet rendeltetése egy fogadó országban. Ez vagy ismerethiányból fakad vagy tudatos zavarkeltés a célja.” „Az antiszemitizmus sokkal kisebb mértékben van jelen Magyarországon, mint bármely más európai országban. Pont Magyarország esetében felemlegetni az antiszemitizmust, vagy azt, hogy a zsidók nem érezhetik magukat biztonságban, tényszerűen nem igaz, miközben zsidó vallású vagy származású embereket megkéselnek más európai uniós országban, vagy éppen akár az Amerikai Egyesült Államokban is. Ez újfent egy vérlázító, szemforgató, képmutató, de az Amerikai Egyesült Államoktól természetesen megszokott magatartás.” – mondta Schiffer András. Pressman a beszédében utalt arra is, hogy Magyarországnak voltak pozitív gesztusai, támogatta Izraelt az ENSZ szavasokon illetve vendégül látta az izraeli labdarúgó válogatottat, de szerinte ezek a elsősorban politikai haszonszerzés céljait szolgálták. Schiffer András úgy véli, hogy a miniszterelnök hatalmi játszmáiban a legtöbb lépés a haszonszerzést szolgálja, de ha ezzel kapcsolatban csak a magyar választók felé van elszámolni valója.


